Márton öröksége
Szerémi Mártonnak meghalt az édesanyja. A hírt László atya hozta a menhelyt látogató szerzetesek vezetője.
Szerémi Márton ötödik éve élt a szálláson, amikor az építőipari vállalat megszűntével a munkásszálló is bezárt, helyét átadva egy irodaházak építésére, üzemeltetésére berendezkedett cég egyenkezeslábasba öltözött munkásainak. Egy év elteltével csupaüveg épület terpeszkedett a régi munkáskerület főútvonala mentén, mint csillogó szuroktömb a nyár forróságában. A munkásszálló vezetője egy hetet adott a kiköltözésre a burkolat nélküli neoncsövekkel világított szobákból. A szobákat mint pókhálók szőtték keresztül-kasul a kifeszített ruhaszárító madzagok. Egy-egy mosás után gyakran törölgették a késő estébe nyúló kártyapartik alatt lecsöpögő vízcseppeket a ragacsos lapokról. A betonaljzatú zuhanyozóban olykor megállt a szappanhabos víz, amit aztán elfordított lábfejükkel locsoltak ki a lefolyóba. Itt éltek.A nagy építkezések idején életrehívott vállalatok mágnesként vonzották a jobb megélhetést remélő vidékiek ezreit. A gazdasági élet változásai azonban sorra bezárásra ítélték az állami építőket, mit sem törődve a munka nélkül maradókkal.Voltak, akik hazamentek. Akinek cserencséje volt, már megismerkedett egy fonóbeli lánnyal vagy asszonnyal valamelyik május elsejei közös ünneplésen, és családot alapítva szorongtak a körgangos, ecetfás bérházak valamelyikében. Munkát is találhatott valamelyik szállítmányozó cégnél mint kocsikísérő, vagy betanított asztalos egy bútorgyárban. Idővel a rafináltabb rakodók egy öreg Zsigulit is összehozhattak, amit téglákkal gondosan alátámasztva bütykölhettek aztán a kutyaürülékes járdák mellett, vagy betolva a poros házudvaron. Hétvégeken meg felpakolva az időközben megfakult asszonyt, meg a fekete klottgatyás kopasz üstökű kölyköket eldöcögtek a Dagályra, hogy a kockás pléden hátradőlve vedeljék az olcsó sört, miközben elnézegették a vékony derekú adminisztrátor lányokat, ahogy elsétáltak a mérnökfiúkkal az oldalukon. Néha látogatóba mentek a vidéki rokonokhoz, hogy másnap késő délután hazatérve izzadtan és porosan pakolják ki a friss tojásokat, házi kolbászokat, demizson bort a fulladó motorú kocsiból.
Szerémi Mártonnak nem volt szerencséje.Az alaptermészetűleg visszahúzódó, alacsony férfin nem akadt meg egy női szem sem. Így a szálló bezárásának utolsó reggelén ott állt a lába mellé rakott bőröndnyi ruhával és egy sötétbarna műbőr katonai kimenő táskával a hársfák virágaival borított járdán, kezével fekete kalapját óvva a fel-feltámadó tavaszi szél ellenében.Szombat volt. Miután a közeli piacon főtt kolbászt evett puha kenyérrel és mustárral, kitrolizott a Ligetbe.A tóban apró fodrokat vetett a víz, meg-megvillant az apró halak vöröses hasa a sekély vízben. Szerémi Márton leült a meredek part már zöldellő füvére, és elbámulta a hídon tovasuhanó gépkocsikat.Kora délelőtt lévén nem sokan voltak a parkban. Néha csivitelő gyerekcsapatok vonultak a Vidámpark felé, vagy nyugdíjasokat vetett ki a Földalatti, akik egy kis friss levegőre, vagy a gyógyvíz erejére vágytak.Néha vadkacsa úszott felé, apró fejét picit megbillentve várt bedobott morzsára, hogy kicsi örvényeket kavarva lábaival aztán elússzon. Szerémi Márton tudta, hogy hétfőig nem tud munkát keresni. Érdeklődött ugyan a Vidámpark melletti büfében, de a tulaj, ajkát lebiggyesztve utasította vissza , miközben szotyolahéjat köpött ki a a büfé feketére koptatott fapadlójára. Gondolta, legalább lefürdik. Belépett a faragott
kőkorsós bejáraton, és az üvegezett fülkében keresztrejtvényező, rekedt hangú nőtől jegyet vásárolt. A kabinban előhalászta úszónadrágját, és csíkos törölközőjét a vállára dobva kisétált a víztől cuppogó bordó szőnyegen az öltöző medence felőli bejáratához. gyógyvízben tízen üldögéltek, vagy lassú mozdulatokkal hajtva a vizet úszkáltak körbe-körbe. Szerémi Márton leült a világoskék csempével borított medence szélén körbefutó
padkára, és nyakig lemerült. A víz enyhén csipdeste a bőrét. Szemben vele egy ráncos nyakú öregasszony üldögélt, nyakában aprószemű aranyláncon kereszt himbálózott, ahogy lábait lassan kerékpároztatta. Az előzuhanyzóban megállt vízből időnként verebek rebbentek fel, a vadszőlővel borított falakon meg-megcsillant a vízre vetődő nap játéka. Jól érezte magát. A jövő egy picit aggasztotta ugyan, de biztos volt abban, hogy hétfőn talál valami munkát, és egy olcsó albérletet is. A végkielégítésből még egy havi foglalót is le tud rakni.
Elmúlt már déli egy óra, miután a víztől meggyűrődött ujjakkal kikászálódott a vízből, hogy egyen valamit a fürdő éttermében, de túl drágának találva inkább visszament az öltözőbe, hogy máshol keressen ennivalót.
A kabinban hagyott bőröndjének csak hűlt helyét találta.Vele együtt odaveszett váltás ruhája, kapott pénze nagy része, másik cipője. Kézitáskájában magával vitt iratai, egy novelláskötet, zsebrádiója és katonai evőeszközkészlete maradt csak meg. A fürdő rendésze csak a karjait tárta szét, hivatkozván az aranyszínű táblán fekete betűkkel kiírt figyelmeztetésre, amely áthárítja a felelősséget a vendégekre az öltözőben hagyott és elveszett értékek esetében. Szerémi Márton elkeseredetten, zúgó fejfájással jött ki a fürdőből. Csak bolyongott céltalan a lassú sötétedésben. Fázósan gombolta be megmaradt mellényét, és táskáját magához szorítva leült az oszlopra tekeredő sárkányt formáló szobor tövébe. A távolból idehallatszott a föld alól kibukkanó földalatti kerekeinek sikítása.
Arra riadt, hogy rendőrautó fékez mögötte az észrevétlenül besötétedett, platánfákkal szegélyezett úton. Egy fiatal rendőr kérte el az iratait, miközben társa a vezetőülésben hanyagul hátradőlve, cigarettát szorongató bal kezét a letekert ablakon kilógatva figyelt. A „Mit csinál itt?” kérdésre Szerémi halkan motyogta, hogy a hétfőt várja, nincs hova mennie. A rendőr visszaadva az iratokat javasolta, hogy úgy egy óra múlva sétáljon el a fürdő bejáratához, ahová akkor ér oda az egyik segélyszervezet élelmet osztó gépkocsija. Azok talán tudnak segíteni.
