Az álmok elõre jelzik a sors alakulását.
Ami álomban megtörténik, az a valóságban is bekö-
vetkezik. Az álom vágyai pontosan megmutatják, mi-
lyen tudatossági fokon él az álmodó az élet szín-
padán. Az álom a földre vetített valóság.
Három kívánság-teljesítõ szellem dalol
az álomról, s saját szerepérõl: Kaján, Óhaj és
Igazka:
Mi vagyunk a szellemcsapat,
Sosem látod arcunkat,
Elmegyünk mi hozzád,
Éjjel, mikor alszol,
S felgyújtjuk az álmodat.
Kivetítjük vágyadat,
Álomfilmnek vászna nagy,
Bal oldalon a múltad,
Jobbon a jövõd,
Figyeld sorsod merre tart!
- Én vagyok Kaján, a kéj szelleme. Belopódzok
azoknak az álmába, akik titkon sóhajtoznak a
szerelmes szavakra, ölelésekre. Kivetítem nekik
ideáljukat, akivel felejthetetlen álom-éjszakát
töltenek együtt. A hatása felülmúlhatatlan!
Másnap már kora reggel a tükörben méregetik ma-
gukat, hátha felbukkan már munkába menet álom-
hódolójuk.
Kaján vigyorral dobja testét
Feneketlen sötétbe,
S nem tudja, hogy merre menjék
Vörös démon ölébe.
Keres, kutat egyfolytában,
S mit talál a szemétben?
Dühöt, önzést, halál-érzést,
S felébred a semmiben.
Balra fiatal lány, Anna álmából nyúj-
tózkodik éppen. Mosolyog, szemei tisztán ragyog-
nak. Az ártatlanság ragyogása ez, a tapasztalat-
lanságé. Dalolva kíván jó reggelt kedves növénye-
inek, Mici mackójának.
Nézd! Ránk süt a napsugár,
Nézd, ezernyi csoda vár,
Elaludt éjszaka hölgye már,
Elmondom az álmom, rózsaszínû álmom,
Hallgasd meg, kis kabalám!
Állt egy fiú ablakom elõtt,
Vágyódva nézett felém,
Megláttam õt, a lázam felszökött,
S szívembe kisdob költözött.
Felhívtam én virágos szobámba,
Úgy perzselt a vágy,
Átöleltem, hozzám simult,
S övé lett a tisztaság.
Oly' boldog voltam és õ így szólt:
Holnap találkozunk
És többé nem jött el.
Aztán szerettem több másik fiút,
Azt mondták: én vagyok a fény,
Átöleltem õket és így szóltak,
Csak ennyi volt és nincs tovább.
Eltûnt a csillogás, kopár lett a világ,
Mici mackó az ágy alatt,
A növények elszáradtak.
Nem érdekel már semmi,
Óh mondd, hogy kell szeretni,
Úgy tüzel a vágy, oly' forró a szív,
Szomjúságom olthatatlan.
Óh mondd, ki fog szeretni,
Óh mondd, hol van az Õ,
Már tudom, minden szerelem
A halál felé repdes.
Azt mondom, ha látlak téged:
Ne nézz rám, mert fáj majd,
Ne nézz rám, mert holnap sírok,
Ne nézz rám! Hiába szeretlek.
- Kaján, ez nem szép tõled! Mi értelme van an-
nak, hogy ellenállhatatlanná varázsolod az embere-
ket, s sodródnak egyik ölelésbõl a másikba?
Hiszen az örök-ölelést nem lelhetik meg a földön csak akkor, ha a Kerub képviseli a társukat. De te
csak eltereled a figyelmüket a külsõ káprázat-
tal a valódi értékekrõl: az érzelem és lélek gaz-
dagságról. Ezek éppen annyira fontosak, mint
a fizikai vágy.
- Igazad van Óhaj, de ne felejtsd el, ahhoz,
hogy megfoganjon bennük a valódi társ utáni vágy,
át kell égniük a szenvedéseken, felül kell emel-
kedniük a születéseken, s a halálokon.
És te óhaj, éreztél már egyszer is elégedettsé-
get? Pedig minden kívánságát teljesíted az ál-
modóknak.
- Hát õszintén szólva, az én célom is az, hogy
felismerjék,hiába a gazdagság, ha a szív hideg, nem tud örülni a pompának. És ez a felismerés elvezet ahhoz, hogy megtanulják értékelni a szeretetet, mely ha egyszer lángra lobban, többé nem oltja el a legcsodálatosabb illuzió sem.
