Valamelyik nap a munkahelyemről hazafelé tartva elhaladtam egy kis csapat mellett. Fiatal anyuka két kicsi gyerekkel. Kb. 3 éves kislány és 4 éves kisfiú lépdelt mellette szaporán.

A fiú már többedszerre kérdezte:

- de anya igazam volt?
- Nekem volt igazam?

Hosszú gondolkodás után végre válaszolt a mama a nyaggatózásra:

- Igen! Neked volt igazad!

A kislány mélyen hallgatott.

Kicsit később már vidáman beszélgettek egymással, hisz eldöntetett, hogy kinek van igaza.

Az egész történetet a teljes megértés és a megérteni vágyás hatotta át. Még a vita is békében zajlott.

Ezen aztán jól elgondolkodtam.

Milyen kár, hogy nekünk felnőtteknek nincs, aki ennyire 100 %-ig biztosan megmondja, hogy kinek van igaza – amit mi is el tudunk fogadni, mert aki eldönti, abban teljesen (még saját magunktól is jobban) megbízunk.

Ennek hiányában be kell érnünk saját ítélőképességünkkel.