Szerémi Márton már vagy jó ötven embert ott talált a fürdő kőlépcsőin üldögélve, vagy a klasszicista villanyoszlopoknak dőlve várakozni.Az egyik hatalmasra nőtt tölgyfa alatt külön csoportban üldögélt pár ember. Amikor meglátták közeledni, egyikük, egy szalmakalapot hordó csupasz arcú odaszólt egy vastag kordnadrágot viselő hunyorgó szeműnek valamit, mire az nehezen feltápászkodva odament hozzá. Ahogy Szerémi Mártonhoz közeledett, minduntalan meg kellett állnia a köhögésrohamoktól, amelyektől szeme mindinkább rángatózni kezdett. „Te, a Főnök üzeni, hogy ő vesz előbb az ételből” – sípolta, miközben egy újabb roham ledöntötte a lábáról. Szerémi utánahajolt, hogy felsegítse, de az csak rántott egyet a vállán, majd két-három méter négykézlábon mászás után egy fiatal fát megtámasztó karó segítségével felhúzta magát. Közben az emberek sorba
rendeződtek a tölgyfával szembeállva.Amikor a fehér mikrobusz feltűnt a felüljáró tetején, egy „Hawks” feliratú, a bordóhoz leginkább hasonlító színű pólót viselő apró alak a sor elejére akart menni, de egy vörösbőrű szikár hasbaütötte a madzaggal megerősített táskájával, amitől hanyatt esett. Az eséstől leesett a lábbelije, felfedve elfeketedett lábfejeit. A hosszúra nőtt lábkörmök egyik-másikán még valami kékes festék nyomait is lehetett látni.Káromkodva bújt vissza a fűző nélküli cipőkbe, miközben egyik kezével a minduntalan lecsúszni akaró csíkos nadrágját ráncigálta. A sorban állók közül néhányan hangos röhögéssel kísérték a fejleményeket, a „Mi van Centes, megint próbálkoztál !” mondat odavetésével. A Centesnek nevezett még valami szitkot sziszegett, majd a nadrágját hagyva leesni, a meztelen fenekét mutogatta feléjük. Amikor a sorból feléje indultak volna néhányan, a mikrobusz hangos tülköléssel odagurult a fa alá. Szerémi meglepve látta az öltözködő színtelen szeméremszőrzetét. A férfinak gondolt egy vékony és borzasztóan mocskos nő volt. „Te meg mi a francot bámulsz ?!” – kiáltott Centes a döbbenettől elbambuló Szerémire. Mire a férfi valamit is válaszolt volna, a nő egy színtelenre fakult, csorbaszélű kutyatányért halászott elő a táskának használt pöttyös párnahuzatból, és beállt a sor végére, közvetlenül Szerémi Márton elé. A nő felhúzott vállakkal, picit előregörnyedve állt, minduntalan a nyakát nyújtogatva, a sorból kitekingetve lesve az ételt.A sor elég gyorsan ment.
Az ételt egy melegítőruhás fekete nő és egy kövérkés, sápadt tekintetű férfi osztotta.Volt még velük egy egyetemistának tűnő, fekete garbót viselő fiú, aki kezében jegyzettömbbel ment körbe a letelepedőkhöz. Akinek nem volt saját edénye, azoknak a melegítőruhás egy Sony feliratú hatalmas dobozból elővett műanyag mélytányérba merte a sűrű, zsíros bablevest. Szerémi a kezét égető tállal odakeveredett Centes mellé, aki morogva
fordult el, válla fölött olykor hátrasandítva a tébláboló férfira. A leves hamar fogyott a tányérokból.Volt, aki másodszor is sorba állt, néhányan befőttes üvegbe kérték a repetát, amit aztán gondosan lezárva raktak el. Szerémi is sorba állt, de ő csak a gondját beszélte el a legcsekélyebb érdeklődést se mutató ételosztóknak, míg végül a sápadt férfi odabökött fejével az egyetemista felé, hogy László atyának mondja. Szerémi megvárta,
hogy a csupaszarcúval beszélgető László atya végül odamenjen hozzá is. A szerzetes valójában már nem volt egyetemista korú. Gondosan hátrafésült hajával, vasalt nadrágjával az ÁÉV vezérének sofőrjére emlékeztette.
Az apró, ezüstös színű kereszt kitűző azonban jelezte hovatartozását. László atya címet firkantott fel egy darabka papírszeletre, de látva a férfi bizonytalanságát, megígérte, hogy a kis busszal útba ejtik a menhelyet.
Jócskán benne voltak már az estében, amikorra az almákat is kiosztották.A két segítő a kiürült kondérokat felpakolta a kocsi hátuljába, majd a fázósan topogó Szerémit a hátsó ülésre invitálva László atya beindította a gépkocsit. A buszban fűszeres almaillat terjengett, összekeveredve a melegítőruhás nő olcsó kölnijének édeskés szagával.A sápadt férfi elöl ült, halkan beszélgetve a lendületesen vezető László atyával.Időnként megcsörrentek az alumínium merőkanalak, ahogy a kerekek belefutottak egy-egy gödörbe. A jóllakottságtól és a busz melegétől Szerémi Márton elaludt. Álmában gyerek volt, és egy hatalmas körtefa alatt feküdt csíkos rongyszőnyegen, amelyről ujjaival pöckölte le a fürge hangyákat. A melegítőruhás nő ébresztgette aztán a menhely bejárata előtt időközben lefékező buszban. A menhely egy valamikor a munkás kerület lakóinak szórakozását ellátni hivatott mozi volt.A székeket kiszedték, így a rögzítőcsavarok részére kialakított furatok tucatjai ásítoztak a sötétbarna padlón, amelyek közül jónéhány már porral telítődött. Az egykor volt vetítővászon előtti színpadra irodát és egy orvosi szobát alakítottak ki. A falakon elszíneződött foltok árulkodtak a valamikori falikarok helyéről. A hatalmas teremben vagy nyolcvan ágy volt, sötétkék műanyagborítású matracokkal, ágynemű és párna nélkül. A hálóteremben meglepően friss levegő volt. Szerémi Márton csak miután a létesítmény vezetője megszondáztatta, a holmiját átnézve alkohol után kutatva megmutatta az ágyát, és fáradtan elnyúlt, akkor vette észre, hogy a mozi teteje sínpár meg görgők segítségével elhúzható. A negyednyire széthúzott tető elegendő levegőt engedett be a hortyogó, magukban beszélő, vagy konzervből eszegető, szotyolázó emberekre. Szerémi Márton feje alá tette műbőr katonai kimenő táskáját, magára húzta a fertőtlenítő szagú durva zöld takarót, és nézte a mennyezetről lógó, valamikor a hatalmas csillárt tartó láncon himbálózó póhálókat.
A fiatal rendőr, aki Szerémi Mártont igazoltatta, fáradtan nyitotta ki az öreg bérház málló festékű kapuját. Holnap szabadnapos, de hajnali fél ötkor már muszáj felkelnie. Egy építkezésen vállalt alkalmi munkát. Jön a baba.
