13.
Nagyon kevés ideje maradt, mert 7 órakor felébresztette a másik nővér, aki Editet váltotta. Vérnyomást mért, vért vett, lázmérőzött. Aztán figyelmeztette Bettit, hogy 9-kor vizit.
– Csak 10 percig tartsd nyitva a szemed, amíg a vizit tart! Aztán alhatsz, ameddig akarsz. A lány kisurrant az ajtón.
Később hozták a reggelit, addig is folyamatosan el-elbóbiskolt.
9 előtt Betti odament a csaphoz, és hideg vízben megmosakodott, hogy legyen ereje nyitva tartani a szemét. Éppen a takaróját igazította, amikor belépett az az orvos, akit tegnap kihívtak hozzá a rosszulléte miatt. Öt nővér kísérte, köztük volt Edit váltótársa is. Kedvesen rámosolyogtak, az orvos pedig megkérdezte:
– Hogy érzed magad?
– Köszönöm, nincs okom panaszra.
– Nem voltál rosszul azóta, hogy itt vagy?
– Nem.
– Szeretnél még egy kicsit aludni ebéd előtt?
– Ha szabad, akkor igen.
– Ebédre felébresztünk. A vizsgálatodat pedig elhalasztjuk holnap reggelre.
Betti bólintott, az orvos pedig jegyzetelt valamit, és a nővérek kíséretében elhagyta a szobát.
Betti gyorsan visszabújt az ágyba, és hamarosan el is aludt. Fél egykor behozták az ebédet, elfogyasztotta, aztán újra elaludt.
Három órakor kiment sétálni. Miközben az öreg fák alatt árnyékot és üres padot keresett, egyre azon gondolkozott, hogy beszélnie kéne az orvossal, hogy engedje haza. Az édesapja ugyanis nem rakta be a naplóját. Betti ennek örült, mert mi lett volna, ha elolvassa! Először is jól leszidta volna, hogy a naplóban leírtakról egy árva szót sem szólt. Aztán meg soha többé nem engedné diszkóba. Igaz, hogy így sem megy oda többet...
Úgyhogy teljesen mindegy.
De akkor biztosan beszámolt volna Hajniéknak is, azt pedig nem szabad hagyni! Azonnal haza kell mennie a naplóért, amíg nem késő!
Sarkon fordult, és visszasietett a kórház épületébe. