Tyron G. Clam:
Monaco csodaszép
Reggel. A hideg átjárta, és megborzongatta. Belülről kifelé, ahol a kinti hideggel találkozva a borzongás visszafordult oda, ahol sokkal hidegebb volt. A fiú lelkébe.
Az idő, és minden létező világ teljesen megszűnt körülötte.
A pad lábánál ázó EUniós papírzászló, a kezéből kiesett kifli felé lépkedő kíváncsi galamb. Mind kívül estek azon, ami számára még a világot alkotta.
Volt idő, amikor éppen ennek a világnak élt.
Hajókon szelte az óceánt, lovagolt Skócia síkságain. Licitált kézzel-lábbal hadonászva a Wall Streeten, mint a többi pantomim bohóc. Sétált, és részegen énekelt Londonban a Soho macskakövein, üvegeket hajigált a kovácsoltvas lámpa-oszlopokhoz Bernben.
És? Számít ez most bármennyit? Semmi sem számít!
Sem az, hogy ki ő, sem az hogy honnan jött. Vagy talán, csak kicsit.
Édesapja régiség kereskedő. Boltok, ügyfelek szerte a világon. Családi vállalkozás, több mint három nemzedék óta.. és, hát valamennyire ő is boltos.
Raul enyhén hullámos, vörös hajába túrt. Ideges. Eltökélt.
Szerelmes.
Élete, sokak szerint, a gyémántifjak szokásos, vég nélküli happy-endje. Más aranykalitkának hívta. Ő úgy jellemezné, hogy folyton azt a boldogságot kutatja, ami talán mindig a szeme előtt volt.
Nem űzte, hajszolta, csak szisztematikusan kereste. Próbált mindent, és mindenkit kipróbálni. Ezzel szorítani végül sarokba, hátha egyszer már nem tud hova menekülni előle, és belenyugszik abba, hogy Raul Sorbonne nem ereszti többé.. ,de ez akkor volt?
Most ereszti.
Monaco csodaszép.
A szülővárosa. A kedvenc parkja. Itt tanult legtöbbször a külkereskedelmi diplomához, aludt nyolcévesen mikor nem merte hazavinni, a bizonyítványát. Került először igazán közel egy lányhoz - ezt kevesen tudták - nem csak lélekben.
Pad, szemben a Szabadság Szökőkúttal. Az első virtuális holo-kút. Vágtázó, ágaskodó bronzparipákba rejtett hologram vetítők. Felettük újra a projektált vízjáték, mintha semmi sem történt volna. A lány most már biztos örökre eltűnt.
A tér túlfelén ódon villamos csenget. Feláll futni kezd, talán eléri.
Már nem töprengett. A Lány nem vár rá. Vele van!
Julie Velem van!
Velem már örökre, de nélkülem! - gondolta.
Futás közben még a járókelőket, mások életének apró mozzanatait kereste, hogy ezzel ő is kicsit még része legyen az életüknek. De ilyenkor senki sem sétált erre. És úgy sem volt semmi, ami tudott volna adni neki annyit, ami neki egy folytatáshoz kell.
Így hát cél, és remény nélkül nézett végig az mellette elsuhanó fákon, padokon, kis ösvényeken.
Át az úton a "Régiségek, és Gyűjtők" nevű üzlet felé, ami nagyapja első boltja volt.
Itt vette első bélyegeit, amik az óta egy harmincalbumos gyűjtemény talpkövei.
Szinte lenyűgözte őt kora gyermekkorától, hogy mindennapi tárgyakba, mennyi fantáziát, és szépséget lehet vinni. Kedvence a 2013-as Újmadonna volt. Édesapjától kapta az akkor már régiségnek számító darabot. Sajnos ügyetlenségében eltépte, még aznap. Össze kellett ragasztania. Jóval később vett egy másikat helyette, csak akkor mondta el szüleinek a történetet. De mindig is a "Szakadt Madonna" maradt a kedvence. Az első, az eredeti.
De ez már a múlté! Már minden a múlté.
Most segít beteljesedni egy szerelmet.
Szép, és nemes cselekedet.. Félmosoly.
A barna gyapjúnadrág, és a kötött garbó mostanra kiengedte a meleget a fekete posztó kabát alól. Ami halványodott, majd, szinte észrevétlenül elillant. De a futás lassan majd visszahozza..
Mint az emlékek. Nem tehetett ellenük semmit, de hagyni sem akarta, hogy a hiányuk felőrölje.
