1999, augusztus 26. csütörtök
Ma reggelre rendelt vissza minket a doki. Tegnap este a Poldiéknak még azt mondta a Gabi, hogy csak felhívja a dokit. Szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy be kell mennünk lesz, ami lesz. Maximum meggondolja magát és hazaenged.
Első utunk a második emeleti kartonozóba vezetett. Kikértük a kartont és leültünk. Néhány perc múlva meghallottuk a klumpa klaffogását. Azonnal megismert, majd, mint aki nem is emlékszi (legalábbis mi úgy gondoltuk) a keddi kijelentésére leküldött minket a terhesgondozóba.
Vártunk, vártunk, vártunk megjelent. Bementünk a vizsgálóba.
-A csomagot hozták ugye? – kérdezte.- Gabi muszáj, jobb helyen lesz itt, vizes a lába, az arca a vérnyomása is magas egy kicsit, Toxemiás -hajtogatta.
A vizsgálatnál minden rendben volt, ám ennek ellenére be kellett feküdni!
Pindurkám folyamatosan teszi a teszi a tudatlant.
-Mit ír doktor úr?
-A beutalót.
-Kinek?
-Magának
-Ne doktor úr!
-Gabi muszáj! Ödémásak a lábai, az arca, a kezei, Toxemiás –ismételgeti magát doki folymatosan.
Időközben, már elkezdtek gyülekezni a páracseppek a szemem sarkában, de próbáltam erős lenni.
Bement még a kicsim az ultrahangba is, majd miután kijöttek a Doki megkérdezte a nővért, hogy hol van szabad hely az oszályon.
Elküldött minket a felvételi irodába. A papírügyek elintézése előtt nagy szomorkásan elsétáltunk a porta irányába, talán van egy újságos vala-hol. Nem volt. Visszaballagtunk az irodába. Kitöltötték a papírokat, felmentünk az osztályra. A nővér kérdezősködött. Amikor a foglalkozáshoz ért kicsit megdöbbent, de nagy betűkkel írta be, hogy ápolónő. Bementünk a kórterembe. A nővér felajánlotta, hogy tegeződjenek. A kicsikém sírva fakadt, a nővér picit vigasztalta, majd kiment. Én, ha nehezen is de viszonylag erős tudtam maradni. Nekiláttunk a kipakolásnak. Picit megnyugodtunk. Járt az agyunk, hogy az esti látogatáskor még mit kell behozni.
-Mucikám hozzál még…-mondta, és sorolta, sorolta, de én már nem is hallottam, mert csak ŐT néztem, faltam a szememmel!
Hála az égnek felírtuk mi is kell még.
A kórteremben három ágy volt. A középső volt a picimé. Az ablaknál egy idősebb nő feküdt, az ödémás lábai miatt szinte az egész terhességét itt töltötte. Az első ágyon egy fiatal lány feküdt, ő vérzett azért volt bent.
A Pirinyómnak naponta két CTG. vizsgálata lesz, holnap labor és a főorvos is meg fogja vizsgálni. Megkérdeztük, hogy lekísérhet-e a kocsihoz, majd lesétáltunk a parkolóba. Megbeszéltük, hogy 1/2 5-re jövök, és a kertben találkozunk. Az elválás pillanatai borzalmasak voltak. Mindketten zokogtunk. Rettenetes volt ŐT otthagyni vörös szemhéjjal, potyogó könnyekkel. A szívem szakadt meg, legszívesebben visszarohantam volna! Miután hazaértem felhívtam a szüleinket, Poldiékat. Ezután összeszedtem a cédulán felírtakat, majd 1/2 3-kor kimentem Csömörre, a mérlegkölcsönzőshöz. Zárva volt, majd holnap elintézem. Elmentem a Poldiékhoz a könyvekért. Dumáltunk egy csomót, majd megbeszéltük, hogy látogatás után kimegyünk a Corába.
1/2 5-re értünk a kórházba.
Az én kis Pirinyóm már lent várt a kertben.
A kocsit tárva-nyitva hagyva rohantam hozzá sírtunk, összeölelkezve, egybeolvadva. Picit megnyugodva sétáltunk oda a Poldiékhoz. Megmutattam, mit hoztam. Az orrkrém, mint fel nem ír dolog nagy sikert aratott. A holnapi főorvosi vizsgálat miatt ideges egy kicsit, ugyanis a szobatársa (az idősebbik) szerint elég durva a pacák, még vérzett is a bemutatás után.
