Lenke a tükör előtt állt. Keskeny, fehér kezével beletúrt a hajába. Az őszes fürtök látványa szomorúsággal töltötte el. Évekig hajfestéssel próbált védekezni az egyre szaporodó ezüstös szálak ellen, mert a mélybarna hajtömegen minden egyes szál már messziről virított, mint az elmúlás hírnöke. Józsi nem értette, mért zavarja az asszonyt ez a természetes változás, de végül jóváhagyta, hogy segíteni kell a dolgon.
– Ha festetsz, legalább ne az eredeti színt akard visszakapni! Olyan az, mintha be akarnál csapni... Az őszinteség az egyik legfontosabb dolog.
Így aztán Lenke vörös lett, majd szőke, kipróbált minden árnyalatot, amit a fodrász ajánlott, mert úgy érezte, hogy minden új szín, új forróságot hoz a lassan hűlni kezdő hitvesi ölelésekbe is. Egy szép napon Józsi újabb kívánsággal állt elő:
– Minek ez a sok felesleges kiadás? Nincs szebb, mint a fiatalos arc és az őszes haj ellentéte. Ki kellene próbálni. Biztosan neked is előnyös lenne.
Ki tudja, hol látott ilyent, meg hát minek is megint változtatni, de azért némi töprengés után Lenke rászánta magát, hogy lenöveszti a haját. Mivel éppen a platinaszőkénél tartott, úgy gondolta, talán nem lesz túl feltűnő a hadművelet. Tél eleje volt, a kucsma ápol s eltakar, tavasszal egy rövid fiús frizura már az eredeti cirmosra őszült látványt adhatja.
Az első pár centi után világosan látszott, hogy festék alatt tökéletesen megőszült.
– Nagyszerű! – biztatta Józsi – Így még sokkal szebb leszel.
Ez kicsit megnyugtatta az asszonyt, de nem mondható, hogy boldog volt tőle, különösen, ha hozzávesszük, hogy közben meg kellett vennie élete első szemüvegét is.
Most is rémülten nézegette magát a tükörben.
– Olyan feszült vagy! – lépett hozzá a férfi – Egy jó meleg fürdő majd segít! Tudod mit? Majd én elkészítem – duruzsolta, és már ment is a fürdőszobába.
Milyen gyengéd és gondoskodó - melegedett át az asszony szíve, mikor beszívta a habfürdő illatát.
– Egy könyvet is idekészítettem a székre, eléred a kádból. Legalább egy órát pihenj itt, másképp nem használ. Ha hűlne közben a víz, engedj rá egy kis meleget! Én addig zenét hallgatok.
Lenke behunyta a szemét és álmodozott. Nem volt ez egy nagy élet... de amire fiatalon legjobban vágyott, az sikerült. Az egész életet betöltő szerelem... sírig tartó hűség. Hogy ilyen nincs? Ha valakinek, nekem sikerülni fog... – gondolta annakidején... és lám összehozta a sors azzal az egyetlennel, akivel ezt az álmot meg lehet valósítani...
Kinyitotta a szemét. Kinyúlt a könyvért és bosszúsan vette észre, hogy nincs mellette a szemüvege. Ha szólok neki, mérges lesz, hogy erre igazán magam is gondolhattam volna. Kilépett a kádból, éppen csak lerázta magáról a vizet és amúgy pucéran elindult a szemüvegért. Aztán eszébe jutott, hogy egy magazin jobb lenne, mint Agatha Cristie. Kicsit megborzongott, de mégis tovább ment a dolgozószoba felé. Meztelen talpának halk neszét elnyelte a vastag szőnyeg és Brahms muzsikája.
A dolgozószobában csak az íróasztal lámpája égett. A férfi sziluettje sötéten rajzolódott ki a fénykörben. Elmélyülten írt. Lenke lábujjhegyen lopódzott mellé és kíváncsian benézett a válla fölött az írásra. Józsi összerezzent és egy ösztönös mozdulattal rácsapta a tenyerét a papírra.
– Naaa... mutasd! – kapott oda kicsit incselkedve az asszony, de Józsi megpróbálta eltüntetni a levelet, így Lenke csak a megszólítás kezdetét látta egy pillanatra: Édes, egyetlen... Karvalyként támadt a férfi kezére. A lap elszakadt... az asszony, nyomában a rémült férfivel, rohant, hova is... hova is mehetne, hogy legalább még egy pillantást vethessen a megszerzett fecnire... Beugrott a mosdóba, de a reteszt már nem volt ideje betolni, a férfi feltépte az ajtót és elkapta a kezét... Szétfeszítette a nő görcsösen ökölbeszorított ujjait. A papír a kagylóba hullt. Egy pillanatig ott forgott, aztán elvitte a víz a szavakat: Édes, egyetlen szerelmem, Margit!
– Margit? – visított fel az asszony – Az a festett-hajú kurva! Természetes színek...! Tcc! Csak az ősz haját takarják.... Most nem érzed becsapva magad?
Józsi már visszanyerte lélekjelenlétét és magabiztosan folytatta:
– A szoba is úgy szép, ha festett!
– ...de... de te mindig azt mondtad...
– Mit mondtam én? ...És ha mondtam? Az akkor volt! Inkább azzal törődnél, te hogy nézel ki... Menj... menj, és nézd meg magad a tükörben!
Lenke csak most ocsúdott rá, hogy csapzottan, meztelenül áll a férfi előtt. Megborzongott. Leakasztott a fogasról egy nagy törölközőt és magára tekerte.
