Hajnali séta
Város szélén tört üveg öble,
Harmatcseppet gyûjtött szenvtelen,
Talán magát épnek álmodta?
Rajta pihent álmosan szemem.
Hajnal volt, sápadt fény derengett,
Alig csillant tompán ott belül,
Nem álltam meg, görgettem rajta,
S tovább mentem unt-kedvetlenül.
De ekkor egy veréb szállt rája,
Maradékból ivott egy nagyot,
S hogy rebbent, elindított bennem,
Egy tétovázó gondolatot…
Nyárt remélõ magas fára szállt,
Onnan már a napot is látta,
Vidd lelkemet, a „fénybe” készült,
Vidd magaddal kedves madárka.
A nagy házak guggolni kezdtek,
Árnyak dõltek, kicsikre hulltak,
S a tört üvegben alvó fények,
Homályuktól megszabadultak…
Jött a reggel…meredt szemmel egy
Kirakatban bámultam magam,
Rám köszöntem: Te vén poéta…
Szívednek mondd, mennyi húrja van?
Dallá formálod a virágot,
Illatból terítesz rá fátylat,
Korán kelõnél észre veszed
A miértet, ha meg-megállnak?
Ne szólj! Némán járd ma a reggelt,
Száraz szádat nyald meg egy kicsit,
Halljad ki a növekvõ zajból
A Kedves halkuló lépteit.
Tudod nem jön, de visszanézel,
Tócsatükrök messze fénylenek…
Ábránd-ecsettel rárajzolod,
Az eltûnõ emlékképeket.
Város szélén tört üveg öble,
Harmatcseppet gyûjtött szenvtelen,
Arra jártam, hittem nem látják,
Hogy könnyel van teli a szemem.
Párizs könnyel…reményem, vágyam,
Búcsúcsókot küldtem utána…
………………………………………
Nézd anya, könnyezik a bácsi
…és sírásra görbült a szája.
|
|