Kívánj egy házat, egy palotát,
Kívánj klasz kocsit és nercbundát,
Kívánj bármit, én eléd hozom,
De ne kívánj jó éjszakát!
Kívánd a szépet, kívánd a jót,
Kívánj a tóra ezüsthajót,
Kívánj pénzt és gazdagságot,
De ne kívánj társat, hozzád valót!
Anna álmai a valóságban is megtörténtek.
Mióta csalódott szerelmeiben, a munkában vezeti
le a feszültségét. Álmai tárgyait a valóságban is
megvette magának: emeletes házat, csodás autót.
A legelõkelõbb helyeken fordul meg esténként, meg-
teheti, van pénze. Bejárta a világot, s mégis az
üresség egyre jobban tátong a lelkében, mert rá-
jött arra, hogy mindenki csak a pénzéért szereti,
a pénzéért tiszteli.
Anna az ágyra rogyva magához ölelve Mici mackót
lágyan dalol. Dala felér egy sóhajtással:
Azt hittem, enyém a világ,
De tévedtem, mert nincs tovább.
Nem lehet élni egyedül,
Megmérgez a csúf világ.
Hol pénz van, ott a becsület,
A pénz az érték,
Ha fizetsz, tiéd a világ,
De igaz érzést nem találsz.
Oly' jó a magasban szálló madaraknak,
Tudják, mi az igaz,
Tudják, mi a szép,
Hogy az igaz a szép.
- Mi az Óhaj, mégsem tudsz mindent teljesíteni?
- Nem, mert az az én feladatom - szólal meg
az eddig meditáló harmadik szellem, Igazka.
- Én az igaz társukat képviselem az álmodóknak,
sz egyetlen, örökös társat, akiben soha nem
csalódnak és aki egyenként vezetem el õket a helyes útra.
Egyetlen út vezet az igazsághoz
És ez az út nem lehet csak áldásos.
Fényszõtte haja úgy lobban az égben,
Kigyúl az éjszaka, kigyúl az élted.
Nem kell a pompa, nem kell a vágy,
Örömteli éjjel így suttog a szád,
Tüzel a véred, forró a szív,
A jobbján szívlótusz és áthevít.
Szívlótusz sugározza majd feléd:
Emeld fel igaznak a két kezét!
Mesélj a világnak egy új világról,
Szeretetnek fénylõ otthonáról!
- De gyönyörûek az álmaid, Igazka! Tehát a fi-
zikai vágyakozások hiábavalósága elvezeti az
álmodót az új világba. Ehhez le kell gyõzni
az összes szenvedélyt, meg kell semmisíteni még
a gondolat-szikrákat is.
Anna egy kis ház melletti ösvényen hoz
faágakat ölében. Remeg a hidegtõl és az éhségtõl.
Elvették mindenét a hízelgõk, a kapzsik, nem ma-
radt mása, csak a nyomor, a kiszolgáltatottság.
Mindenki prédának nézi, s a szegénység mellé
el kell tûrnie a gyalázatokat is. Ahogy gyengül
az egészsége, úgy erõsödik belül. A világi gaz-
dagság helyett új örökség gyûlik lelkében, olyan
gazdagság, melyet nem vehet el még a Halál sem.
Az egyetlen, ami örökké az övé. Növényei az
erdõ örökzöld fenyõi. Mici mackó peckesen ül a
házikó egyetlen díványán.
Szomorúan néz a világba Anna és peregnek a könnyek
a szemébõl.(kicsit cigányosan kell énekelni)
Csalódtam a szerelemben,
Csalódtam az emberekben,
Makacs voltam, önzõ voltam,
Illúzió árnyék voltam.
Besároztak, indák nyomtak,
A nyomorba taszítottak,
Bocsáss meg jó Istenem,
Legalább te szeress engem!
Szegény vagyok, nincs egyebem,
Csak a dolgos, két tenyerem,
Elûzöm a hitványokat,
Zárd karodba a lányodat!
- Nézzétek, milyen csodálatos Anna! Lábai
elõtt heverhetne a világ összes káprázata,
de õ már rájött arra, hogy ez mind nem bol-
dogít, amíg meg nem találja az útját, vétke-
it nem vezeti le, s nem tud megbocsájtani az
ellene vétkezõknek, addig csak sötétben botor-
kál. Aki megtanult szánni, az tud igazán sze-
retni, békéjét kisugározza otthonára, a világ-
ra.
Felerõsödnek a melódia tiszta hangjai.
Anna imára kulcsolt kézzel fohászkodik:
Nézz rám, óh nézz rám, nézz rám fogjad a két kezem!
