Sőt arra is rájöttem, nekem is jó - na jó, nem arcoskodom - lehet csak nekem jó, hogy így leírtam a dolgokat. Sok mindent már elfelejtettem, és most újra elolvasva újabb összefüggésekre jövök rá. Csak bele ne zavarodjak.

Sok minden történt. Jó is, rossz is. Ami a legrosszabb, a tutyám, Hojt feladta a dolgokat. Egyébként ez nem üres frázis, tényleg láttam, ahogy feladja. Nem megyek bele a kutya-lelkivilág rejtelmeibe, mert nem vagyok kutya és nagyon-nagyon szubjektív módon ítélem meg ezt az esetet. Sajnos februárig bírta. Tanulság mindenképp számomra, soha nem szabad feladni. Ez a legfontosabb...

A táltos világtól is elszakadtam. Ugye jól működő üzletnek tűnt. (Az is.) Viszont engem már felháborított néhány dolog. Pl. annyira vártam az energetikai kezelést. Mert ugye az milyen sokat fog segíteni és megerősít a hitemben(ami igen kevés volt). Semmit az ég világon nem éreztem. Ez már megdöbbentett. Láttam, hogy nem megy. Ezt azért merem ilyen határozottan kijelenteni, mert voltam azóta olyan helyen is, ahol jól érezhetően jött az enegia. De a hölgy azért eljátszotta a szerpét. És fontos volt közölnie, milyen cd-ket, dvd-ket vegyek meg, hogy folytatni tudjuk. Mert itt bizonyos állapotba kell kerülni, csak úgy tudnak gyógyítani. Meg ugye nézzem meg mi ez valójában, hogy el tudjam dönteni bevállalom-e. Aztán talpmasszázs. Hú, ott még kellemetlenebb volt. Egyébként én vagyok a hülye, nem szabad kérdezni, visszakérdezni pláne nem. Kezdődött azzal, ami megadta az alaphangulatomat - kakukkos óra szindróma - hogy megkérdezte, mi is a bajom. Ó, ő ezen tud segíteni. Hozott egy homeopátiás italt, tudom léteznek ilyenek - és biztosan hasznosak is - amin vki másnak a neve volt. A hölgy nem jött vissza valamiért, ki tudja, bár más baja volt, de ez az én problémámra is jó lesz. Vegyem csak meg szépen. ?????????????? Legalább kicsomagolta/átcsomagolta volna, hogy ne érezzem annyira pofátlannak. Aztán masszázs, ahol lazulni kell/ene. Én eleve ideges voltam, mérges. És bele-belekérdeztem a dolgokba. Ettől ő is ideges lett. Mi az hogy kételkedem, hogy nem fogadom el feltétel nélkül amit mond. Felvetettem, hogy mások is vannak, akik egyéb úton gyógyítnak. "Most akkor döntsem el, mit akarok csinálni." Majd hozott egy bugyuta példát, gondolom csak az idegessége miatt, ami példának se volt jó, meg azt a benyomást keltette bennem... mindegy. És közben idegből gyúrta a patám, én meg sík idegesen hagytam... Meg lett az eredménye, kb. alig bírtam eljönni, meg menni egyáltalán. Nem maradok még egyszer olyan szituban, ami ennyire sok feszültséget okoz... Még kikísért, és kénytelen-kelletlen megvettem egy cd-t, szerencsére dvd épp nem volt :).Még új időpontot is kaptam. Rém erőszakos volt. Gyagya vagyok? Lehet. Mondhattam volna, hogy köszi, nem. De akkor még nem tudtam 100%-osan, hogy nem megyek vissza. És nem akartam rossz benyomást kelteni. Persze nem mentem.

Erről ennyit. Ott egy időre feladtam a próbálkozást spiritiszta vonalon. Vártam, hátha az orvosommal sikerül kiegyeznem...

