- Hát eljöttél haver? - Ebben megnyugvás is volt, beletörődés is. Az anyját illett volna kihozatni. De mit kezdjen itt az anyjával? - Te nem változtál semmit!
Őszintén gondolta. Tíz év, az tényleg semmi.
Még az autóhoz sem értek ki, mohón kérte:
- Mesélj! Mi újság a haverokkal?
Holott tudta. Rendszeresen levelezett velük Csakhogy a levél az más. Levélírásnál még lehet fontolgatni.
Szentei Gábor fáradt volt. Hosszú út állott mögötte. A mesét másnapra tartogatta. Most ezt az új, ismeretlen világot akarta magába szívni. Hagyta, hogy Béla vigye a bőröndjeit. El-el maradt mögötte. Az emberek forgatagát nézte. A sok feketét, a sok kreolbőrűt, a szokatlanul sok kövér embert. Ez más volt, mint a ferihegyi repülőtér. Persze minden repülőtér más. De ez! Egy új világ kapuja.
- Mi újság a haverokkal?!
- Nem ismernél rájuk - csak ennyit mondott. A sárga taxikat nézte meg a csizmás rendőröket. Filmekben látott ilyet. Autók után bámult. Ahány, annyiféle.
A parkolóban leesett az álla. Béla kocsiját a roncstelepen is csak a súlyáért honorálták volna. Rozsdarágta, színehagyott, többször törött böhöm nagy batár. Talán még motorja sincs, el sem indul. Amerikában mindenkinek Cadillackel meg Mercedesszel kellene járni.
Az autóban a gyújtással együtt robbant a zene.
“Csavard fel a szőnyeget, még ma éjjel…”
Ez csalódás volt. Miért nem Dire Straits, Duran-Duran, Elton John vagy Michael Jackson? Hungária?
Béla vigyorgott. Hát ehhez mit szólsz, öregem? Ezek a Jensen hangszórók sokat tudnak! Elton John meg Michael Jackson? Ugyan már! Itt, Floridában? Minden sarkon van. De Hungária, az Omega vagy Kovács Kati, azt vedd meg a lemezboltban!
- Halkítsd már le, az isten szerelmére!
- Csak, ha mesélsz. Na, nyíljon meg a szád! Mi újság a haverokkal? De nyúlj hátra az ülés mögé. A hűtőládában találsz sört, az majd megoldja a nyelved. Nekem is vegyél ki egyet.
- Te iszol vezetés közben?
- Naná! Álljak meg öt percenként amikor megszomjazom? Különben is, nem frankó? Mit adtunk volna annak idején, ha lett volna egy ilyen kocsink, amibe az egész banda bevágódhat. Ölünkben a csajok, melletünk egy láda kőbányai sör, aztán irány a Balaton.
- És a rendőrök?
- Szarok a rendőrökre! Nem teszem ki az ablakba a sörösdobozt, és kész. Amit nem látnak, azzal a kutya sem törődik.
Gábor nem firtatta tovább. Ivott a sörből és bámult kifelé. Egy villa. Ugyan! Egy palota! Aztán egy lakókocsi, körülötte lim-lomok, kacatok, szemét, két autó roncsa. És megint egy villa. Ápolt pázsit közepén kéken csillogó úszómedence. A saroknál már térdig éro gaz. Hát, ez nem Rózsadomb! Távolabb felhőkarcolók kapaszkodnak az égre. Itt egy hatalmas plakát alligátorfarmot hírdet. Hamm, bekaplak!
A zene még mindig bömbölt. Kovács Kati.
“Mondd, gondolsz-e még arra, hogy volt egyszer egy nyár…”
A kocsi ablakai lehúzva. Sokan fordultak feléjük. Gábor hideg sörrel nyugtatta magát. Persze, hogy bámulnak! Ki jár ilyen kocsival Amerikában? És ki bömböltet magyar zenét? Odahaza lelöknének az útról.
Volt még min álmélkodni.