Csendben nyitotta ki a lakásajtót.A bejárat közvetlenül a konyhába nyílt.A konyha hátsó felét, a falak közérögzített rúdra felakasztott levélmintás anyaggal választották le.Az volt fürdőszobának kinevezve.Közös WC - minden emeleten kettő - , a hátsó lépcső mellett. Vizet engedett egy nagy fazékba, majd felrakta a barna-fehér gáztűzhelyre melegíteni.A konyhaasztalon lefelé fordított lapostányér, kés és villa. Fonott kosárkában felszelt
kenyér. Fedővel letakarva egy lábosban paprikás krumpli.Csak úgy hidegen nekiállt enni.Mire végzett, a víz is megmelegedett. A konyha hátuljában a nagy lavorba állva lemosakodott, a szappanhabos vizet a mészfoltos vödörbe öntötte. Csendben nyitotta a szobaajtót, és becsúszott a felesége mellé az ágyba.Hamar elaludt. A konyhaajtó melletti falitükörnek támasztott levelet nem vette észre.
Vasárnap reggel arra ébredt, hogy loboncos, őszes hajú, kortalan ember bámul rá. „Nem látta az öcsémet ?” – kérdezte, miközben a kezében tartott kenyérről Szerémi pokrócára csöpögött a rákent tejföl. „Nem látta az öcsémet ?” - kérdezte újra, megragadva a rémülten bámuló férfi vállát. „Nem ismerem.”- hebegte Márton, majd táskáját felkapva kisietett a mosdóba. A mosdó meglepően tiszta volt.Az egyik mosdókagylónál félmeztelen, hátán megfeketedett sebhelyekkel teli férfi locsolta magára a nagy sugárban zubogó vizet. A lassan megtelő kagyló telis-tele volt zoknikkal. Szandálját már ellepte a körülötte tócsában álló víz. Szerémi, ügyelve, hogy ne fröccsenjen rá a prüszkölőtől származó vízpermet, megmosakodott és kisietett az előtérbe.Az egyik volt pénztár ablaka mögött kávét és teát árult a tegnapról már megismert tréningruhás nő.Szerémit egy közönyös „Jó reggelt” - tel köszöntötte, majd egy apró, fehér műanyagpohárban elélökte a híg kávét. A tizest bedobta egy Babapiskóta feliratú színes dobozba, és már a következő sorbanállóhoz fordult. Az előtérben nem sokan voltak. Szerémi valami, számára is érthetetlen okból az egyik még langyos radiátor mellett kuporgó Centeshez indult.A nő lehunyt szemmel, vágásokkal teli csupasz karjával szorosan átkarolva tapadt a festetlen fűtőtesthez.Szerémi elnézte a szorítástól megfehéredett ujjakat. Pólója fölé egy mellényt vett fel, de szemmel láthatólag még így is rázta a hideg.Szerémi a nő orra alá tartotta a poharat.Az felemelte a fejét : „Mit akarsz érte ?”- kérdezte, szemében ellenséges pillantással.Szerémi Márton megingatta a fejét. A nő mohón elkapta a poharat, és nagyokat nyelve kiitta azt, majd köszönet nélkül feltápászkodott, belekotort a zsákjába, és Szerémi felé nyújtotta a kutyatányért, amiből előző nap a bablevest ette.A férfi szelíden visszatolta a mocskos edényt, mire a nő szemmel láthatólag megkönnyebbülve sóhajtott, és valami mosolyfélével próbálkozott, amitől az arcát keresztbe-kasul befutó sötét koszcsíkok szomorkás bohócarcot formáztak. Végül orrát a kézfejével megtörölve hátára csapta a holmiját, és kilépett a kora reggeli napsütésbe.
Szerémi Márton csak most vette észre a két, valamikori mozibejárat közé kék festékkel felírt mondatot : Jézus szeret Téged ! Így, a téged szót nagy betűvel írva.Visszament a terembe, hogy megkeresse a menhely vezetőjét. A cigarettázó ötvenes férfi az íróasztal mögött ült.Valami papírokat nézegetett.Kopott farmerja hátsó zsebéből zsebkendő csücske kandikált ki, kifakult zöld ingének varrása már itt-ott kirojtosodott. Eltelt néhány pillanat, amíg felemelve a fejét ránézett az előtte illedelmesen álldogáló Szerémi Mártonra. „Nézze, maga egy új ember itt, látom, hogy ismeretlen ez a világ még magának.Tudnia kell, hogy csak este hat után jöhet ide.Reggel nyolckor pedig el kell mennie.Amennyiben munkát tud találni magának, el tudjuk helyezni egy átmeneti szálláson, ahol kevés összegért meglakhat, de csak fél évig. Fél év után esetleg még kaphat egy újabb hat hónapot.Hagyja itt a nevét, adatait. Tudnunk kell az utcán élőkről, annyi minden történhet velük. Most szerencséje van, mert tavasz elején már szinte mindig van egy-két szabad ágyunk.” A szinte egy szuszra elmondott tudnivalók után a vezető visszafordult az asztalához, hogy a leégett
cigarettát elnyomja.Szerémi Márton elköszönt, és kikerülve a még mindig a tejfölös kenyeret szorongató embert, kiment a lengő ajtók egyikén az ébredező peremkerület macskaköves utcájára.
Vasárnap lévén még csendes volt a környék. Néhány gondozatlan, borzas kutyát sétáltattak papucsos, morcos nők, rövidszoknyás, festett lány sietett feltűnő cipőkopogással a közeli metrólejárat felé, öreg nő botorkált botra támaszkodva, esőkabátban, fején horgolt sapkával, bevásárlókocsit húzva maga után.A kocsi féloldalasan járt. Egyik kerekéről már lekopott a gumi.Helyére valami műanyag szalagot kötöztek spárgával, ettől billegett, és minduntalan más irányba akart menni.Az idős nő mindebből nem érzékelt semmit, csak ment konokul, nyakában lassan himbálódzott vörös kézitáskája.Szerémi Márton lesétált a metróállomáshoz. Figyelmesen tanulmányozta a város térképét, majd inkább úgy döntött, gyalog indul útjára.A főúton is csöndesség volt még.
Lassan guruló locsolóautó ment a túloldalon, egy-két korai fuvarban reménykedő taxis lassított mellette.
Elért a folyópartra.Valahol áradás volt.A víz farönköket sodorva örvénylett a híd lábainál, a hajóhidak megemelkedve feszültek az üres ikötőhelyeken. A rakpart falához műanyag dobozokat, üres palackokat verdesett az ár. Elnézte egy ideig.Gyerekkorában, nagy esők után az árokban fürödtek, lábukkal tapodva a langyos iszapot.A bátrabbak a kocsifeljáró alatti csövön is átbújtak, hogy a túloldalon nagyokat fújtatva büszkén kapkodjanak levegő után.Megéhezett. Emlékezett rá, hogy valahol itt van a Vásárcsarnok az egyik híd végében.
Elindult a folyóparton felfelé.
