Tyron G. Clam.
Nagy dolgok.

Író létemre néha elszomorítóan szegény a fantáziám. Pláne ma! Ültem, és néztem a semmibe.
Várom a sült galambot, az ihletet, a karaktert, az akármit. Csak a lányom hívását nem. De az persze jön. Egy darabig nézegettem az ebédem maradványi mellett rezegve ugráló fényceruzát, ami telefon is volt egyben.
Felvettem. Ez személyes mércém szerint már durván sci-fi kategória . De másnak nem lehetne valami jól eladni a történetet...
- Apa! Hól vagy már? Újabban csak minden hatodik hívásod veszed csak fel? - A lányom nem mindig ilyen házsártos ám. De én az utóbbi időben már mindig ilyen érzéketlen vagyok felé..
- Nem Natasha. De tudod jól, hogy nem szeretem, ha munka közben zavarnak, és ...
- Őrülök Apa, hogy a karácsonyi vacsora a gyerekeddel ilyen sokat jelent neked. Bezzeg, amikor anya még..
- Kislányom ne kezdjük előről.. - ezt önkéntelenül mondtam, és ő lassan tizennyolc. Rá kellett jönnöm, hogy elég rossz húrokon pengetem az atyáskodást.. de nem most kezdtem elrontani a nevelést. Csak folytattam.
- Kislányod a hóhér Apa.. - tudnám, hogyan szoktam meg a lekezelését.. Belegondolva: Tőlem vette át. A hangerejét, pedig az anyjától. - Megint valamelyik idétlen kávézódban, vagy éttermedben tepedsz, és vadidegen emberek után leskelődsz mi..? Igazán törődhetnél végre velem is te...
A vékony fémpálcika birizgálni kezdte a szakállam, így már mindjárt két okot is találtam, hogy távolabb tartsam a fejemtől azt a vackot, és vele a lányom hangját is. De ennél Natasha többet érdemelt.
Kikapcsoltam. Nagyon hagyjon békén mindenki a névleges családomból. Eleget szenvedtem miattuk. Sokan tartanának szívtelen senkiházinak, de a történethez hozzá tartozik, hogy Natasha nem szívjóságból hiányol. Utolsó apasági rohamomban, beutaltattam egy kúrára valami elit helyre. Megígértem neki, hogy ha kiengedik haza jöhet, és kap még egy esélyt. Ő hozzá tette: Meg egy kocsit.. Ma hazajött, mert hát hova mehetne? Csak arra tudtam gondolni: Vagy lefeküdt egy dokival, vagy megfenyegetett valakit, mert drogambulanciáról, klinikából így belőve nem hoznak haza embert. A hazaúton történő szipuzást csak azért zártam ki, mert mentővel hozták. És mert inkább arra az állapotra hasonlított az állapota, amikor az anyja a reggeli adagra – és ezzel az egész hete tartó delíriumárat - ráduplázott...még mielőtt lesittelték. Szóval van rend és béke a kis családomban...
Amit pedig a "vadidegenek utáni leskelődésről" mondott? Az történetesen színigaz. Mindenki a maga módján, én az írással kezelem a stresszt. Nem iszom, nem dohányzom, nem vagyok alkoholista – aki (viccesen belegondolva) eladja a gyereke utolsó gramm kokóját, vagy R.O.R-es plexipipáját egy üveg piáért. Csak beülök egy kávézóba, vagy mint most egy étterembe és nézegetem az érdekesebbnél érdekesebb embereket - néha csak ösztönszerűen válogatva köztük - és történeteket kreálok róluk. A vicc az, hogy miután megírtam beküldtem őket, általában kiadják és mind unalmas bestseller lesz.. Nem rózsás tudom, de biztos van ennél sokkal rosszabb is.
Van, amikor a történetet találom ki elsőnek és van, amikor a karaktert keresem meg hozzá. Ma lévén különösen depresszív nap sokkal nehezebb a fantázia világomba menekülnöm. De a pláza járókelőinek felhozatala is rossz.
