A krimi már elkezdődött. Sági József kiszólt a konyhába:
- Jössz már végre? Hagyd a frászba a mosatlant! Ráér az a film után is.
Ilonka nem a mosatlannal bajlódott. Egy szelet krémtortának vetett véget. Titokban. Mindenkinek kell legyen valami apró titka. Józsi is több sört iszik meg, mint amennyit bevall.
- Már itt is vagyok. Mi történt?
- Egyelőre még semmi sem történt. Csak ezt a házat mutatták.
- Biztosan bújkál benne valaki. Vagy megöltek benne valakit. Másként nem mutatnák. Ha valaminek nincs jelentősége, nem mutatják.
- Ne jártasd már a szádat, szívem! Inkább figyelj oda!
Ilonka nem figyelt oda úgy igazából. Eddig még nem történt semmi, amiért érdemes lett volna odafigyelni. Fél szemét Ságira szegezte.
Tessék! Lassan olyan már, mint egy alkoholista. Oda sem néz, csak nyúl a sörért. Egyszer fel fogja dönteni az üveget. De akkor megfojtom! És még ő beszél diétáról!
- Józsi!
A férfi már tudta mit kell tennie. Kezét elhúzta az asztal fölül, és nyelt egyet. Kár volt behívnia! Maradhatott volna még a konyhában. Minden este ez megy. Mit sajnál egy üveg sörön? Mennyibe kerül egy üveg sör? Az isten szerelmére, hát nincs elég pénzünk?
- Józsi, ez kicsoda?
Két, alig kivehető sötét alak húzódott egy fa árnyékába. Az egyik előrelépett és elindult a ház felé. Amikor a kamera egy kicsivel közelebbről mutatta, nem volt annyira ellenszenves. És még annyira riasztó sem. Huszas éveiben járó fiatalember volt. Ha megborotválkozik, a borbély egy kicsit megigazítja a haját, s valamivel jobb ruhát ölt magára, még a külseje is egész megnyerő. De így!
- Józsi, ez kicsoda?
- Nem tudom, szívem. Eddig még nem mutatták. Figyelj oda, és akkor te is legalább annyira fogod tudni, mint én.
- Undok vagy! Tőled már semmit sem kérdezhet az ember. Idd csak a sörödet!
Sági élt az engedéllyel. Mohón ivott a sörből. Kezdte érdekelni a film.
A házat fák vették körül. Nem volt igazi erdő, csupán néhány fa, de öreg fák, lombosak. Eltakarták a házat, és annak is oltalmat, fedezéket nyújtottak, aki a házat akarta megközelíteni. Szél zörgette a leveleket, felhőt sodort a hold elé.
- Szerinted van valaki a házban?
- Egész biztos, szívem.
Ilonkát mindig bosszantotta, amikor a férje ilyen nemtörődömséggel, csak úgy odavetette a választ.
- Nem olyan biztos! A betörőknek is van eszük. Nagyon jól tudom, hogy van eszük. Sokáig figyelnek egy-egy házat. Mindent megfigyelnek. Minden apróságot. Aztán, amikor biztos, hogy senki sem tartózkodik odahaza, akcióba lépnek.
Hol hallotta ezt az akcióba lépneket? Teljesen mindegy, így igaz. Igenis akcióba lépnek. Nem olyan egyszerű csak úgy behatolni egy házba. Ahhoz akcióba kell lépni!
- Lehet, hogy nem is betörő. Lehet, hogy egy gyilkos.
- Gyilkos? Miért gyilkolna?
- Nem tudom, szívem. Talán bosszúból.
- Bosszúból?
- Lehet, szívem. Én sem láttam többet a filmből, mint te. Bosszúból vagy másból, lehet, hogy gyilkolni akar.
- Gondolod, hogy csak úgy? Minden ok nélkül?
- Nem tudom, szívem, hogy okkal vagy ok nélkül.
- Végeredményben egyáltalán nem lehetetlen. Sok ilyenről hallottam már. Az újságokban is sokszor lehet olvasni ilyesmiről. Elég gyakori, hogy csak úgy… Passzióból. Rohadt világ ez! Tulajdonképpen velünk is megtörténhetne bármikor. A szomszédaink felől egész biztosan. Gondolod, hogy kihívnák a rendőröket, ha valami gyanús alakot látnának a ház körül ólálkodni?
