Lassan, csörömpölve állt meg az időrágta Ikarusz a presszó megállójában. Nyolc-tíz ember ácsorgott a fagyos, délutáni szélben, a csizmáikra és bakancsaikra kövült fagyott, hóleves sárban. Néhányan cigarettáztak, egy kis forró nikotinnal próbálták átmasszírozni dermedt sejtjeiket, mások húztak még egy utolsót a presszóból kimenekített, törött féldecis pohárban csobogó, maradék kommerszből. Vizes, utóízes, ocsmány vendéglátóipari szesz, de legalább éget, ha már a jeges szél átfúj a didergő bordák között.
Lucky viszont se nem cigarettázott, se nem piált, se nem otthonról kimentett foró kávét szürcsölgetett didergő kesztyűi között egyensúlyozgatva. Csak állt, révedező arcával, szenvedélyben ízzó szemeivel ő már nem itt volt. Nem is vette észre a pokoli hideget, a fagyasztó magyar valóságot, a falu kietlenségét, a megfagyni készülő, hűséges házőrzők halálsikolyszerű vonyítását. Csak a presszóból kiözönlő cigányok tapizó kezeit a kabátja és ruhája alatt. Amikor viszont érezte az érdeklődő barna ujjakat a mellein rohangálni, és a lopáshoz szokott bőrkeményedéseket végigcsúszni a fenekén, érezte nem fél. Mosolyogva oldalranézett, egy barátságos pillantást engedett el a pálinkabűzt okádó, fogatlanul rámeredő ragyás, sebhelyes cigánylegény arcába, majd rúgott. Pontosan, célszerűen, csak a meghatározott dolgokra. Először a bal sípcsontra, majd a jobbra mért egy egyértelmű, gyilkos csapást. Lányosan szexi bakancsának vadonatúj spiccvasa vajként hatolt a taknyos farmernadrág mélyén éktelenkedő göcsörtös csontokba.
Érezte lehullanak a már mellbimbóit pödörgető jeges, érzéketlen ujjak. A másik kéz azonban már egészen a puncijáig jutott előre. Ott megkapaszkodott, nem mozdult.
“Ragaszkodó típus … virgonc kis cigánylegény!” Fintorgott legyőzhetetlen utálattal arcvonásaiban Lucky. Mikor látta, hogy a barna jövevény elmosolyodik annak érzésétől, hogy végül is elkapta a lány édes, kis meleg punciját, és az még oda se nyúlt, hogy lekapja róla a kezét, egy elnyújtott, mély nyögés hagyta el az udvarló fogatlan száját. Az történt ugyanis, hogy végiggondolta Zsolttal levő utolsó találkozásuk emlékeit, mikor is a srác, hogy jobban tessen, beugrott gyorsan egy ilyen kis röpke kocsmai verekedés közepébe, és egy nagydarab, dagadt állatot egyetlen tökönrúgással terített a földre. Akkor ott ő nagyon megfigyelte a jelenetet, most hirtelen átvillant előtte, és gondolkodás nélkül alkalmazta.
Az ismerkedni próbáló, barna nemzettestvér másodpercek alatt hátracsúszott, és összegörnyedve jajgatott a buszváró csupasár padja alatt. Lucky hátulról még egy kis jeges törmeléket söpört sarkával a pad alatt hörgő, csupaszerelem legényre, aztán felszállt a már indulni készülő autóbuszra.
Csodálkozó, ijedt szemek kereszttüzében foglalta el helyét az ablak mellett. Az emberek nem értették, hogy ő most a mindenki által ismert kis szépség, a Dóra, vagy valaki, aki csupán hasonlít rá, és gyilkos fegyverekkel, különleges harci ismeretekkel rendelkező személy, hiszen az előbb is leterített egy közismerten erőszakos, rablógyilkos, részeg cigányt. Ezért inkább behúzták a nyakukat, bambultak maguk elé, és hallgattak. “Ki tudja?!”-gondolták. “Még valami rosszat szól valaki, aztán ez a lány bevadul, és kipakolja az egész buszt a mezőre a varjak közé!”
