| Küzdőtér |
|
|
|
| agnes - Szemendei Ágnes: Hat megálló |
|
|
|
|
Előadó: agnes
Album: Gondolatok prózában
Szerző, cím: Szemendei Ágnes: Hat megálló
Meghallgatva: 1021
Beküldte: agnes
|
Hat megálló
Ilyenkor érdemes újságot olvasni, bár nem csukta be a fülke
ajtaját Ezt gondolta Ádám, mikor felszáll a személyvonatra.
Újdonsült barátja hívta meg egy hétvégére.
Hirtelen kivágódott a fülke ajtaja, és megjelent Marika néni,
piros arccal, kapkodva a levegõt.
- Csókolom fiatalasszony! Ennyire sietett! - Kérdezte tõle
együtt érzõ mosollyal..
- Jó napot! Hallja-e, huncut ember maga. Nahát. .Még hogy
fiatalasszony! - kuncogott magában.
- Tudja kedves itt vótam a piacon árulni, és el is adtam mindent.
Most menek haza.
- Csókolom! A kosarakat is eladta?
- Dehogy adtam. Én mostanában úri asszon lettem, legalább is,
mióta az unokámnak kocsija van. Este bepakolja az árút, reggel
munkába menet kiteszi a piacon.
Tudja van ott egy gyümölcsöt áruló, olyan fiam formájú ember.
Meg egy aranyos, virágot áruló lányka, - na a kettejük közé
kerül az én zõdségem. Mire Dávid szólhatott volna, már folytatta.
- Mondtam is az unokámnak! Te gyerek udvarolni kellene, nem
engem furikázni! De ilyenkor elneveti magát, és olyan érdekesen
mosolyog. Lehet mán tényleg udvarol csak nem mondja?
Pedig nekem is lenne neki egy kiszemeltem. Ez a virágárus szép
Zsuzsika, aki egy tûzrõl pattan lányka. Sosem gondoltam vóna,
hogy a városban is teremnek ennyire dolgos, szorgalmas, feleségnek
valók.
Vannak fóliaházaik tele virággal. És képzelje, a piacon jobban szeret
árulni, mint egy flancos virágüzletben. Na szóval rágondoltam.
Nem is egy lustaság, az mán biztos. Mert minden alkalommal ott van
mire kiérek, és örül nekem.
Meg kell mondanom magának, hogy ezt a jányt én nagyon szívesen
elfogadnám unokamenyemnek, ha nem virágos lenne akkor is..
Kedves, aranyos, olyan tiszta lélek.
Míg hallgatta, egyre inkább úgy érezte, mintha találkozott volna ezzel
a történettel. A barátja néhány hónapja vett kocsit, faluról jár be, és azt
mesélte, imádja az örökké beszélõ nagymamáját.
- Árulja el, milyen kocsija van unokájának?
- Kék! De az biztos! Nagyon jó dolog, hogy cipelget engem, mert azért
az én koromban ezen a masinán hat megálló is sok fölpakolva.
Az unoka nevét, és azt hol dolgozik, meg sem merte kérdezni, hisz jó
volt a szín, és stimmelt a megálló. Még a lányt is emlegette a barátja.
Mennyit kell tudni valakirõl hogy ismerõs legyen?
De az biztos, hogy jó vonatra szállt, és a nagymamát már ismeri.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
