| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Urbán-Szabó Béla: Amokkörforgás Ideje:: 11-08-2012 @ 04:00 pm |
|
|
|
|
Ámokkörforgás
Megszokott útvonala volt munkába menet és hazafelé is. A kettő nem ugyanaz volt, hazafelé a Spar felé ment. Délutánra mindig volt egy listája, ami alapján be kellett vásárolnia.
Nem véletlenül szeretett reggelente erre menni. Egy integetés erejéig így láthatták egymást Dórával szinte mindennap. Kellett ez a reggeli megerősítés. Tudni azt, hogy jól van és gondol rá.
Többször előfordult, hogy nem állt kint az erkélyen, és az ablakban sem volt. Ilyenkor mindjárt hívta mobilról, hogy mi történt. Egy alkalommal felhívni sem tudta, nem volt kapcsolat.
Zavarodottan, félőrültként ért be a munkahelyére. Nem is nyugodott meg csak akkor, mikor Dóra délután hívta. Lemerült a telefonja, a töltőt meg nem találta.
Most ott volt az erkélyen, teregetett. Ahogy meglátták egymást, mosolyogtak.
Az ember nem is gondolná, hogy mi minden lehet akár egy mosoly mögött is!
..................................................***
Hónapok óta tervezgették a jövőt.
Keresek én annyit, hogy neked nem kell, mondogatta a férje. Esztergályosként dolgozott Németországban.
Kezdetben azzal ment ki, hogy csak addig dolgozik külföldön, míg összeszedik magukat. Ma már azt mondja, bolond volna hazajönni. Meg aztán mire!
Egy ideje hívja őt is, hogy menjen ki véglegesen. Folyamatosan elzárkózott ettől. Itt él minden rokona, ismerőse, ide kötik a gyökerei. Meg mégiscsak ez a hazám, mondta végső érvként.
Gyökerek, haza!, csattant föl ilyenkor a férje. A mérge nevetésbe fordult.
Kínlódtak a kettősségben, a különélésben.
Ilyen lelkiállapotban futottak össze Robival a Spar parkolójában. Odarohant hozzá készségesen, hogy segítsen bepakolni a csomagtartóba.
- Ennyire látszott, hogy bénázok? – kérdezte tőle.
Így indult. Ennek már öt hónapja. Mára Robi lett a legerősebb kapocs, aki az országhoz kötötte.
Mielőtt összejöttek, lelkiismeret-furdalása volt. Nem is a férje miatt, abban biztos volt, hogy van valakije odakint, hanem Zsú, Robi felesége miatt.
..................................................***
Zsú nem hiszi el, hogy addig feszíti a húrt, míg tényleg otthagyom.
Katonás rendben megy nálunk minden, és mára már semmi sem működik.
Minden könnyebb volna, ha nem lenne a két gyerek.
Torkig vagyok az örökös háborgásaival, méltatlankodásaival! Semmi nem jó úgy, ahogy éppen van.
Távolról fölismert egy-két kollégát, akik sietősen mentek be a hivatal bejáratán.
Összerándult a gyomra. Itt sem olyan már, mint régen. Egyik átszervezésből bukunk a másikba. Mindig variálnak valamit a jobbítás szándékával. Az embernek meg az az érzése, mintha egyre rosszabb lenne.
..................................................***
Csodálkozva állt meg az irodája nyitott ajtajában. Az íróasztalánál egy idegen férfi ült, és babrált valamit a számítógépén.
- Jó reggelt! - szólt oda neki.
- Jó reggelt!
- Mi tetszik? – kérdezte föl sem nézve a gépről.
- Én itt dolgozok.
- Mától én is… - mondta a férfi kicsit elbizonytalanodva.
- Maga az én székemen ül az íróasztalomnál, és a gépemen csinál valamit.
- Ne haragudjon! Nekem azt mondták, hogy ez az én szobám és itt fogok dolgozni. Én csak azt csinálom, amit mondanak.
- Nem értem.
- Á, Robikám! De jó hogy látlak – hallotta a háta mögött a főnöke hangját. – Megismerkedtetek már? Kertész úr az új kolléga, a szobádban fog dolgozni. Tudod, átszervezés… Ott fent kitalálnak valamit, mi meg hajtsuk végre… Mindig rajtunk csattan az ostor…
Rákacsintott, mintha ebből neki már mindent tudnia kellene.
