Halál lett ezen a földön: megszülettem.
Nem panaszkodhatok ily kifeszítetten.
Valaha volt egy Villám, hozzám bújt lenni:
Tőle tanultam meg sohasem kelleni.
A dáridó utánam csak vacak játék,
Akkor lenne szép is, hogy ha néznék, látnék.
De nem látok. Megszülettem. Halál termett,
s bekószáltam minden teli-üres termet.
Hozzám szóltak, bólintottam. Senki vagyok.
Mosolyokat hazudozok: kicsit, nagyot.
Tanulatlan fráter, kéretlen próféta!
Nekem semmi sem jó, se tábla, se kréta . . .
Se séta, se röpülés, se gond, se zene,
nekem igaziból élnem sem kellene.
Ösztönömből élek s még azt is rámfogták,
nekem csak szép álom a gondolatiság.
Hiába Alaszka, hiába Wichita,
csak székely maradtam, nem kozmopolita.
"Bicska elő, bendő loccs!", ez a jelszavam,
én örök-egyedül kell járjam az utam.
Naponta meghalok, még hogyha kicsit is,
már unom ezt a magán-apokalipszist.
Mert megszülettem, azért vagyok én halál.
Minden sírkő alatt egy sors majd megtalál.
2005. február 3., Oronó
