"...a szép nem meddõ eszmény, hanem az élet legnagyobb erõfeszítése."
Márai S.
"
mondd csak!
mondd csak azt, hogy céltalan,
divatjamúlt és hasztalan igyekvés,
lõdörgõ képzelet,
képzelgés, mely játszani engedett,
akár a táj, a tér a tónusok,
bármilyen egekbe fúrhatod arcodat,
az alfánál tovább kicsivel sem vagy,
csak az erõlködés s az akarás marad,
s a cél, a cél, a cél a horizont vonalán...
- védd magad!
minek hazudsz a csúfságra álcát,
hideg szemekbe csillagot,
minek kaparsz a rothadásnak sírhelyet,
s a fénynek ablakot?
minek vezetsz az elvekrõl listát,
elvész a szó sok jaj között,
minek költöztél emberi testbe,
ha csak az ideákhoz van közöd?
""
egyenes út a végzet, föl minek díszíted?
""
A bõr színe,
A húsé - ahogy haladok,
A csontoké, s a csontokon
Lilába hajló cafatok,
Hol mély,
Hol egészen halovány,
Torlódó gyönyör, vagy
Lakattal zárt talány,
És ismétlem,
Ismétlem magamat,
Szavalom és
Rímelem a szavakat,
Mert szépet,
Szépet, szépet akarok,
Bármilyen valóság fölé is hajolok,
Csak a szépség,
Oldja meg ereim,
Ezért a vers is,
"látjátok feleim...",
hogy porladunk...
De a bõr színe,
A húsé - ahogy haladok,
Az inaké, az izmoké
S a hajlatok
Grafitszürke satírja,
Milyen gyönyörû,
Szívemet koptató
Köszörû...,
Mert elhasznál,
Elhasznál a szépség
- módfelett,
de szépség nélkül,
vesszõ sincs, sem ékezet...
|
|
