Nyugalom vesz körül.
A víz, a levegő és a föld birodalma. Ez mind, egy helyen.
Régen jártam erre.
Megnyugtat a környezet.
Már október van, mégis csodálatos az idő. Kitesz magáért az ősz.
A Nap meleg sugarai fényesen csapódnak vissza a lágyan fodrozódó vízről.
Gyermekek önfeledt kacagása hallatszik a közelből. Játszanak.
Kicsit távolabb kürtszó harsan. Indul a komp. Kirándulók sokaságával telt meg. Jókedvű társaság. Vígan beszélgetnek, nevetgélnek.
Megjelenik egy csapat kajakos. Lefelé csordogálnak a szelíd folyón.
A távolból motorzúgás hallatszik. Feltűnik egy szárnyashajó. Nagy sebességgel hasítja a vizet, hullámokat küldve a part felé.
Vadkacsák napoznak a köves parton egy lábon állva, fejüket szárnyuk alá rejtve. Nyugalmukat megzavarják a csapkodó hullámok. Hangos rikácsolásuk elvegyül a víz csobogó hangjával. Talán szemrehányás, talán baráti beszélgetés. Nem lehet tudni.
Újabb hajó jelenik meg. Sokkal nagyobb. Felfelé úszik a nagy folyón, hatalmas hullámokat csapva.
Felébredtek a kutyák és gazdáik. Nem lehet tudni, ki sétáltat kit. A gazdik beszélgetnek, a kutyák szelíden szimatolgatják egymást. Látszik, hogy régi ismerősök.
Szemlélem a köröttem zajló eseményeket.
Érdekes dologra lettem figyelmes. Egyetlen madár sincs az égen. Vajon mi lehet az oka? Talán a közeledő tél?
A parttól messze fehér tollpamacsokat sodor a víz. Szemügyre veszem. Sirályok.
A közelben egy toronyóra kellemes hangja kondul.
Feleszmélek.
Mennem kell.
Szinte észrevétlenül peregtek a percek.
Összeszedem gondolataimat, és elindulok, de nem végleg.
A Duna-part mindig visszavár. |