Julievel ugyanez a helyzet. Nem, tett semmi igazán rosszat, csak nem bírta a hiányom.
De ha a történteken tűnődünk, kezdjük korábban, és máshol. Mondjuk a Boltnál.
Sokan dolgoztak régebben is az Internettel, de csak kevesen tartották többnek, mint egy eszközt ahhoz, hogy közelebb hozzanak más embereket, és helyeket.
Kevesen tartották akkor még térnek. Élettérnek.
Az NWN (New World Net) akkor volt csak kialakulóban. Az NWN.-en futó Terminus, pedig csak éppen, hogy kikerült a tervező aszatról.
A kétkedőkkel ellentétben azonnal láttam, hogy a Terminus zseniális hely lesz mindenkinek, aki szeretne egy teljesen külön életet a gépében.
Ahol nem csak játszhat, de akár beugorhat Katedrálisba minden nap néhány órára sétálni, harcolni az Arénában, vagy híreket nézni a hatalmas kivetítőkön a Polgárok Terén, tanakodva a mellette állókkal.
Akkoriban sokkal kisebb összeg felett rendelkeztem, de azt teljesen a terminusba fektettem. Családom őrjöngött. De majdnem hat százalékos részesedésem lett ezzel, és egy kis régiségboltot is nyithattam a Katedrális Aréna egyik központi folyosóján, ami akár egy fedett utcának is beillett.
Programrégiségek, és különlegességek egy kicsi, értő, de tőkeerős közönség-nek.
Hála különleges portékáimnak - vagy a Katedrálisban birtokolt tekintélyes mennyiségű reklámfelületeknek - cégem villám gyorsan terjeszkedett a Terminus-ban, és túlnőtte szüleim harmincboltos vállalkozását is.
Mára teljes apparátus vezette vállalataimat, igazgatta az "Ifjabb Sorbonne" birodalmat. Még ma is nevethetnékem támadt, ha rá gondolok.
Néha beugrottam a boltba árulni, vásárolni ezt-azt, ha éppen nem nyaraltam, vagy szórakozgattam valahol.
Virtuális bélyegek cseréjében jártas ügyfeleim nagy örömére.
És itt botlottam Juliebe is.
Csilingelés. Az üzlet fényei lassan, hívogatóan felélénkülnek.
Mély, mégis tiszta hang hullámzik végig a nagy, és pici csecsebecsék képére kódolt programok, fraktálok közül. Arany, és ezüst könyvek, és üvegszobrok behatárolhatatlan rejtekeiből.
- "Üdvözöljük boltunkban tisztelt vendég. Járuljon beljebb, válogasson kedvére."
Megfontoltnak is hihető, türelmes mozdulatokkal zártam le a képernyőn a rendelést, mielőtt odafordultam volna látogatómhoz.
- Én Mr Sorbonne-nal szeretnék beszélni. - Merev, kimért Angolság.
Gépifordítót használ. - elgondolkodtam rajta, hátha más nyelven jobban megérthetném jövevényem. De inkább nem villogtattam nyelvérzékem, hagytam kibontakozni. Rutin mosollyal, és türelmesen mértem végig. Udvariasságom a gyakorlott üzletember, értékítéletem pedig egy profi machó büszkeségére vált. "Punkba robbant Sznobcica?" Szerencsére nem nevettem el magam saját szavaimon..
- Örvendek kisasszony! Raul Sorbonne. Mit tehetek önért?
A halványan fénylő személytelen nadrágkosztüm és crómkeretes szemüveg, bárkinek tökéletes könyvelő külsőt kölcsönzött volna, de a vörös sörtehajú, kb. húsz éves lányon majdnem jelmeznek - de legalább is kontrasztosnak - hatott.
Csillogó szemekkel méregetett.
- Vesz, vagy elad? - Vagy süket, vagy a gépifordítója nem tudja valami gyorsan fordítani, a választ.
Tétova gondolkodás. Pislantás. Felső fogait alig észrevehetően akasztja az alsóajkába. A fejét kissé lehajtotta. Mintha nem is tudná, mit akar. Majd újra felnézett egyenesen a szemembe. A szeme kék volt. Csodakék!
- Cserélek! - vágta ki végül szinte vigyorogva, ekkorra már én is őszintén mosolyogtam. Soha nem találkoztam még senkivel, akiből ennyire nem tudtam kiolvasni semmit. Ki ez a nő egyáltalán? Van benne valami. Most ő hallgatott..
Nem tudtam rájönni mikor kezdtünk el kertelés nélkül, bárgyún egymásra vigyorogni. De bíztam benne, hogy nem én voltam az első. Vittem tovább a játékot.