A lakóházat pálmaerdő vette körül. Két pálmaág között kék folt az óceán. Luxus és jólét! Gábor kezdett felengedni. A lakást nézte. Ezt a giccsparádét! Sírni szeretett volna. A rendetlenség még csak hagyján. A díszkulacs meg a herendi porcelánfigura is hagyján. De az üres kőbányai sörösüveg a kandalló felett? Egyáltalán, minek ide kandalló? Floridában? És ez a teljes összevisszaság! Rajzszöggel a falra erősített Munkácsy repró, mellette a Hungária együttest ábrázoló színes poszter. Képeslapok és magyar újságokból kivágott képek.
Itt nincs is igazán bútor! Hol fogok én aludni? A földön, vagy itt ezen a kopott heverőn? Nem mondom, a sztereó az komoly. Az nagyon komoly! De a többi? És odakint pálmafák karolják át a házat! Bélára nézett. Erre mit mondasz?
Béla már a bőröndöket túrta. Jobb kezében egy szál gyulai kolbász. Szerencse, hogy az amerikai vámosok nem nyitották ki a bőröndöt. Kenyér nélkül, nagyokat harapott a kolbászból. Bal kézzel egy üveg pálinkát nyújtogava, tele szájjal mondta:
- Nyisd már ki ezt az üveget! Igyunk valamit arra, hogy itt vagy!
Igyunk, ez rendben van. Gábor még sohasem ivott amerikai whiskyt. Lehet, hogy nem jó, de meg kellene kóstolni. Most ihat megint körtepálinkát. Na, nem baj. Majd holnap. Talán.
Béla egy lemezt emelt ki a bőröndből. Feltette a lemezjátszóra és bekapcsolta a sztereót.
“Menthol, Hotel Menthol…”
Szaxofon, dob, zongora, gitár.
“…messzirôl fénylik a Hotel Menthol…”
A két hangszóró együttesen száz watt. Remegjenek csak a papírfalak! Dőljön össze a ház! A szomszédokat egye meg a fene!
Igazi, régi rock and roll! Magyar rock and roll!
Ahogy a zongorista ujjai táncolnak a billentyűkön, ahogy rezdülnek a gitár húrjai, ahogy pereg a dobverő, úgy dobolnak az ujjak, dobognak a lábak, a szaxofon hangjára hullámzik a tüdő, felengednek a megfeszült idegek, ringató ritmussá válnak az álmok, simogató dallam az élet. Gondolkodás nélkül elfogadható, azonnal élvezheto, mint ez a zene, amely magával ragad, betölti a szobát, szétfolyik a szőnyegen, vibrál a levegőben, betölt mindent, egy gombostűfejnyi helyet sem hagy gondoknak, valóságnak, múltnak és jövőnek; ezen nem kell vitatkozni, nem kell tudatosan elfogadni, rád kényszerül, de nem erőszakosan, mélybe húz, de nem a súlyánál fogva, felemel, de nem az erejével; te omlasz össze, te szállsz magasba, a zene csak kísér, veled marad, hogy megkapaszkodhass, ha kell. Választ ad a meg sem fogalmazott kérdésekre, s minek akkor már kérdeni, ha készen van a válasz? Az a válasz, amit hallani szeretnél.
Magyar rock and roll!
Hol volt a Hungária együttes 1964-ben? Amikor még Andor Pali gitározott a Béke téren. Nem is tudott gitározni! Hát még énekelni! Sí lavz jú je-je-je. Mégis jobban tetszett, mint Sárosi Kati vagy Kóos János.
“Anyone who ever loved, could look at me…”
“Anyone who ever dreamed…”
Ki tudta, hogy miről énekel Cilla Black? És mégis jobban tetszett, mint a “Járom az utam,” amit az öreg csavargók már-már magyar nótaként kornyikáltak a kocsmában.
“Kicsit szomorkás a hangulatom máma…”
Az üvegbol már jócskán fogyott. Az ital enyhítette Gábor fáradtságát. Már nem érezte annyira az elmúlt harminchat órát. Az amerikai whisky sem hiányzott.
