Kátay Zoltán kiszállt a taxiból. Szemerkélt az eső de nem húzta fel az ernyőt, mert csak pár lépés volt az Amasonas. Legfeljebb egy kicsit szedi a lábait. Kissé megkésve érkezett, tíz óra is elmúlt mire el tudott szakadni az intézetből. A ruhatárosnak adott egy kis borravalót, és elintézte a kötelező anyagiakat is, majd bevetette magát a félhomályba. Odavezették az asztalához, amit telefonon foglalt, majd a felszolgálótól megrendelte szokásos whiskyjét. Volt egy rögeszméje: egy helyen mindig csak ugyanazt itta. Nem tudta ő sem, hogy miért, de ragaszkodott ehhez, melyet már több éve gyakorolt.
Kellemes dzsessz szólt, a zenekar kedvére való dallamokat játszott. Ma nincs műsor, nincs vetkőzőszám meg semmi egyéb. Ezért jött ezeken a napokon. Ha jött.
A nő a bárpultnál ült. Szemmel láthatólag várt valakit, de az a valaki sehogy sem érkezett meg. Kezdtek jelentkezni rajta a feszültség tünetei, ami mindig megjelenik az emberen, ha huzamosabb ideig várakoztatják, hát még egy bárpultnál üldögélve. Furcsa jelenség volt. Szolid, mégis igen csinos ruhát viselt, rendkívül előnyösen hatott. Egyáltalán nem látszott olyan nőcskének. Nem teketóriázott tovább, és mellé lépett. Elakadt a lélegzete amikor a nő felé fordult. Ismerte, nagyon-nagyon régről.
- Edit! – szólította meg – sikerült úrrá lenni meglepetésén.
- Maga? Te vagy az, Zoltán? – helyesbített a nő, miután felismerte a férfit.
- Edit! – ismételte, s gyengéden megszorította mindkét kezét. Rég nem találkoztunk. Van legalább tizenöt éve is.
A nőn az oly sokszor felidézett mosoly jelent meg, amit annak idején csukott szemmel is látott. Természetesen most is elbűvölte.
- Egy hátsó asztalnál ülök, meghívhatlak? Vagy vársz valakit? – kérdezte ártatlanul, mintha csak most fedezte volna fel.
- Tulajdonképp várok... vártam valakit, de úgy érzem hiába. Egy kicsit mérges is vagyok.
- Akkor?
- Na jó! Meghívhatsz egy italra, ha még emlékszel mit szerettem.
- Tudom, tudom. Hideg Martini, száraz legyen, minden nélkül.
Helyet foglaltak Kátay Zoltán asztalánál.
- Még mindig nagyon szép vagy. Jól tartod magad, nem sokat változtál!
- Ne bolondozz. Alaposan megöregedtünk mindketten. Tizenöt év nagy idő. Neked is, nekem is.
- De tényleg.
- Na jó! Jólesik, hogy ezt mondod. Rengeteget mozgok. Muszáj a szakmámban. A divattal foglalkozom, van egy divatcégem. Elég jól megy, most nyitottam egy szalont Bécsben is.
- Gratulálok! Ezek szerint bejött. Mindig ezt akartad.
- Nem tagadom, elégedett vagyok. Sajnos ezt a partneremmel kapcsolatban nem mondhatom el. Az előbb üzent, hogy közbejött neki valami fontos dolog, s késni fog. Tudom, hogy csak kifogást talált, hogy ne érhessen ide.
- Hát lehet téged cserbenhagyni, Edit?
- Mielőtt félreértenéd, közlöm veled, hogy csak üzleti találka lett volna. Semmi egyéb. Egy régi üzletfelemről van szó, aki annak idején elindított. Még csak nem is a barátom, mégis elnézem a dolgait, mert sokat köszönhetek neki. Elvált vagyok nyolc éve. Veled mi van? Halljak valamit rólad is!
- Én is elváltam hat éve. A volt feleségem újságíró. Többet van Berlinben mint itthon. Így hát én is megcsaltam, meg ő is megcsalt engem. Megegyeztünk, hogy jobb lesz külön. Beszéljünk inkább másról!
- Mondd, Zoltán! Szoktál még gondolni rám? Eszedbe jutottam ez alatt a hosszú idő alatt? Tudtam ám, hogy nagyon belém voltál habarodva.
- Mi tagadás, több évig az eszemben voltál, de az idő nálam is segített. Aztán jött a házasság, a válás...
- És mi a munkád, mivel foglalkozol?
- Biofizikus vagyok egy kutatóintézetben, szabadidőmben meg írogatok. Inkább csak magamnak.
- Mit írogatsz mostanában, ha szabad kérdeznem? – mosolygott a nő. Hiába, még mindig elbűvölő volt.
- Újabban egyre jobban foglalkoztat egy elmélet. Boldogság-elméletnek neveztem el. Ha érdekel, mesélek róla.
- Halljuk! – kérlelte.
- Nos... – kezdte – boldogság átélése elmélet.
