Egy újabb pasis … akármi


Ma valahogy semmihez nem volt kedvem, talán a hidegfront hozta, vagy talán csak ez az
összevisszaság körülöttem,
ezért úgy döntöttem, kicsit „foglalkozok” magammal, lekötve az időm, azzal elűzve borús
gondolataimat, hogy valahogy kimeneküljek a semmittevés szívet tépdeső fogságából.
Kis manikűr, pedikűr, aztán gondoltam egyet – olyan régóta áll egy hajfesték a szekrényem
egyik sarkában – nosza, nekiállok és … igyekszem nem nagyon elrontani a külsőm, egy kis
hajszín-változtatással.

No ekkor jutott eszembe egy pasi.

Az erkélyre járok ki cigizni és egyszer csak feltűnt egy pasi, kettő szinttel lejjebb, a miénkre
merőleges ház függőfolyosóján. Ő is bagózott, odakünn.

Többször is „futottunk így össze”. Néha össze-össze néztünk a távolból, de én általában
lányos zavaromban sietve elnyomtam a cigim, vagy lehajoltam a kisasztalra tett hamutálhoz
– ezzel takarva magam az erkély betonfalával – és elfelejtettem vissza, felállni. : ) Ez a csel
vált be legjobban, többször is, mert mire ismét felálltam és kinéztem az erkélyről, ő már
visszament a lakásába.

Egy alkalommal, amikor kimentem rágyújtani, látom, hogy kezében egy kávéscsészével és
egy szál cigivel, jön a folyosón, a mi házunk irányába. Hát, miután épp akkor mentem ki
rágyújtani, mégsem tehettem meg, hogy berohanok vissza a lakásba, inkább rágyújtottam.

A kíváncsiság is ott bujkált persze bennem, … most mi lesz vajon.
A pasi elérve a folyó végét, felnézett és átköszönt: - szia! Szép időnk van, igaz?

Nem szoktam kapásból letegeződni, másrészről azt azért tisztán tudom, hogy a nő
kezdeményezi/kezdeményezheti a tegeződést egy pasival, de most nem volt mit tennem,
igyekeztem egy általánosan elfogadott: - hello –val, és egy: - igen –nel válaszolni, udvariasan.
Aztán, hogy mégse bambuljunk egymásra kérdően, tovább, elkezdtem rendezgetni az
erkélyen a ruhákat, arrébb tologattam a kisasztalt és a székeket, szóval, lefoglaltam magam, ő
meg lassan visszasétált a lakásuk elé.

Ezután egy darabig nem láttam. Kint állok megint, látom, hogy jön, lakásból ki, felnéz és
elindul a folyosó vége felé, odaérve ismét felnéz és átszól: - most jó a frizurád!
Hát erre mi a bánatot lehet mondani? Mondom: - köszi! … és bementem a lakásba.

Pár hét múlva összefutottunk az élelmiszerboltba, ott is rám köszönt, hogy: - szia! ,
hát, nem nagy kedvem volt egy illemtanórába belefogni a bolt kellős közepén (bár régebben
ez nem lett volna kérdéses), hogy mit-hogy-illik, inkább le-hello-ztam” és továbbmentem.

Igen ám! De megvárt az üzlet előtt. Mindenféle általános dolgokat mondott, én
válaszolgattam, s közben sétáltunk hazafelé, elköszöntünk és ennyi.
Ilyen és hasonló eset többször is megesett, végül már, ha összefutottunk, természetes lett,
hogy kicsit megállunk dumálgatni.

 Hol kávézni, hogy egy pohár bort meginni invitált magához, de az elutasításomtól nem jött
zavarba, mindjárt meg is kérdezte mindkét alkalommal, hogy: - akkor felmegyek hozzád én,
jó?
Hát, egy kigyúrt, negyvenes, mi a fenét akar ez tőlem, - gondoltam, de azért óvatosnak kell
lennem, nehogy még kihúzzam nála a gyufát, ezért udvariasan hárítottam.

Ezután szinte hónapokig nem láttam. Közben kitavaszodott, már javában nyár volt, mikor
legközelebb találkoztunk, már messziről fülig ért a szája, ahogy meglátott, köszönés helyett
végigpásztázott rajtam és kivágta: - de jól nézel ki!
Kissé zavarba jöttem ugyan, beszéltem is hülyeségeket egy darabig, hogy: - igen, mert hát
nyár van, meg hogy nagyon meleg van, …  már nem emlékszem, mikor jött a mentő ötlet,
hogy: - hát persze, hiszen mi még csak télen, nagykabátban találkoztunk.
Na. Megkönnyebbültem, ezen is túl vagyunk.

Beszélgettünk mindenféléről, már fesztelenebbül, hiszen „már ezer éve ismerjük egymást”,
amikor egyszer csak rám néz nagy komolyan és megkérdezi: „- Te meg miért nem adsz
magadra? „
Valószínűleg elég bambám nézhettem a megdöbbenéstől, mert csak bámult rám és várta a
választ, miközben azon járt az agyam, hogy: „most mi a fene van? az előbb még megdicsérte
a külsőm, most meg lebaszarint?” …
Annyit sikerült visszakérdeznem, hogy: - most mire gondolsz?
- Miért nem mész el egy fodrászhoz és festeted be a hajadat? hogy eltakarja az őszülő
hajszálaidat?

Ja! csak erről van szó? – gondoltam.
Fogalmam sincs, hogy jutott eszembe mindjárt a válasz, de gyorsan visszakérdeztem:
- miért? szerinted hány éves vagyok?

Miután közel tízzel fiatalabbra saccolt a koromnál, gyorsan rávágtam: „- na látod! Hát akkor
meg mi a fenének menjek hajat festetni, ha így is tízzel fiatalabbnak nézek ki?” … : )
Ezt nem tudta überelni, úgyhogy csöndben maradt, szerencsére.

Elköszöntünk, azóta nem is nagyon láttam, illetve még egyszer megálltunk beszélgetni, azt
hiszem az utolsó beszélgetésünk volt, ekkora suttyóval – amilyennek akkor bemutatkozott,
ritkán találkozom, szerencsére, barátságot pedig végképp nem kötnék vele, még ha az
egyetlen pasi lenne is a földkerekségen.

Na szóval. Ez jutott eszembe ma hajfestés közben. Ja. És hogy sikerült-e nem nagyon
elrontanom? A végeredmény kicsit meglepett, de semmi gond, 2 hét múlva majd más színű
festéket veszek, s kenem magamra, remélem, akkor nem „rosszhangulat-elterelési-
szándékkal” fogok majd hozzá.


Üdv.Nektek!
AndréErzsi
izike.zizike
Eger, 2011.október 15.