Hogy ilyenkor miért nem tud valaki telefonálni? Akkor egy óra hosszat a telefonon ülne, és nyugodtan nézhetném a filmet. Még szerencse, hogy a football meccsek nem érdeklik. Persze, még olyankor is…
- A tűzoltókat is, szívem.
- Na tessék! Neked semmit sem mondhat komolyan az ember. Felőled akár ki is rabolhatnának minket. Majd kifizeti a biztosító, nem igaz? Neked minden olyan borzasztóan egyszerű! De csak mert felelőtlen vagy és nemtörődöm.
Sági nem válaszolt. Ilonka megint belelovallja magát valamibe. Jó alkalom volt, hogy ismét igyon a söréből. Kihasználta. Talán egy korty, ha maradt az üveg alján. A következő üvegért ki kell menni a konyhába. Irigyelte a betörők és tolvajok ügyességét. Az ember orra elől ellopják amit akarnak. Hogy lehetne még egy üveg sört becsempészni a hütőszekrényből?
A kamera a ház ablakát vette célba. Odabent égett a villany. Egyszerű, jellegtelen nappali szoba volt. Egy heverő, két fotel meg egy dohányzó asztal. A fotelek támlája olcsó, színes terítôkkel leborítva. A sarokban televizíó, a falakon néhány filléres reprodukcíó, sötét plasztik keretekben. Középkorú házaspár ült a heverőn. Televizíót néztek.
- Látod, vannak benn! Te honnan tudtad ezt előre? Persze könnyű! Ezek a filmek mind egyformák. Csak a gyilkos más. Meg az áldozat. Szegénykéim! Nem is sejtik. Azért ez nagyon izgalmas. Biztosra veszem, hogy ugyanolyan szomszédaik vannak, mint nekünk. Szerinted végigjöhet valaki ezen a telepen anélkül, hogy észrevennék?
- Hagyd már abba, szívem! Nézd a filmet!
Sági nagyon gyakran dolgozik késő este is. Amikor korábban jön haza, előveszi az újságot. Azután vacsoráznak. Azután nézik a televizíót. És azután lefekszenek. Valamikor beszélgetni is kell. Ilonkát most nem érdekelte a film. Egy kamaszlány durcásságával nézett a férjére. Nem hagyta annyiban.
- Hallani akarom a véleményedet! Nem te vagy itthon esténként. Egyedül! És én félek! Ha egyáltalán érdekel, akkor most megmondom, hogy igenis félek. Tudni akarom, hogy mit gondolsz a szomszédokról!
- Mi sem állunk mindig az ablaknál, ők sem leskelődnek.
- Ne mondd már, hogy soha nem néznek ki, ha valami zajt hallanak. Én mindig kinézek, még a legkisebb zajra is.
- Az ilyen besurranó tolvajok és gyilkosok nem csapnak zajt. Nagy prakszisuk van az ilyesmiben. Az orrod elől elemelik a sört az asztalodról, anélkül, hogy észrevennéd.
- Már megint a sörön jár az eszed?
- Csak úgy mondtam. Mondhattam volna cigarettát, vagy bármi mást is.
- De te sört mondtál!
- Igen, szívem, sört mondtam. Bocsánat!
Most mind a ketten elhallgattak. A televizíót figyelték. Amikor a fák mögül előbukkanó fiatal férfi az ablakhoz settenkedett, hirtelen megszakadt az adás. A képernyőn egy bájosan mosolygó, meleg és bíztató hangú lány jelent meg. Pipereszappant ajánlott behízelgően rábeszélő modorban.
Sági a szünetet kihasználva feltápászkodott a heverőről. Lesz, ami lesz, kivesz magának még egy sört a hűtőből. Ilonka figyelmét most lekötötte a szappant hírdető lány. Szerette a hírdetéseket, mindig hallott, talált valami újat.
- Ez a nő tisztára olyan, mint Dorothy volt. Csak ápoltabb.
Sági a konyha felé közelítve válaszolt. Oda sem nézett a képernyőre.
