| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Zsagubica fölött a hegyekben.... Ideje:: 09-10-2004 @ 08:09 pm |
|
|
|
|
| 1.
- Akkor mit döntöttél? Mégis jössz velem - kérdezte Anna.
- Igen, de remélem, nem leszek nagyon terhedre. - válaszolta Viktor. Közben lassan az ajkához emelte a reggeli feketekávét. Ilyenkor, reggel mindig törökkávét ittak. Már rég óta. Így szokták meg. Az illata után ítélve, jóval erősebb volt a szokásosnál.
Anna látta Viktor arcán, hogy észrevette a különbséget.
- Éberen, nyitott szemmel kel vezetnem. Tudod, hogy Belgrádon keresztül vezet az út Bórig.
- Igen. Remélem délutánig, odaérünk.
2.
Több indulás, megállás és kanyarodás után az autó egyenletesen zümmögni kezdett. Ez azt jelentette, hogy az Újvidék - Belgrád közötti autópályán voltak. Ezek után egy óra, vagy annál valamivel több ideig tartó nyugodt vezetés állt előttük. A ritkán elhangzó suhanások azt jelezték, hogy nem volt sűrű a forgalom. Néha, erős autósziréna hangja törte meg az egyenletes motorzugát. Viktor úgy vélte, hogy valószínűleg valamelyik hatalmas teherautó cirkáló vezetője ráunt Anna kényelmes vezetésére.
Saját kocsijukkal utaztak. Anna tévé és filmrendező volt. Egy vajdasági helyi jellegű televízió felkérte, hogy készítsen számukra dokumentumfilmet Radnóti Miklós utolsó napjairól. Emiatt, terepszemlére utaztak Bórba. Anna megtekinti az ottani múzeumot, majd a Heidenau tábor helyszínét.
Többnapos út állt előttük. Ha Viktor otthon marad, Annának, nővére segítségét kellett, volna kérnie. Viktor több napot nem maradhatott egyedül. Vagy vele utazik, vagy a nővérére bízza. Anna tudta, hogy ez által megnehezíti a munkáját, de szerette, ha Viktor mellette van. Lehet, hogy majd a helyszínen, beszélgetés közben valami ötlettel segíthet is neki. Utazás közben hallgattak. Anna gondolataiban, valószínűleg már a helyszínen járt. Több írást is elolvasott az Erőltetett menetről.
Viktor is saját gondolataiba merült. Ilyenkor azon elmélkedett, hogy a sok rossz közül melyik a rosszabb. Az, hogy valaki elveszíti a látását életének derekán, vagy már úgy, vakon születik. Amikor barátaival vitatkozott, mindig a saját szemszögéből járta körül a témát. Szerinte, nehezebb annak, aki tudja mit jelent a fény, a kép, a vizuális élmény, mint, aki nincs tudatában ennek a szépségnek.
Viktornak megmaradtak képi emlékei az agyába vésve. De az agy sajnos nem CD lemez. Az idő, az évek lassan elmossák, elhalványítják ezeket az emlékeket. Sokszor, amikor eltűnt tudatából egy - egy kép szegényebbnek érezte magát. Valamikor tudta értékelni azokat az élményeket, amelyeket egy festmény, szobor, épület vagy film nyújtott. Azért elismerte azt, hogy mégis csak igazságtalan azokkal szemben az élet, akik nem ismerhették meg ezeknek a művészeti ágaknak a szépségeit.
Barátai, akik vakon születtek, a képzelőerő szabadságával élik át a világot. Volt benne valami igazság. Ők, akik és Viktor is közéjük tartozott, látóknak születtek, látták Leonardo - Mona Lisáját, Boticcellitől a - Vénusz születését, vagy Munkácsitól a - Magyarok bejövetelét. Ők másképp nem tudják elképzelni ezeket az alkotásokat, mint amilyenek valójában.
De azok, aki látástalanul születtek, azoknak több szabadságuk van gondolataikban, képzeletükben. Ez a mérhetetlen fantázia, csak akkor születhet, meg ha valaki gazdag, leíró, elmondó képességgel magyarázza el nekik a látottakat....
3.
- Belgrád előtt vagyunk. - Szakította meg Anna Viktor gondolatait. - Remélem gond nélkül, áthajtok rajta.
- Ne siess. Vigyázz. A belgrádiak ismertek arról, hogy agresszív vezetők.
Megint, több megállás, indulás, fékezés következett.
- Hülye. Nem is jelez, hogy balra kanyarodik. Kis híján nekiütköztünk.
Még néhány mormogás, szitkozódás és átértek Belgrádon. Anna a Nis felé vezető autópályát választotta.
- Majd valahol, k. b. száz kilométer után letérünk róla - magyarázta Viktornak - erre kicsit hosszabb de biztonságosabb. Szólj, ha pihenni akarsz.
