A minap olvastam valakitől, hogy Mikszáthot olvasni kell. Igen, igen. Mikszáth írásai olyanok, amelyek szembesítenek, orrba csapnak, lelepleznek.

            Mi a különbség a mai országgyűlési képviselőség és a XIX. századi képviselőség között, kérdezhetjük a nagy palóc után?

            „… A naiv idők letűntek örökre, a tekintélyek lehanyatlottak a régi tekintetes urakkal. Az átkozott újságírók lejáratták a nagyságokat, mert közel hozták őket a közönséghez. Minden bibircs, májfolt látható lett.

            Azokban a hazafiakban már senki sem hisz, akik álmatlanul töltötték éjeiket és sírtak a haza sorsa fölött. Az aranyozott köd szétfoszlott. A frázisok elvesztették erejüket. A képviselőség lassan mesterséggé lett!… „ (Mikszáth Kálmán A tisztelt Ház, Jankó János rajzaival, Luna Könyvek, Noran Kiadó, 2010.)

            Valljuk meg őszintén, ez a tükör ma is azt mutatja, ami van. Évtizedek múlhatnak el, ez akkor is így van. Mondhatjuk, hogy ez Mikszáth zsenialitása, de mondhatjuk azt is, hogy mindez azért van, mert a képviselők kicsinyessége, kisszerűsége semmit sem változott Mikszáth óta.

            Örökérvényű szabály, soha ne a tükröt hibáztassuk!