De Lucky csak mosolygott, izzó szemeivel valahova máshova nézett már. Oda, amiről itt szinte senki nem tudott semmit, se a buszon, se a faluban. Ő már a Tankcsapdán tombolt izzadtan, vadul, és semmivel nem törődve csókolózva. Zsoltit látta maga előtt. De Dávidot is. És mást is. Szerelmes volt igaz Zsoltiba, de túl szép és túl fiatal volt ahhoz, hogy ne gondoljon másra is. Gondolt. Egy kemény arcú, határozott, jóalakú és kedves, megértő srácot látott maga előtt. Hűséges volt, de csak ahhoz, akit szeretett. Ez pedig időnként változott, nem tehett róla. Túl izgi, és túl fiatal volt hozzá, mégcsak 16 éves, hogy örök hűséget esküdjön valakinek, akit még csak nem is ismert igazán. De különben is! “Szeretem a srácokat! … Lány vagyok! … Csinos, és szép! … Más is így gondolja, csak hazudik, én meg kimondom! … Beeeeee!!”-öltötte ki önkéntelenül a nyelvét.
Hirtelen valami fura dologra lett figyelmes. Nem érdekelte most semmi, csak a Tankcsapda és a szerelem, de mégis! Valami nagyon furcsa volt. Nem tudta mi, csak valami. Lány volt, olyan igazi, és a megérzései soha nem csalták meg. Most is érezte, hogy valami baj közeleg.
“De mi?”-tűnődött magában. “Otthagy Zsolti? … Ez baj ugyan, de van még sok Zsolti … Ez akkor lenne baj igazán, ha csúnya lennék. De …” Végignézett magán, kigombolta a kabátját, sőt a blúza alá is bepillantott. Ujját végighúzta alig észrevehetően a combjai között, fel egészen addig, ahol a bugyija kezdődött. “Hm … elkeseredésre semmi ok. “-nevetgélt magában. Mély levegőt vett, rálehelt az ablakra, és nem tudja miért, ujja hegyével lassan, komótosan felírta rá: SZEX. Mosolygott, nem szégyellte magát. Azután ugyanazzal az önkéntelen mozdulattal aláírta: TANKCSAPDA. Nem törölte le, hagyta, hogy az utasok nézzék, és szörnyülködjenek a látványon. Holott a szexet biztosan nem utálták, mégha a Tankcsapdáról nem is sokat hallottak. Hát faluban vagyunk, Magyarországon, ahol másról sincs szó, csak a szex mindennemű variációjáról, mint például házasság, gyerek, válás, fogamzásgátlás, terhesség, stb. Vagyis mindig, minden gondolat a szex körül forog, holott szinte ki sem meri mondani senki.
*
Salgótarján.
Fények, fagyott villanylámpák imbolyognak a fejek fölött. A busz iszonyú nyikorgással, a hidegtől ropogó kerekekkel megáll a végállomáson. Lucky kinéz a jégvirágos, kívülről maszatos ablakon. “Zsolti. “-mormogja kedvesen magában. “És milyen féltékeny arcot vág már megint. Pedig csak hozzá akarok bújni, és csókolózni egy jó, áthatót. Szeretem, szerelmes is vagyok halálosan, de mit csináljak, ha nem akarok komoly kapcsolatot … És miért nem? … Miért is, miért is? … Hm … Hát mert nem!”-tárgyalja meg magában, sebtében a dolgokat a lány. “Szeretek csókolózni! … Lány vagyok … Imádom, ha elkap egy srác!”-motyogja indulatosan. Érzi végigfut testén az izgalom. Ez jól esik.