Nem meglepő, ha a kelleténél talán mogorvábban vágom rá a miniszámítógépem érintőképernyőjére a fényceruzámat. Eddig telefonként használtam, most a rossz hír vivőjeként büntettem.
Erre az olvasószemüvegem száraiba rejtett apró projektorrok riadt gyorsasággal vetítették ki az előbb irt novella töredéket. Tipikus űrkalandor, nő, háború, szerelem felépítésű sablon. Annyi ilyet olvas az ember, hogy szinte már mindenki csak ezt hiszi igazi sci-fi-nek. Valami rejtélyes, mégis hihetően mindennapos, lendületes cselekmény lenne az igazi! Egy fantasztikus történet ami mégis akár bármelyik percben megtörténhet a világon bárkivel… Ez kellene most. Meg egy jó hős. Valami fiatalos talán? Olyan belemenős suhanc, egy egyetemista! Igen, miért ne? Mondjuk nem lenne drogos - na tessék! Az embernek így kell elterelni a figyelmét a (sajnos)családja problémáiról? Vissza a történethez… és koncentráljak kicsit jobban!
Nem drogos, egyetemista; elég fantaszta történet lesz.. Felfedez valamit... a professzora ellopja, de ő ellene fordítja a felfedezést, és győz az igazság. De valami titokzatos lény, amiről nem tudunk még semmit, elszabadul a világban, sejtelmes happyend.. és sutty ennyi!
Már van is történet.. Most már csak kell keresni egy jó alanyt, nézegetni vagy követni akár egy darabig. Azután ráadom a történetre, hozzá rakom pár szokását, hogy élethű, és emberi legyen és kész... Három óra múlva, van egy kész novellám, és eggyel kevesebb ürügyem nem-haza menni… vagy rendőrt hívni birtokháborításért.
A vázlat már a szemüvegemre is volt vetítve. Megszoktam, hogy ha kell vakon is gépelek a fényceruzával. Elmentettem a piszkozatok közé és már kapcsoltam is volna ki, amikor az egész kép megremegett, és a gép magától kikapcsolt. Az utolsó üzenet: DRASZTIKUS INTERFERENCIA!! RENDSZER ÖNKILÉPÉSSEL LEÁLL! Paff neki.
Még jó, hogy épp időben lementettem. Néha bezavar egy az áruházakban gyakran repkedő mini zeppelin reklám. Vagy a lila ugráló-éneklő kenguru robot, ami cipőboltok elé van kirakva gyerekagy mérgezésnek.. Más szóval innen tudja majd a srácod, hogyan nem néz ki, és viselkedik a normális kenguru...
Elpakoltam mindent. A gépet, amibe az írásomat pötyögöm, a fényceruzát jó mélyen a kabátom alá - megelőzendő, hogy újra bekapcsoljam, vagy akár még fel is hívjam bocsánatot kérni Natashát. Pénzt kotortam elő.
Régimódi, de érvényes euró bankjegyeket tettem a fizető pohárba és felállni készültem. Akkor láttam eltávolodni egy magas, fiatal sráccal kitömött bőrkabátot. Mintha ez a kabát sétált volna el mellettem az előbb. Csak akkor nem figyeltem fel a gazdájára.
Első jelölt? OK menjünk... Igyekeztem pocakomhoz mérten biztonságos távolságbol felállni az asztaltól. Szinte gondolkodás nélkül zsebeimet tömködve utána eredtem. Hamar beértem.
Egyenletesen, nyugodtam sétált. Nem hasonlított a többi bárgyún lődörgő taknyosokra. De nem is látszott céltudatosnak. Majdnem azt a látszatot keltette bennem, mint egy ragadozó ami körbe járja az új vadászterületét. Ismerkedne vele. Hülyeség...
