| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Happy end? (unokatestvér szerelem...) Ideje:: 09-13-2004 @ 06:27 pm |
|
|
|
|
| Sokszor szoktam elgondolkozni azon,hogy "mi lett volna ha"...? Mi lett volna ha másként gondolkodik? Vagy ha egy kicsit jobban elmélyül benne,és meglátja a szépségét és felfedezi a helyzet romantikus veszélyét?! Ami tulajdonképpen nem is veszély inkább egy adrenalinnal telt helyzet.Egy kapcsolat,amely akár gyönyörű is lehetett volna.
Először én sem értettem,és el kellett telnie egy kis időnek,mire felfogtam,hogy miről is van szó.Aztán finoman beadagoltam neki is,és akkor rájöttem,hogy lehetetlen.Vagyis csak számára elképzelhetetlen.És ismét kilyukadtam ott,hogy ez megint "csak" az Ő hibája, az Ő fafejüsége,és makacssága,meggondolatlansága,hogy nem gondolt bele eléggé,nem jutott el a tudatáig,hogy amit "felajánlottam" Neki,az nem csak rólam szól,az Kettőnkről szólt...volna...ha hagyta volna magát.De nem adtam fel,bogarat akartam ültetni a fülébe,hogy csak azért is törje rajta az agyát,hogy ne hagyja nyugodni a dolog,hogy ha már én szenvedek,Ő is hasonlóképpen tegye ugyanezt.Ugyanolyan mértékben,és ugyanolyan fájdalommal.Ezt akartam,és sikerült:"...mert így ez rossz nekem is,nagyon rossz.Tudom,most az jön,én könnyen beszélek,de ez már teljesen nem így van.Tudom,hogy baj van...és örülten bánt,hogy én vagyok az oka...!" Fájt neki,borzasztóan fájt,és én egy pillanatig borzasztóan örültem...aztán már én sem...
Eszelősen szenvedtünk,mindketten,egyszerre,minden külső,aggasztó jel nélkül.Magunkban tartva,csak egymással megosztva.Ezerszer átrágtuk magunkat,de mindig ugyanott lyukadtunk ki:nem vagyunk elég erősek ahhoz,hogy nyíltan felvállaljuk egymást.Próbáltunk bele törődni,most már külön külön,mindketten a magunk módján...ellenségemnek sem kívánom azt az érzést!
Sokáig nem kerestük egymást.Tudtuk,így talán könnyebben elfelejtük egymást.Csak néha,egy-egy elejtett sms...aztán egy nap,megcsörrent a telefonom,és újra hallottam a hangját.Már más volt...és az enyém is.
Ma jó barátok vagyunk.Ez a történet nagyon közel hozott minket egymáshoz.És mindketten rájöttünk valamire:az életben nincsenek véletlenek.Mindennek oka van,ami itt,a Földön történik velünk.Biztos vagyok benne,hogy ez sem a véletlen műve,ez sem történt meg hiába.És igen,volt tanulsága,még ha ezért nagy árat is fizettünk.Manapság már el sem tudnám képzelni nélküle az életemet.Ha nem is beszélünk mindennap,tudom,hogy Rá mindig számíthatok,és tudom,hogy félti egy szem unokahúgát az élet nagy csalódásaitól...:)
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-13-2004 @ 06:27 pm
| Hozzászóló: kerlac (Ideje: 09-14-2004 @ 05:50 pm)
Comment: Ritka az ilyen bölcsesség, és szerencse, hogy be is igazolódott.
Ha megengeded, egy technikai tanács: néha nem árt új sort kezdeni :) (Shift+Enter leütésével, vagy parancs segítségével.) |
|
|
|
|
|