- Most már tényleg mondj valamit! Mi van Andor Palival?
- Mit mondjak róla? Megnősült. Te is tudod. Van két sráca. Amit te nem tudsz, az legfeljebb annyi, hogy már be sem lehetne rángatni a csehóba. Néha azért még megiszik egy-egy korsó sört, de egyébként mindene a család. Papucs. És meghízott.
Az nem baj. Meghízott, hát meghízott! Az a korral jár. A kocsmába meg majd becsábítom, ha hazamegyek. Akkor mondja azt, hogy család, amikor a régi haver hazatért! Az lesz a kihagyhatatlan balhé!
- Nagyjából ezt mondhatom a többiekről is. Ki-ki él magának.
- Nem is jártok össze?
- Nemigen. Akad haver, akivel akkor találkoztam utoljára, amikor veled.
- Az bizony rég volt!
Bélának hirtelen összeszorult a gyomra. Talán a körtepálinka. Nem is Gábortól, az összes havertól kérdezte:
- Kiskék?
- Kiskék!?
Ne add a hülyét! Tudod te nagyon jól, hogy kiről beszélek. Kiskék Edit! Elő a farbával! Vagy segítsek?
Gábor hallgatott.
- Jó párszor felmerült bennem, ha majd egyszer hazamegyek, előkerítem és elveszem feleségül.
- Férjnél van.
Haver, te hülye vagy! Férjnél van, persze, ezt én is tudom. Ez nem baj. Sok nőt elvettek már a férjeiktől. Majdnem durván vágta oda:
- És aztán?
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Hogy-hogy mit? Elhozom, és kész. Ha van férje, ha nincs.
- Gyereke van.
- Na és? Hozza magával a gyereket. Nem láttál még ilyet?
- Ilyet még nem. Verd ki a fejedből!
- Tudod, hogy mennyire odavolt értem?
- Tudom. Akkor még mind a ketten hülyék voltatok. Azóta eltelt jó néhány év. Ráadásul te el is jöttél. Jó régen.
- Hívtam!
- De nem jött veled!
- Te nem ismered a nőket! Félt. Gőze sem volt nagyvilágról.
- Neked volt?
- Nem sok. De legalább nem féltem.
- És időközben mi változott?
- Hogy-hogy mi változott?
- Kiskék Edit akkor nem jött veled. Most férje van, gyereke, miből gondolod, hogy most utánad jönne?
Miből, miből? Most megkaphatná amire mindig áhított. Persze, te honnan tudhatnád, hogy Kiskék nekem mennyit siránkozott. Komolyan gondolod? Buta csaj, hát hogyne! Akkor rá kell hajtanunk. Ráhajtunk, mire? A lakásra.. Sok pénzt kell összegyujtenünk. Kiskék! Az a törékeny, vágyakozó, szende édes! Milyen realista! Lakás majd lesz. Miből, hogyan? Majd lesz. Valahogy majd lesz. Előbb-utóbb mindekinek lett. Addig leszünk a mutternál. Az Országbíró utcai szoba-konyhában? Ott hát! A mutter nem bánja, s nem mi leszünk az egyetlenek, akinek egy szoba-konyhát kell mással megosztani. De én nem tudok veled…, ha az anyád ott alszik a másik ágyon. És a Béke téri padon tudtál? Jaj, az más! De disznó vagy! Mert a közelben nem volt senki, ha meg jött valaki, időben észrevettük. Gáborkám, öreg haver! Hogyan magyarázzam ezt meg neked? Elhozom Kiskéket, ha hazamegyek. Most már nem kell a mutterhoz vinni.
- Gondolod, hogy egyszerűen elfelejtett?
- Nem gondolok semmit. Tudok valamit. Azt, hogy férje van, családja, és te hagytad őt ott.
- Az más volt!
