Ne sírj,
Kedves, ne sírj!
Tudod, az élet nem oly egyszerű,
s benne nem minden fekete, fehér.
Vannak színek, melyek közöttük élnek,
így azt tehetjük, ami ebbe fér.
Idővel a nyugalmat megleled
ígérem, mert szerda után jön a csütörtök,
a szombat után a vasárnap,
mindig egy újabb másnap...
Én még emlékszem, mikor szavaid
agyamba égettek fájdalmas jeleket,
néztem szomorún magamba,
nem tudtam mit tegyek.
Nem értettem, s magamtól kérdeztem:
Miért?
Mit tettem, mit hibáztam én?
Vajon mi volt mi ezt tette,
mily kegyetlen tréfa űzte
ezt velünk?
Vagy csak a sors akarta így tán,
s mást nem mért ki nekünk
csak a félreértést, újra a magányt?
Nem is tudom már...
agyam mára más utakon jár,
megint hűvös vagyok mit a norvég fjordok,
jó szót már csak patikamérlegen
adagolva osztok.
Terheim már nincs kivel osztanom,
gondolom neked is így lesz jobb,
ha hagylak menni utadon...
Hidd!
Ez volt megírva, ezt akarta az ég.
A perihélium tűrése nem volt a miénk.
Emlékeink szilánkjai feledtetik a bút,
számunkra ez lehet, az egyetlen kiút.
Ne sírj,
Kedves, ne sírj!
2004.08.25.
