és sokszor úgy ír a vele történtekről, mintha önmagát is kívülről látná, és a történéseknek maga is csupán részese (szereplője) lenne.  Lehet, hogy úgy is van. Ezt a naplót pedig nem is ő írja.

…………………….

Semmit nem tudok a mindenről. Semmit nem tudok a semmiről.

Kelecsényi szereti a hétvégi reggeleket, a kora reggeli embereket. Halványabb - vagy éppen semmi - a smink, gyenge a parfümillat, fakóbbak a ruhák, ráncosabbak a cipők. Minden más meg alszik.  Isten, ha ember lenne, írnék neki levelet! Már megint egy mondat. – vette tudomásul szinte egykedvűen. Egy olyan mondat, amiből egyszer valamit még ki fog hozni. Leginkább magát. Igen, megírnám neki, hogy szemben velem ül egy férfi. Rongyos munkásnadrág van rajta, ölében töredezett fülű táska. Ebben még semmi különös nem volt, ha csak az nem, hogy Kelecsényi furcsa bizonyosságot érzett. Valami megmagyarázhatatlan bizonyosságot, hogy ez így kevés, valami történni fog. Valaminek még történnie kell! Közben felszállt egy idős nő. Kelecsényi a Kedvesére gondolt. Nem először, amikor egy idős nőt meglát. Próbálja elképzelni, az Ő arcát szeretné látni! Festek neked egyszer! Festek csupa piros virágot! Csupa piros virág volt az idős hölgy otthonkája, nyakában apró gyöngyökből fűzött, hófehér lánc. Kelecsényi még azt is felfedezte, hogy egy laza csomóval lett rövidebbre hagyva.  Kelecsényi belegondolt, hogy ilyen fehérséget még sohasem látott. …és volt még egy vékony arany karikagyűrű. Mennyi ünnepi pohárhoz koccanhatott finoman! Szép volt a reggeli szép. Szemben a férfi olykor beleszunnyadt a metró fénytelenségébe. Kelecsényi sok mindent nem értett ebből a világból.

Ezeket –ahogy idősödött- egyre természetesebbnek gondolta. Egy élet annyira kevés megérteni a Mindent, ahogy ahhoz is, hogy annyi gondolat legyen a fejünkben! Na, ez (is) bizonyíték a reinkarnációra! Lánya bizonyára kinevetné, hiszen ő a Kilimandzsáróra készül. Meg akarja mászni. (Kelecsényi most egy kicsit gonoszkodóan arra gondol, hogy lánya bizonyára valamilyen roppant realista választ adna a miértre! Ő meg biztos abban, hogy azért, mert valami dolga van ott! De ezt –ebben is biztos- soha nem fogja elmondani neki.) A másik sorban egy vidám tekintetű, világoskék pólós fiatal nő nézelődött. Haja hirtelen lett összefogva, és feltűzve. Kelecsényi zavarban volt. Nem tudta elhelyezni ebben a kocsi méretű világban. Elképzelte, ahogy a meredeken megy felfelé, miközben a késő nyári (vagy kora őszi) szél belekap a lépte nyomán kiszakadt apró fűszálakba. Vagy talán a vállán levő hátizsákban takarításhoz való eszközök voltak? Megy a lakásba, nyitja az ajtót, az üres szoba közepén egy üres papírlap. Most kezdődik minden. Most múlik minden. A férfi, az ölében tartott táska mögül elővette a sapkáját, és feltette. Kelecsényi mosolygott magában. Svájci sapka! Az a klasszikus, sötétkék fejfedő, ami neki is van. A bizonyosság. Kelecsényi most arra gondol, hogy miért is szereti a hétvégi reggeleket. Nem kérdezi.