AZAZ MITŐL LESZ AZ EMBER MAGYAR?

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország,......
(Radnóti Miklós: Nem tudhatom...)


Magyarország! E név számunkra nem csupán egy földrajzi helyet jelent, amely Közép-Európában helyezkedik el a Kárpátoktól és az Alpoktól határolva. E név számunkra, magyaroknak, nemzeti hovatartozásunkat és kultúránkat fejezi ki. Itt születtünk, itt nőttünk fel és valószínűleg itt is fogunk meghalni. Magyarország bölcsőnk s majdan sírunk is. Azért dolgozunk és küzdünk minden nap, hogy valamilyen formában az ország, hazánk előrehaladását segítsük.
A „magyar” szó hallatára ezekkel egyidejűleg eszünkbe jut csodálatosan szép nyelvünk: „Mely nyelv merne versenyezni véled?” teszi fel a kérdést Petőfi A Tisza című versében. Semelyik! Semelyik, mert a magyar a világ legszebb nyelve! A ragasztó nyelvtípus kategóriájába sorolandó, mivel a toldalékokat a szavak végére „ragasztja” - ellentétben például a germán nyelvekkel, melyek előljáró szavaikkal valósággal szétszabdalják a szöveget. A magyar nyelv sokesetben képes arra, hogy a szavak tartalmi hangulatát hangzásukkal adja vissza, a hallgatóra ezzel is emocionális hatást fejtve ki. Irodalmi művet sokkal szívesebben olvasok magyarul, mint más nyelven, még akkor is, ha az adott alkotást eredeti nyelvén is megérteném, mert érezni csak magyarul tudok. Valódi érzelmek kifejezésére csak anyanyelvünk, a magyar nyelv segítségével vagyunk képesek, beszéljünk bármilyen jól akárhány idegen nyelvet.
Ötödik osztályos koromtól abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Budapesti Német Iskola tanulója lehetek. Induláskor még sokan féltettek egy esetleges identitászavar kialakulásától, amire persze nem került sor. Sok magyar társamnál tapasztalom, hogy ez a bikultúrális környezet, melyet az iskola nyújt, kifejezetten erősíti a magyarságtudatunkat. Érzéseink természetesen nem vesznek radikális irányokat, tehát a német tanulókat és tanárokat mindenféle előítélet nélkül el tudjuk fogadni, és ők is teljesen egyenrangúan kezelnek bennünket.
Sok olyan tanuló is van az iskolában, aki származását tekintve magyar, de gyermekkora nagy részét külföldön (általában Németországban) töltötte. Néhányuknál felmerül a probléma, hogy nem tudják eldönteni, hogy valójában németek-e vagy magyarok. Ez később nagy probléma lehet, mert egyik társadalom tagjának sem fogják magukat érezni. Rajtuk úgy próbálunk segíteni, hogy magyarságtudatukat formáljuk és erősítjük. Ezek után ők is arra törekszenek, hogy magyarságukhoz méltóan viselkedjenek.
A Budapesti Német Iskola és az ehhez hasonló intézmények a kitűnő nyelvoktatás mellett lehetővé teszik a másik nép kultúrájának megismerését, mivel több nemzet fiai járnak egy iskolába. A magyar diákok minden tantárgyat németül tanulnak, kivéve a kémiát, de számukra mindemellett kötelező a magyar nyelv és irodalom és a magyar történelem. A német tanulók számára létrehoztak egy speciális tantárgyat, a „magyar nyelv és kultúrát”, ami keretében magyar nyelvet, irodalmat, történelmet, népszokásokat, földrajzot, egy szóval magyarságismeretet sajátíthatnak el. Nagyon fontosnak tartom mások kultúrájának megismerését. Már István királynak Imre királyfihoz írott Intelmeiben többek között megfogalmazódik az a gondolat, hogy a külföldieket szíves fogadtatásban kell részesíteni, mert „az egynyelvű ország gyenge és esendő”. Az idegen kultúrák megismerésével saját kultúránkat gazdagítjuk. Ehhez elengedethetlen a nyelvtudás. Ennek hiánya és ezáltal más kultúrák nem ismerése táptalaja lehet a nemzetiségi ellentétek szításának. Ezt a tudatlanságot használják ki a szélsőséges politikai áramlatok.