Kicsapódik a busz ajtaja, az utasok nagy csoszogások, lökdösődés, és szuszogások közepette lekászálódnak a fagyott peronra. Jólesően csíp a fagyos nyirok a füstös, hideg levegőben. A lány bebújik kabátja alá, fejét benyomja a kabát és sál felső részébe, nem akar most a srácra nézni. Engedi, hogy újra átfussanak rajta a borzongató, fura érzések, amik már a buszon szorongatták a szívét. Képek, nyárreggeli, harmatos virágok illata, a szexőrület vad pózai, egy nyers akkord az új Csapda-lemezről és a szerelem. Becsukja hidegtől könnyező szemeit, sóhajt egy édes Lucky-sat, és minden átmenet nélkül rámosolyog az előtte termett Zsoltira. Gyors, szenvedélyes csók, és a Honda már dübörög is alattuk. Irány a Csarnok, a Csapda.
Az a fura, félelmetes érzés azonban újra átjárja a testét, önkéntelenül megremeg, szinte magához rántja a srácot. Hallja a boldog mormolásokat, és hirtelen megugrik örömében a motor.
Az ajtó előtt rengeteg fiatal, sokan a környező falukból, sokan a helyi kolikból, és rengeteg pia, cigi, füst és imbolygó részegek mindenfelé. A hangulat már robbanás előtt áll. Bent hallatszanak a technikusok idétlen próbálkozásai, ahogy belövik a cuccot, az “egy-egy-kettőt”, azaz a villognak rendületlenül. Mivel sztárok nem lehetnek, senkik meg nem bírnak maradni, ezért fel kell menniük a színpadra, bele kell szólniuk a mikrofonokba, és valahogy, akár ilyen nyomorultul is, de villogni. A színpad előtt tolongó kövér és csontsovány groupie-k felfigyelnek rájuk, eljátszhatják, hogy rájuk is tapadnak a csajok, csak ők nem, ők nem ereszkednek le hozzájuk. Ezek a másodpercnyi pillanatok erőt adnak ocsmány, gyakorlatilag kukásokkal egyenrangú, senkit nem érdeklő munkájukhoz.
Lucky felkapja édes, csupa kihívó tekintetét, és az ajtó mellett ácsorgó tréningruhás csoportra szegezi. Figyelmesen végigpásztáz rajtuk, aztán unottan elfordul, és odasimul Zsolti hideg, de mégis olyan férfias bőrdzsekijéhez. Szeret hozzábújni, szereti azt az izgató szagát. És különben is,olyan férfias, és annyira nézik a lányok. Jó tudni, hogy az övé, csak az övé, és rajong érte. De aztán ismét csak az unalom. “Én akarok rajongani! … Én akarok tűzben égni! … De hogy égjek valakiért, aki értem ég? És akármit csinálok, akárhogy fintorgok, ő akkor is ég?” Ezen tűnődött, amikor érezte, hogy egy szempár perzseli hátulról a testét. Újra körülnézett, de csak azt a fura gengsztercsapatot látta. Viszont ahogy rájuk nézett bizsergés járta át. Ráadásul azok is valahova máshova figyeltek. Ahogy azonban továbbra is őket nézte, érezte, hogy valahonnan mögülük, vagy mellőlük valaki le nem veszi róla a szemét.
Zavarban volt. Nem tudta mi ez. Elbizonytalanodott. Még szorosabban Zsoltihoz simult, de még mielőtt beléptek volna az ajtón újra a csoportra pillantott. Újra semmi. Viszont az a szempár szinte már átszúrta a tekintetével.
“Zsgyolesznyi mnye travity …”-hallotta az orosz szófoszlányokat. “Tankcsapda kaput.”-hallatszottak az utolsó szavak nagy röhögések közepette, mikor éppen beléptek az ajtón. Az előzenekar már lement a színpadról, most valami unalmas zene szólt felvételről a hangfalakból, néhány technikus tette ismét magát a dob és az erősítők között. Élvezték, hogy az izguló tömeg jobb híján őket nézi.
