A férfi nem vitte fel a lakására. Azt mondta, hogy takarítania kellene, hogy nagy a rendetlenség, és hogy már lefoglalt egy szobát egy panzióban a tengerhez közel. Nem, nem vacsoráztak volna együtt a barátaival. Túl unalmas népség, elhiheted. Meg aztán, csak veled akarok lenni.
Elérkezett a délután. Az állomás nyugodt volt. Kezében egy ki sem nyitott magazin, egy már gyűrött blézer, a szemei hatalmasan tükröződtek vissza az újságos bódé piszkos üvegén. A vonat ugyanazzal a fémes csikorgással érkezett az állomásra, amit ő is érzett a szívében.
A férfi nem volt ott. Még dolgozott.
A taxi elvitte a címre, amit előző este firkált fel, a füle és a válla között tartva a telefonkagylót. A vágy, hogy újra lássa őt, erősen égette a gyomrát, gyengéden bele is hasított kicsit.
Később a halványzöld, fátyolos tengert bámulta, amely kitöltötte a szoba ablakát. A szekrényben naftalin szag volt, a levegőben pedig a sirályok kiáltása. A következő reggel egy kórházi kontroll vizsgálata volt. A daganat nem olyasmi, amire fittyet hányhat az ember.
A férfi közvetlenül az irodából érkezett 6:30-kor. Rögtön felismerte a lépteit a folyosó parkettáján, de amikor kinyitotta az ajtót, azt gondolta, hogy más lett az arca. Minden alkalommal egy kicsit jobban ismerte meg, egy nem is tudni milyen szorongással és aggodalommal: egy apró anyajegy a karja belső felén; ahogy a torkát köszörüli, ami elárulja az idegességét; az a hirtelen mozdulat, hogy elrejtse a be nem vallott félelmeit.
Belépett - meglazított nyakkendő, egy táska a hóna alatt a váltás ruhákkal. Megölelte, aztán szájon csókolta és megfogta a fenekét.
Később szeretkeztek. A sötétben sós pára illata érződött.
A nő megkapta, amit lehetett. Lehunyta a szemét, kitalált magának egy többé már nem magányos éjszakát; egy árnyékok nélküli felvételt a tüdejéről; egy szeles reggelt.
De volt egy sáv, ami átjutott a csukott szemeken; keserű fáradtság; egy éles hasítás, ami fájt, ami égette a torkát, miközben a testek egymást érintették: a nő végtelen szorongással, a férfi egyre rövidebb sóhajjal. A nő kezei lágyan a háta köré fonódtak. A férfié már nem simogattak többé, hanem fájdalmat okoztak, miközben az erőszak lassan beszivárgott a lepedők közé. De a nő azt gondolta, hogy ez is szerelem, ez is szerelem.
Az eredeti mű nyomtatásban megjelent a ferrarai Osservatorio Letterario című folyóiratban.
Fordította: Erdős Olga
