Szóljak vagy ne szóljak?
Ez itt a kérdés. A hozzászólásokról van szó, nem csak itt, ezen a portálon, de bármelyiket nézzük, vannak házi szabályok, azokat szentül be kell tartani, mert ha szabály van, akkor ok is van arra a szabályra. Ez nem vitatható és nem változtatható. Viszont van egy másik szabály is: az illem szabály. Mondjuk ez nincs írásban, de, mint ahogy egy kézfogással az ember a szavát adja, ha belép egy társaságba, szinte kötelezve van annak a társaságnak az íratlan szabályait elfogadni és betartani. Például nem köpünk a szőnyegre ha nem látunk nyomait előző köpéseknek. Vagy nem rakjuk a lábunkat az asztalra, ha senki más lába nincs fent.
Ezek olyan önértelmű szabályok. Mondjuk ha történetesen én vagyok a házigazda, jogomban áll ezen változtatni, de mivelhogy házigazda vagyok, igyekszem illedelmesen viselkedni vendégeimmel szemben. Eddig rendben van, a házigazda maga a vendéglátás megtestesült angyala, a vendégek is rendesen viselkednek, többnyire. A házigazda nem dohányzik, viszont nem is ellenzi, aki éppen nagyon rá akar gyújtani, kifáradhat a terraszra.
Ez csak olyan kis bevezető volt, mint amikor a szomszédasszony átjön kölcsön kérni egy bögre cukrot, talán csak nem azzal kezdi? Ha ajtót nyitsz neki, az első az, no, hogy vagy szomszéd? Így illik.
Ezen a portálon is vannak ilyen illemszabályok. Mert tulajdonképpem miért is írunk? Magunknak? Affenét, azért, hogy mindenki gyönyörködjön sorainkban, az égig magasztalja tehetségünket, sőt, Petőfihez, Gárdonyihoz hasonlítson bennünket. Jól van no, talán az utóbbi elvárás egy kissé túlzott. Véleményt szeretnénk látni. Általában jót, de ha valaki éppen hibát talál akár tehetségünkben, akár magában a műben, szívesen elfogadjuk, sőt, igyekszünk tanulni belőle.
Vannak olvasók akik csak olvasnak, de ritkán szólnak hozzá. Jobbanmondva csak akkor szólnak hozzá, ha lényeges mondanivalójuk van. Ezek a legjobb olvasók, mert tudjuk, tényleg figyelemmel követik a Híres Költőt, Írót. Van, aki mindenhez hozzászól, ez is rendben van, jelezni akarja hogy itt vagyok, olvasok, és ha netalán nem is tetszik olyan nagyon amit írtál, mégis találtam valami szépet, emlékezeteset benne. Néha csak annyit írnak, tudsz te ettől szebben is. Már ez maga is magasztalás. Nincs is semmi problémám a hozzászólásokkal, tudok adni is, de elfogadni is.
Ez az a pont, ahol az íratlan szabályok rugják be az ajtót. Hm, valaki véleményt mondott, mit csináljak, mit csináljak? Jól van, mindenkivel megesik, hogy egyszerűen nincs ideje legalább annyit odaírni, jól van te hülye, köszönöm! Én magam is bűnös vagyok ebben, sokszorosan. Jobb esetben írok egy átlagos köszönöm szépen de nincs időm összegezést. Ez elfogadott eljárás, egy a sok íratlan szabály közül. DE! Tudom, nem szabad mondatod „de” szóval kezdeni...De, azt hogy egyeseknek válaszoljak, másoknak ne, azt soha! Még akkor sem, ha netalán valaki tényleg rosszmájú, rosszindulatú hozzászólást írna. Egyszerűen nem illik az olvasóval kötözködni. Szépen megköszönjük a figyelmét és tovább megyünk.
Most jön a krajcár másik fele. Hozzászólást írni. Sokan vagyunk, mindenkinek más az izlése. Egyik mű tetszik, a másik nem. Néha az illető művész jóbarát, nem akarjuk megsérteni. Ne is tagadjuk, hiszen ez mindennapi tünemény. Elolvassuk amit írt, de tényleg nem tetszik. Mi a teendő? Sok mindent tehetünk: nem szólunk hozzá, nem jó. Magasztaljuk hibája ellenére? Nem becsületes eljárás. Itt jön az, hogy "tudsz te jobbat is"ha igaz barát, beismeri. A másik megoldás, keresünk valamit a műben ami ér valamit. Sokszor a téma az és ehhez viszont sok szépet lehet fűzni. Aha! Meg vagyunk mentve. Néha csak annyit írunk, szeretettel olvastalak. Ez is elfogadható, viszont ebből megérjtük a "tudsz te jobbat is" üzenetet és még jobban fogunk iparkodni a jövőben.
Azután vannak szakértők. Művészek, akik tudnak komoly kritikát írni, sőt, jóakaratból teszik. Ettől nagyobb elismerés, megtisztelés nincs. Punktum. Akár jót ír a szakértő, akár ceruzahegyre veszi összes hiábinkat, óriási érték. Viszont itt is fent áll egy szabály: sosem legyen a szakértő sértő. Például nem lehet azt kérdezni, hol tanultál írni, a kecskeólban? Egy művelt, tisztességes ember ezt soha nem teszi. Előbb megadja a tiszteletet, csak utána vágja el az ember nyakát.
Ez a szabály mindenkire érvényes kell hogy legyen, főleg ezen a fórumon, hiszen maguk a vezetők is a legnagyobb tisztelettel szólnak az íróhoz, olvasóhoz, még akkor is, ha az írott szabályokat szegik meg. Sajnos ezt is tapasztalatból tudom, mint mondtam is, én sem vagyok szent.
Most jön a nagy kérdés: ezek után, hogy történhet meg az, hogy egy új tag, aki alig van itt egy hete, nyíltan sértegeti az olvasót is meg az írót is? Igen, most kimondottan hozzád szólok, hiszen tudod, ki vagy. Tulajdonképpen minek, vagy kinek írsz? Az igazság kedvéért megjegyzem, elsőrendű minden írásod, kitűnő a stilusod, a témákat is nagyon megválogatod. Más szóval, élevezet olvasni amit írsz. Mégis, amikor valaki hozzászólásra méltatja, te egyszerűen leharapod a fejét az illetőnek. Ami még rosszab, nem is válaszolsz neki, bár egyeseket kiszedsz a sorból, sajnos ott is legtöbbször gúnyválaszt adsz. Nem csak magamról beszélek. Utána elolvasol egy kis humoros oldalt ami kimondottan vicc formában lett a blogba feltéve, sőt, nem is az illető írta, és vérig sérted a feltevőjét. Miért? Egyáltalán mi a szándékod itt, publikálni akarsz, vagy, hogy jó magyarosan fejezzem ki magam, szart keverni? Akik ismernek, tudják, nem szoktam ilyen kifejezéseket használni, sem vitát indítani, de ez most nagyon felhúzta a cukrom. Elvégre is arra kellene törekedned, hogy itt elfogadjanak az emberek mint komoly művészt és hogy beleilleszkedj a környezetbe. Mint mondtam is, nem akarok vitát kezdeni, csak mondom...