A lány önkéntelenül körülnézett. Szinte meghökkent, mikor néhány méterre tőle az orosz csoport pökhendi szájhúzgálások közepette, láthatóan unatkozva ácsorgott a tömegben.
“Ezek mit keresnek itt, ha utálják a Csapdát?”-motyogta félhangosan.
“Ki keresi a csapdát, mit mondtál, nem értem?”-fordult felé Zsolti.
“Nem, csak azt akartam mondani, hogy sokan utálják a Tankcsapdát.”-magyarázta bájologva Lucky. Kicsit kihúzta magát, a kabátja szétnyílt, és engedte, hogy Zsolti szemei végigpásztázzák a melleit. Szerette mutogatni magát, olyan jó volt, mikor a srácok izgatottan bámultak a cicijére és combjaira. Na jó, a fenekére is, de azt nem mindig látta. Imádott szép lenni, imádta az erotika érzését. Boldogsággal és nyugalommal töltötte el. “Na, ki akar megszerezni? Mindenki? Az azért sok. És különben is, csak szerelemből csókolózom, ha-ha-ha.”-nevetgélt magában. Az viszont, hogy szexi, óriási örömmel töltötte el. “Hát végül is ott a szomszédcsaj, a Kati, ő is mindent megtesz, hogy kapják el a srácok, mégse sikerül neki. Ha-ha-ha. Azért csudaklassz, hogy ilyen szerencsés vagyok!”-sóhajtott fel mosolyogva.
Valami csattant a háta mögött. Odafordult. Az előbbi csoport egy hosszú, fekete dobozt bontogatott a padlón. Annyira kíváncsi lett, hogy egy kicsit elhúzódott a már Tankcsapdára figyelő Zsoltitól, és a csoport mellé somfordált, szinte teljesen észrevétlenül.
Elakadt a lélegzete. Egy hatalmas, távcsöves puska hevert a doboz mélyén, az egyik orosz pedig már a töltényeket kezdte bepakolni a tárba. Azt hitte felrobban a feje. És hirtelen az a szenvedélyes, szúró tekintet újra a testén. Agya már kalimpált, teste szinte begörcsölt. Ekkor villant át fején a gondolat: “Ezek le akarják lőni a Tankcsapdát!” Izzadt. Pólóinge már lucsogott, lábai remegtek. “Micsináljak-micsináljak, jajjajaj!!”-kapta szája elé a kezét. Nem akarta, hogy elárulja magát. Látta Zsolti már együtt mozog a tömeggel, szinte nem is figyel rá.
Valami, vagy valaki szorosan hozzádörzsölődött. Nem mozdult. Elugorhatott volna, de nem, ez olyan jó volt. “Még, még, és még! Maradj, annyira akarom, olyan jó, plíz!”-nyivákolta sírásra görbülő ajakkal.
“Maradok.”-jött a suttogó, érces felelet.
Teste hullámzott. Tudta, hogy Ő az, az a szempár. De nem mert ránézni. Félt, hogy semmivé foszlik a pillanat.
“Nem szabad mozdulnod. Nem vehetik észre, hogy megfejtetted a titkot. Várnunk kell. Abban a pillanatban kell lecsapnunk rájuk, mikor le akarják lőni Lukácsot. Orosz KGB-sek, ezzel a merénylettel akarják térdrekényszeríteni Magyarországot.Tudják, hogy a Tankcsapda az egyetlen, ami az ősmagyar misztikum hordozója, és amit fanatikusan követnek a magyar fiatalok. Ez az egyetlen erő, ami felléphet az új orosz terjeszkedéssel szemben. Ezt akarják ők most itt megsemmisíteni. “-suttogta hozzábújva ismét az az édes férfihang. Luckyban a hazafias felháborodás a vad szexuális vágyakkal keveredve lökdösődött ösze-vissza.
