Tóni, ugye te már hatvanon felül vagy?

- Tóni, te már ugye hatvanon felül vagy?, - állított be tegnap délben

fiammal, hozzám az unokám.

• Hát először talán Szia -feleltem. Hát már nem is köszönünk egymásnak?

• De igen, - Szia Tóni, de te úgy már hatvan éven felül vagy?

• Igen, de az most miért olyan fontos neked?

• Azért tudod, - mert ha hatvanon felül vagy, akkor eljöhetsz velünk a Trampolinóba, és nem is fizetned semmit a belépőjegyért.

• De hát minek menjek el én oda, mi van ott, és egyáltalán, micsoda az a Trampolinó?

• Tudod Tóni, te ott leülsz, ihatsz kávét, vagy Coca Colát, én meg addig játszom, ugrálok a trampolinón, és te meg nézel, és gyönyörködsz bennem.

• Hát, jól van, ha már gyönyörködhetek benned, akkor elmegyek. És elmentünk. Már fél kiló méterrel előbb, az autóval sorban álltunk, míg egy rendező beszorított bennünket két leparkolt autó közé. Az esőben oda gyalogoltunk és a bejáratnál, tíz méter hosszú sor a kassza előtt. Oda álltunk mi is. A kasszánál a hölgy:

• Hányan vannak?

• Én, apu és Tóni, -felelte az unokám.

• Ki az a Tóni? - kérdi a hölgy.

• Apukámnak az apja, és már hatvanon felül van, - felelte az unokám.

• És te, és te hány éves vagy?, - volt a kérdés.

• Öt éves és egy hónapos, - a válasz. - De ugye néni a Tóninak nem kell semmit sem fizetni?

• Hát ha már elmúlt hatvan, akkor nem. Az unokám rám nézett:

• Ugye Tóni, te már elmúltál hatvan?

• Igen, egy hónap múlva, már hetven is, - feleltem mosolyogva. Erre a hölgy a kasszánál:

• Kérdezhetnék valamit? Ha a Tóni az apukád apja, akkor ő neked a nagyapád, nem Tóni?

• Nekem a nagyapám az anyukámnak az apja, és anyukám azt mondta, az apukám apja, az nekem mindig csak Tóni marad. A hölgy rám nézett csodálkozva, és én csak halkan annyit feleltem:

• Ez egy hosszú mese, és megérteni sem érti meg mindenki, mondhatnám azt is senki, mert én sem értem. És bementünk. Nem akartam hinni a szememnek:

• Hát mi van itt? Svájc összes gyereke ma idejött? - kérdeztem csodálkozva. Egy hatalmas terem, akkora mint egy futballpálya, tele mindenféle gyerek játszószerrel, minden -féle csúszó-mászó, kötelek, gyerekházak, kisvasút, gummi ugrálók, trampolinok, és sok olyan minden, amit még sohasem láttam. Környes-körül több mint száz nyolcszemélyes asztal, minden féle inni-enni való árus pultok, fagylalt, Popcorn, mindenféle nyalóka, és ki tudja még mi minden. A teremben majd ezer gyerek, ugyanannyi kísérővel az asztaloknál ülőkkel. Ilyent még nem láttam. Beszédbe elegyedtem ott az egyik emberrel, ahol az egyik asztalnál alig fél óra keresés után kaptunk egy ülőhelyet, mert több nem volt. A fiam, vagy én, úgyis mindig a kislánnyal mentünk, vagy mind a ketten, és csak a kabátok voltak ott egy széken. Ő mesélte, hogy ezzel az ötlettel az aki akkor kibérelte, ma már meg is vett mindent, és milliomos is lett vele. A hetvenes-nyolcvanas években, a tenisz láz ütött ki nyugaton, és a tenisz termek úgy nőttek ki, a földből, mint a gombák. Majd az ezred változás után, az egyik a másik után csukott be, ment tönkre, és akkor jött egy arra az ötletre, hogy olcsón kibérelt egy ilyen tönkrement tenisz épület vendéglőjét, és mivel a vendéglőnek az egyik felén az ablakok a tenisz teremre nyíltak, gondolt kibérel egy pár métert, hogy ameddig a szülők esznek, tudjanak a gyerekeik hol játszani. Mivel itt több a rossz, mint a jó idő, idővel azok is oda mentek enni, akik a rossz időben nem tudtak a gyerekeikkel mit kezdeni. Így kezdődött el, és ma már az egész Svájcból ide jönnek jó-és rossz időben is a látogatók a gyerekekkel, mert a bennmaradási idő nincs limitálva, így hát a gyerekek „halott” fáradtra játsszák magukat, a szülők pedig tele eszik-isszák magukat, otthon a gyerekek egyenest az ágyba mennek, és egy szép este lesz az egész családnak.

Most már meg is értettem a : Tóni, te már ugye hatvanon felül vagy? - kérdésnek az értelmét. Ugyanis az egész üzleti gondolat arra épült, hogy legtöbb úgyis a gyerek aki ide jön. Ezek szerint a gyerek belépő jegy 2-től 15 évig a legdrágább, 15 Frank. A felnőttek 16-tól 59 évig 7 frankot fizetnek fejenként, a 60 éven felülieknek, a belépés ingyenes. Azért kérdezett engem is unokám, túl vagyok e a hatvanon, mert akkor nekem nem kell fizetni. Erre persze számítottak is és be is vált. A bennmaradási idő nincs korlátozva, hát nem kell meghatározott időben kimenni, A gyerek az úgy sem akar gyorsan elmenni, és a kísérője, vagy kísérői, annál többet fogyasztanak, mennél tovább maradnak. Ha már a gyerek a nagyszüleit rá tudta beszélni, hogy eljöjjenek vele ide, akkor a belépőjegy úgy is a belépéskor ki lett fizetve, nem kell ráfizetni semmit, és ha már fizettünk, gondolják a nagyszülők, akkor legalább a gyerekek annyit játszanak amennyit akarnak, azért nem kell már fizetni, és mi is megengedhetünk magunknak, még valamit amit megiszunk, vagy megeszünk. És persze a gyerekek is a szaladgálásban megszomjaznak, inni kell valamit, ami után ennének is valamit, mert hát látják, hogy majdnem mindenki eszik-iszik, és ha már itt vagyunk, hadd igyanak-egyenek ők is.

Csak akkor amikor este haza érnek, akkor veszik észre, hihetetlen, alig vettünk valami, és egy százas elment. De boldogok, mert órákig élvezték az unokáiknak a boldogságtól ragyogó szemeiket.

Igen, sokan a gyermek boldogságból is tudnak üzletet csinálni...

Tóni