Gyakran történik velünk olyasmi, ami nem tetszik, vagy éppen nagyon tetszik, vagy semlegesen csak szemlélői vagyunk eseményeknek, amelyek érzéseket váltanak ki belőlünk, véleményt alkotunk magunkban róla. Ez legtöbbször meg is marad bennünk, esetleg este a vacsoránál elmeséljük a családnak, és szűk körben megbeszéljük. Ezzel a gondolat agyunk azon részébe vándorol, ahol előbb-utóbb a feledés homályába merül, és ki-ki a maga vérmérséklete szerint lezárja ezt magában.
Mára itt van egy felület, ahol azonnal leírhatjuk az érzéseinket, véleményünket, gondolatainkat, megoszthatjuk és megvitathatjuk tágabb körben is, akár általunk ismeretlen emberekkel.
 
Több nehéz kérdést is felvet ez a helyzet.
Kaphatunk másoktól olyan észrevételeket, véleményeket, amelyek gyökeresen más értelmet adnak az általunk megélt, közölni kívánt gondolatoknak, és kaphatunk olyan véleményeket is, amelyek akár a saját gondolatainkat is átírhatják bennünk.
Aki ír, szerintem már átélte azt, hogy olvasóiban más tudatosult, mint amit közölni szeretett volna, és gondolatai nem azokat az érzéseket váltották ki, amit elérni vágyott.
Érdemes ezzel foglalkoznia az írni vágyó embernek.
Régóta foglalkoztat az, hogy mi okozhatja a sok félreértelmezést, mikor a magyar nyelv csodálatosan sokszínű és árnyalt, a különbségek érzékeltetésére is nagyon alkalmas.
Két tényező akadt fenn gondolataim rostálása közben.
Nehéz, aránylag tömören, még befogadható hosszúságban úgy megfogalmazni valamit, hogy abban minden kifejezésre kerülhessen, ami minket az írásra ösztönzött.
A másik ilyen tényező,  a hangsúlyok áthelyeződése a közlőről az olvasóra, az arctalanság ténye.
Ha beszélek, gesztikulálok közben, és a hangszínem, az arcom mimikája megfelelően értelmezhető közegbe helyezi a mondandómat. Amikor ezek nincsenek, akkor az olvasó képzelete, hangulata határozza ezt meg, és ha véleményt alkot, akkor azt én is csak a saját hangulatom, teljesen szubjektív formájában vagyok képes értelmezni. 

Mit is vontam le magamnak tanulságképp?
Az írott formában történő tényközlés, nagyon körültekintő kell, legyen. Nem szabad még utalás formájában sem olyasmit tartalmazzon, amely nem tárgyilagos. Véleményünket a közlendő tényektől elkülönülten, megfelelően átgondolva fűzzük a mondandónkhoz.
Lényeges a dramaturgia, az, hogy a történet valóban azt tartalmazza, amit közölni szeretnénk, és ennek egyik nagyon lényeges eszköze a megfelelő tagolás is (bevezetés, tárgyalás, befejezés).
Ha betartjuk, talán kevesebb félreértésbe bonyolódunk.
Az írás nagyon éles fegyver, aki birtokában van, illik megtanulnia alkalmazásának szabályait, ha azt szeretné, hogy meghallgassák, figyeljenek mondandójára és valóban meg is értsék, amit közölni szeretett volna.