Naná, hogy más volt! Kiskék folyton veszekedett. Soha nem lesz lakásunk, ha te minden pénzt eliszol a haverokkal. A pénzünket! Így akarsz összeházasodni? Így akarsz lakást? Tudom, tudom, de hát mit csináljak? Egy korsó sör ára miatt nem fogunk lecsúszni a lakásról. Nem egy korsó! Rendben, akkor legyen tíz. Legyen húsz! Na és? Húsz korsó sörön múlik egy lakás? Húsz korsó sörön múlik egy házasság? Jól van, jól van, de mit csináljak? A régi, gyerekkori haverokat nem lehet csak úgy kikerülni. A Béke téren, a templom mögött nem lehet elbújni előlük. A haverokat csak otthagyni lehet. És csak veled együtt Kiskék!
Gábort már nem kellett bíztatni. Töltött magától is. A körtepálinka nagyon jó. A körtepálinka mindenütt a világon nagyon jó.
Te szerencsétlen! Elvette az eszed a jólét? Ha ugyan ezt jólétnek lehet nevezni. Te bolond! Te tényleg azt gondolod, hogy Kiskék majd otthagy csapot-papot, férjet és gyereket, kijön ide, mert hajdanvolt babájának van egy lepra tragacsa, ami ugyan kétszer akkora, mint egy normális autó, de hatszor annyi baj van vele. Ahogy kinéz, azt meg egyenesen szégyellni kell. A sztereó az frankó! De hova fekteted Kiskéket? Itt nincs Béke téri pad! Itt még egy tisztességes ágy sincs.
Gábor nem hallotta a csengetést, de Béla már számított rá, várta. Sejtelmesen vigyorgott barátjára amint ajtót nyitott. Két fiatal lány lépett be a szobába. Béla nyakába borultak. Angolul fecsegtek, kissé énekelve, kissé affektálva, feszélyezetlen bizalmaskodással. Gábor nem értette mit mondanak, csak egy néhány szót értett-beszélt angolul.
Béla beljebb tuszkolta a lányokat, aki szemmel láthatólag ittak már valahol.
- Ne mondd, hogy nem királyi fogadtatás! Csajok a tiszteletedre - mondta nem kis büszkeséggel, aztán széles mozdulattal a barátjára mutatott. - A haverom. Akiről beszéltem nektek.
A két lány lehengerelte Gábort. Ez váratlanul érte, de jó volt, akármiről karattyoltak is érthetetlenül. A szőke alkohol illatú csókot nyomott az arcára. Ahogy hozzáért, megérezte kemény mellét. Még nem tudta mi lesz, hogy lesz, de ezt a szőkét már kiválasztotta magának. Nem csak a melle kemény, a lábai is jók. Szép feje van, csábosan csillogó szeme. Csak ne affektálna úgy! A másik szerényebb volt. És egy picivel csúnyább.
Béla a szoba közepén állva igyekezett túlharsogni a sztereót.
- Na, fasza gyerek vagyok, ugye?
A lányok italt követeltek. Béla két poharat kerített a parányi konyha rendetlen összevisszaságából. Díjakat nem adnak át olyan fennkölt módon, ahogy ő a körtepálinkát kínálta. Alig volt már az üveg alján, de tudta, hogy van még egy másik üveg is a bőröndben. Sőt, van egy üveg barackpálinka is. Nagyszerű haver ez a Gábor!
A lányok köhögtek. A szebbik is csúnya lett egy pillanatra. Megrázkodott, az ital felét a szőnyegre löttyintette.
- Mi ez? - kérdezte, s olyan arcot vágott, mint akivel ecetet itattak. Ezt még Gábor is megértette.
Béla sértődötten húzta ki magát.
- A legfinomabb ital a világon!
- Pfuj - volt a kétségbeesett válasz. - Nincs valami rendes innivalód?
Most Gábor is megszólalt, felötlött benne, hogy az elôbb amerikai whiskyt kívánt.
- Adj nekik valami mást! Látod, hogy nem veszi be gyomruk. Nekem is hozhatsz egy kis whiskyt.