Mostanában és egész történelmünk során elég sok külföldi jön hosszabb időre Magyarországra: vagy letelepedési szándékkal vagy ideiglenes munkaviszonyuk van itt egy pár évre. Közeledésüket visszautasítani nem szabad, mert sokan közülük segítő szándékkal jönnek. Előfordulnak persze olyanok is, akik nem tisztességes céllal lépik át az ország határát, ezek ellen viszont teljes erőnkből fel kell lépnünk. Magyarországért, annak gazdasági és kulturális fejlődéséért mi is felelősek vagyunk és ennek tudatában kell felelősségteljes döntéseket hoznunk illetve viselkednünk.
A magyar lélek csodálatos varázsereje mellett tanúskodik, hogy a magyar nemzet történetének nagy alakjai közt egész sora van az olyan férfiaknak, akik eredetükre idegenek voltak, de szívvel-lélekkel magyarokká lettek s a magyar névnek messze földön dicsőséget szereztek. Ezek a férfiak mind magyar szellemben, magyar kultúrán nevelkedtek. A Hunyadiak, a Zrínyiek éppoly igaz hazafiak, mint a Rákócziak, a Bethlenek, bár az előbbiek idegen eredetűek voltak. Hunyadit és Zrínyit, a két halhatatlan hazafit és törökverő hőst szeretném bemutatni:
Hunyadi János (1409-1456) havasalföldi román fejedelemségből származott, apja Zsigmond udvari vitézeként szolgálata jutalmául kapta az erdélyi (Vajda) Hunyad-várat. Őt a tettei minősítik. Alacsony származású harcosból a XV. századi Európa legnagyobb hadvezére lett. Élete a török elleni harcban és az arra való felkészülésben telt. A török ellen vívott kisebb csatákban elért sikerei ösztönözték a „hosszú hadjárat” megindítására 1443 őszén. Ekkor valósult meg első ízben a balkáni népek és a magyarok törökellenes összefogása. A várnai csatában súlyos vereséget szenvedtek. 1456-ban a törökök Nándorfehérvár leigázására készültek. Hunyadi legnagyobb jelentőségű csatáját Nándorfehérváron vívta 1456-ban. A zsoldosok és a köznemességből toborzott katonák mellett Hunyadi igazi segítsége az a lelkes sereg volt, akiket Kapisztrán János ferences-rendi szerzetes parasztokból, diákokból, barátokból toborzott össze. 1456 július 21-én volt a döntő ütközet. Százezer török állt szembe ötezer védővel. A vár védői csodás hősiességgel verték vissza a törököt. Egy horvát vitéz - Dugovics Titusz - másképpen nem tudta lelökni a törököt, átölelte és magával együtt rántotta a mélységbe. Huszonnégyezer török vesztette életét ezen a napon.
Ma már kevesen tudják, hogy mindenütt a világon, ahol keresztény templomokban megszólal a déli harangszó, Hunyadi János 1456. július 22-én Nándorfehérvárott aratott győzelméről szól a harang. Sajnos Hunyadi csak pár héttel élte túl ezt a győzelmet. A táborában kiütött pestisjárvány áldozata lett.
Történelmünk másik hasonlóan nagy alakja Zrínyi Miklós (1508-1566), Szigetvár kapitánya, aki 1542 és 1556 között horvát bán volt, majd Magyarország függetlenségéért küzdött a hódító szándékú húszszoros török túlerővel szemben.
A magyar hadtörténelem egyik legtragikusabb epizódja zajlik 1566-ban Szigetváron. A Bécs felé tartó Nagy Szulejmán mintegy százezres sereggel Szigetvár felé fordul. Amint a szultán Szigetvár alá érkezett, Zrínyi megírta végrendeletét, s ebben megírta, hogy azért vállalja Szigetvár védelmét, mert hite szerint e végvár sorsától függ az ország sorsa. Szent fogadalmat tett, hogy utosó csepp vérig védi a várat. Zrínyi ekkor már 58 éves volt. 2500 válogatott magyar és horvát vitézzel várta Szulejmán ostromát.