Azért valahol boldog vagyok, hiszen már sok embert ismer az osztályon. Úgy érzi, hogy előny számára a nővéri szakma. A kaja pocsék. Az idősebb szobatársa figyelmeztette is:
-Aranyom ne hörpints a levesből nagyot, mert nagyon rossz!
Különben sómentes diétán van szinte az egész osztály, ami azt jelenti, hogy kajánál mindenki viszi magával a kis maszek sótartóját.
1/27-ig maradtunk. Beszélgettünk kettesben, négyesben, kettesben……
A csomagokat odaadtam. Búcsúzás, könnyezés. Pokoli volt elmenni. Integetünk egymásnak. A Poldi csak annyit mondott:
-Szegénynek milyen rossz lehet.
Vásároltunk, 9-re hazaértem, 1/410-kor telefonált. Jól van, bíztatom a holnap délelőttel kapcsolatban, kérleljük egymást:
-Ne sírj!
1999. augusztus 27.
Péntek
Délután 4 óra fele értem be. Gabi kint ült a kertben az anyukájával és a nagymamájával. A hangulata jó volt. Vizelete negatív, vérnyomása kiváló, a CTG-n semmi különös, a félve várt főorvosi bemutatás sem volt olyan rettenetes. A szobatárs erős túlzásba esett. A vérvétel sikerült csak nehezen.
-Na berendezkedett?- érdeklődött doki doktor.
-Mikor mehetek haza?- kérdezett vissza a Szívem. A doki csak mosolygott.
-Mi az menekül előlem?
5-kor felmentünk a kórterembe enni. Jó kis nagyi féle húslevest és anyaféle rántott csirke volt a menü. Gizi szerint egyáltalán nem sós, Gabi szerint nagyon is. Meg is dagadt mindene. Gyorsan lefeküdt és nyakig betakarózott, nehogy a Tóni meglássa. Kis pihenés után lementünk sétálni. Mesélte, hogy beszélgettek a csajokkal, és megjegyezte:
-Olyanok vagyunk, mint az időzített bombák.
Búcsúzáskor Ő erősebb volt, mint én. Legszívesebben visszafordultam volna. Párába borult szemekkel vezettem hazafelé.
Este megkóstoltam a csirkét, valóban nagyon sós!
Este hívott, jól van.
1999. augusztus 28.
Szombat
Dolgozom, 1/23-kor elkéredzkedem. 1450-kor még nem engednek fel. Ő sem tud lejönni, mert amikor dudáltam a CTG ablakából nézett le. Apuékat bevárom, felmegyünk. A folyosó végéről integet, fekszik az ágyon. A CTG-ből pár perc van hátra. Besétálunk a kórterembe, eszünk, beszélgetünk. Miután apuék elmentek lesétálunk a kertbe. Beletörődött a helyzetbe, hogy vasárnap nem jön haza. A rántott csirkét ma is hazaküldte. Este hívott, jól van
1999. augusztus 29.
Vasárnap
Napközben a Doki csinált egy magzatvíz átvilágítást. Szép tiszta. Nagyon félt a vizsgálattól, mert a nők megint megrémisztették tulajdonképpen ok nélkül. Később azt is megtudta a Tónitól, hogy van haja a Picinknek.(!)
Látogatáskor már nem voltunk szomorúak. Dicsérte a dokit, hogy milyen rendes. Átkarolta, nyugtatgatta. Már mindketten nagyon várjuk a nagy napot!
Vittem pici khulent és paradicsomot.
1999. augusztus 30.
Hétfő
Délután 3-kor találkozunk a kertben. Apuék megetették, majd elmentek. Mi meg csak beszélgetünk, beszélgetünk, beszélgetünk, és egy csomó dolgot nem merek kimondani már napok óta, mert félek, hogy elkezdünk könnyezni. Pedig úgy ki szeretném mondani, hogy hiányzol, hogy szeretlek, hogy…
Este dolgozom, ideges vagyok, hazaérek, ideges vagyok, folytatom a reggel megkezdett takarítást. Egy, fél kettő fele lefekszem.