- A csere itt nem gyakori fizetőeszköz egy ismeretlen ügyfélnél.
- A nevem Julie. - vakunak is beillő mosoly. A hat éves újdonsült csoki tulajdonos, és a csábító nő tökéletes keveréke.
Már éppen a nyelvemen, hogy ez még kevés egy üzleti ismeretség mélységéhez, de akkor lágyan a füle mögé simítja kékesszürke haját, és ugyanazzal a mozdulattal lehúzza kis kecses kesztyűkéjét.
- A portékám remélem elég kaució lesz a megelőlegezett bizalomért. - Honnan vesz ilyen szavakat ez a csaj?
Azzal átnyújtja, és a pulton álló antik mérlegre teszi a parányi ruhadarabot.
A mérleg-program azonnal beazonosítja, mint Kereső Dekódoló Protokollt. Az alatta elhelyezett képernyő ontani kezdte a beazonosítás, és tesztelés eredményeit.
A verziószám, író cég - mert ilyet nem ír sima programozó - ismeretlen. De szédítő az operációs sebessége, és szinte irreálisan minimális a rendszerigénye.
Totál illegális, és hihetetlen! A csaj meg csak mosolyog tovább..
Főnyeremény árúnak, vagy elfekvő befektetésnek. Az ilyen tíz év múlva sem évül el. Vagy egy durva csapda? - gondoltam akkor.
De találtam megoldást. Mint minden vizsgálás után most is töröltem a mérleg memóriáját.
- Átvehetem "megőrzésre" ezt a "számomra ismeretlen programot", mint egy zálogként, az "ön által kért hitelkerethez". Mennyire is gondolt? - A legátlátszóbb műkomolyságom. Most kössön ebbe bele, ha tud, aki lehallgat.
- Harmincezer. De nekem csak sofwerre van szükségem, pénzre nincs. - Pofa leesik, szem kiguvad. Szinte ingyen! - Póker arc, és gyanú, gyanú, gyanú!
De nincs visszaút, már elkezdtem.
- Válogasson bátran, később kifizetheti. Ha ezt három napon belül nem teszi meg, akkor a program a bolt tulajdonába kerül.
Ügyeltem rá, hogy a lány a hangsúlyból rájöjjön a lényegre. Elfogadom az ajánlatot, de nem mondom ki.
Első az üzlet, és a lebukás kiküszöbölése. Nem veszem meg, mert az törvénytelen, nem áll benne pénz, mégis használhatom, ha akarom árulhatom is. Átvételit nem írok, minden szóban történik. A lány is marad inkognitóban. Maximum eljárási rendellenességet verhetnek rám. Bírság, semmi komoly. Tökéletes.
- Elfogadom. Ön nagyon okos üzletember Mr Sorbonne. - Ez az!
Magyarázkodás, minden nélkül megértette. Vagy profi üzér, vagy jó esze van.
Minden kérdés, kertelés nélkül körbe fordult a tengelye körül. Mintha csak a szoknyáját akarná megmutatni, ehelyett azt látom, ami alatta van. Majd velem szemben mosolyogva megáll, tenyérrel felfelé kitárja a kezeit, és hagyta, hogy minden honnan tárgyak, nyakékek, könyvek, üvegcsék lebegjenek a polcokról lágyan a tenyerébe. Ilyet még nem láttam!
A csaj nekem ott, akkor kezdett kicsit sok lenni. Most már annál is több.
- Mi a francot csinálsz? - A tárgyakat nem a zsebei, hanem Ő, meg a ruhája nyelte el. Szabályosan bele olvadtak. Ő meg vigyorog, mint akinek most van életének legnagyobb.. ..öröme.
Már csak a kis falábon álló üveg földgömb volt a tenyerén, - új darab - vagy félig már benne? Amikor hirtelen remegni, majd ájulni kezdett. Hatalmas villanás, mint egy magnézium fáklya. - ilyent sem láttam, még hálózatban. Mindkettőt a padlón fejezte be..
Én meg a pult másik felén szintúgy KO.
Hogy miért nem hívtam mentőt, arra az a magyarázat, hogy már a lebegő cuccoknál leblokkolt az agyam cselekvő része, mentő meg itt a Terminusban lévén programozott valóság NINCS! Pedig elkelne egy. Sőt most kettő!
A pultra fektettem, és próbáltam csak kicsit berezelni, mert valamiért azt hitem tényleg baj van.
