Egyszer volt, hol nem volt, volt az embőr, aki nem bírt belenyugodni abba, hogy elmúlik a pillanat, ezért úgy döntött, hogy megörökíti az időt.
Kezdetben nem vala neki más szerszáma, mint egy darab kő, meg a barlang fala, de később aztán lett ecsete, meg vászna és arra próbálta ráfesteni a tűnékeny szépséget.
Történt egy szép napon, hogy kitalálták a fotográfiát! Ehj, megörült az embőr, kapott a kezébe egy gépet, amivel úgy bánhatott, mint egy fegyverrel: célzott és elsütötte, aztán kiölte a képből az életet.
Nem tetszett ez az embőrnek, mert ő élve akarta a pillanatot. És akkor úgy 1895 táján berobogott a terembe a vonat. Hej, volt nagy sikítozás, hogy még ilyen csudát! Egy igazi vonat érkezik, pontosan olyan, mintha valóság lenne. Szaladtak szerte s szét az emberek, de aztán a kíváncsiság csak nem hagyta nyugodni őket, úgyhogy lassan megszokták, hogy a mozi is egy újabb játék, amiben a valóság pont olyan, mintha lenne, pedig nincs.
Az embőr tehát új játékot kapott az égiektől. Kezdetben nem tudta, mihez is kezdjen vele, így hát hamarost a kóklerek kezére került a móka, s rövid időn belül elült. (Sok volt a macera, nem volt mozgatható a kamera, mozi helyett csak egy terem, kevés embör kevés helyen).
Csakhogy megvolt a mozi sorsa jó előre írva. Már akkor is úgy volt, hogy a legnagyobb forgatókönyvíró maga a jó Isten volt, s nem hagyta annyiban a dolgot. Addig-addig ügyeskedett, míg túl az óperencián, George Melies, s mások rá nem jöttek, mire való az új készülék: beszélni tud a kép! Ez volt ám a nagy csoda! Szólt a zongora, a szereplők mentek ide-oda, és mégis történetté állt össze a sok kis rész, amiből megszületett az egész.
Mert mi másra lenne jó ez a masina, hanem arra, amire az embőr teremtése óta vágyik: mese kell, miben a Hold kerek, s jutalmat kap a hős, ha útnak ered, s meg sem áll, míg célba nem ér. A néző pedig boldogan él, ha meg nem hal.
Ma már fülünknek furcsa a csend, de 3 percre próbáld meg legalább, s nézd szemeddel e mozgó micsodát 
http://www.youtube.com/watch?v=54MvucWisow&feature=related |