Szerémi Márton szerette a piacokat.Szeretett céltalan bolyongani a zöldséggel, gyümölccsel tömött standok között.Percekig elbámulta a zöldes falú, hatalmas akváriumban szorongó halakat, ahogy kerekre nyitott szájukkal szaporán kapkodtak levegő után.Egyikük-másikuk már háton fekve sodródott a zöldes-ezüstös testek között, vagy farkukkal nagyokat csapva ki-kiugrottak, hogy aztán az ívelt hátakra visszaesve továbbkeringjenek az egyre zavarosabb vízben.Olykor harsány figyelmeztetésekkel teherszállítók vágtak maguknak utat riadt csirkékkel teli ketrecekkel a platón, vagy vállukra vetett, félbevágott sertést, marhát cipelő hentesek furakodtak át a tömegen, nehéz vaskampókra akasztott terheikkel.Szerémi végül talált egy kifőzdét, ahol vastag műanyag tányérba tálalva tette elé a kért marhapörköltet galuskával egy mély kivágású blúzt viselő kontyos nő.Szerémi a kifőzde mellett üzemelő italkimérdében kért egy nagyfröccsöt is.A csapos leemelte a pultba süllyesztett tartály tetejét, és egy alumínium mércével kimerte a sárgálló bort.Hanyagul, messzire tartva a poharat szódát engedett rá, és a fémmel borított pulton Szerémi elé csúsztatta.Az egyik magas könyöklőn talált egy tányérnyi helyet, közvetlenül egy vastag szemüvegű nyugdíjas férfi mellett, aki a már kiürült poharát félretolva, tömzsi hegyű ceruzával jegyezgetett valamit a Turf szélére.Időnként félhangosan mormogott valami olyasmit, hogy : „ Esthajnal talán , Kegyelmes Úr az tuti, Hercegnő teljesen reménytelen.” Szerémi vállára vette táskáját, és egy nagy darab kenyeret letörve bemártogatta a vöröslő szaftba.A könyöklőre kitett pohárból egy kis sót szórt még rá, majd az időközben odatévedt szőrtelen oldalú kutyát elzavarva megebédelt.
Szemben vele egy hangosan szuszogó, nagy, kövér ember könyökölt.Vastag, pecsétgyűrűs ujjairól csorgott a sűrű zsír, ahogy szájához emelte a barnára pirult, porcogós oldalasdarabokat.Korsó sörrel segített a falatoknak helyet adni, hangosan büfögött, majd folytatta tovább az étel eltüntetését.A nyugdíjas minden egyes büfögést fejcsóválással nyugtázott, olyankor erősebben megnyomva a ceruza végét.A kövér befejezve az olcsó szalvétával megtörölte először a homlokát, majd a száját.A galacsinná gyúrt papírt a félig lerágott csontokra dobta, és eldöcögött.A maradékra szinte azon nyomban lecsapott egy barnaképű, bekötött fejű hajléktalan.A már elpiszkolódott kötésen átütött a vér, ami lassan csorgott lefelé az ember halántékán.A barnaképű a galacsint földre dobva szopogatni kezdte a csontokat.Fogatlan szájával szippantgatta a csont nedveit, egyik zsebéből olykor penészes savanyú uborkát vett elő, amit csillogó szemekkel próbált harapdálni.Szerémi Márton egy-két kanál galuskát meghagyva, a tányért a bekötött fejű felé tolta, majd elsietett.Vasárnap lévén a piac már pakolt.
Az árusok egymás után hordták az üzletek mélyére a rekeszeket, számolták a bevételt.Az alkalmi besegítőket is most fizették ki a fekete kasszából a tükrös mérlegre dobva a százasokat.Szeréminek úgy tűnt, hogy az előző esti sápadt ételosztó férfit is ott látja az egyik stand előtt, amint pénzt rak zsebre.
Végül kiért a Vásárcsarnokból.Elindult a Múzeum felé.A templom előtt ünneplős emberek gyülekeztek.A fiúk nyakkendőiket idegenül igazgatták, a lányok felé pislantgattak, akik egymás hajszalagjait igazgatva vihorásztak a már spicces egyik öregúron, aki minduntalan dalra akart fakadni a szemmel láthatólag magát szégyenlő, kis fekete kézitáskáját idegesen szorongató felesége dorgáló szavai ellenére.Arrébb vidéki rokonok várakoztak. A férfiak kigombolt zakókkal, mellényük zsebéből olykor órákat elővéve tanakodtak.Asszonyaik félkaréjban, imakönyvet és zsebkendőt szorongatva nézelődtek, olykor ráripakodva a szaladgáló, sivítozó unokákra.Esküvőre jöttek össze.A fiatal pár ott állt már a lépcső alján.A vőlegény magas alakján jól állt a kölcsönzött ruha. Cipőjén nyomot hagyott a sarki tejivóban hirtelen elfogyasztott, kicsöppent tejeskávé.A menyasszony mindunta-
lan az orrát törölgette.Allergia kínozta.Az anyja ilyenkor mindig aggódva nézett rá, megsimítva a hosszú kesztyű fölött az apró szeplőfoltoktól pöttyös karját.Mindenkitől távól két középkorú nő várakozott.Hosszú fekete ruháik szorosan tapadtak telt alakjukra. Egymásba karolva, némán álldogáltak, Szeréminek úgy tűnt irigykedve nézik a menyasszonyt.
Az aluljáróban fuvolás játszott, a presszóból hangos zene áramlott a járókelőkre.Szerémi Márton vett egy napilapot a tolókocsis árustól, aki hangosan megköszönve tette el a pénzt az ölében tartott nylonzacskóba.
A múzeum kertje virágokkal teli és igazán jó illatú volt.A keskeny sétálóutakon apró gyerekek tekerték a háromlábú színes tricikliket.Lábaik minduntalan le-lecsúsztak a pedálokról.A félreeső padokon szerelmesek bújtak össze.Szerémi talált egy üres padot a csöndes mellékutca által határolt oldalon egy orgonabokor lehajló ágai alatt.A napilap felét leterítette a hiányos lécezetű padra, táskáját a pad végére igazgatva lefeküdt, vigyázva, hogy lábai az újságon maradjanak.Azon törte a fejét, hogy másnap merre induljon munkát keresni.Hívta ugyan a volt művezetője, hogy ilyen szorgos emberre van szüksége vállalkozásához, mint amilyen ő, biztatta adómentes jövedelemmel, de Szerémi nem bízott az okoskodó, a téglát, cementet szállító hangos ZIL-eket vezető sofőrökkel állandóan üzletelő Hunyadiban.Megkereshetné volt katonatársát, aki maszek asztalosként dolgozik, de emlékezve legutóbbi beszélgetésükre a buszpályaudvar alatti aluljáró sörözőjében, amikor ki sem fogyott a panaszból a háromgyerekes férfi, szidva a rendszert, utálkozva beszélve a mindig kifogásokat, újabb kéréseket kitaláló megrendelőkről, ezt a lehetőséget is elvetette.Talán itt a Vásárcsarnokban próbálhatna szerencsét.Igen, az lesz a legjobb.Mire idáig jutott a gondolkodásban, elszenderült.Álmában fenn állt az álláson félmeztelenül, és a téglát adogatta a dadogós Majornak, aki megszokásból minden megkezdett sor után nagyot köpött a malteros vödörbe.