1566. augusztus 6-án érkezett a szultán a vár alá, s mindjárt támadott. Zrínyi a támadást visszaverte. A szultán felszólítja Zrínyit, adja fel a várat, ennek fejében megteszi őt Szlavónia, Horvátország és Dalmácia hűbéres fejedelmének. Zrínyi az ajánlatot visszautasítja. Megesküdött vitézeivel, hogy halálukig védik a várat. Zrínyi tizenötször veri vissza a törökök rohamait. Közben a sorozatos kudarc annyira megviseli az agg szultánt, hogy belehal (szept.6-án), de ezt a tényt a főemberek eltitkolják a sereg elől. Tovább folyik a küzdelem, egy aláaknázott bástya összedől, tűz üt ki a várban, nincs élelem, elfogyott a víz is, most már ég a belső vár is. Zrínyi másnap maradék harcosai élén kitör a várból, és hős katonáival együtt kézitusában esett el. A várban tartózkodott nők férfiruhát öltve indultak Zrínyivel a biztos halálba. A török nem ért el Bécs alá.
(Zrínyi dédunokája, a költő Zrínyi Miklós „Szigeti veszedelem” című eposzában állít emléket dédapjának.)
Úgy gondolom, ma már joggal állíthatjuk, hogy mindkét vitéz (Hunyadi és Zrínyi) a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. Hunyadi-k és Zrínyi-k nem csak a XV. illetve a XVI. században éltek - éltek korábban is és élnek ma is -, nem mindegyikük nemzeti hős, de becsületes, odaadó munkával valószínűleg ők is nagyon sokat tesznek hazánkért, kultúránk gyarapításáért. Ha ilyen emberek részesülni akarnak magyarságunkból, azt engedni kell, mert Illyés Gyulát idézve: „Magyar az, aki magyarnak vallja magát.”.
Történelmünk folyamán számos olyan népcsoporttal találkoztunk, akik asszimilálódtak a magyarságba. Ez nem csak nyelvi asszimilációt jelentett: átvették a magyarság kultúráját, szokásait és gondolkodásmódját is. Jó példa erre a jászok története:
A jászok - iráni eredetű, alán törzsből származó nép - IV. Béla idejében, a XIII. század első felében települtek le a mai Jászság területén. A Kaszpi-tenger környékéről a kunokkal együtt nyugat felé vándorló jász törzsek letelepedésük után királyi kiváltságokat kaptak. A Zagyva partján élő „székekbe” szerveződött jászkapitányok vezetése alatt álló, s a nádor lefőbb bíráskodása alá rendelt jászok kiváltságait fél évszázadra az szüntette meg, hogy I. Lipót császár 1702-ben a Német Lovagrendnek adta el a szabad jászok és kunok földjét. Ekkor a jászok és kunok összeadták minden értéküket, a jász és kun asszonyok - személyes ékszereiket - nyakláncaikat és fülbevalóikat is odaadták, és így néhány évtized alatt összegyűjtötték az 500.000 aranyforint váltságdíjat és visszaszerezték korábbi kiváltságaikat (jász-kun redemció 1745. május. 6.).
A magyarság büszkesége mellett igen összetartó nép is. Nap mint nap értesülünk a sajtóból határon túl élő társaink fennmaradásért folytatott küzdelmeiről a többségi uralkodó nemzet beolvasztási kísérlete ellen, amely mind a mai napig már több mint háromnegyed évszázada sikertelennek bizonyul. Ennek gyökerei az első viágháborúban keresendőek.
Magyarország a Monarchia oldalán belekényszerült az I. világháborúba. A magyarok fájdalmas emlékű vereségeket szenvedtek a balkáni, orosz, és olasz frontokon. Egész nemzedékek emlékezetébe ivódtak e brutális-véres harcok színhelyei: az orosz frontokon Galícia; az olasz-szlovén karsztvidéken az Isonzo folyó térségében; vagy a szörnyű állóháború az akkor olasz, ma Szlovénia területén lévő Doberdo karsztvidékén, ahol minden becsapódó lövést kőszilánkok tettek még veszélyesebbé. A frontokon a katonák körében keletkezett népdalok is őrzik fájdalmas emlékét ezeknek az időknek.
Az első világháború következményei közül négyet feltétlen meg kell említenünk, ezek formálták a XX.-i Európa arculatát:
1. Fölbomlik a Monarchia. Kiválik belőle Magyarország, újra létrejön Lengyelország, és körülöttünk keletkezik három olyan állam: Csehszlovákia, Románia, Szerb-Horvát-Királyság (a későbbi Jugoszlávia), melyeknek adott formájukban nincs, vagy csak részben van történelmi előzménye.
