| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Élni jó! Ideje:: 10-07-2010 @ 09:03 am |
|
|
|
|
| Igenis: élni jó!
Minden napban meg lehet találni a szépséget. Ez csak hozzáállás kérdése. Márpedig a túléléshez szükség van az optimizmusra. Engem a legnehezebb helyzeteken is átsegített már, hogy azt a bizonyos poharat félig telinek láttam és nem félig üresnek.
Ja, hogy mások ezért nevetnek rajtam? És rózsaszín felhőket álmodó, naiv léleknek tartanak? Nyugodtan. Csak irigykednek.
Persze nem mindig hálás szerep ilyennek lenni.
Az oka pedig az, hogy a fásult, kiábrándult emberek nem szeretik maguk körül a vidámságot. Ők azok, akik azért is megmutatják, hogy nekik fáj a legjobban minden, nekik van a legnehezebb életük és semmi okuk a vidámságra. Emiatt aztán ferde szemmel néznek az ilyen nevetgélős, bohóckodó nőcire - amilyen én vagyok. Aztán összehúzott szemmel „roppant kedvesen” annyit mondanak:
- Te a nevetéstől hízol.
Mondanom sem kell, igyekszem nagy ívben kerülni az ilyen energia-vámpírokat. Olyan lehengerlően tudják sajnálni és vonszolni magukat, hogy attól a legegészségesebb szemléletű emberke is totál depissé válik.
Ha nagyon el vagyok kenődve, akkor két program van, ami rögtön segít:
1: megnézem dvd-n a Hattyúk tavá-t. Szép balett, szép zene. Ezt nem is kell ragozni.
2: sétálok fent a téren, ülök a szökőkútnál és néztem az embereket. Érdekes elfoglaltság.
3: táncolok
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-07-2010 @ 09:03 am
| Hozzászóló: Attila61 (Ideje: 10-07-2010 @ 09:36 am)
Comment: Kedves kirsmona! Örülök, hogy örök optimista vagy. Én sajnos kicsit valóban megfásult és csalódott ember vagyok aki hajlamos önmagát sajnáltatni is a figyelem felhívása érdekében. Természetesen ha ezt felismeri az ember, tudja kezelni önmagát, én erre törekszem. Szeretem a szépet és a jót, a rengeteg zenét, köztük a komolyabbakat is és keresem a pozitívan gondolkodók társaságát, mert ez segít.
Nem nézek ferde szemmel a vidám, optimista emberekre, sőt picit inkább irigylem őket, azonban elítélem a magamutogatást, a harsány adakozást és a tulajdon fitogtatását. Életünk fő vonalának meghatározását csak belső vizsgálatunk után tudjuk megtenni. Vallom és hiszem a tökéletes önismeret átsegít a gondokon, természetesen őszintének kell lennünk önmagunkkal is! Örülök írásodnak, gondolkodásra késztet, sok mindent át kell gondolnom, bár a társadalmi környezet nem teremt ideális talajt az átalakulásra.