1999. augusztus 31.
Kedd
5-kor kelek, mosogatok, alig eszem valamit, ideges vagyok. Türelmetlenül várom a megszokott reggeli telefont.
Telefon cseng, Felveszem. Sírós hang, tágított, rossz volt, kibírtam, készülj lassan, hívlak a következő vizsgálat után! Anyukájának üzeni, hogy ráér 5 fele bejönni. Felöltözök, ellátom a kutyát, kiállok a kocsival, várok, várok.
Elkezdem felöltözve takarítani a konyhát. Partvis, pronto, felmosás, vi-rág, elhúz, töröl, lemos, pronto, töröl,…….. TELEFON!!
-Indulj, de vigyázz! Már másodszor tágított. Hozzál papucsot is!
Felkapom a cuccaim, kamera, papucs, foto, póló. Kb. 1240-re értem be a kórházba.
Felrohanok a szülőszobára. Várok a folyosón. Egy nagydarab, aranyos szülésznő invitál. A borotváláson már túl van, most kapja a beöntést. Lábvédő, átöltözés zöldbe. Megjelenik, fogja a pocakját, az arca szép, viszonylag nyugodtnak néz ki. Sétálgatunk, időnként visszamegy a mosdóba, majd beköltözünk a vajudószobába. A szülésznő rendszeresen nézi a picurkánk szívhangját, tanácsokat ad, bíztat, elmagyarázza, miként kell ráülni a labdára, CTG-t csinál, stb. Toncsi először kétóránként, később már sűrűbben jön, tágít. A fájások elég sűrűek, de nem elég erősek. Szegény Picim már akkor összerezzen, amikor meghallja a klumpa hangját.
Bármennyire is szeretné a doki segíteni a tágulást nem, és nem akar sikerülni.
5-kor látogatás. Nagyi, Gizi, Kati, Gyuri. Gizi megetet, majd elrámolom a cuccokat a kórteremben, mert csak le voltak téve a lentről felhozott csomagok. A hölgy, akit délben császároztak már ott feküdt. Szegény meg sem mozdulhat holnapig, mivel epidurálták. Visszamegyek,(ismét felveszem a zöld ruhát), sétálunk, Tóni jön, tágít, rossz, jön, tágít, rosszabb.
-Van egy látogatója!
-Minek? -kérdez vissza meggyötörten a Picim.
A Csilla volt. Csütörtökön be kell feküdnie egy napra.
A Katiék elkapják a Feketét és megbeszélik vele, hogy a Gizi is bejöhet. Tóni úgy dönt, hogy beköt egy kis infúziót. Először kalóriát fog kapni, hogy legyen ereje s egyben, pótolják a folyadékveszteséget, majd kap méhösszehúzót. Emellett injekcióban kapott még méhszájlazítót is. Tóni tök jól megszúrja, elsőre sikerült.
-Doktor úr ennek a branülnek örülök a legjobban!
Időközben elmúlt 7 óra. Váltás. A nappalos szülésznő elköszön, mihamarabbi szülést kíván. A váltója, Erzsike be sem jött, csak tesz-vesz a nővérszobában. Akkor jön csak be, amikor a doki is jön. Nem szimpi! A fájások talán kezdenek erősödni. Ami a Picimnek fáj, az nem mindig íródik ki a gépen, viszont a picink szívhangja jó! Érdekes megfigyelni, a fájások alatt a picur szíve is jobban ver. 130-140-ről akár 180-190-re is felugrik! Időközben elfogyott az úgymond kalóriák, és jött a méhösszehúzó. 10/perces cseppszámról már 65-nél tartottunk, amikor a Doki kimondta:
-Gabi hagyjuk abba. Menjen vissza az osztályra pihenni. Ne féljen, nem fordítjuk vissza a folyamatot! Gyűjtsön erőt, és reggel 6-kor folytatjuk. Nézze semmi értelme, hiszen fáradt, kimerült.
Igaza volt, szerintem is ki van merülve teljesen. A CTG fájásgörbéje szin-te a nullán van. Amikor az oldalára fordult nem is érzett semmit.
Szegénykém megtapasztalta milyen pokoli az ágytálba pisilni.
-Most már megértem a betegeket! –mondta.