Útközben Anna az ötleteiről, elképzeléseiről beszélt útitársának.
- Meg van az alapötleted? Tudod már azt, hogy hogyan indítod a filmet?
- Még nem...- volt a rövid válasz - de majd a helyszínen...A helyszín, a táj...majd az ott látott képek elindítják képzeletvilágomat. Ott megtalálom a kezdő képet...remélem.
4.
Nagyon erős kénszag áramlott be a kocsi fülkéjébe. Anna köhögni kezdett. Viktor pánikba esett, mert hirtelen nem kapott elég levegőt. Minél mélyebbet lélegzett annál rosszabb volt.
- Menjünk innen.....menjünk...Hol vagyunk?
- Bórban - válaszolta Anna köhögés közepette - Innen nem mehetünk, ide jöttünk.
Később a szállodában, egy minden „cs” helyet „ty”-kimondó vékonyhangu férfi megmagyarázta meg a jelenséget:
- Tyupán, tyak, ilyenkor, amikor tyendes az idő és leszáll a köd, tyak akkor ilyen fojtó a levegő. Tyekélység az egész. Amikor a nagy olvasztó működik a rézbánya mellett, tyak akkor ilyen kéngázos a levegő. Holnapra már elmúlik...Tyomaguk van?
Az utolsó mondatából Viktor arra következtetett, hogy ő volt a portás. Ott kelet Szerbiában főleg Vlahok élnek. Romániából telepedtek ide a Homolye hegység lankás legelőire. Több generáció után se tanulták meg a kemény „cs” hangot.
5.
Másnap, elindultak Zsagubica felé. Anna megtudta a szállodában, hogy körülbelül fél úton, Zsagubica és Bór között van egy kocsma. Az egyben, a Mosity család tanyája is. Azzal a kocsmával szemben volt a Heidenau láger.
A kocsi erőlködött. Viktor figyelte, hogy Anna többször sebességet váltott. Érezte, hogy felfelé haladnak.
- Most, épp, egy útjelző mellett mentünk el. Azt írta rajta: Fekete Csúcs 1043 méter - szolt Anna - Ezért kellett ilyen sokszor váltanom. Nagyon meredek az út.
- Hallottam és éreztem is. De, most hol járunk.
- Hát, ha azelőtt olvastad Radnóti Avala noteszét, akkor tudnod kell. :”Zsagubica fölött a hegyekben...” Ott járunk...
Mivel lassan haladtak, Viktor leengedte az oldalablakot. Annak ellenére, hogy július volt, hideg, párás ózondús levegő nyomult be a kocsiba. Mindketten hangosan, nyitott szájjal nyelték az egészséges levegőt. Így, tisztították tüdejüket, a tegnapi kénszagtól.
Anna lassított, majd lefékezett. A kerekek még sokáig csúsztak hangos zajt okozva, a kavicsos talajon.
- Megérkeztünk - szólt - itt a kocsma. Kiszállok. Te megvársz a kocsiban?
- Nem én is kiszállok - válaszolta Viktor - elzsibbadtak a lábaim. Kiállok a kocsi mellé.
- Nem kell. Van a kocsma előtt egy fapad. Odavezetlek. Ott leülhetsz. Élvezd a friss levegőt. Én addig bemegyek, megkeresem a tulajt.
Viktor cipője alatt ropogtak a kavicsok. Valami olyasmivel volt lehintve a kocsma előtti tér. Néha, cipője belesüllyedt a kavicsok közé. Úgy érezte, hogy valami nedves, csúszós, apró kövecskékből lehet az út.
- Nyújtsd előre a kezed. Előtted, a kocsma fala van. Tőle, kicsit jobbra van a pad. Maradj itt, míg vissza nem jövök.
Viktor lassan leült. Mindkét kezével, közvetlen a combjai mellet, a pad külső szélébe kapaszkodva ült.
Először ajtónyikorgást halott. Arca melegedni kezdett. Valószínűleg sütött a nap. Később, kisebb széllökések is megjelentek. Azok egy kicsit lehűtötték. A zizzenő, érzett, az átsuhanó szellő, birkaszagot hozott magával. Úgy tűnt, valahol messze, birkanyáj legelhet. Türelmesen várt. Felborzoló gondolatok, versfoszlányok jutottak eszébe.
A mélyben néma, hallgató világok,
Üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
De nem felelhet senki rá a távol...
Valami nedves, csiszolóvászonszerűség érintette meg újait. Rögtön, rémülten melléhez rántotta mindkét kezét. Kígyó - futott át az agyán. Tehetetlenül várta mi fog történni. Már, már segítségért akart kiáltani, amikor egy szelíd vakkantás ért a füléig. Majd, a nyüszítés mellett bégetés hangját is hozta felé a szél.
6.
Újra ajtónyikorgást hallott.