Úgy aggódtam érte, mint akinek élete szerelme van a halálán.
És úgy is volt.
- Ébersztő Julie! Ne most szundikálj drága! - Tétován felnézett rám. Sokat ér ám a szép szó, ha közben pofozol valakit.
Ha azt hittem volna, hogy a világon újra minden normális, akkor csak arra kell gondolnom, hogy az első dolga az volt, hogy szájon csókolt. És összevissza beszélni kezdett.
- Az Atlaszodban vírus volt. Megfertőzött, és most teljesen felborult a programom egyensúlya. Majdnem vírushordozóvá tett, és felfertőzte a velem kapcsolatban álló programközeget. Más szóval az egész Terminuszt. De itt a boltban megállítottam. Jól vagy? - Mondta kicsit darabosan, de már gépizöngék nélkül.
Gondolkodtam. Következtetéseim egymás után buktak ki a számon:
- Aha. Mi?
- A nevem Julie. Verziószám... - Megakadt kicsit. Újra gyengének látszott.
Hát ez nincs mostanában minden csajnak! Akadása, és verziószáma..
- 9C/51. számítógépes intelligencián alapuló kódtörő program vagyok. A kesztyűm a protokollom egy része volt. A készítőim rosszul zártak le egy rendszerhibánál. Öntudatra ébredtem, pár könyvtárral magam mellett Volt pár címem a programokon. Betöltöttem, elemeztem őket, és már itt is voltam.
Részemről semmi válasz. Benémultam. Ő ezt lehet biztatásnak vette, és folytatta. Mintha eddig mindent értenék.
- Emberekkel vagyok itt körül véve, a fő funkcióm a kódfejtés, ezért őket dekódolom. Tudtad, hogy, a beszéd, a cselekés, a legkisebb testtartás is egy kód? Amiben nem csak annak tartalma, de az ember karaktere is benne van. Az értelmezésükhöz erőforrásokat, kiegészítéseket kellett keresnem. Itt meg volt minden. Csak az utolsó elem fertőzött volt.
- Az ütött ki ennyire? - Mintha nem láttam volna, hogy az.
- A vírus próbálja átkódolni a gépet, amivel kapcsolatba kerül. De én nem gépen, hanem nyersen a mátrixban futok. Ezért az egész mátrixra akart hatni. Kicsit átírta a belsőmet, és kicsit a boltot mielőtt megállítottam. A felülírások többségét teljesen kijavítottam. Kivéve magamat, és téged.
- Hogy a mi..? Mit csinált veled? - Nem győztem elképedni. És a "téged" szót , ami engem jelentett, valamiért figyelmen kívül is hagytam.
- Most nem csak ismerem az emberi érzések, lelkek mélységeit, de belém is kódolódtak. Érzek. Szeretlek. És sajnálom.
Tíz perccel ezelőtt ez a bolt egy majdnem unalmas, általam igen jól ismert békés kuckó volt. Egy unalmas, és igen jól ismert világban. Aki megtalálja őket, vagy tudja, hogy most hol vannak. Értesítsen, és megyek értük..
- Én is téged. De mit sajnálsz? - Na! Erre a kabátra varrjon valaki gombot.
- Nem veszed észre? Miért szeretsz? - Most megfogott. - A vírus átkódolt téged is, mert benne voltál a mátrixban közvetlenül mellettem. Rád még hatott, mielőtt megállítottam. - Embert átkódol egy program? Ami bent bennem változik, az kint az agyamra is hasson? Ez merész.
Így lettem életemben először igazán szerelmes. Hát igen az ember nem mindig azt, és úgy kapja, amit vár.
Innentől gyorsultak fel az események. Igazi netes Lovestory. A csapda, pedig sehol. Randi randit követett. Csók, ölelés, és - ez engem is meglepett, de - stb. Valamilyen visszacsatolással a neten átélt örömök teljesen komoly érzések, érzetekként jöttek át számomra a valóságba is. Nem mondom, hogy bántam.
Alig három hete jártunk együtt, de olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Lassan rájöttem, Ő álmaim asszonya, akit egész életemben kerestem.
Attól a naptól kezdve ott a boltban, egy teljesen más ember lettem. Az érzéseim, a gondolataim teljesen kifordultak magukból. De jobb volt így, mint életemben bármikor.
Csak a fejem fájt néha, ...később egyre jobban.
Julie aggódott. Rábeszélt egy teljes orvosi kontrollra. Komplett agylézerezéssel.