De nem tudott semmit, és nem is értett semmit.
- És velem mi lesz?
A főnökét annyira meglepte a kérdés, hogy hirtelen elhallgatott. Mintha erre még senki nem gondolt volna.
- Veled? Hát… Gyere menjünk a nagyfőnökhöz. Egyeztetünk vele, hogy akkor most mi van.
Karon fogta és húzta magával.
- Várj, Robikám! Előre megyek…
Egyedül maradt a folyóson. Mintha forgott volna vele a világ. Fogalma se volt róla, hogy mennyi ideje várakozhatott.
Egyszer csak megjelent az ajtóban kivörösödve a főnöke. Tanácstalanul széttárta a karját.
- Egyelőre az van Robikám, hogy most menj szépen haza.
- Ki vagyok rúgva? – szaladt ki a száján önkéntelenül a kérdés.
- Dehogy! – vágta rá gyorsan amaz verejtékező homlokát törölgetve. – Egy kis zavar támadt a gépezetben. Addig maradj otthon, amíg nem szólunk! Megpróbáljuk elrendezni a dolgokat… Tudod, mondtam már, ez az örökös átszervezés. Új idők új szele.
Az utolsó szavakat inkább már csak hallani vélte.
Támolyogva ment végig a folyosón, ment le az emeletről.
Arra már nem is emlékezett, hogy találkozott-e valakivel.
- Ilyen hamar letelt ma, Tarjás úr? Kérdezte a portás.
Nem válaszolt.
Talán biccentett.
..................................................***
A felesége szinte megrémült, amikor meglátta.
- Beteg vagy? – kérdezte izgatottan.
- Nem, nem…
Az asszony kérdőn nézett rá.
- Hazaküldtek.
- Hogy érted azt, hogy hazaküldtek? Kirúgtak?
Elmondta a történteket.
- Én még ilyet nem hallottam!
- Én sem… Elhiheted…
- És akkor most mi lesz?
- Várunk...
- Az ember mit is várjon ezektől!
Fel-alá járkált a szobában.
- Amiket mostanában lehet hallani, arról jobb nem beszélni!
..................................................***
Először Dóra is hitetlenkedett, aztán mindent elkövetett, hogy nyugtassa.
Annak örült, hogy Robi hirtelen és váratlanul jött szabadidejéből több időt tudott vele tölteni. Ez nagyon jó volt, de nem ilyen áron kellett volna.
Az első napokban még csak-csak megbírta nyugtatni kedveskedő szavaival, ölelésével.
Ahogy azonban múltak a napok, a férfi idegessége ráragadt. Eljutottak odáig, hogy egyszer-egyszer veszekedtek is. Ilyenkor egyiküknek sem kellett a másik kedvessége, ölelése.
..................................................***
Zsú egyre kibírhatatlanabb lett. Néhány nap múlva kétségbe vonta szavahihetőségét.
- Se telefon, se levél…?
- Mondtam, hogy semmi! – válaszolta ingerülten.
- Erika is azt mondta, hogy ez képtelenség. Ilyen nincs.
- A barátnőd már csak tudja!
- Nem tudja…, de gondolkozik.
Zsú hangnemet váltott.
- Robi, te hülyének nézel? Engem, mindenkit… Nézz rám! Neked felmondtak. Elküldtek, és nem mered bevallani….
Robiban megállt a levegő! Elállt a szava. Igaztalan vádak voltak a felesége részéről, de még igaza is lehet.
Elszörnyedt, erre még gondolni sem mert. Hideg verejték ült ki a homlokára.
- Holnap fogod magad, bemész a hivatalba és érdeklődsz. Ennyi idő után már nem türelmetlenség, ha az ember érdeklődik. Rossz rád nézni! Annyit fogytál pár nap alatt, hogy kiesel a nadrágból.
Zsúnak igaza volt, három hét telt el, és még nem szólt neki senki. Lépni kell. Ez a bizonytalanság a legrosszabb.
Az asszony az elmúlt napokban már naponta hisztérikus rohamban tört ki. Romokban látott mindent… Mi lesz velük, a gyerekekkel, a nyaralással...? Ezekre a kérdésekre ő sem tudta a választ. Ha válaszolni próbált, annál rosszabb volt.
..................................................***
Tarjás Róbert három hét után megunta a várakozást. Az egyik délelőtt fogta magát és bement a hivatalba. A portás utána szólt, hogy talán betegnek tetszett lenni.