“De jó, hogy vannak még KGB-s merénylők a világon, különben sose éreztem volna meg ennek az izgató férfinak a tapintását.”
Egy határozott kéz csúszott a kabátja alá. Ahogy végigsiklott a mellein, mellbimbója kőkeményen, cinikusan meredt előre, mintha ki akarná szúrni ennek az irigy világnak azokat a buta szemeit. Lihegés tört fel mellkasából. A kéz egyre lentebb kúszott csupaérzékennyé vált testén. Valami fura dolgot szorongatva csúszott át, megduzzadt punciját érintve, csípőjén nyugvó kezéhez. Feje bódult, az élvezettől már az ájulás környékezte. Egy kemény dolgot érzett a tenyerében. Nem merte megfogni, nem tudta mi az. Csak annyit, hogy kemény és olyan izgató.
“Ez egy pisztoly. Segítened kell. Mikor magamhoz rántalak, akkor oda kell ugranunk eléjük, és le kell állítanunk őket. Ez létkérdés, az ország jövője függ tőle!”-lehelte arcába a sejtelmes, izgató férfihang. Megmarkolta kezében a pisztolyt, és várt. A kéz lassan csúszott vissza a testén, aztán megpihent a fenekén. Majdnem felsikoltott, ahogy az élvezettől elejtette a kezében tartott fegyvert, ami szerencsére beleakadt a kabát felszakadt bélésébe. A férfi szájára tapasztotta ajkait, hogy így álcázza a helyzetet. Szerencsére az oroszok nem vettek észre semmit. Érezte a beléhatoló nyelv ízét, a férfi illatát, és azt, hogy kívánja, akarja. Nem érdekli mit mond többé Zsolti. Ez, ez az egész olyan fantasztikus, olyan mesebeli.
“Az élet a legjobb méreg …”-hömpölygött le a zene a színpadról.
Ekkor a férfi magához rántotta a lányt. Lucky felemelte a kezében tartott pisztolyt, és egyenesen a puskájával Lukácsra célzó gengszterlegény homlokának szorította. Még kattintott is egyet, ahogy az amerikai filmekben látta. Az orosz visszahőkölt. Látta a lány szemeiben a halálos elszántságot. Ez a megtorpanás elég volt, hogy egy tarkóra mért ütéssel az előbbi izgató férfi leterítse a padlóra.
Kemény arcú, civilruhás alakok törtek elő a tömegből, bilincsek csattantak, és az előbbi csoportnak hűlt helye volt a teremben.
Lucky a távozó férfi felé nyúlt. Egy szőkésbarna, metszően kemény férfiarc nézett vissza rá. Szemeiből azonban kedvesség és valami, valami fura tűz sugárzott a lány felé. Az a valami, amit úgy hívnak: szerelem.
Lucky behunyta szemeit, erőtlenül hanyatlott a férfi karjaiba. Nem tudta meddig tartott a csók, azt se mi történt. Feje bódult volt, teste izzadt, pólóját lassan visszahúzta melleire. A férfi nem volt sehol. Szemeivel kétségbeesetten kereste, de semmi. Eltűnt. Lenézett a nadrágjára. Látta a cipzár lehúzva. Boldog mosollyal nyúlt le, hogy felhúzza, mikor valami érdekes dolgot érzett alatta. Tétován benyúlt a bugyijába. És ott, igen a puncijához szorulva egy cédulát vett észre. Kiemelte, lassan elolvasta: “Csapdán ismét találkozunk. I love You.”
“Ahhh!!”-sikoltott fel az örömtől. Szemeiben könnyek, sírt.
“Nem értem, hogy mi van, mit mondasz?”-fordult hátra kíváncsian Zsolti.
“Semmi, csak olyan jó … a Csapda! Imádom!!-lihegte Lucky, és már énekelte is: “… Ő az égen, én meg a repülőtéren …”
További információ:
Lucky cime: cserepes@profinter.hu