Szólj hát, óh szólj hát, szólj, mondd, hogy itt vagy velem!
Szólj és mondd el a titkot, mit dúdol a szél és suttognak a fák!
Szólj hát, óh szólj hát, mondd sok kisvilág van velem, szólj és mondd el a titkot:
Meddig tart az út, min a karmám vezet?
És szólj és szólj és szólj és szólj
Mondd el a titkot - és szólj - elmúlt vétkeim – és szólj! -
Meddig zuhannak rám?
És nézz rám és némán
Világosítsd meg arcomat, fény árad most énrám,
Tiszta szem jó éjszakát,
Tiszta hang és nagyvilág!
Ekkor egy fénysugár hatol be a nyomo-
rúságos viskó ajtaján. Anna csillogó szemekkel
nézi és így szól:
Könnyel írtam hívó fohászt,
Könnyel béleltem ágyamat,
Könny szaporítja az óceánt,
Ring rajta félhajóm fehér félárbóccal.
Könnyes harmatként szétszórtam bánatomat,
Kiáltják könnyeim: vándor, merre jársz?
Vártalak könnyes éjszakán könnynedves párnámon
Könnyezõn mosolygó arccal.
Vándor, oly’ régen vártalak,
Simogass meg hát, te fénylõ ámulat!
Fehér hajad megkésetten
Ragyog boldog szemembe,
Oly' kellemes az áhitat
És oly' nyugodalmas veled a lét,
Erre vártam rég.
Mennydörgõ hang felel az éjszakában:
Kinn zord fejszecsattogás,
Benn szeretet-ragyogás,
Kinn õrjítõ ámokfutás,
Benn áhitatos megnyugovás.
Te külsõ én, veszélyes helyekre tévedtél!
S te bensõ szentély, fényem mellett ébredtél.
Csukd be az ajtót, zárd ki a zimankót,
Maradj velem, légy vendégem!
A farkasok üvöltenek az éhségtõl,
Mert bárhogy tömik gyomrukat, s bódítják fejüket,
Mérgüket fecskendezik, üresek,
Mert nálam van az isteni szeretet.
Maradj velem bárányom, könyörgésed megtalált.
Szeretlek és te is szeress,
Nem lesz hitvány, aki bánt!
Hajnalodik. Minden hajnal új élet kezde-
te. Anna szemei visszaverik az ébredõ nap fényét,
Tiszta hangja üdvözli az újjászületést.
Jó, hogy nem ért véget életem,
Jó, hogy megtanítasz istenem,
Jó, hogy vigyázol reám,
Jó, hogy fénylik a világ!
Jó, hogy szolgálatom ismerem,
Jó, hogy a türelmed végtelen,
Jó, hogy valóság a vágy,
Jó, hogy nyílik a virág!
Vártalak ébren, álmom fényében
Arany ösvényre léptem,
Egy kéz ragyogott, vezetett tovább,
Míg hallottam a bölcs szavát:
Vagyok, aki vagyok.
Ezt mondta õ, a tiszta fõ
És álltam a némaságban,
Õsritmust zengett az angyalok
Lágy hangja az éjszakában,
Megállott az idõ, megállt a kerék,
S állok a közepén, kereszten rózsa vagyok én!
Jó, hogy itt vagy velünk Istenem,
Jó, hogy a szeretet ünnepel,
Felgyújtja egyszer az álmokat,
S a valóságnak útjára kél.
Tedd a szívedre a két kezed,
S áraszd a melegét,
Oltsd el a szitkokat,
Halld a tiszta hangokat
És jöjj velem és jöjj velem!
Elhalkul az ének, a szellemek Annával együtt
örülnek a fénynek, mely bevilágítja a szûk ka-
litkát. S ahogy árad a szeretet a szívükbõl,
úgy szivárog kifelé a világba, hogy szikrái
fészket rakjanak a sötétek keblében, s akár,
mint mustármag a földben, úgy növekszenek
gyönge palántává. S mikor majd az egész vilá-
got óriási fény öleli, akkor majd elmondhat-
juk: felébredt az új világ!
Ott túl az álmon egy új élet vár,
Hol száll a Fõnix madár,
Szabadság szárnyon jõ a reggel,
Nem fáj a múlt többé már.
Ott, hol a hûs víz nektárja vár,
Hol a bölcsesség-fa áll,
Nincs már több szegény, s nincsen gazdag,
Lelkünkben kék óceán.
Ujjong a szív, muzsikálva hív,
Örök-jelen vár terád, gyere hát!
Gyere hát, gyere hát, gyere hát!
| |