Ütemes, halk kopogásra ébredt.A fém szemetes mellett galamb csipkedett egy megszáradt kiflidarabot.
A kemény padon való fekvéstől megfájdult hátát egyengetve nyújtózott egyet.A templom órája szerint öt óra felé járt.Megkönnyebbülve gondolt arra, hogy lassan kinyit a menhely.A múzeum kertje szinte kiürült.
Mire a menhely elé ért, elmúlt már hat óra.Talált még egy üres ágyat, közel a bejárathoz.Kipakolta táskájából az útközben vásárolt sós kekszet, és a melegítőruhás nőtől vett nagy pohár teába mártogatva megvacsorázott.
A mozi teteje zárva volt.Gondolta, hogy lefekvés előtt még levegőzik egyet. Az előtérben két rendőr beszélgetett László atyával és a menhely vezetőjével.Odacsapódott egy cigarettafüstbe burkolózott társasághoz, akik élénken vitatták a történteket. Mint kiderült, a sápadt férfiról van szó, akit Szerémi is látott aznap a Vásárcsarnokban. A csarnok mögötti utcában leütötték, pénzét elvették. Eséskor beverte a fejét egy kerékvetőbe.A kihívott mentő fiatal orvosnője fejét ingatva húzta le kezéről a gumikesztyűt.Szerémi Márton visszament a nézőtérre. Hamarosan László atya lépett oda az ágyához. „ Márton, bizonyára hallotta már, mi történt a Temesivel.
Nekem szükségem lenne helyette valakire az ételosztásnál.Látom, hogy nem hanyagolja el magát, egészséges, nem tűnik veszekedősnek.Heti három alkalommal osztjuk mi az ételt a fürdőnél.Dálután ötre kell mennünk a kannákért.”Szerémi némán bólintott.
Reggel ötkor már felébredt.Sokszor már ébren nyomta le az ébresztőóra gombját a szállón is.Ő ébresztette aztán a szobatársait.A valaha katonatiszt Somogyit volt a legnehezebb magához téríteni a rendszeres esti ivászatokból.Egyszer még alkalmi nőismerősét is valahogy becsempészte a szállóba.Szerémi értetlen szemekkel bámulta az ágyára dobott csipkés szélű fekete kombinét.A Somogyit aztán kirúgták a szállóból. Még látta őt egy őszi napon, amint a lehullott vadgesztenyéken taposva sétált kart karba öltve egy szőrmegalléros kabátot viselő nővel a Sziget sétányán.Úgy hallotta, hogy megnősült, és apósa szállítmányozási cégénél dolgozik.
Autót vett, építkezik.Talán két éve egy közlekedési balesetről szóló hírben olvasta, hogy egy feltételezhetően előzetesen alkoholt fogyasztott , bizonyos S.K. ecseri vállalkozó nagy sebességgel egy útmenti fának ütközött és szörnyethalt.
Nyitott szemmel feküdve várt még egy pár percet, majd a még csöndes mosdóban rendbehozta magát.Megborotválkozott.Az ágy szélére száradni kitett zoknija még egy picit nedves volt.Kivitte ráteríteni az előtéri fűtőtestre.A maradék sós kekszet rágcsálva támasztotta a falat, várva, hogy a melegítőruhás nő elhúzva az ablak függönyét megkezdje a kávéárusítást.Fél hét elmúlt már, mire elindult a szállóról.Arra gondolt, hogy mielőtt a piacon keres munkát, szerencsét próbál a munkáskerület üzemeinél.A műszergyárban és a papírüzemben nem járt szerencsével, de az exportra bútorokat gyártó vállalatnál elkelt egy betanított munkás a lakköntőbe.A borostyánláncot viselő személyzetis lekísérte a műhelybe, ahol az őszes hajú Zoli szaki a gyalupad tetejére települve reggelizett.A nagy teljesítményű elszívók ellenére az öntőre erős hígító szag települt.A gépsor végére húzott szárítókocsin ott fénylettek a műszakkezdés elsőként elkészült munkadarabjai.Az egyik sarokban szürke fém öltözőszekrények álltak.Itt a szekrények mellett, a falra szegzőpisztollyal fellőtt ruhátlan nőket ábrázoló képek alatt üldögélt Zoli szaki szalonnázgatva.Kezét festékes kötényébe törölgetve mutatkozott be Szeréminek, majd miután a személyzetis elsietett, elmagyarázta, hogy amaz hol találja a raktárt, ahol munkaruhát vételezhet, meg az öltözőt.Mindezek előtt azonban azt javasolta, hogy az üzemi büfét keresse fel, ahol vásároljon be a frissen hozott sült császárból, mivel a lakk kiszívja az ember erejét, meg a hétre különben sincs befizetve ebédre.A raktárban az erősen rúzsozott Zsófika mérte hozzá a munkásnadrágot, miközben kíváncsian érdeklődött a férfi felől.A büfében egy overallos férfi vásárolt éppen.Mellső zsebéből fáziskereső meg fogók nyelei kandikáltak ki.Szerémi „ Jó napot kívánok”-jára hangos szevaszt válaszolt, majd a büfésnő által készített parizeres szendvicsbe nagyot harapva elviharzott.Szerémi két nagy darab húsos sültcsászárt vett, meg három vastag szelet kenyeret.Éppen fizetett, amikor a reggeliszünet végét jelző csengő megszólalt.Az öntőben már újra járt a gépsor.Zoli szaki egyenletes tempóban pakolta a kezeletlen ajtókat a szalagsor elejére, amit a másik végén egy fiatal, kopaszodó fiú kapkodott lefelé.Zoli szaki, meglátva a beöltözött Szerémit, a gépsor végére ment, hogy bemutatva a Janinak nevezett fiúnak, elmagyarázza a feladatot.Nem volt nagy tudomány.Arra kellett csak ügyelnie, hogy kezével ne érjen a friss lakkréteghez, amikor a szárítókocsira pakol.A műszak hamar lement.Szerémi fáradtan,de lelkében elégedetten és tisztára fürödve lépett ki a gyár kapuján.A közeli boltban még felvágottat meg kenyeret vett estére, majd a pályaudvar melletti hídon átsietve felszállt a külváros felé menő trolira.Messze volt még az öt óra, amikorra László atyának ígérte, hogy ott lesz a menhely előtt, ezért egy kis levegőzésre gondolva - a lakk erős szaga még mindig ott volt az orrában, még a szájában is érezte –, egy közbeeső megállónál leszállva kisétált a Ligetbe.