Üdvözlettel Attila! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: ender (Ideje: 10-07-2010 @ 06:24 pm)
Comment: Éljen soká az optimizmus!! Bár szerintem a boldogság nem csak hozzáállás kérdése. De ahogy Attila is mondta, lehet változtatni ^^ :) Csak ne akarna mindenki keresztbe tenni a másiknak... - bárcsak ne lennénk önzőek - De hát :D Üdv: ender |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 10-09-2010 @ 09:26 pm)
Comment: A negatív emberek távoltartásáról egy önfejlesztő könyvben azt javasolják ha kell, akár esernyővel is. :-)))))) Előttem van a közelgő karácsony amint egy ernyővel hadonászok a fél rokonság felé... A víz jó! A tánc jó! A balett jó! Az optimizmus jó! Hajrá Mona, ne hagyd magad! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Boki (Ideje: 10-13-2010 @ 02:06 pm)
Comment: Élni jó, írod és ebben csak megerősíteni tudlak így, nagyon – nagyon közel a nyolcvanhoz.. Élni jó, ha az ember nem irigy, nem kötekedő és nem akar mindenkinél okosabb és bölcsebb lenni, csak mert öregebb. Mert bár öregebb az ember, sokat megélt, sokat tapasztalt, de más társadalmi, technikai, családi
viszonyok között, melyek össze sem hasonlíthatók a mostaniakkal, okosabb nem lesz, esetleg a régi beidegződései alapján csak tapasztaltabb. Jómagam a múlt század közepi, végi szocializálódási készségeimmel, különösen ilyen gyorsan változó világban abszolút nem mondom magamat, a mai fiataloknál sem bölcsebbnek, sem okosabbnak
Élni jó, ha az ember célt talál és hasznára van valakinek. Élni jó, ha az ember párjával együtt visszatekinthet eddigi közös életére , ha megnyugodhat abban, hogy nyugodtan a tükörbe nézhet, és nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy valaha is a mások kárára döntött saját javára Élni jó, ha nem halasztjátok mindig későbbre azt amit most is megtehetnétek, csak kényelemből vagy(le sem merem írni) lustaságból most nem teszitek meg. Egy konkrét tapasztalat: ezt a könyvet is meg azt is, meg másokat is majd elolvasom, ha majd nyugdíjba megyek, ha majd jobban ráérek, és ha oda kerül az ember, bár jó szemüvege van ,nem bírja a szeme a terhelést és egy-két oldala után le kell tenni a könyvet.
Kívánom, hogy bárhogyan is alakulnak a körülmények, mindig azt mondhasd, „élni jó”. Üdv:Tibor
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: andrass (Ideje: 10-16-2010 @ 08:08 pm)
Comment: Nekem az egyik kedvenc Faludy versem jutott eszembe, amit a recski munkatáborban írt- éhezve, kimerülten, fejben!
FALUDY GYÖRGY: MONOLÓG ÉLETRE-HALÁLRA
2006. szeptember 3. - írta Lobo
még nincsenek kommentek
Úgy, mint az őrült szerető szeret
vizes fejjel, beomló ég alatt
taposni őszi fasor avarán:
e földön úgy szerettem járni én.
Vagy mint utas idegen városokban,
ki első este sétaútra megy,
ide-oda fut, néz, nem tud betelni,
megizzad s boldog révületben érzi,
hogy álmainak városába ért,
hol minden új: a kirakatok fénye,
a kávéházi italok színe,
a sok sétáló – mintha ünnep volna –
s a szabadság vad kakukkfű-szaga
s vágyik maradni már itt mindörökre –
mint ő, úgy voltam e világgal én.
Én tudtam: itt minden új, meg nem térő,
páratlan, ritka s múló fenomén.
Ha lepke szállt, azt mondtam: „Jól megnézzed,
először és utólszor látod ezt.”
Ha jóbaráttal boroztam, oly szívvel
és szóval láttam, mintha reggelig
meg kéne halnom – és mindezt azért,
mert folyton féltem a hajnaltól, melyen
nem lesz barát, se bor, se ébredés.
Érez így más is, de agyába gyűri.
Ám én a homlokomban hordtam ezt.
Súgólyukából tudatom csak egyre
fenyegetődzött: „Minden elmúlik.”
S e szikra itt a nemlét vasfogói
között, a lét csodája, hogy vagyok,
a pusztulás fogatlan állat-ínyén
még felvillanó szentjánosbogár,
az ellentétek izzó sistergése
s az elmúlás örökös, csontig vájó
tudata: ezek adtak életemnek
ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát,
ezek tettek bolonddá, mámorossá
s ezek bűvöltek kacsalábon forgó
kastélyt a puszta létből énelém.
Ittasan a föld egyszeri borától,
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép. A csillagég
gobelinekkel tapétás múzeum,
a tér három dimenziója körben
élménybálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal, s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben,
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt
s eltűntem én, a múló fenomén
a fenomének örök tengerén.
(Recsk, 1952)
András |
|
|
|
|
| Hozzászóló: andrass (Ideje: 10-16-2010 @ 08:09 pm)
Comment: na ja nem őrizte meg a formázást: szóval a címe: Monológ életre halálra |
|
|
|
|
|