Egy szülésznő behozott 9-kor egy 1 hónapos kislányt, Katát, akit ott-hagytak. Legalább addig is kikapcsolódott egy kicsit.
Tehát most este 10 óra van. Tóni felírta a mobil számát. Gabit átkísértük a kórterembe, elbúcsúztunk. Én kidobtam a Gizit a Nagyinál. Holnap nem jön, innen indul munkába. Esetleg, ha valami van a Doki úgyis hív, maximum berohanok érte.
Hazaérek, be sem állok, csak betolatok startra készen. Nehezen tudok elaludni.
Telefonok az ágy mellett a puffon. Sokszor felriadok és ránézek volt-e hívás?
Erzsike közölte:
-Más doktor ezt nem csinálta volna meg, hagyta volna egész éjszaka szenvedni!
1999. szeptember 01.
Szerda
1/26-kor telefon. Éppen a konyhában voltam. 5-kor keltem, és vártam a percet, hogy indulhassak. Gizi volt. A Gabi hívta zokogva. 1/27-kor találkozunk a nagyinál. Ellátom a kutyát, és 6-kor indulok is, de repülőrajttal. Útközben megállok és zokogok. Kb. 620-kor felveszem Gizit, 635-kor meg is érkezünk. Felmegyünk, ül az ágya szélén és sír, vigasztaljuk, én kimegyek. Pár perc múlva odasétálnak a lifthez. Nyugtatom.
Leszúrta az éjszakás szülésznő a sírás miatt. Még jó, hogy lebeszéltem a Gizit tegnap arról, hogy pénzt adjon neki.
-Ne sírjon nem jó az magának!
Kérdem én, ha nem tud segíteni, akkor miért árt?!?
Leültünk a lift elé, majd sétálgattunk. Jött Tóni és leküldött minket az ult-rahangba. Lefele lépcsőztünk. Megnézte, tágított is azt hiszem. Visszafe-le lifttel jöttünk. Úgy döntött lepihen. Szinte görcsös fájásai vannak már!
Tóni jött:
-Ma meg lesz a baba. Ezek már jobb fájások.
Felhívtam a főnökömet, hogy keressen valakit, aki az esti műszakomat megcsinálja.
A szerelmemnek sok pihenése nem volt, ugyanis 5 percenként szívhan-got néztek. Tóni jött:
-Jobb, ha az osztályon pihen, mégiscsak kényelmesebb, mint a szülő-ágy.
Időközben emberek jöttek-mentek, lányok érdeklődtek az elsőről, a mű-tősfiú le akart beszélni arról, hogy bemenjek a szülésre, stb.
Teltek-múltak az órák. 1/212 fele járt az idő, amikor a Picim ismét ment a vizsgálóba. A kis köntösében meggyötörten sétált át a szülőszobára.
-Hánytam –mondta.
Majd megjelent Tóni:
-Nem bírja pszichésen. Elment a magzatvíz, meg kell csinálni a császárt.
Hirtelen piszok gyengének éreztem magam! Fordultam mindenfele, mert sírtam. Sírtam, mert féltettem és féltem!
Kis megnyugvás után felhívtam apuékat, elmondtam mi a helyzet. Ők majd holnap jönnek be.
Be akartam menni a szerelmemhez, de még nem engedték meg, mert folyt az előkészület. A folyosón jövő-menő emberek beszélgetéseiből azt szűröm ki, hogy fél egyre van tervezve a műtét.
Végre beengedtek. Viszek minden csomagot, mert a Gizi éppen elment kávéért. Gyorsan átöltözöm. Ott feküdt (a tegnap már megismert ágyon) az oldalán, 390C-os láza volt. A szívem szakadt meg!
-Jajj nagyon fáj –mondta, de olyan gyengén, erőtlenül, hogy nagyon erősnek kellett lennem.
-Örülsz a császárnak? – kérdeztem.
Ő csak bólintott, és egy erőtlen apró kis mosolyt vettem észre.
Viszonylag már elő volt készítve. Katéter, borotválás megvolt. Vérnyo-más picit magas, szívhang jó. Megtörültem a szájacskáját nedves géz-zel. Percenként nézték az állapotát.
Az arcát nézve olyan elveszettnek látszott!
Késett a műtét, mert lassan csepegett az infúzió (vérnyomásstabilizáló).
