Békében telnek múlnak a napok a két gyerkőccel. Gyurmázunk, színeket és formákat alkotunk, rajzolunk, kézműveskedünk, mesét olvasunk. Ezek most a legfontosabb tevékenységeink.
Talán az ember észre sem veszi, mennyire fontos ezekhez a látás.
Egészen addig, míg el nem veszti. Részben.
Hat hónapos a kisebbik gyermek, amikor egyik nap begyullad a szemem. Csúnya, piros erek jelennek meg a bal szememben, ami egészen idáig az én mentsváram volt, hiszen ő volt a tökéletes látás biztosítéka, mivel a makulahegeim a jobb-ban nyolc éve már elvették az éleslátásom, csinos folt formájában. Azt tudtuk ugyan, hogy van egy nagy gyulladás a balban is, közel az éleslátáshoz, és ez egy időzített bomba. Hát most robbant.
Először még csak fogyó hold formájában körülöleli az általam fókuszált dolgot, de egy hétre rá már újhold lesz belőle, ahová néznék, már csak sötét folt van. És ezt már sajnos bosszantóan érzékelem, mert nincs harmadik szem, ami korrigálhatna.
Mintha egy távcsövön át néznél - ezek a szemeid- , és valaki rálehelt volna a közepére. Amit a szélén látsz, az még a tied - de a közepe- teljes homály. És nem tudod letörölni.
Pestre az esetemet ismerő doktorhoz először időpontot sem akarnak adni csak 2 hónap múlva, ezért 10.000 Ftunk nyögi a magánrendelést, ahová már másnapra volt időpont!.
Azt nem értem, miért kellett erőltetni, hiszen én csak annyit kértem, hogy a doktor úr legyen ott amikor a vizsgálatot végzik, mert ő már ismeri az esetem.
Persze a magánrendelés után közli a doktor úr az asszisztenssel - akinek direkt mondtam, hogy érfestéses vizsgálat is fog kelleni, ezért ne kelljen már duplán felmenni két pici gyerekkel, de ő erősködött hogy az nem biztos - hogy akkor adjon nekem időpontot a Klinikára érfestésre. Akkor, amikor ő is ott van.
Jaaaa, hogy ezt így lehet? Ezt kértem a telefonban!!!!
Akkor miért is mondtak nekem 2 hónap várakozási időt?
Újabb pesti út a két kicsivel.
Szemfenékfotók megvannak, egy hónap múlva kontroll, panasz esetén azonnal. Ekkor még látok valamit.
De a folt növekszik, és kialakul az újhold. Telefon, újabb Pest, érfestés, két nap cumisüveg, mert szoptatni nem lehet míg nem kiürül a festékanyag. Négy liter csalántea. Csak kiviszi minél előbb.
És a diagnózis: sajnos újabb érújonképződés a bal szemben. A 100%-os bal szem így 16%-osra romlik.
Mit lehet vele tenni? Semmit szinte. Műteni még mindig nem tudják. 8 év után sem.
Mint ahogy azt sem tudják, miért alakul ki.
És prevenciós tanácsokat sem kapok, hogy mit csinálhatok és mit nem: Mindent, mert semminek semmi köze hozzá. De azért valamitől csak kialakul.... nem?
Egy lehetőség van: egy szemészeti kezelésre még hivatalosan nem engedélyezett Avastin nevű injekció. Közvetlenül a szembe. Egyébként vastagbélrákra alkalmazzák. Onkológiai szer a maga "barátságos" mellékhatásival együtt. A gyermeket el kell utána választani. Szoptatás kilőve.
És a folt utána eltűnik? - kérdem. Nem, de esetleg átláthat rajta. Aha.
Hazaérve felhívom az ajánlott klinikát, ahol mondják, hogy most jön haza az érintett főorvosnő, úgyhogy másnap 9-re mehetek is. És itt torpanok meg. Nem. Én ezt nem akarom. Én erre nem vagyok felkészülve.
