Poroszlay Gabriella: a legszebb kincsek
tudod, azok a legszebb kincsek,
azok az apró, egyszerû álmok -
mint folyó görgette, gömbölyû kavicsok,
eltéve régi cipõsdobozba, fiók mélyire,
õk õrzik a folyó minden álmát,
tûnt idõk sodrását,
többet érnek, mint hiú csillagok,
kik fényüket csak lopják,
s ha megfogod - ócska kiégett salakok.
tudod, azok a legszebb kincsek,
azok az apró, egyszerû álmok -
hogy majd egyszer elmegyünk
a nagymamádhoz,
viszünk virágot, köszönünk -
õ megigazítja shultz-kötényén a felhõfodrot,
ránk mosolyog, és a nappal ölel,
törölve szemét szellõ kezivel.
hogy majd egyszer elviszel a régi helyekre,
s horgászunk keszegre,
sétálunk a Tisza-parton,
kéz a kézben, míg ránkdõl az alkony.
hogy valahol lesz egy kis ház, virágos kert,
otthon színû csendbõl nevelt...
tudod, nekem nem kellenek
hatalmas álmok, drágagyöngyök,
sem hamis csillagok,
csak tenyérbesimuló apró,
gömbölyû kavicsok.
tudod -
azok a legszebb kincsek...
|
|
