7.
– Van egy nagy ötletem! – kezdte Hajni, amikor Betti megérkezett hozzájuk. – De ez a szülőktől is függ. Menjünk el diszkóba!
A diszkót abban a városban tartották, ahová a lányok gimnáziumba jártak.
– Tőlem mehetünk. Mikor?
– Már holnap. Ha sikerül összehozni az „ősökkel”.
– Majd megkérdezem.
– Én is. Ha neked sikerül, akkor idejössz, és engem is elkérsz. Oké?
– Oké. Ja, a legfontosabbat még nem is mondtam! Krisztián üdvözöl!
– Beszéltél vele?
– Igen. Amikor kikísértelek a buszhoz. Mondtam én neked, hogy tetszel neki!
– Mondta?
– Igen.
Hajni barátnője nyakába ugrott az örömtől.
Betti otthon szóba hozta a diszkót. Édesapja első szóra elengedte. Édesanyja egy ideig még húzódozott.
– Egy 15 éves lánynak még nagyon veszélyes a diszkó! – hajtogatta egyfolytában. – Csak ketten vagytok, nincs, aki felügyeljen rátok. Sötét is van. Sok a részeg ember, akárki belétek köthet!
– Minek nekünk felügyelet? Nemsokára 16 évesek leszünk! Különben is, az osztályból is lesznek ott lányok, ezt biztosan tudom!
– És hogy jöttök haza? Mivel, mikor?
– Vállalom, hogy odaviszem őket, és haza is hozom. – szólt bele Betti édesapja. – Holnap idejön Hajni teljes harci díszben, útra készen, aztán megyünk. Odaviszlek. Meddig akartok maradni?
– Egyig, vagy kettőig... Ha szabad.
– Talán az első alkalommal elég lenne fél egyig. Egyezzünk meg, hogy fél egykor találkozunk a parkolóban!
– Köszönjük, apa!
Betti édesapja nyakába ugrott és puszilta, ahol érte.
Betti örömmel jelentette Hajninak és a szüleinek, hogy megoldódott a diszkó-ügy. Hajni ebből a szempontból előnyösebb helyzetben volt: benne száz százalékig megbíztak a szülei. Rögtön elengedték.
Másnap nagy készülődés folyt Bettiéknél.
Öltözködés, hajformázás, sminkelés. Este kilenc óra körül indultak. Amikor elhaladtak Krisztián nagyszüleinek háza előtt, Hajni észrevette, hogy a Mercedes nem áll az udvarban. Tehát szombaton Krisztián sem unatkozik otthon.
Megérkezésük után Betti édesapja lelkükre kötötte, hogy egy korty alkoholt sem ihatnak, aztán egymásra bízta őket, és hazament.
Még nem voltak sokan, amikor beléptek. Vettek egy-egy üdítőt, és leültek egy üres bokszba. A táncparkett még üres volt, a diszkó viszont egyre teltebb lett. Betti ült szemben a bejárattal, így ő látta az érkezőket. Meglátta azt a lányt az osztályból, aki egyszer megjegyzéseket tett, amiért ők mindig tanultak. Odajött hozzájuk.
– Nocsak, hát ti? Azt hittem, most is a könyveiteket bújjátok!
– Néha kell szünetet is tartani. – szólt Hajni. – Mégsem magolhatunk állandóan.
Ez a kellemetlen nőszemély természetesen egy csapat fiúval érkezett, voltak vagy heten.
– Csak ketten jöttetek?
– Igen. Mi még nem tartunk ott, hogy csőstül jönnek utánunk a fiúk. – jegyezte meg Betti. Erre a lány eltűnt.
– Úgy látszik, nem tudja elviselni a jelenlétünket! – kuncogott Hajni, és kortyolgatni kezdte az üdítőjét.
Betti közben a bejáratot nézte. Egyszer csak úgy tűnt, mintha kihagyott volna a szívverése.
Meglátta Krisztiánt, de nem Krisztián volt számára fontos, inkább a mellette álló fiú terelte el a figyelmét. Ugyanolyan fekete haja volt, mint Krisztiánnak, csak a szeme volt világosabb.
– Hajni, ott van Krisztián! – Hajni majdnem megfulladt a kólában. – És ott van... mellette... Nem ismered azt a másik fiút?
– Nem.
Hajni észrevette, hogy barátnőjének elakadt a szava. Hátranézett.
– Ő az? – kérdezte.
– Kicsoda?
– Ő az, akit kerestél?
– Igen. És most megtaláltam.
Ebben a pillanatban találkozott a tekintetük, nem tudták levenni a szemüket egymásról. Krisztián könyökével meglökte a fiút, hogy induljanak. Egyenesen az ő asztaluknál álltak meg. Mindkét fiúnak egy-egy szál vörös rózsa volt a kezében.
– Sziasztok, lányok, ugye megengeditek, hogy leüljünk? – köszönt Krisztián. – Bemutatom a barátomat, Kristóf Péter.
Peti kezet fogott a két lánnyal, akik szintén megmondták a nevüket. A lányok csodálkoztak a virágon, de nagyon örültek neki. Hajni mellé ült le Krisztián, Peti pedig természetesen Bettihez került. Beszélgettek, ismerkedtek, és táncoltak. Megbeszélték, hogy ezentúl minden szombaton itt találkoznak.
A harmadik alkalommal Krisztiánnak támadt egy ötlete.
– Mi majdnem szomszédok vagyunk Bettivel, len-ne egy javaslatom. Petivel értetek mehetnénk. Természetesen Hajni ott lenne Bettiéknél, és együtt jöhetnénk. Peti még csak most tanul vezetni. Na, mit szóltok? Hajni és Betti egymásra néztek.
