Tegnap, a szokásos reggeli mindenfélék után első utam a közértbe vezetett.
Hazafelé jöttömben kitaláltam, hogy palóc levest, és sonkás-gombás-sajtos spagettit fogok főzni. Igenám, de nincs fent krumpli! Vagyis, mielőtt bejönnék a lakásba, irány a pince!

Emlékeztem rá, hogy a krumplisláda elérhető részében még volt egy adag krumpli, egy már jócskán kiürített zsákban. Az pont elég is lesz.

A pincében sejtelmes homály honolt, a krumpli pedig egy hóhaljig érő hatalmas kartondobozban lakik zsákostul.
Nosza, be a homályba, tapogattam a krumplit, de csak nem értem el, aztán, amikor mégis, rájöttem, hiába akartam időt és lépcsőzést spórolni, nincs nyitott krumpliszsák, (pedig itt volt!) fel kell mennem ollóért, zseblámpáért, meg egy szatyorért, amibe a kellő mennyiségű krumplit beleszedve fel is tudom vinni.
De a lépcsőzést kétszer mégis csak el akartam kerülni ( a pinébe le 11 lépcső, a kertben a bejáratig 9, az előszobától a felső szintig, ahol a konhya is található még 24 lépcső, namost ez oda-vissza közel száz!), ezért addig kutattam a pincében, míg találtam egy fűrészt.
Gondoltam, majd ezzel elnyiszálom a krumplis zsákot.
És majd a közértes szatyromba szedem a krumplit. Legfeljebb kimosom utána.

Igenám, de a fűrészeléshez mind a két kezem kellett, mert az egyikkel a zsákot tartottam a fűrész alá, a másikkal pedig nyiszatoltam a hálót, ezért a szatyrot leraktam a szerszámos polcra.
A krumpli nagyon mélyen volt, lévén már csak 2 zsák egymás mellett elterülve a kartondoboz alján, és ráadásul a tőlem messzebbi oldalán. (De hová lett, ami elöl volt a ládában? A megbontott zsák maradéka? ) Mivel a teli zsák nehéz, nem tudtam közelebb ráncigálni. Ott kellett kiszabadítanom a hálóból legalább 10 krumplit, ahol volt.

Hozzáfogtam. Bőszen nyiszáltam - amit nem is láttam, csak tapogattam - de csak nem akart sikerülni a dolog, messze volt, nem tudtam elég erőt kifejteni.
Ezért jobban belehajoltam a ládába, ami lévén kartonból, előbb csak kicsit, majd egészen berogyott, én pedig szabályosan beestem a krumplik közé.
Kalimpáltam egy kicsit a lábaimmal, de ettől csak még jobban besüllyedtem a dobozba.
Ilyeténképpen viszont sikerült kifűrészelnem néhány nagyobbacska krumplit a zsákból, de nem tudtam hová tenni! A szatyor ugyanis még mindig a plcon volt - ugyan, mitől ne ott lett volna?
No, sebaj, megoldottam.
Lábaim a levegőben, törzsem hasmánt a krumplik között, oda se neki, a vállam fölött lazán kihajigáltam a kiszabadított krumplikat a "szabadba", vagyis a pincébe, valahová...
Miután nagy keservesen sikerült taplra evickélnem, következett az expedíció második része: össze kellett keresgélni a kidobáltakat...

Találtam néhányat itt-ott, hogy mindet-e, azt nem tudom.

De akkor is győztem!

Amikor a lakásba beléptem, középső fiam, aki ott állt a konhyaajtó előtt, a 24. lépcsőfok tetjén, így szólt:

- Felhoztam azt a maradék krumplit zsákostul, ami ott elöl volt a ládában, lécci csinálj palóc levest! Olyan régen volt...

Aztán, mintha csak Kis Mukk varázscipője lett volna rajta, le - majd felszaladt a szatyraimmal a konyhába. Mintha sem a lépcső, sem a többkilós szatyrok nem is léteztek volna...