- Jó, jó, hozok. Attól még megkóstolhatják - mondta Béla csalódottan. Ha nem hülye amerikai lányok mondják, akkor most vérig lett volna sértve. Így is megbántották. Főleg az fájt, hogy Gábor a védelmükre kelt. Ahelyett, hogy röhögött volna a kínlódásukon.
Egy üveg bourbon whiskyvel tért vissza. Most nem töltött a lányoknak; kezükbe nyomta az üveget. Abból ittak, abból kínálták Gábort is, aki örült, hogy végre amerikai whiskyt ihat. Nagyott húzott az üvegbol. Nem volt igazán jó.
- Jóképű barátod van. Tényleg nem ért angolul? - kérdezte a szőke némi kétkedéssel a hangjában, mintha legalábbis mindenkinek illenék angolul beszélni.
- Tényleg nem.
A szőke vihogni kezdett.
- Nem baj. Nekünk akkor is tetszik.
Gábornak is tetszett. Kinek ne tetszett volna? Hiszen a szőke már meg is csókolta. Kurvák ezek, vagy csak ilyenek? Be nem állt a szájuk, de most már ez sem zavarta. Nem értette mit mondanak, csak bólogatott lelkesen. A fáradtsága teljesen elmúlt.
- Yes, yes - mondta, noha nem tudta mire.
A két lány egyszerre kezdett nevetni.
- No! No! - erre még jobban hahotáztak.
Béla a sztereóval babrált.
- Ezt hallgassátok meg! - mondta angolul.
“Petroleumlámpa, milyen szép a lángja…”
A figyelem nem volt hosszú életu. Ajkbiggyesztés követte.
- Nem értjük.
- Na és? Mit kell ezen érteni? Jó a zene vagy nem jó?
A lányok a vállukat vonogatták értetlenül. Összenéztek. Gábortól is elhúzódtak. Ez nagyon bosszantotta. A makacs barátja is bosszantotta. Hallgassa az Omegát amikor egyedül van! A végén még elriasztja a csajokat. Pont most, amikor a szőkével már egész jól összebújtak.
“Régi csibészek, nem ismernek engem meg…”
Gábor megelégelte.
- Tegyél fel valami normális zenét!
- Ez nem normális? - kapta fel Béla a fejét.
- Normálisnak normális, de nem veszed észre, hogy nem idevaló?
- Hova való? A szemétbe? - Béla szemei részeg kihívással csillogatak.
A lemez lejárt. Négy ember csendje nehezedett a szobára. A lányok nem értettek semmit.
Bélában még maradt egy kevés a vendégszeretetből, amivel ilyen csúnyán visszaéltek. Elővett egy amerikai lemezt. De milyet! Paul Anka harminc évesnél öregebb számai. Tudta, hogy ez sem fog tetszeni a lányoknak. Itt élnek, itt születtek ebben az országban, de talán még nem is hallottak Paul Ankáról. Gershwinrôl végképp nem. Le vannak szarva! Ezt legalább megértik.
Kiskékre gondolt. Arra az időre, amikor már a nőt látták benne. Azt, hogy szép. Hogy lehetne valamit kezdeni vele. Arra az időre gondolt, amikor még gyakran járt kék bakfisruhájában. Ő nevezte el Kiskéknek. Akkor még csak álmodott róla. Sötét szobában, magnót hallgatva. És mindig ugyanazt a számot.
“You are my destiny,
You are, what you are to me…”
Kiskék! Te drága! Ott a Béke téri padon miért nem veszekedtél? Amikor megcsókoltalak, amikor a hajadat simogattam. Akkor miért bújtál hozzám szótlanul? Akkor kellett volna, hogy ellökj magadtól. Akkor kellett volna balhéznod a sör, a haverok, a pénz meg a lakás, meg az egész istenverte élet miatt! Csakhogy akkor még neked is gyönyörű volt minden.
A lányok Paul Ankáért sem voltak oda. A whiskys üveg körbejárt. Gábor kezdett belemelegedni, feltüzelte az alkohol. Magához húzta a nagymellű szőkét, de nem vette le kezét a másikról sem. Addig menj, ameddig hagynak.