- Jó helyen járunk - szólalt meg Anna - Megtaláltam a tulajdonost. A láger velünk szemben, előttünk van. A táj..
- Ne mondj semmit a tájról. Úgy se olyan mint amilyen ötven ével ezelőtt volt - szakította félbe - csak vezess a láger területére. Az elegendő lesz. Ott a helyszínen akarok lenni, egy darabig.
Elindultak. A kavicsos parkolóhelyen most már többhangú lépteket hallott. Viktor tudta, hogy a tulajdonos, a Mosity is velük van, de az nem szólt semmit. Ő se beszélt. A kavicsok csikorgása megszűnt. Aszfaltos útra érkeztek. Később valami akadozni kezdet cipőjébe. Bizonytalanná váltak léptei.
- Fű - röviden szólt Anna.
Megálltak.
- Itt vagyunk a láger területén. Csak egy hatalmas cseresznyefa és egy beton lap maradt meg abból az időből. Melyikhez szeretnél menni?
- Előbb a fához- választotta Viktor.
Balra indultak. Abban az irányban magasabb lehetett a fű, mert zokniján keresztül vizes lett a bokája. Huszonhárom lépést tettek meg. Viktor akaratlanul, már szokásból, számolta a lépteket.
- Előtted, van a cseresznyefa. Nyújtsd ki a kezed. Ha akarsz, maradj itt egy ideig. Én Mosity úrral körüljárom a volt lágert.
- Rendben van. Menjetek.
Viktor újai alatt a vastag kéreg halmocskái domborodtak. Lassú mozdulattal, két kezével átkarolta a fa törzsét. Arcával egy széles hasadékhoz tapadt. Még akkor se, bárhogy nyújtogatta karjait, azok nem értek össze. Ha ilyen vastag a törzs, mekkorák lehetnek gyökerei - gondolta magában.
A gyökérben erő surran,
Esőt iszik, földdel él
És az álma hófehér.
Viktor előtt, mindig minden teljesen fekete volt. A vérrög elsorvasztotta a látóidegeit. De ha megerőltette képzeletét, gondolataiban, különös módon, a szagok, hangok és a tapintás, kivetíthetett bármilyen szellemi képet. Így történt ez most is.
Bal kezével a széles törzset tapogatta. Úgy járta körül. Lassan óvatosan lépkedett. Félt, hogy be ne akadjon a lehetséges kiálló gyökerekbe. Ha ez megtörténik, a hirtelen meglepetés kudarcba fojtaná élményeit. Megállt. Előtte, a földön a vékony fatörzshez támaszkodva, egy sovány, sötétszürke, kopott ruhában öltözött fiatalember ült. Egyedül. Kezében ceruza. Térdben behajlított lábakkal, az ölében egy kis noteszt tartott. Arca elmosódott, tekintette a távolba, a fából épített barakkok irányába meredt. És épp onnan, a szürke ködből, lassan feléjük közeledett egy, fehér kosztümbe öltözött lány. Fanni. A szomorú, soha nem látott ölelkezés képe tárult Viktor elé.
Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
Ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
S szép, mint a fény és oly szép, mint az árnyék...
A szél, arcába vágott. A szürke képek szétfoszlottak. Újra csak a sötétség.
- Megjöttünk - szólt Anna - Jól vagy? Nekem van még egy kis dolgom.
- Jól, csak most vezess a barakkok helyére.
A fa körüli séta miatt elvesztette tájékozódását. Tenyerét, Anna puha, selymes meleg keze fogta meg. Vezetni kezdte.
- Ez itt a kibetonozott rész, Mosity szerint itt voltak a barakkok. Ha fáradt vagy leülhetsz a beton lapra. Melegen süt a nap.
- Érzem. Leülök... Ti mehettek.
Hátratett karjaira támaszkodott. Arcával kereste a nap irányát. A szél alábbhagyott. Jól érezte magát. Gondolataiba újra Radnóti Miklós versei tértek vissza.
Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák
ostroma meg-megujúl, de a légysereg elnyugodott már.
A tér előtte mégis fekete maradt. Vizuális képzelete nem a versszak irányába indult meg. Annát látta. Első találkozásukat, első sétájukat, első csókjukat. Szebbnél szebb, emlékek jöttek elő. Hallotta, a szél messziről elhozta hangját, látta lengő szoknyáját. Érezte, hogy itt van valahol mellette és tudta, hogy ez így is marad. Még sok szép dolog fog megtörténni vele.
A helyszín, talán Radnóti Miklós versei Fannihoz, ébresztették föl benne ezeket a gondolatokat, érzelmeket. Tudta, ráébredt, hogy amit a sors elvett, az egyik oldalon bőven megduplázza a másikon. Új érzelmeket, új szeretetett kapott.
Ezért volt számára érdemes tovább
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-10-2004 @ 08:09 pm
|