Doki doktor alig érezhetően, de kitessékelt. Azért egy puszi erejéig még visszamentem, majd beültem az öltözőbe. Nagy volt a nyüzsgés, ma-gamba roskadva féltem és bíztam egyszerre párás szemekkel. Arra fi-gyeltem fel, hogy a műtősfiú érte megy. Ott sétáltak el előttem. Azt a te-kintetet soha sem fogom elfelejteni. Megtört, mindent feladott.
Csak már legyen vége - gondolhatta.
Szívszorító volt.
Minden másodperc óráknak tűnt. Szegényke még mindig ott ül a műtő-asztalon. Toncsi már be volt öltözve, kész minden, gondoltam.
Én csak annyit tudtam mondani a fiatal szülésznőnek:
-A F… doktor egy angyal ugye?
Ő csak bólintott és nagyon halkan mondott egy igent, ám én már könnyeimmel harcolva fordultam el az öltöző üres félhomálya felé.
Picit később kért, hogy nyugtassam meg a mamát. Még nem sikerült megszúrni, mert pici a lágy rész a csigolyái között. Valószínűleg altatás lesz a vége.
Kirohanok Gizihez, de csak pár másodpercre, elmondom mi is, van.
-Nem mondod komolyan! –sóhajt fel
Visszasietek. Bepillantok lopva a műtőbe. Az én drágám még mindig ott ül háttal, meggörnyedve. Nem lehet szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek rám törtek. Ő ott, Én itt, és tehetetlen vagyok, állok, várok, és nézem, hogyan töri meg a fájdalom ezt a vagány lányt.
-Gabi nincs kedve inkább aludni? – érdeklődik Toncsi
-Ha nincs más lehetőség?
Ezalatt Barbara, az altatós doktornő telefonált. Főnöke az altatást javasolta. Dokik jöttek ki, mentek el, majd jött helyettük más.
Még délelőtt mondtam a Gabinak:
Tudod nekünk minden nehezen indul, de jól fejeződik be! Tartsa benned ez az erőt! (és bennem is!)
Miután megtudtam, hogy altatják nagyon elkezdtem félni, ugyanis egy lánynak kívánsága ellenére nem engedélyezték, mert nagyobb kockázat-tal jár. Körmönfontan, de rögtön rákérdeztem a szülésznőtől, de meg-nyugtatott. Nincs nagyobb kockázat, mint más eljárásnál. Ő erre rögtön témát váltott és megkérdezte, szeretném-e megfogni a kicsit, mert ha igen, akkor irány a kézmosó, majd maszk felhúz.
A szülőszobán mosakodtam. Éva a szülésznő tett-vett pakolászott. Ami-kor pár másodpercre egyedül maradtunk rögtön elnézést kértem tőle az elérzékenyülésem miatt.
-Tudja, lehet, hogy jobban kikészültem, mint a feleségem.
Elkezdődött a műtét! A fém eszközök zaja betöltötte a teret. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a vörös hajú és már korábban teljesen beöltözött lány bemegy a műtőbe.
1330 kis Bence megszületett!
Kamera a nyakamban, de csak nézem, látni akarom!
-Vegye! Vegye! –bíztattak
-Nem bírom, látni akarom! –válaszoltam sírós, elfojtott hangon.
Sírt, édesen, lilás rózsaszínben. Én már vettem, filmeztem 55 cm, 3700gr, 38cm a fej, 38cm a mellkas kerülete.
-A mama jól táplált téged, látni! –mondta a csecsemős.
-Gyönyörű baba –hallottam több felöl.
Gizi hamarabb megtud mindent, mint én, mert az oszt. vez. főorvos ki-ment és gratulált neki.
Kis Bencét lefürösztötték, betették angolpólyába, felerősítették a kis névtáblát a csuklójára melyen ott tündökölt a nevecskéje.
-Imádom magukat! –mondtam.
Megmutatták, miként vegyem fel, és már fogtam is a mi fiúkánkat! Pár perc elteltével megjelent a vörös hajú szülésznő, aki ellátta, megfürösztötte az első percekben Bencét. Felajánlotta, hogy felvesz minket videóra.
Szegény Gabi! Kár, hogy ebből kimaradt!