2. Oroszországban győz a szocialista forradalom.
3. Az Egyesült Államok hatalmi világpolitikai tényezővé válik.
4. A háborút lezáró békeszerződés-sorozat következetlenségei elvetik a második világháború magvait.
Amikor a Versailles melletti Trianon-palotában 1920 június 4-én a magyar kormány aláírta a békeszerződést, a gyász jeléül az egész országban egy órán át zúgtak a harangok. Ez az igazságtalan békeszerződés az újkori magyar történelem legnagyobb tragédiája. Akkor rögzülnek Magyarország új határai, az ország területe harmadára, a lakosság kétötödére csökken. Az utódállamokba, az új határokon túlra több mint hárommillió magyarajkú ember került. Történelmünk e gyászos szerződése keretében került például az Esterházyak ősi fészke - Kismarton és Fraknó -, Liszt Ferenc szülőfaluja Doborján, valamint Sopron és környéke - Széchenyi nagycenki sírboltjával együtt, a korábbi szövetségesek kezére. Sopron azonban nem törődött bele az elcsatolásba. Népszavazást csikart ki.
A Nagykövetek Tanácsa által kitűzött népszavazásra 1921. december 14-15-én és 16-án került sor. A rendet „nemzetközi rendőrök” A.F.I. (Anglia, Franciaország, Itália) feliratú karszalagos alakulatok biztosították. A lokápatrióta soproniak humorérzékére vall, hogy a rövidítést így értelmezték: „Ausztria, fuss innen!”
A szavazatokat az ANTANT tisztjeinek felügyelete alatt a szigorúan őrzött Tiszti Nevelőintézet épületében számolták össze. Az eredményt december 17-én délután négy órakor hirdették ki. A város lakóinak több mint 75 %-a döntött Magyarország mellett. A környező települések szavazataival az összesített eredmény 65,2 % lett Magyarország javára. Az épületben az őröket kijátszva megbújt egy fiatal harangozó. Így elsőnek értesült az eredményről. Örömében kirohant az épületből, fel a templomtoronyba és húzta-húzta a harangokat. A többi harangozó azonnal megértette és Sopron város 11 templomában zúgtak a harangok. Ez idő alatt Schober osztrák kancellár telefonon érdeklődött a végeredmény iránt. Az antanttiszt pedig válasz helyett kitartotta az ablakon a telefonkagylót. Zúgtak-zúgtak a harangok.
Ezrek vonultak az utcákra és együtt sóhajtották: Hála az Istennek! Magyarok maradtunk!
Sopron város hűséges szolgálataiért már 1277-ben „szabad királyi város”-i rangot kapott. Az a város melynek őslakossága németajkú volt, de horvátok és vendek is otthora találtak benne, jogos büszkeséggel viselheti címerében a „Civitas Fidelissima” azaz a „leghűségesebb város” címet, melyet a népszavazás emlékére adományozott neki 1922-ben a magyar országyűlés.
Sopron példája bizonyítja azt is, hogy az itt letelepedett kisebbségek az évszázadok alatt hazájukká fogadták ezt az országot. A magyar nép már az őshazából hozta magával a más népek és vallások iránti tolerancia képességét, a nyíltszívűséget, más népek jó tulajdonságának megbecsülését. Így nem csoda, hogy az ezer esztendő során e földön megtelepedett népek színe-java szívvel-lélekkel vált magyarrá.
Magyarországra az elkövetkezendő évtizedekben még hosszú fejlődés vár, és remélem, hogy előbb vagy utóbb mindegyik ország, nép és nemzet egyenrangú félként fogja kis hazánkat fogadni. Ezért mindannyiunknak sok áldozatot kell addig hoznunk, nem futamodhatunk meg a problémák elől. Felelősségteljesen kell cselekednünk és az oszág javát legjobb tudásunk szerint szolgálnunk.





Irodalomjegyzék: Tolnai Világtörténelem
Bertényi-Gyapay: Magyarország rövid története
Benedek Elek: Magyarok története
Lázár I.: Kis magyar történelem


(1997. dec. 12., 16 évesen)

Cím: Hazám!
Kategória: Besorolás nélkül
Alkategória:
Szerző: Paulik Ágnes
Beküldve: December 25th 2003
Elolvasva: 1241 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Besorolás nélkül főoldalára | Megjegyzés küldése ]