| Hosszú hónapok óta ma hajnalban ébredtem először fázósan. Az ablakon kinézve csak a csillagok világították meg az őszi eget.
Igen, most, hogy leírtam, most tudatosult bennem, hogy elérkezett az ősz. Eddig hiába lett vége a szeptembernek, s kezdődött el az október is, kellemes nyár vett körül. Ha reggelente hűvös is volt, napközben még lehetett sütkérezni, a már nem égető napsütésben.
Ez a mai napra abszolút nem igaz. Az igaz, hogy reggel hideg volt, de napközben sem lett melegebb, és a napot sem láttam sehol, hiába forgattam a fejem, hogy biztos rossz helyen keresem… de nem. És a sötét... Akárhogy is múltak az órák, múlt el a délelőtt, csak nem akart világos lenni. Borongós, szeles borzongató az idő egész nap, néhol még esőcseppeket is fújt a szél.
Fáradtan, fázósan ébredtem, és ez az érzés csak nem akar múlni egész nap. Szokatlan még ez, rá kell hangolódni.
Győzködöm magam, hogy szép ez az évszak:
Lehet, majd nagyokat sétálni a lehullott avart rugdosva lábammal, gyönyörködni a színek orgiájában, ami szinte az összes színt, a sárgától a barnáig, a pirostól az egészen sötét bordóig magában foglalja. Lehet álmodozva nézni egy-egy falevelet, ahogy elindul az ágról, hogy hullámzik mire földet ér, és onnan is felkapja a szél, hogy továbbsodorva egész máshol tegye le. Emlékezni régi őszökre, mikor még nem egyedül néztem a táj átalakulását, és még örültem is, mert tudtam, ez egy megújulás folyamata.
Ma csak fázósan húzom magamra a pulóverem, és szomorúan nézek ki az ablakon, nézem, ahogy máris sötétedik, száll le a köd, keveredve a kémények füstjével.
Már csak azért is felállok, felöltözök, és kimegyek sétálni, és igenis megkeresem a régi őszi hangulatomat, és nem hagyom magam elnyomni e borongós napnak, nem úgy van az!
Megyek és mosolygok, s ha már egy valaki visszamosolyog, tudni fogom, hogy még mindig azért van ŐSZ, hogy utána minden frissebben, megújulva létezzen. Én is.
|
|
|
|
|