Egyesek szerint az agy számít az elsődleges nemi szervnek. Az agy az, ahonnan a nemi vágy ered, ahonnan a szexuális viselkedés vezérlődik. Az agy szexuális funkciója a szexuális tartalmú gondolatok, képek és fantáziák szabályozására is kiterjed. Az emberi agy két fő részből áll. Az ősi agytörzsből, beleértve a limbikus rendszert is, valamint a később föléje épült nagyagyból. A nagyagy a gondolkodás és az emlékezet, így számtalan szexuális tartalmú élmény tárolásának a szerve, az agytörzs és a limbikus rendszer a primitívebb feladatok végrehajtásának ellátására hivatott. Az agyban leginkább a hipotalamuszban találhatók olyan idegi képletek, amelyek a szexuális viselkedés komplexebb mozzanataiban játszanak jelentős szerepet. Az udvarlás és közösülés, az állatfajok többségének esetében kiváltható a hipotalamusz egyes területeinek ingerlésével. Heath szerint a hipotalamusz bizonyos részeinek ingerlése még emberekben is erőteljes szexuális érzéseket, vágyakat kelthet.
Minden élőlény minden cselekedete valójában gyönyörszerző akció. Egy élőlény főleg arra használja szemét, száját, orrát, fülét, tapintásérzékét, hogy lehetőleg olyan ingereket továbbítson a limbikus rendszerébe, amelyekből az, gyönyörérzetet tud teremteni magának. A feladat, a megfelelő élmény lehívása, az élmény és az aktuális személy összekapcsolása, az új személlyel való újra átélése.
Röviden ennyi. Persze az elmélet csak elmélet marad bizonyítás nélkül. Ha valamit nem tudunk a matematika nyelvén definiálni, az sajnos érthetetlen számunkra, és nem ismerjük el.
A nő figyelmesen hallgatta eme rövidke eszmefuttatást. Arra gondolt, hogy belemegy a játékba, majd hozzátette:
- Valóban. Mit ér az ötlet, ha nem realizálódik?
A férfi megfogta a nő kezét, s közben felé fordult. Gyengéden megérintette könyökét, mire az megborzongott, s miközben lassan becsukta szemét, arcára fokozatosan, újból mosoly ült ki. Emlékezni kezdett...
...Kezei közé emelte átázott arcát, megrepedt falak nyirkos hidege elől menekült tétován. Sötétruhás emberek körötte jártak, s kémlelték, kutatták minden gondolatát, lépését. A táncoló párok mind megálltak mikor észrevették, és feltették fekete szemüvegüket. A napnak sugarai játszi könnyedséggel hatoltak át rajtuk. Körülnézett. Impalák szökkentek a csillogó vizek mellől, melyben minden jóslat fokozatosan valóra vált. A tükör előtt állt. Saját magát látta, de nem tudta ki is ő valójában. Nagyfeszültségű vezetékek szikráztak a tomboló viharban, melyek csapzott hajába gabalyodtak, nem engedték ölelő szorításukból. Könnyezve adta meg énjét a helyzetnek, nem tudván mi vár rá, megmenekülés vagy halál. Egyszerre minden ismerőssé vált. Most már érezte zsigereiben a kitaposott ösvényt, bevett szokásoknak engedve adta át akarata helyét. Izmai önkéntelenül is síkosan, lágyan engedelmeskedtek a kényszernek. Lábszárai gyermeki őszinteséggel mutatták az eget, miközben vízszintesen, előre, hátra, és oldalirányban terjedt valami tova, szét. Szédült, megfordult. Nem tudta merre tévedt, miközben felemelkedett majd lehanyatlott, hogy újra próbálkozzon egy végső tervvel, egy végső igazsággal. Kiáltozni próbált, emelkedett egyre magasabbra. Most már felülről látta a házat, amelyben élt, most már újból önmaga lehetett. Megpróbálta megtudni mennyi az idő. Nem volt meghatározható, legalább két perc vagy két fényév röppent tova, de az idő áttörte a távolság kapuit. Megfejthetetlen titkokat hozott testéből napvilágra, s nem odavalókat lökött a homályba. Civilizált társadalmak tabui törtek meg újból, mindörökre...
A nő feleszmélt, majd elakadó hangon folytatta, szinte ott, ahol abbahagyta:
- Érdekes elméleted van neked... hallod-e?
- Köszönöm. Kísérletező alkat vagyok.
- Sajnos mennem kell, későre jár. Az illető, akit vártam már bizonyára nem jön...
- Biztosan menni akarsz? Maradj még! – kérlelte, de maga számára sem volt meggyőző.
- Elfáradtam, holnap korán kelek.
- Hát... szervusz. Örülök, hogy találkoztunk... ismét. – Nem tartóztatta. Tudta, hogy a nő nem felejti el soha többé.
Edit közelebb húzta magához a most már oly jól ismert férfiarcot, majd gyengéden szájon csókolta. Fáradtan, lassan felállt, mint aki nem képes elszakadni gondolataitól, majd határozott léptekkel elindult a ruhatár felé. Alakja pillanatok alatt szertefoszlott a félhomályban.
Lehetséges az, hogy az élet megismétli önmagát? Biztosan – gondolta Kátay Zoltán keserűen –, de abban is bizonyos volt, hogy ezt nem engedheti meg magának, hiába szólal meg a telefon.
– Vége –
Pécs, 2004. június 12.