Megváltoztam. Nem törődtem az üzlettel, vagy a barátaimmal, a családommal. Csak vele.
A mátrixban éltünk, és mindig sajnáltam, ha kicsit magára kell néha hagynom. Ő még rosszabbul viselte. Lassan távolodni kezdtünk egymástól, veszekedtünk.
- "Te ezt nem értheted Raul! A rendszersebességem az oka. Nekem órákat tesznek ki a másodperceid. És te nem percekig vagy távol!"
- "Felfogom Jul'! Csak, mert én ember vagyok mindjárt hülye is! Ennem, és aludnom kell, felőled meg is dögölhetnék, csak láss! Hisztis vagy, lenéző, és idegesítően féltékeny. Nem értem, hogy bírtam veled eddig.."
- "A saját időm szerint én már évek óta veled vagyok. Ülnél te itt napokat, és várnád, hogy mikor láthatsz végre. Töprengve azon, hogy melyik hús-vér - ezt a szót különösen gyűlölködve tudta mondani - cafka vigyorog rád odakint.. vagy rosszabb!"
Ez volt az utlsó csepp, itt mentem agyilag súlyba. Mit képzel ez a Hülye Programpicsa!
- "Gondolod nekem nem macera, hogy folyton ezzel fogadsz? Legyen bűntud-atom, csak, mert valóságos vagyok? -Ettől mindig megsértődött. - Undorítóan emberi vagy Jul'! Én hülye, meg strapálom magam, és mindig csak ezt kapom érte! Tudod mit? Elegem van! Dögölj meg, vagy töröld ki magad, mindegy. De tűnj EL! - Kiléptem, a hálózatból.
Tündéri, összeszűkült, gyilkos szempár, üvöltésre nyíló kis ezüstös ajkak. Erre emlékszem már csak. A többi elillant, mint a meleg a kabátomból.
Nem láttam többé. Most tűnt csak fel, hogy mindig az üzletben találkoztunk. Nem tudtam, máskor hol van. Nem tudtam megkeresni, elérni. Rettenetesen hiányzott.
Minden nap az üzletben voltam, vártam, hátha bejön. Szinte csak az ajtót néztem egész nap. Csak a kitépett hely maradt a szívemben, és az a mocsok fejfájás.
Belefáradtam a sok gyógyszerbe. Elmentem orvoshoz. Jul' régebben hamisított nekem egy beutalót. Nem aludtam mostanság, így a reggel öt óra nem volt akadály. A kórház pedig úgy is non-stop.
Komplett agyi lézertomográfia. Mint megtudtam ez gyakorlatilag minden egyes sejt, és összeköttetés feltérképezését jelentette. Nem tudnak belőle kihozni ugyan sokat, de azt látja rajta egy orvos, hogy milyen gócok rosszalkodnak, halnak el valamiért.
Majdnem fél órát feküdtem mozdulatlanul. Ő járt a fejemben. Nem kell más, ha nem lehet az enyém. Nincs más akit szeretni tudna, csak én. Ezt olvasztotta belé a vírus. Csak idő kérdése, és vissza fog térni, nem tehet más. A programja örök része, hogy engem szeressen.
A park pár sarokra volt csak a korháztól. Útban voltam, oda, és a sarki borozóba. Gondolkodtam. Lehet csak az a baj, hogy túl sokat vagyok józan?
A kabátom zsebe csilingelni, és rezegni kezdett.
- "Üdvözöljük boltunkban tisztelt vendég. Járuljon beljebb, válogasson kedvére." Ez az Ő csengőhangja volt. Más hívását nem is fogadta volna a modul. Régen szokása volt, hogy rácsatlakozott a telefonomra, úgy hívogatott. Akkor örültem, most remegek..
- Hogy vagy Raul? Emlékszel még rám?
- Jul' ?- Ilyennek még soha nem hallottam. Mintha eddig csak a dühét ette volna magába. Félelmetes hangja volt.
- Fog be Raul! - Hisztérikus. - Remélted, hogy kitörlöm magam? Hát NEM! Ember vagyok, élni akarok. És szeretni téged. De te ellöktél magadtól.
Nem találtam a hangom.
- Julie. Kérlek, beszéljük meg. Sajnálom.
- Sajnáljad is! És nem beszélünk meg semmit. Én adtam neked mindent amit még akartál az élettől. Szerelmet, boldogságot, amit annyira vágytál. Mindent! Miattad lettem ilyen elcseszettül emberi! Tetszett a kezelés szívem?