Kis idő elteltével megszólalt a csecsemős:
-Na gyere Babóka megyünk a melegre!
Fel sem eszméltem és már a Giziék csodálták a folyosón. Gizi az első felindulásból felhívott minden hozzátartozót.
Az események pergése hihetetlen volt. Barbara kijött és megkérdezte mekkora volt a baba. Rögtön rávágtam az adatokat, de rá is kérdeztem:
-Hogy van a feleségem?
-Alszik, de jól van! –válaszolta.
1/43 fele a Doki is kijött és gratulált mindkettőnknek.
Barbara is kijött.
-Képzeljétek még fel sem ébredt, de már megkérdezte, mi van a babával. Nagyon aranyos, mindjárt hozzuk.
A műtét 1426-kor fejeződött be. Látom, amint a műtősfiú átemeli a kocsira és betolja az őrzőbe.
Áthozták, ellátták, beengedtek, meglepődtem. Sírtam, de alig észrevehetően. Szép volt, nyugodt volt, hős volt! Pici együttlét után megjelent a Doki. Beszéltünk pár szót, gratulált, elment. Kb. egy óra múlva visszaszólt, érdeklődött, hogy van a Gabi.
Egyesével beengedték hozzá a nagyit, és a dédit, majd beültem mellé. Folyamatosan mérték a pulzusát és a vérnyomását. Homokzsákocskák voltak a hasán. A szülésznő jött, ment, adott egy kis fájdalomcsillapítót, mesélt régebbi történeteket, megfürdette alulról, aranyos volt.
Amikor műtét után a Doki odaállt mellénk csak annyit mondtam neki:
-Doktor úr most már menjen maga is pihenni, jó fáradt lehet!
-Hát bizony. –válaszolta
Pindurkám este hatkor látta először testközelben Kis Bencét, addig csak a kamerából láthatta.
A szülésznő mesélte:
Gabi az előkészítés alatt csak annyit mondott, hogy úgysem tudnak majd megszúrni.
Talált! A tubust ellenben szerencsére sikerült gond nélkül behelyezni.
Miután elvitték kis Bencét csak annyit mondtam a Gizinek:
-Csak Őértük élek, Ők ketten az életem értelmei!
Este 1/26 után átvitték az osztályra, már majdnem teljesen „tiszta” volt. 6-kor esedékes az első evilági találkozás. Mielőtt kihozták a babákat ki kel-lett mennem a szobából.
-Apuka itt szoptatás van!
Kihasználtam az időt, és lementem az elsőre, hogy felhozzam a hűtőben maradt dolgokat. A roma szülésznő(vér) volt. Gratulált, a volt szobatársak szintúgy!
7 óra fele elbúcsúzunk. Hazajöttem, telefon a Gabi szobatársnőjének, átadja, hazaértem, PIHENJ, telefon apuéknak, átmegyek, sírok, meg-nézzük a videót.
-Őrülök, hogy nem kell felhívni a Kontort! –mondtam.
Hazaérek Pisti rohan.
-Na mi van? Láttam a reggeli repülőrajt nyomait.
Elmondom, örülünk, gratulálnak.
Hátramegyek, beszélgetek a Lady-vel, majd bejövök, picit eszek, majd alszok.
1999. szeptember 02.
Csütörtök
Telefon hegyek. Gizi hívott, betelefonált, jól vannak!
Én délután 2 fele telefonálok. Látta az orvos, EGÉSZSÉGES!!
Egész délelőtt ki sem mozdulok, mert írok, sírok, írok, írok, visszanézem a videót, zokogok, boldog vagyok. Lassan megnyugszom.
Délután látogatás. Apuék, Kati, Gizi, nagyi, Én. Elég jól van, sétál, eszik egy kis húslevest.
A picit megmutatják a családnak, ujjongás. Mire visszaérünk sír!
-Miért sírsz?
-Mert olyan boldog vagyok!
1999 szeptember 03-tól 06-ig
Repülnek a napok, boldog vagyok, várom a hazaérkezésüket! Hétfőn, 6.-án reggel kivették a kapcsokat, 10-kor már ott topogtam, 1200-ra itthon vagyunk mindhárman épen, egészségesen.
Ez volt eddigi életem talán legaggodalmasabb és egyben leggyönyörűbb 10 napja!