Centesnek ma igazán rossz napja volt.A pályaudvari koldulás hétfőn különben sem a legerősebb bevételi nap, de ma kiváltképp gyengének volt mondható.Ráadásul egy vastag csuklóláncot hordó, erős szivarszagú testes férfi megfenyegette, hogy csak az ő engedélyével koldulhat itt, napi kettőezer forintért.Centes jobbnak látta, ha az addig kapott pénzen bevásárol a pályaudvari boltban, és elbújva a volt fűtőház melletti üres vagonok egyikében megpihen.Ahogy megkerülve a posztoló rendőröket, a síneket követve ment a fűtőház felé, mintha az előző nap őt kávéval kínáló férfit látta volna a sínek feletti hídon menni.Legszívesebben felkiáltott volna neki, de egy mellette elzakatoló gőzmozdony füstje fehér felhőbe burkolt mindent.Mire a füst eloszlott, nem látott senkit a hídon.
A kisbusz már ott várta a menhely előtt.A kannák még üresen a raktérben voltak elfektetve, egy pótkerékkel megtámasztva.A műanyag tányérok, evőeszközök a melegítőruhás nő mellett a hátsó ülésre téve.Ahogy Szerémi beszállt, elindultak az ételt felvenni.Az úton László atya kikérdezte a napjáról, örömmel nyugtázva, hogy állást sikerült találnia.Megígérte neki, hogy utánanéz a menhely vezetője által már említett fizetős szállásnak. Temesiről beszéltek aztán az atya elmondta, hogy a férfi egy éve kórházba került a tüdejével.Mire kijött, az egyszobás lakását hamis papírokkal eladták feje fölül.Az utcára, ill. menhelyre szorult.Rendszeresen dolgozott, jó ügyvédre gyűjtött, hogy visszaszerezze az otthonát.Már mindhiába.Időközben odaértek a tölgyfa alá, ahol már sorba rendeződtek az élelemre várók.Aznap tarhonyás hús volt, sok tarhonyával.A sorbanállók között Szerémi Centest is felfedezte, akin meglepve tapasztalta, hogy meghatározhatatlan színű haja valami krémmel van bekenve, amitől az a fejére simult, mintha úszósapkája lenne.Ráadásul egy sárgás szalaggal még át is kötötte. Arcáról szemmel láthatólag megpróbálta a vastag koszréteget lecsutakolni.Szerémin valami meghatottság lett úrrá, ahogy elnézte az igyekezet ilyen megnyilvánulását.Csak jó egy hónappal később jött rá, hogy ez
akkor már neki szólt.Centes, mielőtt a kutyatányér étellel elvonult volna, egy gyors mozdulattal Szerémi kezébe nyomott valamit.Egy csorba szélű porcelán korong volt, egyik oldalon a Halászbástya, a másikon a Mátyás templom színes rajzával, körben a felirat: BUDAPESTI EMLÉK.Szerémi, mire megköszönhette volna, Centes már a fürdő lépcsőjén üldögélve tömte magába az ételt.
Tavasz végére Szerémi kitanulta az öntőműhelyben folyó munka egész folyamatát.Zoli szaki már azt is megengedte, hogy az öntőgépbe adagolja a félkész ajtókat, amíg ő egy kis maszekolásra el-eltünedezett a mintadarabokat készítő műhelybe.Szinte névről ismerte az ételért sorbaállókat, Centest pedig sikerült rábeszélnie, hogy rendszeresen látogassa a Vöröskereszt által felállított egyik tisztasági fürdőt.László atyától Szerémi megtudta a
nő keresztnevét, és Márta napján egy shorttal lepte meg.Egyik ételosztó napon Szerémi meglepve látta, hogy Centes nem furakodik a sorba, hanem egy könyvet tartva egész közel a szemeihez, mozgó szájjal olvas.Egy József Attila- kötet volt.Jócskán benne voltak már a nyárban, amikorra sikerült Centest rávenni, hogy munkát keressen magának.Végül Szerémi beajánlotta a gyárba takarítónőnek.László atya ruhát, alsóneműt, cipőt szer-
zett a bemutatkozó látogatáshoz.A melegítőruhás nő vállalta, hogy rendbehozza a lefürdött nő haját.Szeréminek elakadt a lélegzete, amikor Márta kilépett az öltöző ajtaján.A nő kicsit idegenül, szemében félelemmel nézett Mártonra.Az egyszerű, kék mintás, rövidujjú ruha valami eredendő bájt kölcsönzött a szinte gyerektestű Mártának.Foltokkal teli lábán a fehér szandál kiemelte bokája vonalát.A tréningruhás nő még egy kis táskát is
kölcsönzött a tükörben magát riadtan méregető nőnek.A zsákját csak nehezen - László atya becsületszavára, hogy vigyáz rá - hagyta hátra.Márton csak bámulta a nőt, az meg „ Temegmiafrancotbámulsz !” mondattal térítette magához.Mire a férfi valamit is mondhatott volna, a nő belekarolt, és szinte húzta magával a megálló felé.László atya halkan áldást kérve nézett utánuk.
Szeptember elején összeházasodtak.A tanács kiutalt nekik egy szükséglakást a negyedik kerület egyik földszintes házának hátsó udvarában.Márta jóval fiatalabb volt Mártonnál.Ez abból a hivatalos levélből derült ki, amit László atya közbenjárására sikerült megszerezniük.Az esküvőn ott volt a brigád, aminek Márton már megbecsült tagja volt, Márta részéről a tréningruhás nőn kívül Zsófika, a raktárosnő, akivel nagyon jó lett a kapcsolatuk.Zsófika férje elhozta egy barátját, aki nagyon szépen harmonikázott.A munkáskerület kiskocsmájának közönsége együtt énekelt késő éjjelig.A vállalattól kedvezményesen vásárolt alapanyagokból egy pénteki nyújtott műszakon, Zoli szaki vezényletével, a brigád egyszerű szekrénysort hozott össze, amit a Törpének becézett százkilós Jenő szállított nekik haza a vállalati Barkassal.A büfésnő – legnagyobb meglepetésükre – egy
rúd párizsit tett eléjük a pultra, egyik közös reggeli kávézásukkor.Nászajándékba ágyneműt és egy pohárkészletet kaptak.Az esküvőt követő reggel Márton arra ébredt, hogy az ő felesége ül a földön, körülötte a kiterített ágyneműk színes halmaza, és a szobába bevágódó fénycsíkban megfürdetve nézegeti a poharakat.
**********
Vasárnap késő este volt, amikor a fiatal rendőr hazaért.Felesége a konyhaasztalnál ült.Ölébe ejtett kezéből lágyan omlott alá a csupavirág hímzés.Fejét a falnak döntve aludt.A férfi megsimította a nő arcát, mire az felébredt, és fáradtan rámosolygott a férjére. „ Megvártunk” - szólt csendben, és kezével domború hasára mutatott. „ Nem kellett volna, Kedves” – válaszolt a férj, és óvatosan átfogva betámogatta az asszonyt a szobába. „ A levelet bontsd fel!Hivatalos helyről jött” – szólt még, mielőtt a falnak fordult volna.A konyhaasztal feletti lámpa fényénél bontogatta a borítékot.A feladó a keleti megyeközpont egyik közjegyzője volt, miszerint bizonyos Kenderesi Eszter életének 64. évében elhalálozott, és az idevonatkozó családjogi és örökösödési törvények értelmében egyike az örökösöknek.A levél tájékoztatja, hogy folyó hó 23 -án a közjegyzői hivatal-
ban felbontásra kerül az elhunyt végakarata, amelyre kéretik megjelenni.A férfi nem értett semmit.Nem emlékezett, hogy lett volna rokona arrafelé, éppúgy ismeretlen volt a név is, ami a lap bal alsó sarkában volt, miszerint a levelet az irattáron kívül megkapta bizonyos Szerémi Márton is.