- Hát… - kezdte volna, de félbehagyta a mondatot.
Mit jópofáskodjon, mikor egyáltalán nincs kedve ilyesmihez!
Néhány ismerőssel összefutott a folyóson. Épp csak köszöntek egymásnak. Úgy sietett mindegyik, mintha késésben volnának valahonnan. Nyilvánvaló volt a számára, hogy nem akartak olyan helyzetbe kerülni, hogy meg kelljen állniuk beszélgetni vele.
A főnöke három perc alatt elintézte.
- Ne tudd meg! Kész bolondok háza! Ami most itt van… Átszervezés jobbra, átszervezés balra, aztán újra.
Most miért mondja mindezt?, gondolta. Nehogy már sajnáljam! Fogalma sincs, hogy micsoda ostobaságokat mond!
- Tulajdonképpen az átszervezések miatt kell megválnunk tőled is.
Majd némileg engedett a határozottságából a hangjában.
- Ha bármiben a segítségedre lehetek, szóljál! Azt pedig ne felejtsd, ha később úgy alakulnak a dolgok, számítunk rád!
Szinte kitámolygott az irodából. Minden lehetőséggel számolt, csak ezzel nem.
Zsúnak igaza lett.
Mindenféle kérdés kavargott a fejében. Szédült bele.
A portás mikor meglátta, megrémült.
- Nincs tán valami baj? – kiáltotta utána.
Ment, csak ment. Vitte a lába, maga sem tudta, merre. Addig szeretett volna menni, míg vége nincs valahol a világnak.
Ilyet még nem is hallott, ami és ahogyan vele történt.
- Ilyen is csak veled történhet meg! – mondja majd vádlón a felesége.
Mit mond majd Dórának?
El se tudta képzelni, hogy az a több tízezer, százezer ember mit csinálna hasonló helyzetben. Ő úgy érezte, megőrül.
A zuhanásra és a csobbanásra még emlékezett.
Aztán elsötétült minden.
..................................................***
Az erkély korlátjára támaszkodva állt. Abba az irányba nézett, amerről nap, mint nap megjelent Robi alakja.
Most is jöttek-mentek az emberek. Ő viszont már soha nem fog feltűnni a sarkon.
Mikor meghallotta a történteket, rosszul lett. Végre volt valami biztató az életükben. Tervezték a jövőt. Egy pillanat alatt szertefoszlott minden.
Robi feleségét a temetésen látta először, és vélhetően utoljára. Erős volt, számon kérő határozottsággal nézte a gyászolókat.
Nem ment oda részvétet kívánni. Ő hozzá sem ment senki. Kit érdekelt az ő gyásza?
A következő napokban szerette volna közölni Robival. Magában százszor lejátszotta, hogy hogyan fogja. Tervezgette az ünnepélyes körítést.
Héthetes terhes volt. Ma már csak elképzelheti, hogy mennyire örült volna neki. Nincs senki, akinek újságolhatná. Magára maradt az örömével, ahogy a bánatával is.
Esténként lejárt a hídra. Oda, ahonnan feltehetően Robi is leugorhatott. Hányszor megfordult a fejében, hogy csak egy mozdulat, és ott lehetnének hárman.
Most is ott állt, a híd korlátjára támaszkodott. Hosszant nézte a víz folyását, szinte megszédült a nagy víztömeget látva.
Két férfi távolodott tőle a hídon. Lassan ballagtak, miközben hevesen vitatkoztak.
Számolatlanul múltak a percek. Néha csobbant a víz, és csak folyt, folyt, belésimulva az örökkévalóságba.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-28-2014 @ 08:48 am
| Hozzászóló: Navarrista (Ideje: 11-10-2012 @ 08:27 am)
Comment: Szomorús vagy inkább tragikusias mű, de meglepően realista. Noha örültem volna ha új állást keres a fiatalember mint leugrik a hídról, ez is egy lehetséges megoldás. Manapság az elbocsátások mindennapos események sajnos. A részekre szedett forma és a párbeszédesség is plusz pont. üdv, csaba |
|
|
|
|
| Hozzászóló: hzsike (Ideje: 11-10-2012 @ 12:34 pm)
Comment: Tetszett a versenyben is, szavaztam is rá természetesen. Örömmel olvastam újra, remekül megírt történet. Szeretettel:Zsike:) |
|
|
|
|
|