- Nem tudom kiről beszélsz, szívem. - Pedig nagyon is tudta. Nap nap után hallhatta a feleségétől, hogy Dorothy volt az, aki elcsábította, bűnbe vitte a fiukat. Dorothynak volt köszönhető, hogy hónapok óta nem is hallottak a gyerekről. Hogy Pityuka a züllés útjára lépett. Dorothynak volt köszönhető, meg neki, Ságinak, aki nem volt hajlandó áldozni a gyerekre, sajnálta a pénzt a privát iskolára. Az állami iskolákban is éppúgy tanítják a nebulókat, ott sincsenek rosszabb tanárok. Magyarországon nem voltak külön iskolák, mindenki állami iskolába járt, és ott is ugyanúgy voltak jó meg rossz tanulók, jó magaviseletűek meg csibészek. Ettől még nem lett minden gyerekből bűnöző.
- Dehogynem! Tudod te nagyon jól, hogy kiről beszélek. Arról a perszónáról, aki…
- Igen, igen, tudom már. De én csak egyszer vagy kétszer találkoztam vele. Az is nagyon régen volt.
Régen? Ilonka keserűséget érzett annak tudatára, hogy Józsinak mindig minden régen volt. Hogy lehet egy férfi ilyen? Mindent kitöröl az agyából, ami akár csak egy órával ezelőtt történt. Vagy egyszerűen csak nem akar emlékezni semmire. Elérzékenyült. Lehet, hogy nem is volt annyira régen? Mi lehet Pityukával? Óh, istenem, miért nem adtál nekem egy tisztességes, szófogadó gyereket? Olyan rettentően nehéz dolog, hogy egy gyerek szeresse a szüleit? Hogy engedelmes legyen és hallgasson rájuk? Persze, hogyan is hallgathatott volna rám, ha az apja sem képes megérteni azt, amit mondok? Hiába mondtam neki, hogy ne köziskolába járassuk a gyereket, mert ott csak a rosszat tanulja. A tanárokat nem érdekli semmi, csak az, hogy a fizetésüket megkapják, a kölykök meg azt csinálnak amit akarnak. Így aztán nem csoda, ha rákapnak a kábítószerre, egyik a másikat viszi bűnbe. Micsoda gonosz időket élünk! Mi mindent megteszünk egy gyerekért, az életünk rámegy. És…?
- Nem is volt olyan régen. Ez a nő meg csak annyiban emlékeztet Dorothyra, hogy ugyanolyan behízelgő, negédes. Nem tudom, hogy ez milyen, de az a lány tele volt álnoksággal, velejéig romlott volt, csak játszotta az ártatlant. Vajon mi lehet most Pityukával?
Sági megtorpant a konyhaajtóban.
- Ne kezdd már megint! Mire való ez az állandó kesergés?
Ilonka szipogni kezdett.
- Menj csak! Idd csak a következő sörödet! Puffadjon fel tőle a hasad! Törődsz is te énvelem? Vagy a fiaddal. Felőled akár fel is fordulhat.
Sági megfeledkezett a sörről.
- Mire való ezt csinálni, szívem, majdnem minden este? Évek óta! Ha nem üldözted volna el, most nem fájna a szíved.
Ilonka feljajdult.
- Persze, mindenért én vagyok a hibás. Én üldöztem el! Mert ki mertem nyitni a számat? Te bezzeg hallgattál, holott neked kellett volna a sarkadra állni, hiszen te vagy a férfi a házban. De milyen férfi! A sörödön meg a football meccseken kívül akkor sem érdekelt téged semmi más. Még a saját fiad meg a feleséged sem. Tudom, te hagytad volna, hogy szétszedjék a házat azzal a kis ringyóval, meg a gengszter barátaival, akik úgy jártak ide mint valami rossz kocsmába. Ha rajtad áll, akkor mindenünkből kiforgatnak, tönkreteszik a házat
Sági tehetetlenül állt a konyhaajtóban. Mit mondjon? Ismételten vágja a fejéhez, hogy igenis, te üldözted el a gyereket? Miért nem lehetett megérteni, hogy egy majdnem húsz éves kölyök nem akar az anyja szoknyájába kapaszkodni. Szüksége van lányokra, barátokra. Mikor élje világát, ha nem tizenéves korában? Később már úgy sem lesz rá módja, belefárad a munkába meg a családi viszályokba. Olyan nehéz ezt belátni? Hogy ide jártak? Hát, istenem! Csavarogtak volna inkább az utcákon? Akkor mi a fenének ez a ház?
