Defekt

Le vagyunk robbanva. Le szellemileg, le erkölcsileg, le anyagilag is. Leégtünk. Legatyásodtunk. Letrógerosodtunk. A magukat nyugatra még (?) nem deportált ittmaradottak, középosztálybeliek (jaj!) legyek a légypapíron, tehetetlenül kapálózunk elsejétől hóvégéig és kiszámítjuk a hiteltörlesztők százforintnyi végeit is. Tönkrementünk. Lepukkantunk. Kipurcantunk. Kifordítjuk már a pizsamazsebeket is és a nagymamák dugi koporsópénzét is elkrupiésítva száznyolcvanon csengetjük vissza svejci valután megvásárolt békétlenségünk, meleg családi tűzhelyünk árát, két-három éves gyomorgörcs, inszomnia, merevedési zavar és étvágytalanság után. Lecsúsztunk. Lemaradtunk. Lekoptunk. Adórendszerek kísérleti egerei szuper- és hiper-, hiperszuperbruttók, progresszív, degresszív, regresszív, agresszív kulcsok és százalékok, korrekciók és konfekciók. Jövedelem. Segedelem. Farkasverem. Jól élnek egyesek, mások. Prájvittá tett állami vagyonnal, kamatos pízzel, bótocskával, „nem kell számlával“, tutira menő mutyizással, közszféracikk -kereskedelemmel, politikai ittapirossal, ciprusi plein-air székhelyekkel, elkereskedett imázzsal és végehosszanincs morálgyilkolászással. A benzinár meg szabad széllel szál, vízgázvillanyszámla-fóbiánk nőttön-nő, nemtelikrá kinyilatkoztatásokkal infálódunk a negyvenötös pengő sebességével. Közben kínaizálnak, ferde szemű messiást váratnak velünk, akropoliszkórral fenyegetnek és többsincs szakik eszkábálják a jövőnket- s mi  hétfőn munkába megyünk, hogy mehessünk kedden is és, hogy csak hóvégén kelljen kijelentenünk, Hofi-módra énekelgetve: „sam sem, sam, sem  nincs egy vasam sem“. Na de relatív minden. Minden relatív. Míg mi a rezsinken, a nyílászárócserén görcsölünk naphosszat, más hullákat gyűjt, pincében tartja a gyerekét, a rokonát kínozza éveken át, és itt a cívisek városában öregasszonyt darabol kisfűrésszel, vagy éppen mázsányi szemetet halmoz fel a plafonig. Defekt, durrdefekt, dirr-durrdefekt. Na így!