Munkát keresni hálátlan dolog. Egyrészt mert azt jelenti, hogy épp most nincs, másrészt mert bizonyos idővel szépen aláássa az ember önértékelését. Különösen akkor van ez így (mondjuk ki bátran: manapság) amikor a kínált munka és az elvárt követelmények, hát finoman szólva sem képeznek közös részhalmazt. Ahogy én látom, kissé paradox helyzet állt elő. Máris elmondom mire gondolok. (Természetesen karikírozom némiképp, de egyáltalán nem olyan nagyon!) Amikor például erkölcsi bizonyítványt kérnek tőlem, hogy ezzel is igazoljam, mindenrendű emberi alkalmasságomat a „textilgyári rakodó” munkakör betöltéséhez, akkor elgondolkodom. És arra jutok, hogy szerintem ez az ország ezt nem engedheti meg magának. ( Azzal a munkanélküliségi mutatóval, amivel rendelkezik…) Aztán továbbgondolkodom, és rájövök: Bár az ország nem is, de az ilyen-olyan munkáltatók, a cégek, a multik bizony igen. És bizony pont a már fent említett munkanélküliség okán. Mert ha nekem nem tetszik, szevasz tavasz! Mögöttem nyolcszázhetvenháromezer jólképzett, „erkölcsös” munkanélküli várja, hogy textilgyári rakodómunkás lehessen…

Szóval csak bosszús vagyok kicsit…

És nagy haragomban jól meg is írtam egy ilyen valamit! Ezt elrakhatják maguknak a kamrába télire! Mert nonszensz, mert röhejes, mert abszurd, hogy itt tartunk. (Szerintem!)

-         Üdvözlöm Norbert! Jöjjön be bátran. Foglaljon helyet.

-         Köszönöm… nagyon kedves.

-         Norbert, örömmel üdvözöljük önt ismét, a felvételi casting nyolcadik körében. Olyan ez már mint egy rossz házasság nemde?

-         Hát én…

-         Csak vicceltem.

-         Ugye azt hiszi, hogy ez a nyolc kör, nyolc forduló is volt egyben?

-         Nos… valóban volt egy halvány reményem…

-         Nem-nem. Azok csupán elő-beszélgetések voltak, hogy érdemesnek találtatik-e egy igazi állásinterjúra...

-        Ó...

-        Ne rémüldözzön! Végülis itt van nem igaz?

-        De csak...

-         Norbert ugye tudja, hogy ez egy nagyon komoly ajánlat?

-         Igen tudom igazgató úr. Ezért is nagy öröm, hogy…

-         És azt is tudja, hogy ide nem kerülhet be akárki igaz?

-         Biztos vagyok benne, mert…

-         Nos, Norbert, a helyzet az, hogy mi analizáltuk, és kiértékeltük… önt.

-         I-igen?

-         Így van. Összesítettük az anyagát, és a következőre jutottunk. Az ön által benyújtott szakmai önéletrajz tulajdonképpen az elmúlt három hónap legjobb ajánlása. Kifejezetten meggyőző. A családi hátteréről begyűjtött információink alapján azt mondhatom, remekül kiheverte, hogy a szülei tizenegy éves korában elváltak. Ezt egyébként a múltkor készített pszichológia teszt is alátámasztja. A négyezer pontos feladatlapon mindössze egyetlen levonást kellett eszközölnünk. Az „Ilyen embernek látom magam” című kifejtő feladatban meghagytuk, hogy önvallomása minimum ötszáz sor legyen. Ön csak négyszázkilencvenhatot hozott össze, de ezt nem éreztük kizáró oknak. A többszörös személyiségtesztet, amit a nemzetbiztonsági hivatalnál töltött ki, ugyancsak jelesre értékeltük. A NASA által rendelkezésünkre bocsátott hőkamerás és műholdfelvételek alapján pedig azt mondhatom, ön példás, és józan életet él mind hétvégente, mind pedig esténként a hálószobában… Gyermekkori képein, kifejezetten intellektuális, olykor elhivatott kifejezés ül arcán, amit szintén megfelelőnek ítéltek kollégáim. Vér és vizeletmintája, amit a legnagyobb titokban csempésztünk ki az Egyesült Államokbeli NORAD bázisára, tökéletesen alkalmassá teszik önt a feladatra, csakúgy mint felsőfokú spanyol és norvég, illetve középfokú angol és lengyel nyelvvizsgája, ám sajnos… ezt a „csavargyári takarítói” állást most nem sikerült megszereznie. Mert bár versenytársa semmilyen szinten nem felelt meg az általunk támasztott követelményrendszernek, de hát mégiscsak ő a kollégiumi szobatársam fia… No ne keseredjen el! Azért nagy meccs volt! Kapcsolatok híján ilyen sokáig állva maradni… nem akármilyen teljesítmény! Igazán örültem. Viszlát!