Igazából mindig azt gondoltam magamról, hogy nyugodt, kiegyensúlyozottt ember vagyok. Aki ki tudja várni amíg megérik egy helyzet. Meg is döbbentem, amikor jóapám rám sütötte, hogy türelmetlen vagyok. Viszont így belegondolva, visszatekintve erre a rövidke egy évre... mindenbe belekaptam amibe csak lehetett. És aztán rendszerint iszonyú lendülettel visszavonulót fújtam. Mondjuk én ezt meg tudom magyarázni: amikor nem éreztem, hogy az a valami jó nekem, akkor nem rontottam vele tovább a helyzetemet. Valaki erre azt mondaná, duma! Tény, hogy reális időt nem adtam a dolgoknak, hogy kipörögjék magukat.

A táltosok nem voltak nekem az igaziak. Hátra arc! Majd az orvos. Még decemberben felvázolta, milyen állapotban kell lennem szintidőre (kb. tavaszra). A legnegatívabb jóslat a nagy halál volt, jobb esetben esetleg áttétek, egyébként pedig patológiás törés, de minimum nem tudok lábra állni stb... Nos ezek zöme nem következett be. Úgy gondoltam ez jó alap a tárgyalásra :). Én butuska!

Eleve felháborítottam az orvost, hogy ellent merek mondani, hogy nem tud meggyőzni, nekem nem számít az ő szava. Bár sok tekintetben nem romlott az állapotom, mert "eddig nem bántott még a tumorom", azért őszinte sajnálatomra növögetett lokálisan. Én úgy képzeltem, meginterjúvolom az egyébként nemzetközi szaktekintélyt, nem lehetne-e csak úgy kivágni a nem oda való részt. De ez semmilyen protokollban nincs benne, szakmailag elítélendő - egyébként ezt a gondolatot el is fogadom - és különben is darázsfészekbe nem nyúlunk. Majd jött a kevésbé emészthető lelki fröccs: Érdekes filozófiai kérdéseket vetek fel:van-e egyáltalán életösztön? /HM??? Van, ezért nem mérgeztettem le magam./ Hogy tudok ilyen nyugodtan ülni egy "tűzhányó" tetején? Ez akkora kudarc, mármint hogy nem mentem bele a kezelésbe, mármint hogy ő nem tudott meggyőzni, hogy legszívesebben visszaadná a diplomáját. Elmenne villamosvezetőnek... /Remélem ez nem fricska akart lenni a párom felé, aki autóbuszvezető és maximálisan támogat ezen az úton./ Annyira a nyelvemen volt, hogy hentesnek menjen, mert az testhezállóbb szakma. De fogtam a csőröm, részben, mert apám is benn volt, részben, mert kiakadatam volna. Ilyen-olyan tiszteletkörök után végülis arra jutott, hogy ebben a formában egy megoldás van, elkerülendő a tüdőáttétet az exartikuláció. Ez azt jelenti, hogy a végtagot izületből távolítják el. Bár kemo nélkül, ez se sokat ér...

Hát... nem, azt hiszem, ez se tetszik... - gondoltam, és marhára el voltam keseredve. Annyit éreztem csak, hogy ez a "buci" nő, és nyomja az izmokat, amitől azok nagyon fájnak, feszülnek... És Dr DR nem akar segíteni. Sőt! Ki akar nyírni agyilag is. Abban biztos vagyok, hogy látni se akar többet. Szerinte úgyis halott vagyok. Hihi.

Amit viszont utólag se értek, miért volt ez a nagy előadás? Ha én hisztizek, mert félek és mondjuk nem bízok benne sem, nem tudom mit kellene csinálnom. Mert valljuk be halál ide-oda, azért kínlódni utálok ám igazán. /Nem mintha nem lett volna/lenne benne elég részem./ Szóval szerintem a beteg lehet szubjektív. De az orvos? Egy "szinte hisztiző" doktor félelmetes, és szerintem az érzelmi nyomás ilyen intenzitással ilyan szituációban etikátlan.

Hm... erről sokkal többet lehetne írni. Lehet majd valamikor, valahol...

Végülis tovább léptem.

Persze azt tudni illik, ez egy speciális baj. A legrosszabb része a fájdalom. A pokoli erős, akár napokig tartó és elmúlaszthatatlan fájdalom. Úúúúúúúútálom amikor fáj.