- Óh, micsoda férjem van nekem? Mondd meg, milyen ember vagy te? Gürcölsz egész nap, mint egy állat, iszod a söreidet, és azon kívül nem törődsz semmivel. Neked fogalmad sincs, hogy mit csináltak azok a hátad mögött. Tudod, hogy még kábítószert is hoztak ide? És lopták a pénzedet, a pénzünket, amit sosem voltál hajlandó bankban tartani. És paráználkodtak szemérmetlenül. Ebben a házban! Rajtakaptam őket! Bezzeg téged nem is érdekelt volna. De én nem tűrhettem! Érted? Egyszerűen nem tűrhettem tovább. Könnyű azt mondani, hogy elüldöztem a saját gyerekemet.
Ilonka sírva fakadt. Sági visszalépett az ajtóból és csitítgatni kezdte.
- Hagyd már, szívem! Így történt, most már nem tehetünk semmit. De azért meglásd, hamarosan megjön az esze. Most még éli világát, de egy szép napon beállít majd, s talán még bocsánatot is kér. Ne gondolj rá, szívem. Inkább nézzük a filmet.
Visszatelepedett a heverőre. Megfogta Ilonka kezét, megszorította, aztán engedett a szorításon. Ez nyugtatólag hatott.
A kamera most a ház hátsó bejáratát mutatta. A fiatalember óvatosan, de magabiztosan közeledett az ajtóhoz. Néhány másodpercig babrált a zárral. Az ajtó zajtalanul kinyílt. A következő képen megint a ház nappali szobáját lehetett látni. A házaspár gyanútlanul nézte a televizíót. Nem beszéltek, figyelmüket lekötötte az adás. A műsort kísérő zene betöltötte a szobát. Az apró neszek egybeolvadtak a zenével. A kamera elfordult a házaspárról. A nappaliba vezető ajtó látszott, amint résnyire kinyílik, s a résen keresztül egy sötétbarna szempár fürkészi a szobát. Nem volt gonosz tekintet, inkább riadt elszántságot tükrözött. Az ajtó kitárult. A fiatalember belépett a szobába. Az állólámpa meg a televizíó fényénél jobban lehetett látni. Hosszú, ápolatlan haja fürtökben lógott borostás arcába. Nemigen volt szüksége álarcra. Elég, ha később rendbe szedi magát, emberi formát ölt, és soha senki nem fogja felismerni. Néhány lépés, és már ott állt a házaspár mögött. Azok még mindig nem észleltek semmit. A fiatalember revolvert húzott elő. Alig észrevehetoen remegett a keze. Mély, érezhetoen elváltoztatott hangon szólalt meg:
- Ne mozduljanak!
Ilonka is, Sági is kővé meredtek. A szobában megfagyott a levegő. Úgy hasított beléjük a rémület, mint nem érzéstelenített beteg testébe a műtőorvos szikéje. Mélyen és fájdalmasan.
A hang nem a televizíóból jött!
Egyszerre fordultak meg, hogy teljesen váratlanul szembetalálják magukat a rettegéssel. Ilonka remegett, és Sági sem volt már egészen közönyös. Tehetetlen akarattal szeretett volna megváltoztatni mindent. A világot. Az életet. Önmagát és a feleségét. A múltat is, meg a jövőt is. De nem lehetett. A revolver nem engedte.
- Ha nem tesznek egyetlen oktalan mozdulatot sem, semmi bántódásuk nem esik. Csak azt csinálják amit mondok.
Bólintottak. Vagy csak akartak? Mindenesetre megértették. Egész eddigi életükben nem értettek meg semmit ilyen világosan és tisztán, mint ezt.
A fiatalember Ságira szegezte a revolvert. Ilonka a másodpercnek egy töredékére fellélegzett. Egy férfi, akármilyen férfi, másként néz szembe egy lőfegyverrel. Egy férfivel szemben még a gyilkosok sem olyan magabiztosak, mint egy minden szituációban védtelennek tetsző nővel. Ilonka lopva a férjére pillantott. Vigyázz, nagyon vigyázz! Ez egy őrült! Csak tedd amit mond! Ellenkezés nélkül! Csak most az egyszer légy nagyon engedelmes!
Féltette a férjét, de attól is félt, hogy Sági egyetlen rossz mozdulatáért neki is fizetni kell. Nagyon súlyos árat! Ezek a gonosztevők nem ismernek tréfát. Vigye amit akar! Csak menjen már el! Legyen már vége! Óh, istenem, legyen már vége!