Hiszen ez a 2 nap is borzasztó volt szoptatás nélkül, még csak most kezdjük hozzátáplálni a picit. És nem vagyok tápszerbarát. Azon kívül egy rákosnak nincs vesztenivalója a szerrel. Egy 60-70 éves embernek sem, amely korban jellemző ez a makuladegeneráció. Mert ha 10 év múlva okozna is valamit... de nekem, 30 évesen még elég sok vesztenivalóm van. Ránézek a gyerekere, ránézek a páromra. Az arcukat még látom. Színeket, fényeket, alakokat, minden ami szép azt látom. Ez most a legfontosabb. Nem, nem akarom az injekciót. Ha ezentúl ennyit látok, akkor ennyit látok, akkor megelégszem vele, kiráz a hideg az injekció gondolatára. Érzem, érzem legbelül, hogy megbánnám, ha beadatnám és utána egy életen át rettegnék, hogy okoz -e majd valamit a jövőben.
Haladékot kérek, majd talán a következő turnusban, júliusban beadatom... mondom és letszem a telefont.
De azért nem adom fel ilyen könnyen. Hiszen az olvasással vért kell izzadjak, a mesék pedig ott vannak a könyvben.
És addig, ha a modern orvostudomány nem tud vele mit kezdeni. akkor visszanyúlok az ősihez. Mivel mindent az agyunk irányít, hát majd beszélek én azzal a folttal, jobban mondva az ertévelyedett erekkel! Bevetem boszorkányi tudásom. Mert észrevettem, hogy működik. Ugyanis az eddig rosszabb jobb szemem foltja már kilyukadt, átlátok a közepén, ugyanis arra koncentráltam, azt "láttam" lelki szemeimmel, hogy széthúzom a zavaró ereket, mint ahogy dzsungeljáró a bozótost. És a látásom valóban átjut közöttük. A test maga is segíteni akar. Az idáig pihentetett jobb szem egyre javul. Igyekszik most ő korrigálni. Így én most a balra koncntrálok. Minden este, ha ellazulva fekszem, feltűnik a lecsukott szemhéjam mögött az ércsomó. Furcsa, éles fénnyel világít, és látom, ahogy kisebbedik és eltűnik. De abban a pillanatban újra előbukkan. Újabb "zsugorítás", újabb felbukkanás. Nem lesz ez olyan hamar, de biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor a foltom semmivé lesz. És dolgozunk a saját energiával és akarattal való gyógyításon egy természetgyógyásszal együtt.
Az a kockázat hogy a folt esetleg nő, és a teljes látásom elveszi, nem fenyeget. Tudtam, éreztem, hogy ezt ennyi volt, nem terjed majd tovább így családom minden tiltakozása ellenére véglegesen bojkottálom az injekciót.
És iszok, sokat iszok, hogy minél több mérget vezessek ki a szervezetből. A természetgyógyász szerint a testem lemerült, nyomelemek és vitamik hiánya jelentkezik. A második terhesség után valóban elhagyagoltam magam ezügyben. Talán erre mutat rá a foltom. MInden tünet üzenet. És ha a kiváltó okot megszüntetem...
A fordulópont akkor követekzik be, amikor elhatározom, hogy igenis megrajzolom nagyobbik gyermekemnek a saját magam által kitalált mesét - Marék Veronika karakterének főszereplésével - a Kippkopp a tónál-t. Amit még a foltosodás előtt találtam ki. Küzdök, rajzolok, radírozok, és szemem megtanul összevissza ugrálni a papíron, hogy végre összeálljon a kép amire fókuszálnék. Nehéz. Nehezebb mint, valaha. HA most úgy látnék, mint régen... fogok még... határozom el és folytatom a munkát.
Harcolunk. A folt egyre áttetszőbb, világosabb, torzít ugyan, de átlátok rajta! Injekció nélkül is. Ha ezt magam is elértem egy hónap alatt...
Az olvasás egyre könnyebb. Többet látok a TV műsorból is.
Vezetni is még tudok. Ahhoz ugyanis a teljes látómező kell, és járatni a tekintetet, na ebben profi vagyok. Az orvos is azt mondta, lehet. (16 és 60% -os szemmekkel? Kiket ki nem engednek az utakra...) Persze óvatos vagyok. De az első igazi sikerélményem akkor következik be, amikor a sorompónál letakarva a jobbik látószervem már látom az előttem álló autó rendsszámán a folton át... és boldog vagyok.
Készül a képeskönyv, küzdük serényen. Valahogy az a biztató érzésem van, hogy mire elkészülök a könyvvel, leteszem az ecsetet és másnapra megjavul a szemem. Remélem, így lesz.
Engem nem olyan könnyű legyőzni. Én ugyanis már megtanultam átlátni a szitán....
|