Szerémi két hete dolgozott már a gyárban, amikor egy nap László atya várta a menhely előterében.A fiatal lelkipásztor félrevonta Szerémit az irodába, és ott adta át a közjegyző levelét.Szerémi szenvtelenül hajlítgatta lemosó hígítótól kifehéredett ujjaival a levelet lezáró fémkapcsokat.Az egyik beleakadt vékony bőrébe, és piros vércsíkot húzott a bélyegre.Szeréminek nagyon halvány emléke volt egy nőről, aki fejét mélyen lehajtva siet vele a falu poros útján, mögöttük nyakukat nyújtogató, sziszegő libák.Talán ötéves, amikor egy nagyon hideg téli reggel kopogtak az alacsony fekete ajtón, és bezúduló hópelyhekkel nyomában a falu jegyzője lépett be egy vékony nővel.A gyerek Szerémi az ajtó melletti széken térdelt éppen, és leheletével köröket formált a jégvirágos apró ablakra.Anyja lázasan kuporgott a kemencepadkán, vékony kendőbe burkolózva.A szavakra már nem emlékezett, amit anyja mondott, csak a szemére, ahogy nézi őt, és verejtékes kezével fogja az ujjait, majd a szájával megérinti azokat. Intézetbe került.Később összeverekedett a nagyszájú Kelemennel, aki azzal gúnyolta, hogy zabigyerek, az apja meg egy vándorcirkuszos volt.Anyját pedig soha ne várja, mert meghalt, mindezt pedig onnan tudja, hogy az igazgatóival szomszédos földrajz szertárt rendezgette, aminek ajtaján keresztül hallotta, amint az igazgató egy hivatalos emberrel beszélget.Most meg itt egy levél, ami értesíti, hogy az anyja meghalt.Huszonhárom évvel később, hogy ő abbahagyta az ipari iskolát.
Szerémi két nap szabadságot kért, és csütörtök reggel felszállt a keleti határ felé menő személyvonatra.Ugyanannak a vonatnak a mozdony utáni kocsijában a fiatal rendőr gondolataiba mélyedve üldögélt.A közjegyzővel folytatott telefonbeszélgetése csak a levélben leírtakat erősítette meg.A rekedtes hangú nő az adatok összevetése után minden kétséget kizárólag biztosította, hogy egyike az örökösöknek.Kora délután volt, mikor a szerelvény megállt a megyeszékhely fagerendás állomásépülete előtt.A pályaudvaron nagy tömeg volt. Itt egy csapat átvezényelt katona menetelt, hátukon málhazsákkal, vállra vetett géppisztollyal.Amott színes kendős, nagy batyus cigányasszonyok csattogtak papucsaikban, egyik karjukon szilvát arcukon szétmajszoló vagy visítozó kölykökkel.Férjeik mögöttük bagózva, fekete kalapjaikat homlokukra feltolva.Temetésre menők, nagy koszorúkat karjaikba fűzve, lelógó fehér szalagjukon arany feliratokkal.Szerémi Márton a villanyóra alatt posztoló rendőröktől érdeklődött a hivatal épülete felől.Ahogy megköszönve az útbaigazítást megfordult, majdnem fellökött egy fiatal, barna öltönyös férfit.A közjegyzői hivatal nem volt messze.A fiatal rendőr kilépve az állomásról elindult gyalog, hogy elhagyva a kék korlátos buszmegálló váróját, a vasúti átjárón átmenve, kövesse a nyárfákkal szegélyezett út vonalát, ami bevezeti a városka főterére.Előtte alacsony, fehéringes, sötét mellényes ember igyekezett vállán katonai kimenőtáskával, akit egy útmenti kocsmába bemenve vesztett szem elől.
A közjegyző, Dr. Villányi Emília előkészítette az iratokat.Ez volt aznapra az utolsó ügye.Furcsa eset.A nénit a megyei elmegyógyintézetben ápolták már harmadik éve, amikor egy erős tüdőgyulladást már nem bírt ki a szervezete.Végrendeletét az egyik ápolónőnek diktálta le.A néni az egyik határmenti faluból került az intézetbe, miután egyedül maradva a még apja építette vályogházban, nem volt, aki gondját viselné.Végrendeletében gyermekeit, Mártont és Klárát nevezi meg örököseinek.A falubeliek közül az idősebbek emlékeztek rá, hogy valóban volt a néninek egy fiúgyermeke, de csak annyit tudtak, hogy alig felcseperedve elvitték a nénitől intézetbe, mert akkor Eszter néni nagyon beteg volt, és az orvosok szerint gyógyíthatatlan.A törvénytelen gyereket a rokonok megtagadták.A helybeli plébánián megtalálták a gyerek születési adatait. Eszerint a Szerémi Mártonként anyakönyvezett gyermek ma már harminckilenc éves.A leánygyermekről nem tudtak a falubeliek.Néhány idősebb falubeli azonban emlékezett, hogy Eszter néni valahonnan az ország nyugati részéről érkezett a faluban élő rokonaihoz.Dr. Villányi irodája végül Sopronban akadt nyomára Eszti néni leánygyermekének, Szőregi Miklósnénak, aki egy közlekedési balesetben férjével együtt tíz éve elhunyt.Fiúgyermeküket, aki nem utazott velük, a nagyszülők nevelték, amíg az tizenháromévesen fel nem került Budapestre tanulni.Ifj. Szőregi Miklós ma 21 éves.
************
A közjegyző várótermében Miklós leült a bejárati ajtóval szembeni piros műbőr üléses fém székre.A parkettmintás világosbarna linóleumon még látszottak a lecsöppent friss festés foltjai.A falon körben keret nélküli képek a kisvárosról.Az állomás épülete, egy középiskola sok ablakával, a megyei Ideg-és Elmegyógyintézet magas kerítésével.A Tisza-part vízbe hajló fűzfákkal, halászladikkal.
Az ajtó csendben nyílt, és Miklós meglepve ismerte fel az apró emberben a mellényes férfit, akit a város felé vezető úton hagyott el. A férfi csöndes „Jó napot” kívánt, majd leült egy ablak melletti székre.Táskájából elővette iratait, óvatosan visszatéve a porcelán korongnak tűnő színes tárgyat, ami Miklóst egy turistáknak készült bóvlira emlékeztette.
Szerémi Márton lassan lépkedett fel a hivatal kőlapokkal burkolt lépcsőin.Az italboltban megivott fröccs egy kicsit kaparta a torkát.Gyerekkora óta nem bírja a hideg italt.A fogadószobában már ott ült egy öltönyös fiatalember, aki egy kicsit ismerősnek tűnt valahonnan.Elővette iratait a kapott levéllel együtt, és a Centestől kapott ajándékot visszarakva, a visszazárt táskát maga mellé téve várakozott tovább.
