Míg a lakásomtól a munkahelyemig elérek, az sétálva is csak 10 perc lenne… ha egyenesen jöhetnék. Viszont ma, ahogy beérésem utáni zilált idegállapotomban utánaszámoltam, legalább ötször megyek át az úton… és nincs mindenhol közlekedési lámpa, de ha volna is…

Bár autóm nincs, vezetni sem tudok, de azt tudom, ha egy autón pislog egy bizonyos lámpa, akkor az a legközelebb eső utcába arrafelé fog kanyarodni. Általában ugye…
Én ma reggel is erre számítottam, amikor egy utca bejáratát elhagyva figyeltem a forgalmat, s láttam, hogy az a böhöm-nagy autó, amiben egy bisókafejű pasas terpeszkedett, erőteljesen indexel az általam már elhagyott utcácska felé.
Gondoltam, akkor uccu neki, én is elindulok, mert míg ő befordul, én átérek. De nem így történt ám!!!
Mikor újra visszafordultam láttam, hogy az autó már egészen közel van hozzám (épp csak leléptem a járdáról), a benneülő teljesen méregbegurultan integet felém --- miközben még mindig kacsintgatott rám a kocsija indexe. Visszaléptem és mutattam a lámpájára… de ő mást mutogatott.

Azért itt vagyok és kisebb felindulással megúsztam a dolgot.

Viszont megint elgondolkodtam ezen a magamvigyázáson. Az ember nem csavargatja a fejét folyton, ha az utcán átkel – egyszer szétnéz és kész. Az nem volt véletlen, hogy én mégegyszer visszanéztem.

Meg különbenis véletlenek nincsenek!