Képzeljétek, tegnap este dumaszínházban voltam. Majd leestem a székről, annyit nevettem. Az erről született cikket bemásolom nektek is:
Kétórányi röhögés a New Orleans-ban
November 17-én este Kovács András Péter és Hadházi László volt az ügyeletes nevettető a New Orleans Music Clubban. A közönség reakciójából ítélve jól végezték a feladatukat, mindketten csillagos 5-öst kaptak. Vajon lehet-e egy dumaszínházassal poén nélkül beszélgetni? Honnan tudhatja az ember, hogy mikor gondol komolyan valamit és mikor viccelődik? De hogy tovább vigyem a szót, az életben vesznek-e komolyan valamit? Akkor, amikor a színpadon állva sztorizgatnak, biztosan nem... A humor az ő fegyverük, az, hogy képesek minden élethelyzetben nevetni, nevettetni. Az pedig csodálatra méltó, hogy elő is tudják adni. Mert ugye, az átlagember agya nem raktározza el az összes poénos szituációt vagy viccet, vagy ha igen, akkor azt nem tudja olyan jól továbbadni... Na de egy KAP vagy Hadházi, ők nem vehetők egy kalap alá egy átlagemberrel ebből a szempontból. Ezen az estén mindez bebizonyosodott: az előadás során a közönség soraiban ülők könnyesre nevették a szemüket, a hasukat fogták a fájdalomtól és a szájuk is sokszor száradt ki a sok hahotától (szinte nem is volt csukva).
A témák, sziporkázó sztorik csak úgy röpködtek ide-oda, volt, hogy maga az előadó is kétrét görnyedve állt a színpadon a röhögéstől. És ez volt az, ami közel hozta a nagyérdeműt a humoristához. Ugyanúgy kiálltak ők a színpadra, mint egy színházban, de mégis úgy érezhette a hallgató, hogy nincs közte és a "színész" között távolság. Mintha csak a legjobb barátunk mesélte volna el nekünk otthon az egyik kellemetlen vagy idegesítő történetet, amibe keveredett. Ezek a srácok bele tudják élni magukat a már százszor elmondott sztorikba, és ugyanúgy át is élik, mint akkor, amikor megtörtént velük, vagy ismerősükkel. Ezek a srácok úgy mesélnek, hogy Te, kedves nagyérdemű, elhiszed és eszedbe sem jut azt gondolni, hogy ez csak fikció.
A többi nézővel együtt azon röhögsz, hogy honnan szedik ezt a sok hülyeséget? És igen, nekik csak úgy eszükbe jut! Belekezdenek egy hosszú történetbe, aztán hirtelen bevillan valami másik vicces szitu, hát előadják azt, majd, mintha mi sem történt volna, visszaugranak a félbemaradthoz. Ám mi nézők, mégsem érezzük, hogy elvesztettük a fonalat, minden megy, mint a karikacsapás, minden világos és minden vicces. A végén már az is, ami nem is poén. (Szerencsére, ebből alig akad egy-kettő.) S aztán nagy bánatunkra egyszer csak abbamarad, Te pedig már hazafelé menet sem tudod felidézni az összes viccet, csak azt tudod, hogy hihetetlen élmény volt.
Forrás: www.holgyforum.hu |