Megfordult, sárga nadrág, sárga horgolt póló. Izmos fiú. Valamit sportolhat. Talán atlétika, talán konditerem. Megnyerő, fiatalos elegancia. És egy körülötte szerteszét sugárzó mosoly. Talán homokos?
Teljesen céltalannak tűnt. Nem várt senkit, nem köszönt ismerősöknek. Nem hívták még telefonon sem. Először járhat ebben a városban. Csomagot nem láttam nála, de ettől még lehetett turista.
Valamit nem értettem rajta. Összehasonlítva a többiekkel, valahogy mintha mindenkire mosolygott volna. Láttam, ahogyan utána néznek innen-onnan. Ahogy elhalad egy pult előtt vagy egy szórólapos lány mellett. Mona Lisa effekt. Akár hol állsz, akár honnan nézed, mintha mindig veled kacérkodna. Ki ez a fiú egyáltalán?
Motoralkatrész bolt, könyves sarok, női fehérnemű. Üzletből ki-be sétélgatás nézelődés, állandó mosolygás. De semmi komoly. Még az időt sem nézte meg egyszer sem. Mint akinek semmi más dolga egész nap csak sétálni és bájologni.
Magamban próbáltam minél több dolgot jegyzetelni. Vigyorgó, de kiolvashatatlan pókerarc. Élénk ruházat, egy diszkrét fekete Resnik-bőr kabát alatt. Szintén fekete magas szárú bakancs, a nadrág beletűrve. A fűző, sárgára galvanizált, fonott fémhuzal. Csillogó zöld szem, barna hosszú haj. Balról éppen csak felcsillanó fülgyűrű.
Az isten is nekem találta ki ezt a karaktert, mert ilyet csak úgy kreálni nem lehet. Nem minden napos kisugárzása, de halálosan dögunalmas élete van. De azt majd csinálok neki én gondoltam. És ezzel eleget láttam. Hagytam, csinálja amit akar nekem ennyi kellett belőle. Kész.
Közel másfél órát szlalomoztam a nyomában. Karácsonyi ajándékokkal megrakott családok, és maglányosan keresgélő szülők közt manőverezve. De megérte. Van egy kiváló karakterem, sajnos minden fajta látható életszerű tevékenység nélkül. És egy jó sztorim. És korosodó haspók lévén jól el is fáradtam A boldogságomhoz egy szék, egy óra nyugalom és a kiadó csekkje hiányzott már.
De ráébredve testem állapotára. Még a vécé is a listámra került. Az első helyre.
Hamarosan a mindenki által ismert kis fülkében ültem letolt nadrággal, és igen gyorsan javuló közérzettel. Velem szemben a használt rágókkal keretezett szakállas grafiti: „Itt történnek az igazán NAGY dolgok.”
Nem vitatkozom, de elkacérkodom, egy békekötés, esküvő, vagy szülés idehelyezésének élményével.
Hehehe... - Amíg humor van nincs veszve semmi mondogatta néhai édesapám miközben munkáját ecsetelte a kórbonctanon.
Kopp.. Nincs jobb szó arra, hogy milyen hangot ad egy csempére hulló sárgára galvanizált cipőűző. Nem arra célzok, hogy a mellettem lévő fülkében valaki ilyent hordott, és az a földre ért. Hanem, hogy a szomszédos fülke alja alatt valaki áthajította hozzám majdnem az egészet.
Nem tudtam megmozdulni. Ezerszám kergették egymást a gondolataim. Jobb ötletem nem lévén,
tétován a minket elválasztó falra függesztettem a tekintetemet, és megfogtam a huzal végét.
Mondhatnám, hogy amint hozzá értem teljesen megbénultam, lemerevedtem. Vagy hogy megnyikkanni, majdhogynem gondolkodni sem tudtam igazán onnantól. Esetleg, hogy kis szaggatott áramütések villám gyorsan terjedtek fel a karomon a vállamon át bele a fejembe. Azután onnan lefutva szerteszét kitöltve a testemet, és az elmémet. Magába olvasztva egyszerűen mindenem. De lebénúlt érzékelésemmel ezt nem felfoghattam fel. S már vége is volt. Nincs értelme ezen gondolkodni.. És már a fejemben már nem is az én gondolataimat hallom, hanem valaki másét...