Pár perc múlva nagy zajjal nyílt a bejárati ajtó, és egy magas, hízásnak indult jó ötvenes nő robbant be a szobába úgy, hogy a keret nélküli képek megmozdultak a falon.Kezében papírokat lobogtatva köszönés nélkül leroskadt egy székre.Márton és Miklós némán egymásra néztek.
A szemmel láthatólag zaklatott nő mindkettőjüket megelőzve lépett be az ajtót nyitó és beinvitáló közjegyző mellett a szobába.Miután leültek a magasra fényezett íróasztal elé helyezett székekre,Dr.Villányi bemutatta őket egymásnak.Márton idegenül méricskélte a hirtelen kapott unokaöccsét.A fiatalember bátorítóan mosolygott, és erősen megszorította édesanyja öccsének nyirkos kezét.Mindketten aztán a magas hangon és hadarva
beszélő kövérkés nőre figyeltek, aki bejelentette, hogy minden követelését fenntartja az elhunyt vagyonára vonatkozólag, lévén ügyvéd előtt köttetett eltartási szerződése.Dr. Villányi Emília, miután gondosan tanulmányozta a szerződésben foglaltakat, és telefonon megerősítést kapott az eljáró ügyvédtől, bejelentette, hogy a Szarka Istvánné és Kondorosi Eszter között létrejött megállapodás értelmében az elhunyt minden ingó és ingatlan vagyona - Szabadság út 56 alatt levő ház a négyszázas telken melléképülettel – az eltartót illeti meg.
Szarkáné egy orvosi igazolást is Dr. Villányi asztalára dobott, mely szerint Kondorosi Eszter utolsó hónapjaiban nem volt akaratának teljes birtokában.Erős gyógyszerek hatása alatt, félig öntudatlanul vegetált.
Az eltartás mikéntjét, annak a szerződésben leírtaknak megfelelőjét a közjegyzőség nem hivatott vizsgálni.
A döntéssel szemben panasszal, ill. fellebbezéssel élhetnek a megjelölt örökösök a végzés kézhezvételét követő 15 napon belül.A közjegyzőnő szinte egyszuszra mondta el a tudnivalókat.Miután a felvett jegyzőkönyvet mindannyian aláírták, a döntéssel szemmel láthatólag elégedett Szarkáné felállt, és felajánlotta a két férfinak, hogy kocsijával elviszi őket a házhoz, hogy legalább egy pillantást vethessenek rá, de siessenek, mert
estére már egy teherautót vár a csirkefarmra.Márton és Miklós szinte futva követték a meglepően fürge mozgású nőt a poros és rozsdálló gépkocsihoz.Dr. Villányi, miután összekötözte az irattartó mappát, kereszthuzatot csinált, és rágyújtott az utolsó szál cigarettájára.Mélyen leszívta a füstöt, és felhívta szüleit.
A nő a kormányt rángatva vezetett.Egyvégtében beszélt, hogy mennyi gondja volt neki az Eszti nénivel, meleg ételt vitt neki minden áldott nap, fürdette a hétvégeken, karácsonyra kalácsot sütött, a szomszédok is megmondhatják.Pedig rengeteg tennivalója van nap mint nap.A három gyereke, a jószág a ház körül meg a csirkenevelde, ahol az alkalmazottak a szemét is kilopnák, ha nem néz a körmükre.Azt is megmondja őszintén, hogy
a házat ledózeroltatja, mert építtetni akar a legnagyobb gyereknek.Különben meg nézzenek szét nyugodtan a házban, vigyenek, amit akarnak, a cigányoké lenne csak minden ott.Jó félóra őrült rohanás után a kocsi lefékezett a falu közepén egy megroggyant tetejű vályogház előtt, amit még az elhunyt nagyszülei építtettek.
A hosszú parasztház kapuja egy nagy lakattal volt lezárva.Szarkáné odaadta a kulcsot nekik, majd elköszönt.
Azt mondta, hogy a csirkékkel megpakolt teherautót majd erre irányítja, az majd visszaviszi őket a városba.A kulcsot adják be a szomszédba.
A ház szinte hideg volt.A függönyök szürkén lógtak a légyfoltos ablakokon.Az asztalon üres gyógyszeres dobozok, Kincses Kalendárium tíz évvel azelőttről, félszárú, fekete keretes vastag szemüveg, ceruzacsonkok, egy alumínium kés, kiszáradt szalonnabőr meg egy vastag füzet az imakönyv alatt, rajta gömbölyű fejű betűkkel dőlt írás : Kondorosi Eszter naplója .Az ágy vetetlenül, a földön szétszórt szalmaszálak a párnából.A mennyezeten pókhálós petróleumlámpa a gerendába vert rozsdás szögön.A kemence beszakadt oldalán eső okozta repedések, ami az elöregedett nádtetőn, a padlás tapasztott aljzatán át szivárgott be.A kemence, ahol a lázasan didergő Kondorosi Eszter ült harmincöt évvel ezelőtt, amikor elvitték a fiát.A bejárati ajtó melletti ablak alatt háromlábú támlátlan szék, rajta kopott vödör.A valamikori tisztaszobában a dupla ágyon és két, szinte üresen
tátongó szekrényen kívül csak egy karos pad volt.A padban egy zacskóba csomagolva, gondosan vasalt zsebkendőbe hajtogatva egy hajtincs.Megkopott, színehagyott fényképen haját kendővel lefogva, csipkés gallérú fekete ruhában fáradt szemű nő ül a karos padon, ölében kerekképű, csak egy hosszú inget viselő fiúcska, kezében nagy darab kenyér.Fénykép hátán felirat : Mártonkával kenyérsütés után .
A melléképületben csak a pusztulás nyomai.Egy-két fonott és fülehagyott kosár, törött üvegek.A kertben csak a gaz, semmi más.A hatalmas körtefa törzse félbehasadva.A zöldellő göcsörtös gyümölcsök feketefoltosan himbálóztak az ágakon.A kút az udvaron.A gém végén szétmállott már a fémkötés.A magasan levő víz tetején vízipókok cikáztak.Márton magához vette a zsebkendőbe csomagolt hajtincset, meg a fotót és a régi magyar címeres iskolai füzetet, édesanyja naplóját.Egy régi Film, Színház, Muzsika kitépett dupla oldalába maréknyi földet kapart a ház előtti kiskertből.Miklós a karcos üvegű szemüveget tette zsebre.Bezárták a lakatot, és mire a nagyothalló szomszédnak leadták a kulcsot, a teherautó is odaért.Némán szorongtak az ülésen.A sofőr erősen izzadt a lyukacsos trikó alatt.Szaga összeelegyedett a csirkék ürülékének szagával.A kisváros állomása szinte kiürült.Volt három órájuk az utolsó vonat indulásáig.A pályaudvar mellett egy kis éttermet találtak.A kertben hatalmas eperfák alatt telepedtek le egy asztalhoz.A fehér inges pincér kerek alumínium tálcán hozta a kért italokat.Koccintottak, és beszélgetni kezdtek.