– Nem rossz ötlet – szólalt meg Betti –, de anyám már a diszkóba sem nagyon engedett, hát akkor azért, hogy egy fiú fuvaroz, valószínűleg megölne.
– Haza is viszünk, nemcsak elhozunk. Itt pedig vigyázunk rátok.
– Hát, anyám nem egy könnyű eset. De azért megpróbálom.
– Részemről rendben van. Engem biztosan így is elengednek. Tudomásul vették, hogy már kezdek kinőni a gyerekkorból.
8.
Hajninak igaza volt: az ő szülei rögtön megengedték, hogy a két lányt két fiú hozza-vigye szombatonként. Betti édesanyja azonban méregbe gurult.
– Szóval már itt tartunk! – pattant fel a reggelije mellől. – Még csak háromszor voltatok a diszkóban, amibe én természetesen nem szívesen egyeztem bele, most meg már fiúval akarod fuvaroztatni magad! Hát azt már nem!
Betti édesapja – szokás szerint – lánya védelmére kelt.
– És mi lenne, ha bemutatná nekünk azt a fiatalembert? Ha megismernéd, lehet, hogy megváltozna a véleményed róla. Nézd egy kicsit higgadtabban a dolgot! Nem kell rögtön balhét rendezni, ha ez a lány valamit kér tőled! Elvégre már nem gyerek, ezt ideje lenne, ha te is észrevennéd!
– Te mindig is elkényeztetted! Akármit csinált, te csak jót mondtál róla.
– Ha ez volt az igazság. Nem mondhattam rosszat róla, ha egyszer nem az! Rólad sem mondtam semmi rosszat, akárhogy is viselkedtél!
– Nahát, most volt ebből elég! – Betti édesanyja kirohant a konyhából és bevágta az ajtót.
– Apa! – tette kezét Betti az apjáéra. – Ezt nem kellett volna. Az is baj, ha mindig a védelmedbe veszel. Látod, általában ez sül ki belőle.
– De azért, valld be, hogy egy kicsit örülsz is neki! – mosolygott az apa.
– Igen. Tudod, apa, azt szeretem benned, hogy te felnőttként kezelsz, és nem nézel kis ovisnak, akire vigyázni kell. Anyu ezt csinálja.
– Csak aggódik érted. De néha tényleg túlzásba viszi. Tudod, azt mondják, hogy egy lánynak az édesanyja egyben a legjobb barátja is. Miért ne lehetne neked inkább az édesapád, nem igaz?
– De igen.
– Akkor kezet rá! – Jól megrázta lánya kezét, ő pedig egy nagy puszit nyomott apja arcára. – Holnap idehozod az illetőt ebédre!
– Miért nem csak szombaton, amikor amúgy is értünk jönnének?
– Hány fiúról van szó, te lány?!
– Kettőről. Hajni barátjáról és az enyémről.
– Aha. És hogy hívják őket?
– Krisztián és Péter. Krisztián nagyszülei itt laknak öt házzal arrébb.
– Akkor tudsz nekik szólni. Természetesen a hol-napi ebéden Hajni is itt lesz. És a barátja is. Na, miért ülsz még mindig itt? Gyerünk, szólj nekik! Én addig anyádat engesztelem!
Betti átszaladt Krisztiánhoz. Szerencsére otthon találta. Előadta neki a meghívást, beültek a Mercedesbe, és elrobogtak először Hajnihoz, aztán Petihez. Mindketten kitörő örömmel fogadták az ebédmeghívást, és megbeszélték, mikor érjenek Bettiékhez.
Krisztián előbb „felszedte” Petit, aztán Hajnit, és így érkeztek meg pontosan fél egyre.
Peti egy szál vörös rózsát hozott Bettinek, és egy apró csokor virágot a mamájának. Mindkét nő meghatódott ettől az apró figyelmességtől. Az édesanya elsőre rögtön szimpatikusnak találta a két fiút.
Az ebéd kitűnően sikerült. Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek, asztalhoz ültek.
Simonné ma igazán kitett magáért, nagyon finoman főzte meg specialitását: húslevest, és tejfölös csirkét uborkasalátával. Betti előzőleg felkészítette a többieket anyja hangulatára:
– Ha sokat beszél, lehetőleg ne higgyetek el mindent, és ne nagyon fogadjátok meg a tanácsait!
Szerencsére anyja egész jól viselkedett. Velük nevetett, kérdezgette Petit és Krisztiánt, és ebéd után megkérte őket, maradjanak még egy kicsit.
A két lány elmosogatott, és rendet rakott a konyhában, a fiúk addig tévéztek Betti szüleivel. Később a lányok is csatlakoztak hozzájuk. Végül úgy 8 óra felé búcsúzkodni kezdtek.
– Szombaton itt találkozunk megint. – mondta Betti.
– Oké, nem felejtünk el értetek jönni. – szólt Krisztián, majd Hajnival kézen fogva odamentek a kocsihoz.
– Ugye, te sem felejted otthon magad? – kérdezte Betti Petitől.
– Persze, hogy nem. – válaszolta mosolyogva, és búcsúzóul megcsókolta. Aztán beszállt a kocsiba, és elmentek.
Azóta, hogy megegyeztek: már nem kell a két lány Betti édesapjának szállítani, már négyszer voltak diszkóban. És most, a negyedik alkalommal történt ez a szerencsétlenség. Eddig soha nem volt semmi baj. Miért kellett ennek pont most, és pont velük megesnie??
