Akkoriban többnyire prózai hangulatban voltam, sorra születtek a novelláim, meg a nagyrészt nem álmatag leányregények. Két írás között - pihenésképpen - az interneten szörföztem, sokszor céltalanul, de őszintén bevallva, néha félig tudatosan pillantottam be pikánsabb tartalmú oldalakra is.

Nem sok fogalmam volt arról, hogy a neten léteznek olyan irodalmi közösségek, ahol lehetősége van az alkotónak a publikálásra, és - ami nagyon fontos -; a közvetlen visszajelzésre. No és persze azt gondoltam, ha vannak is ilyen lapok, azok zárt közösségek, akik nem nézik jó szemmel az új jövevényeket - ha nem csupán rajongó olvasóról van szó, mert ugye a népszerűség az fontos -, elvannak saját elefántcsonttornyukban, magasan az evilági, földhözragadt halandók felett pompázva nárciszi tükrükben csodálva tehetségüket, kicsit belterjes tömjénfüstbe burkolózva...

Belátom, ez téves elképzelés volt; a művészeti portálok meglehetős befogadókészséggel rendelkeznek minden olyan egyén irányában, akiknek fogalmazási készsége „kicsit” fejlettebb a nagy átlagnál (már bocsánat, hogy így körvonalaztam meg azokat a különleges tehetséggel megáldott emberi lényeket, akik képesek verset, vagy prózát alkotni, talán egyszerűbb lett volna költőkről, írókról, tehát művészlelkekről beszélni), hiszen az olvasótábor és az aktív tagok létszáma jelentős visszahatással van egymásra, és a lapot üzemeltető tulajdonosnak pedig egyértelmű érdeke az oldalra kattintások száma.

Történeteim hemzsegtek a pajzánság kendőzetlen ábrázolásától, így nem csoda, hogy egyszer beírtam a keresőbe a bűvös „fullextra” szót, mire meglepve tapasztaltam, hogy egy művészeti portálra akadtam (nem holmi e jelzőre utaló testi vágyat gerjeszteni kívánó akármire!), szóval olyan helyre lyukadtam be, ahol az alkotás igéző szellemétől megittasult emberkék szabadon tárhatják a nagyvilág elé szerzeményüket. Végre egy lehetőség, itt a helyem!

2005. szeptember 22-én regisztráltam.

Először bátortalanul jártam körbe a Fullextrát. Kezdetben nehezen igazodtam ki, bonyolultnak tűnt pár dolog, de aztán ahogy múlt az idő, lassan kiismertem a szisztémát, egyre jobban megkedveltem az oldalt.

Mennyire izgultam, mikor feltettem az első versemet az Irodalom Klubba! Milyen kíváncsian vártam a reagálásokat! Mikor először írtam az üzenőfalra! Annyira újdonság volt minden. Mintha kitártam volna szobácskám addig zárva tartott ablakát, hogy friss, éltető levegő áramoljon be.

Egy hely, ahol egyből barátsággal fogadtak!

Rengeteget köszönhetek a Fullextrának, ahol barátokra is leltem azon túlmenően, hogy az írásaim, képeim is itt találhatók.

Öt éve már, és mennyi minden történt azóta!

Valamiért azt gondolom, hogy amiket a regisztrálásom óta alkottam; az oldalnak is köszönhető. Biztos, hogy volt ösztönző szerepe.

Megszerettem itt lenni.

Nincs szükségem arra, hogy más művészeti, közösségi portálokon is szerepeljek. Régebben még párszor elkalandoztam, de rájöttem, hogy az igényeimet teljesen kielégíti, amit itt kaphatok. Hiszem, hogy valamit talán én is tudtam adni.

Nem biztos, hogy hűségnek nevezendő ez, csak én vagyok ilyen. Nekem ez a hely teljesen megfelel.

Egy igazi közösség a mindennapi életével, amely képes a folyamatos megújulásra.

Nem vesztettem el a hitem. Az itt tapasztalható szellemiség képes arra, hogy írásaimon keresztül meg merjem mutatni lelkem aktuális hangulatának szegletét. Mert valljuk be; a megszületett műben mélyen benne van az alkotó, könnyen belelátni a rejtett zugokba, néha bátorság kell annak mások elé való feltárására. Mindegy, hogy az alkotás egy vers, vagy egy festmény. Nem érdekes, hogy amatőr képzőművészetről beszélünk -, emberekről van szó, akik munkájuk, vagy munkanélküliségük mellett mernek álmodni -, ahogy a Fullextra szlogenje is szól.

És ez egy csoda.

Főleg manapság, mikor ebben a satnyuló, pénzhajhász világban élünk, ahol a kiéhezett átlagember fáradt agya szabadidejében szívesebben fal be egy unalmas, semmitmondó tévésorozat legújabb epizódját, vagy egy blődli pletykalapot, ha már olvasni akar.

Általánosságban a mai kulturális igény ennyi.

És ez nem csoda, hiszen a nagy többség az anyagi létminimum alatt vergődik napról-napra, vagy végképp tönkremegy. Családok hullanak szét egyszerűen a pénz hiányától kiváltott totális testi-lelki csőd miatt.

A végigdolgozott, hajszolt munkanap után nem lehet hibáztatni, hogy azon töpreng az alany; vajon miből adja fel a rohadt kis sárga csekkjeit, mit tegyen, hogy elmaradt hitel befizetése miatt ne kerüljön az utcára saját lakásából asszonyostól, gyerekestől -, mint hogy akképp morfondírozzon; szabad kapacitású szellemiségét éppen melyik nagyszerű vers olvasásával dobja fel.

Az egyre szaporodó munkanélküliek (itt azokra gondolok, akik valóban szeretnének dolgozni, de a kutyának se kellenek) lelki gúzscsomójáról nem is szólva.

Hús-vért marcangoló, harácsoló, elszegényedő világ ez, ahol a gyengéket felfalják a gátlástalanok, ahol a képzeletet, az álmok meséit durván legázolja Moloch! Bocsánat az elkalandozásért, de úgy gondolom, közülünk is sokakat érintenek e gondolatok.

Ezért is becsülendő minden olyan lélek szárnyverdeső próbálkozása, akik nem akarják elfogadni a társadalom által sugallt nihil konvenciókkal határolt, felkínált, üres képét. Akiknek az alkotás olyan közös szenvedély, amelyet képtelen megérteni a puszta materiális világban robotként vegetáló ember. Akiknek olyan érzékeny lélekrezdüléseik vannak, hogy beleremeg a mennybolt. Akik képesek elviselni akár saját családjuktól - szeretteiktől - a megértés mellett a kirekesztettség érzését is.

Ismeritek azt a tekintetet ugye, amikor egy kívülálló számára kiderül rólatok, hogy alkotók vagytok? Megváltozik a másik arca. Kicsit elnyúlik. A szemébe van írva gondolata: „Egy őrült, haszontalan csodabogár...”

Ez is egy jelentősen összekovácsoló erő itt; a rokonlelkek boldog kasztja!

Mostanság sajnos kevesebb időm van a számítógép előtt tölteni, főleg netezni, de ha lehetőségem van rá, akkor nálam ez annyit jelent, hogy többnyire itt vagyok; a Fullextrán.

Ugyan kevésbé aktívan, mint régen, de szeretetem e hely iránt töretlen.

A legcsodálatosabb számomra az, hogy pár emberrel túlléphettem a virtuális világ szabott korlátain. A személyes találkozások őszinte barátságokat szültek.

Köszönöm Fullextra, köszönöm Barátaim!