"De, ha nem ismersz, minek gondolsz rám?"

"Jobban szeretem, ha mindenki utál, mintha színészkednem kéne bárki szeretetéért!"

"Bár minden ember az volna, aminek látszik, vagy pedig ne látszana annak, ami nem!"

Hogy mik ezek az idézetek? Nikollal végleg összevesztem. Azt feltételezte rólam, hogy hazudok neki, s bántó szándékkal szét akarom őt választani élete szerelmétől, Lacitól. Undorító levelet írt Zsoltinak... Nem akarom megsérteni a levéltitkot, ezért nem másolom be, bár megérdemelné. A lényege az: bánja, hogy megismert minket, mi szövetkeztünk azért, hogy szétválasszuk őt és Lacit, valamint én ráküldtem Zsoltit, és ő neki soha nem is tetszett, járni sem akart vele. Tehát, mialatt ő engem hazugnak nevez, valójában végig átvert minket, sőt, most még neki áll feljebb... Szánalmas nőszemély, nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom gondolni róla. Az a vicc, hogy mindenki nekem ad igazat, tehát lehet benne valami, hogy Nikol valójában SOHA nem ismert engem. Még a feltételezés is bántó, hogy én ártanék olyannak, akit szeretek. És őt szerettem, a legjobb barátnőmnek tekintettem. Hányszor sírt a vállamon, többek közt Laci miatt is, most ez el van felejtve, mert ott van Laci, aki mindig mellette állt, és idézem: "kinyalta a seggét is". Egészségére! Gusztus dolga.. De mindegy. Az idő majd engem igazol, s én az arcába nevetek, ha legközelebb sírni látom! Mást nem is érdemel. S én nekem mindig lesznek igazi barátaim, akik mellettem állnak, és sosem állítanának ok nélkül, igazságtalanul olyat rólam, amilyen sosem voltam s nem is leszek. Na, csáó!