Egy másodperc volt az egész, egy óra? Már csak a visszhangját éreztem annak, hogy minden sejtemet egyenként szurkálják össze ezer hatalmas tűvel.. Már nem voltam más, csak egy burok..
De a helyzet az, hogy ez már nem is érdekel különösebben. Hiszen nincs is többé saját emlékeztem, testem semmim. De örökre egy rész maradok az Orzó – ahogyan lefordítva magát nevezi – sokaságában, ez ...
A biológiai elektromosságba kódolva létező idegen ekkor ébredt teljesen öntudatra az író testében és szakította félbe utolsó gondolatát. Minden idegpálya most már az ő része volt, és nem maradt más a test előző gazdájából, mint egy emlék a tudata hátsó szobájában.
Ez is pompás vadászat volt! Szórakoztatta, hogy eddig sikerült mindig más, és más módon megszerezni a prédáját. Igaz ezer lehetősége is volt rá. Elég volt megérinteni, vagy bármilyen elektromosságot vezető anyaggal összekötni a testeiket. Nevethetnékje támadt. A medencés lány jó móka volt...
Ha valamikor haza megy a bolygójára biztosan eonokig nevet majd ezen a nyaraláson, és az elméken a barátaival..
A lény - amit még soha nem ismert fel, nevezett el igazán emberi tudomány - szokatlanul tágnak érezte új testét. De megszokja ezt is. Mind előtte a többit. Ugyanakkor az új elme amit magába olvasztott az szórakoztatta. Író. Gondolkodott a férfin. Ilyen még nem volt benne. Pompás darab!
És milyen könnyű volt megszerezni.. A kíváncsibbakat a legegyszerűbb elejteni. Igazi játék.
Töprengett, miközben kezet mosott –ahogy illik emlékeztette egy kisgyerek a sokaságból. Majd
kilépett a pláza színes vásárló, nézelődő sokaságába. Ismét mosolygott. Mellette felpislant egy kis zeppelin reklámtáblája, és a gép lassan, forogva ereszkedni kezdett a földre.
Oda sem pillantva gondtalanul sétált tovább. Nem maradt utána más, mint egy véres orrú, és szemű fiú teteme a vécében. Az ujjára kötött hosszú fém cipőfűzővel.

Másnap már egy nő testében ülve hallgatta a híreket, egy park nyilvános kivetítőjénél kávézgatva.
„A bevásárló központ illemhelyén tegnap megtalált fiú egy Finn diák volt. Két napja nyilvánították eltűntnek. Hogy pontosan hogyan jutott Helsinkiből Budapestre örök homályban marad. Nem csak a hatóságok, de a hozzátartozók előtt is. A szakértők szerint a halált szívroham okozta.
Manapság egyre többet hallani olyan emberekről, akik hírtelen otthagynak mindent az életükben, és elmennek a világ legkülönbözőbb pontjaira, mielőtt meghalnak. Néhány pszichológus ezt úgy magyarázza, hogy az érintett személyek talán érezik leperegni életük utolsó óráit, és ez a menekülési roham okozza céltalan utazásaikat. Ami feltehetőem, az okozott izgalmakkal sietteti is a halálukat. De sajnos korunkban már ez is csak egy mindennapos történet…”

Cím: Nagy Dolgok
Kategória: Sci-Fi
Alkategória:
Szerző: Tyron G Clam
Beküldve: March 11th 2005
Elolvasva: 1749 Alkalommal
Pont:
Beállítások:  
  

[ Vissza a publikációk listájához | vissza a Sci-Fi főoldalára | Megjegyzés küldése ]