- Gyerünk a hálószobába! Mind a ketten!
Felálltak. Egyikük sem volt kövér, csontjaikra csak a kényelem rakódott le, és most különösen fájt minden mozdulat.
Elindultak a hálószoba felé. Olyan volt, mint egy halottas menet. Csakhogy nem ők kísérték a halált, a halál követte őket. A hálószoba közepén megálltak. Ilonka szerette volna megfogni férje kezét. Szeretett volna megkapaszkodni valamiben. Csoda, hogy nem ájult el.
A fiatalember Ságira parancsolt.
- Nyissa ki azt a fiókot!
Revolverével a komód középső fiókja felé bökött. Sági engedelmeskedett.
Ilonka magához tért. Honnan tudja? Ezek mindent tudnak? Ez a gyilkos úgy intézkedik, mint aki járt már itt ebben házban. De miért nem vitte el akkor a pénzt? Józsi sohase hallgatott rá. Hányszor mondta, hogy a bankba kell tenni a pénzt, de a férje kötötte az ebet a karóhoz, hogy otthon, Magyarországon, sem tartották bankban azt a kevéske kis pénzüket, ami volt. Pedig azt kellett volna. A bankokat őrzik. A bankokra nagyon vigyáznak, csak az emberekkel nem törődik senki. Könnyek csorogtak végig az arcán. Olyan volt ez, mint egy árvíz. Elmosott mindent.
- Feküdjenek az ágyra! Hasra feküdjenek! Kezeket előre tartani!
Hasra feküdtek. Sági szuszogott, Ilonka a könnyeit nyelte. Még sohasem voltak ennyire egyforma gondolataik.
Most! Most! Most!
Egy egész élet telt el így, hasonfekve az ágyon. Vagy csak néhány perc? Sági megmozdította a fejét. Olyan lassan és vigyázva, hogy biztosra vette, ha valaki figyeli, nem vesz észre semmit.
- Elment - suttogta halkan. Ilonka nem is hallotta. Megérezte.
Sági állt fel elsőnek. Izzadt. A halál ott leselkedett valahol a közelben, és ő most rettentő elszántsággal kihívta maga ellen a halált. Fárasztó tusakodás volt. A lábai remegtek. Nem is érezte, hogy lép.
Ilonka már ott volt mögötte. Elbújt a háta mögött, de ott volt. Érezte lehelletét. Érezte az életet. A bátorság kísérte.
- Elment - mondta most már hangosan, de rögtön utána el is hallgatott. Megállt. Várt. A hangos szóval sokat kockáztatott. Mindent. Nehezen fogta fel, hogy nyert. Tekintetének egy villanásával felmérte, hogy a nyitva hagyott fiókból minden pénz hiányzik. És mégis úgy érezte, hogy nyert.
Ilonkát hisztériás roham fogta el. Sírt és jajgatott, úgy kapaszkodott a férjébe, olyan görcsösen, mintha szakadék szélén állna, és vonzaná a mélység.
- Hívd a rendőrséget! Gyorsan! Óh, istenem, igyekezz már! Hívd a rendőrséget, még mielőtt visszajön!
Elengedte Sági kezét. Szemével a telefonkönyvet kereste, de nem ott ahol tartották. Sági azonban már tárcsázott. Remegett a hangja, de nagyon igyekezett összefüggoen beszélni. Többször is megismételte, hogy mi történt, úgy érezte, talán nem elég hitelt érdemlo amit mond. Végül letette a kagylót.
- Mindjárt itt lesznek, szívem. Most már ne félj!
Ilonka dermedten meredt a képernyőre. A már korábban is mutatott ház nappalijában emberek nyüzsögtek, valószínűleg nyomozók. A szoba közepén két holttest feküdt. Körülöttük vértócsa.
Elfordult. A látványtól felkavarodott a gyomra. Hátrább húzódott, egészen az ablakhoz. Ahogy kitekintett az ablakon szemei kerekre tágultak. Látta a gonosztevőt, aki halálfélelmet ültetett beléjük. Futva távolodott a háztól, s még mielőtt eltűnt volna a sarkon, egy fiatal férfi csatlakozott hozzá. A sötétben is nagyon ismerősnek tetszett. Esküdni mert volna, hogy a fiát látja. Felsikoltott. Sági megfordult, de már elkésve vette észre, hogy felesége ájultan csuklik össze az ablak előtt.
