Nos, ha már más nem akarja, hogy felhívjam, épp ideje folytatnom.
Ott tartottam, hogy: Az Élet Gyökere. Az Élet Gyökere egy nyugatnémet pornóújságból kivágott fotó volt. Az újság Szenesé volt, aki rögtön, ahogy kiérkeztünk, valahogy a társaságunkhoz csapódott. De ezt nem is bántuk, mivel Szenes, mint ősendékás nagycsomó dologban igen hasznosnak bizonyult. Csak kettőt mondok: volt egy eredeti Fiat autója, és tudott németül. Úgyhogy mindenhova ő vitt minket az autójával, és ő volt a tolmácsunk is a csajok felé - legalább is a kezdetekben. Például valahogy így bonyolítottunk le egy csajozást Szenessel: Te, Szenes! Mondd már meg annak a csajszinak, hogy csípem a búráját! Mire Szenes elkezdett vihogni az orra alatt - ami egyszerre volt lapos és pisze, a szája viszont vékony volt, és amikor beszélt hullámzott -, hogy: hülye vagy, ezt hogy fordítsam le? De azért mondott neki valamit, a csaj is mondott valamit, aztán Szenes felém fordulva azt mondta: azt mondja, Te is tetszel neki. Akkor kérdezd meg, jön-e ágyba? Azt mondja, megy. - mondta Szenes. És jött is a bige. (Azt még elfelejtettem említeni, hogy valami miatt szokásba jött a magyarok között a német lányokat görénynek nevezni egymás között. Például a görög-német lányokat görög görénynek. Nékem már akkor is elég undorító dolog volt ez.) De, hogy visszatérjek (visszatérjek?) a témámra, vagyis Az Élet Gyökerére; ezért kezdtem el ezt a mondatot, most kb. a felénél vagyok, és ha így folytatom egyszer talán be is fejezem, legyen ez az egyszer most> pont. (Figyelitek milyen körülményeskedve tértem vissza Az Élet Gyökerére; ha pszhioanalizálnám magam, rájönnék, hogy nem akarok erről beszélni. Pedig akarok.) Van úgy, hogy valamit akar, vágyik valamire az ember, de egyben fél is, hogy megtegye. A következmények, bizonytalanság önmagában, ilyesmi. Például most (a jelenben, a napokban) elhatároztam, hogy egy tanfolyamot indítok, csak nőknek. Terveim szerint ez egy speciális (dinamikus) jóga tanfolyam lesz, egy kis harcművészettel vegyítve. Plusz meditációs technikák (az is dinamikus), életmód tanácsok, önvédelem, meg ilyesmi. Öt hónapig fog tartani, heti háromszor másfél óra. Ha összejönne húsz fő (hölgy); megérné csinálni. Én fogom bírni, csak kérdés, hogy ők hogy fogják? Meg azért ennyi nő között egyedüli férfiként… Kicsit kínos lesz biztos eleinte…
Na de most visszairamlok a múltba. Valaki azt mondta, hogy ami volt, az nincs. Igaz, de akkor, mért tudok róla írni? Szerintem, csak úgy nincs, ahogy nincs semmi. Hogy minden üres. Nagardzsunailag. Mert ha le tudom írni - többé, kevésbé -, akkor mégis csak van. Mert akkor valaki elolvassa, és a részévé válik. Az én múltam az ő részévé! Hát nem nagyszerű ez? Bizonyhogy!
Például Az Élet Gyökere! Képzelje el az olvasó - akinek részévé akarom tenni -, hogy az egy vagina szuperplánban. (A szuperplán pont az ellenkezője a totálplánnak. Totálplán: lásd Petőfi Az Alföld c. vers első fele.) Mégis, ha ránézett az ember, ambivalens érzések töltötték el. Mert egyszerre volt erotikus (piros, hosszú női körmökkel felszerelt ujjak húzták szét a kisajkakat, gondolom a punci gazdája), és kijózanító, a túl közelség és nem utolsó sorban a címe miatt. A címe azonnal belerántott a filozófia mocsarába. Addig ugyanis úgy tekintettem e szervre, mint a gyönyör természetes otthonára. Most meg kiderült, hogy az Élet gyökere! Is. És ahogyan ezt átgondoltam, elámultam isten mérhetetlen bölcsességén. Úgy szervezte a dolgokat, hogy a szaporodás öröm legyen. Sőt: kéjjel teljes. Hogy a legkönnyebb dolog legyen a világon. Na de, hogy az egyensúly azért fennmaradjon (mindenre ügyel e Mester), a szülést viszont fájdalmassá tette. Amit az egyik kezével adott, a másikkal elvette. (Akár csak a Gyurcsány-kormány.)
Néztem a falon, az ágyam felett ezt a képet (akkor, ott 1974-ben), és arra gondoltam mégse illik így fogadnom Elonát. Bár a múltkor, amikor először volt itt, akkor már látta, nem szólt semmit, csak kicsit elgondolkodva nézte, nem tudhattam mire gondol. Úgyhogy úgy döntöttem leveszem. De ez nem is ment olyan simán. Valami olyan ragasztóval volt a falhoz rögzítve, hogy lejött a képpel együtt némi vakolat is. Innentől kezdve minden úgy történt, ahogyan azt leírtam az Eleonóra című versemben. Ezért, hogy ne essek ismétlődésbe, na meg oldjam a prozódia unalmát, ide másolom:

Legközelebb innen folytatom.