Persze nem érted, miért?
Miért mondom el mindenkinek a titkomat?
Miért mondom olyan büszkén,
hogy az akarom, amit nem szabad?
Nézd, én hiszem, hogy az igazi
csoda:az Ember maga!
Ki százféleképp él, szeret, remél,
vakon bízik, sárba hull,
egy szikrától is lángra gyúl.
Ki szinte mindig dadog,
fájdalmában üvöltve jajjong,
vagy csak befele hullatja könnyeit,
siratja a nemtudommit,
de mindig feláll! Újra és újra.
Felmászik egy újabb csúcsra,
elámul a zöldellő réten,
új értelmet kutat a messzeségben.
Látod, én is itt vagyok!
Én is csak emberből vagyok,
és most belehaltam.
Belehaltam, hogy nem szerettél,
hogy csak jöttél, de nem öleltél,
sót szórva sebeimre,
csókot hintettél kezeimre,
s miközben lábamra köröket rajzolsz,
szemembe nézel, úgy mondod:
"Én nem ilyen vagyok!"
Hát most felégettem minden hidat,
már nem akarlak!
Már nem akarlak!
A pillanat rég odébb szaladt.
Küzdj! Hiszen én is küzdök,
mert küzdelem az élet minden napja,
s ki nem tanul, azt helyben hagyja.
Tanulj szeretni, járni újra,
tanulj akarni, vágyni, látni,
halld mit jelent, mikor mondja a gyereked:
unatkozom, apu foglalkozz velem!
Ne szítsd a tüzet, ha el nem oltod,
ne nyújtsd százfelé a kezed.
Ismerd meg magad,
mielőtt másnak ezt megengeded!
Most szépen tovább megyünk.
Keressük mindannyian a helyünk.
Mert az élet mégiscsak ajándék,
s benne a SZERELEM a legszebb játék!
|
|
