Grigó Zoltán: Fagyott földön
Milyen más lett az íze a kenyérnek,
ismeretlenek a házak, az utcák,
esténként hogyha hallgatom nem értem,
mirõl beszélnek kertemben a kutyák.
A napjaim is egyre hidegebbek,
mióta itt élek, te tõled távol,
úgy hullottam le messze idegenben,
ahogy õszülõ lomb hullik a fáról.
Felkapott a szél, elsodort magával,
most éjszakánként riadtan ébredek,
elmerengek az ablakomnál állva,
de nem látom az otthoni fényeket.
Valami bennem, akkor annyira fáj,
nem tudom elmondani, hogy sajog,
elmondani azt, hogy nélküled Hazám,
fagyott földön csak árva levél vagyok.
A szívemet neked, mégis megõrzöm,
bárhol járjak, hozzád visszatalálok,
ott lesz a fejfám, hol ringott a bölcsõm,
ha eljön értem az utolsó álom.
|
|