A hegyi vendégház társalgójában kellemes meleg volt. A vendégek zöme átült ide, és a bőséges reggeli után jólesően ejtőzött, a hatalmas, panoráma ablakon át a lustán hulló, nagy hópelyhek táncában gyönyörködve. A hölgyek a háziasszonyt faggatták, hogyan készítette az erdei gombás kacsamájpástétomot, mely nagy sikert aratott.
- Te aztán kitettél magadért, Adélkám! – jegyezte meg enyhe éllel az egyik vendéghölgy – Kacsamájjal etetni ennyi embert…
A háziasszony pirulva szabadkozott.
- Ami azt illeti, házi használatra általában sertésmájból készítem el a masszát, de most az anyósom levágott vagy ötven kacsát és jószívvel küldött a friss májból…A gyűrűs tuskógombát meg magam szedtem…
- No, egy ilyen anyós kéne nekem is! – vágott közbe a társaság tréfamestere, egy snájdig, negyvenes férfi – De sajna, a jóisten néggyel is megáldott!
Mindenki nevetett. Olivérről köztudott volt, hogy nagy nőfaló, már negyedik válásán van túl. Furcsa módon, bár kedvenc szavajárása az volt, hogy „a bigámia büntetése: két anyós!”, az elhagyott feleségek édesanyjával továbbra is jó nexust ápolt. Senki sem vette hát komolyan, mikor így folytatta a csevegést:
- Adél szívem! Ha már olyan nagy gombaismerő vagy, nem tudnál egy rakomány jóféle, anyósnak való gombával meglepni? Nem ártana, ha az exnejeim örökölnének egy kis pénzt, talán akkor leszállnának rólam az anyagi igényeikkel…
A társaság korelnöke, Gerzson, figyelmeztetően felemelte mutatóujját. Szófukar, hallgatag ember volt, most se mondott semmit, csak a sarokban álló tévékészülék képernyőjére mutatott és felerősítette a hangot. Valami természettudományos csatorna műsora ment, és a bejátszott videón egy növendék medve éppen gombát lakmározott.
- Jaj, ezt a filmet láttam már! Szenzációs! És pont a témánkba illik! – szólt egy fiatal nő a kanapéról, ahol eddig barátja ölelgette diszkréten.
A maci nem sokkal az étkezés után rosszul lett. Szédelgett, imbolygott, talán hallucinált is, amit az operatőr ötletes kameramozgással érzékeltetett. Nem sokkal utána ki is adta magából a mohón behabzsolt erdei csemegét. A nők már majdnem elsiratták, mikor kiderült, hogy némi alvás után a pákosztos bocs magához tért, és mintha mi sem történt volna, bevetette magát a csalitba újabb csemegék után bóklászni. Mindenki fellélegzett, megkönnyebbült.
Olivér, aki jeles rímfaragó volt, az alábbi rögtönzött versikével örvendeztette meg a társaságot:

A falánk maci
Egy tölgyfarönkön tuskógomba sarjad,
illata idevonzza a bóklászó medvét.
Mackónk belakmározik belőle,
tudós szakvélemény nem rontja a kedvét.
Pedig e gombát húsz percig főzni kéne;
(hogy lebomoljon benne majd a méreg)
buta bocsunk, jaj, mit se törődve,
csak tömi hasát (köretként van fakéreg)

- Lám, lám! A mi derék Olivérünk hogy beásta magát a témába! – jegyezte meg egy asszonyka csípősen - Most aztán le nem mosod magadról, ha valamelyik anyóspajtás gombamérgezés következtében távozik az árnyékvilágból!
Olivér vette a lapot, pedig szíve mélyén nagyon kedvelte volt feleségeinek felmenőit. Álmodozó arcot vágva így szólt:
- Sajnos, tudtommal egyik se szereti a gombát! De talán, ha rásegítenék egy vadászpuskával…