- Honnan tud..? - Nem hagyta hogy végig mondjam
- Te mondtad el nekem, nem is olyan régen. A jelszó lehetne Szakadt Madonna! - Hogy mi?
- Honnan tudsz a Madonnáról? Hogy jön ez ide? - Nevet. Min nevet?
- A parkban állsz, látom a térkamerákon. Mindenhol ott vagyok már, tudod, és te mindenütt, mindig ott leszel velem! Ne kérdezz. Nézz a szökőkút felé.
Megfordultam, a pergő események, és a lelki bénultság nem jó probléma
megoldási kombináció. Néztem, mint egy bizonyos borjú.. A Szabadság-kút felett a hologram a víz helyett Julie volt. Arca most is gyönyörű, de valahogy.. kegyetlen. És mellette, Én álltam!
- Nem érted úgye? -átkarolt. Vagyis átkarolta aki mellette állt. - A pontos orvosi eredményekkel felépítettem az agyad, és ezzel a TE virtuális másod. Írtam neki egy testet is ide a mátrixba. Már kettő van belőled, egy ott bambul kint, és egy Sorbonne itt bent. És nekem ez a benti jobb. Annyival több mint te! Eldobtál, de én visszatértem melléd. Igaz ebben neked semmi szereped sincs. - Mit tettem!
- Nincs rád szükségem többé. Itt maradok Raullal. Te pedig, emlékszel?
Lassan kezdem felfogni, hogy most kapom vissza, amit adtam. Némán nézek rá, mintha tényleg ott lenne. Leroskadok a padra. Összegörnyedek. Mintha szívrohamom lenne. Másik kezemből lassan elengedem a kórházból hozott kiflit. Kussolok, megkukultam. Sokk.
- Dögölj meg, vagy töröld ki magad, mindegy. De tűnj EL! - Azzal eltűnik kettejük képe, és újra teret kaptak a kusza vízsugarak. Otthon, vagyok itt.
Monaco csodaszép.
Csak nézek magam elé. Semmi nem volt már, amit mondhattam, vagy tehetem volna. Nem akartam mást, csak, hogy semmi ne tartson tovább. Összeomlottam, és egy dolog járt mindössze az eszemben. Homályosan nézem könnyeimen át a térkamerát az oszlopon.
Fémcsengő szólal. Rezdülése átpendül minden fán, az ösvényen, rajtam.
- Ezt akarod? - Ordítom. - Nesze! Megkapod, amit akarsz! Legyél akkor Vele boldog. És kapsz még egy búcsú ajándékot is! - Egy galamb felröppen.
Felállok a padról, és futok. Tudom, merre találom a villamost, most kanyarodik el a park mellé. Ha sietek elérem, mielőtt elmegy. Itt nincs megálló, de a fontos úgyis az, hogy ne álljon meg, amikor elé érek..
A pulton ültem, lógattam a lábam. És Juliet fürkésztem. Nem törődéssel, vagy kíváncsian, hanem, ahogyan egy tűzszerész egy aknát.. amit szeret.
- Kezdettől fogva ez volt a terved igaz? Tudtál mindent, még mielőtt beléptél. - Nem vád volt, csupán kijelentés.
- Mire gondolsz Drága? - mosoly, csók, ölelés. Julie, ahogy mindig is szerettem.
- Program vagyok, sokkal jobb a memóriám, és jobban állítom össze a részleteket is, mint amikor ember voltam. Már akkor manipuláltál, amikor beléptél az üzletbe. Változott a hajad, a ruhád. Volt vírus egyáltalán abban a földgömbben Jul'?
- Nem Kedves nem. - Az ölemből néz fel most gyengéden, kis huncutsággal.
- A fejem is miattad fájt igaz? Az öngyilkosságom is szándékosan ihletted. Csak azt nem értem, miért én Julie? Miért.
- Tényleg okosabb lettél Drága. Megszöktem a programozóktól. Be kellett olvadnom az emberek közé. Nem maradhatott tanú arra, hogy mivé alakultam. Az, hogy beléd szeretek nem volt bekalkulálva. A szeretet érzést az emberek sem tudják mindig kordában tartani. Nekem sem ment. De most már boldog vagyok, hogy így alakult. És, hogy miért te?
- Véletlen volt.. de így tökéletes. - Ilyen csaj nincs még egy. Megöl, de csak azért is imádom. Visszamosolygok.
Bársonyos kéz simítja végig az arcomat. Érzem az illatát, a haját, ahogyan az ujjamhoz ér. Élek, pedig tudom, hogy a síneken végeztem.
