Tekinteted oly fáradt anyám,
húzz takarót szemedre kérlek,
megvárnak a hit betűi talán,
kapnak később választ a miértek.
Benned talán a kétely ül orgiát?
Jaj, ne használd e szót, bután
cseng ilyen tiszta száj fokán.
Nekem mára csak a hit maradt,
minden mást elvitt a halálvonat.
Higgy hát fiam, a jóság megvéd!
De mennyi jóság, ami már elég?!
Anyám, hisz rajtad haldoklik
az igazság utolsó maradványa.
Ezer emberben élsz, ha ez igaz,
ők élik a te életed, neked ez vigasz?
Nem csak e lét létezik értsd meg!
Fordulj körbe, lásd mi mögötted,
s majd előtted leng a végtelenben!
Ne mondd, és azt, hogy jóságra testi kín
a válasza, mivel magyarázza?
hogy talán vak s kétbalkezes
az ítélet postagalamb madarásza?
Mindig azt kapjuk mit tettünk mutat.
De drága anyám, elmém hiába is kutat
emlékeim lapjai között nem lát téged
vicsorgó kutyaként másra hegyezvén füled.
Áltattad csak magad és Istent, amikor állítottad,
hogy az erkölcsöt sokszor a vonat alá hajítottad.
Hit nélkül nem tudnám merre nézzek, füleljek;
bódítanak a színek és húznak a hangok.
Halld mit szerető lelked zongorája harsog,
lásd azt, melyet mások nem láthatnak.
Nézd például ezt a mosolyt az arcomon
vagy a színmosodát az őszi lombokon.
Ha a belsőmet nézem az még tiszta,
mint a kristály és szívemet kaparja.
Hallom apád hangját, ahogy teát kér,
és valahogy reszketegen fordul egyet még,
majd a mozdulatlanság démona hasára ül,
és tüdejét markolva lélegzetére üt.
Hiába könyörgök néma tekintetéhez,
végső mimikája is hű elutasító lényéhez.
A múltat látom hát, mely még mélyen is fájó.
Ne várd hát, hogy magamban azt lássam, ami jó.
Igazságtalanság, foszlik tested és csak a múlt marad ép,
a múlt, melybe fáradt kezed kapaszkodhatna talán még,
de nem akar, mert oly forró, hogy elméd keze rajta elég.
Végy kézbe hát csákányt, vagy bármit, áss mélyebbre, rég
mikor még szebb korok koronáját ragyogta fejedre az ég.
Fáradt lettem gyermekem, hagyj most kérlek magamra.
Az alvás az egyetlen, mely vigaszt ad a haragra.
De én nem vagyok haragos anyám, csak értetlen;
nem értem miért vagy oly meggyőzhetetlen.
Majd megfestjük holnap a miértek színét.
Alvásra kérlellek, majd felkavarom lelked letisztult vízét.
Bocsáss meg, kérlek felejtsd el az egészet, s álmodj szépeket!
Köszönöm, de az álom fáj; inkább csak fekszem nyugodtan. Magamban.