- Engem is bosszantani akarsz? Tegyél már végre fel egy olyan lemezt, ami mindenkinek tetszik. Ha már idehívtad ezt a két csajt, ne legyél ünneprontó!
- Mit mondd a barátod?
- Ugyanazt amit ti.
A két lány szeme összevillant. Nem szóltak egy szót sem. Béla felbontotta a második üveg körtepálinkát.
Micsoda hülye népség! A körtepálinka nem jó, a magyar zene nem tetszik, mert nem értik, ha zsíroskenyeret adnék nekik, felfordulna a gyomruk. Már bánta, hogy idehívta a két lányt.
Azt mondta nekik: jön a haverom Magyarországról, nagyon klassz srác. Csinálunk egy jó bulit. Egy igazi magyar diszkót! A csajok csak ujjongtak. Az nagyszerű lesz! Magyar diszkó? Amit csak akarsz, jöhet! Most meg mi bajuk van?
Újabb lemezt kotort elő. Most már csak azért is.
“Régi nóta, hogy megváltozom végre,
Régi nóta, már évek óta enyém…”
Gáborban is dolgozott az ital.
- Menj már a fenébe!
A két lány megint elhúzódott tőle. Valamit sustorogtak, és ez nem tetszett neki. Utánuk csúszott. A lányok nem tiltakoztak. Még most is volt bennük engedékenység, de már nem voltak olyan barátságosak.
- Most mondd meg, te marha, hogy mire jó ez? Otthon még elvétve sem voltak magyar számaid, most meg állandóan ezeket nyekergeted. Akkor is, amikor nem kéne. Én hallgathatom éppen eleget, te is, amikor csak akarod. Akkor most miért kell elüldözni ezeket a szép kis csajokat?
- Azért, hogy megtudják mi a jó. Vagy megszeretik, vagy elmennek a francba. Mi tudtunk otthon angol meg amerikai zenét hallgatni, és tetszett, pedig egy szót sem értettünk belőle. Hát akkor ezek se mondják, hogy nem tetszik, mert nem értik. Mit akarnak érteni rajta? Jó zene, és kész!
Gábor odament a sztereóhoz. Válogatni kezdett a lemezek között. Béla hagyta. A lányokat nézte. Utálattal. A lányok megérezték. Szedelőzködni kezdtek.
- Nincs egyetlen normális lemezed se?
- Csak normális lemezeim vannak.
- Legalább a rádión keress valamit!
- Szarok a rádióra! Meg a válogatós kurvákra. Meg a hülye haverokra.
Béla most már nagyon részeg volt. Akadozva beszélt, felbotlott a szőnyegben. Gábor kétségbeesetten nézte hol őt, hol a lányokat. Rettentően sajnálta, hogy nem tud angolul. Legalább meg tudná magyarázni valahogy: a barátja hülye és nagyon részeg, nem tudja mit csinál, nem kell törődni vele. Most mit mondjon? Kézzel-lábbal magyarázva ment a lányok után, akik már az ajtón kívűl voltak.
Béla kulcsra zárta mögöttük az ajtót. Rohadjon meg az ilyen haver! Mégis csak a muttert kellett volna kihozatni.
Most már saját magának akart feltenni egy lemezt, de kiesett a kezéből. Majdnem rátaposott. Visszabotorkált a heverőhöz. Fáradtan leroskadt.
Ilyen rohadt haver! Nem elment azokkal a kurvákkal? Ott gebedj meg velük együtt!
Egy pillanatra kijózanodott.
És mit csinál ebben a nagy Amerikában? Mindene itt van. A bőröndjei, a pénze, ha van. Ezt nem teheti meg. Vissza kell, hogy engedje.
De nem akarta látni se. Te jóságos ég, mennyire nem akarta még látni se!
Mégis nyitva kellene hagyni az ajtót, gondolta még, ha visszatalál, legyen helye, de már nem volt ereje felállni.
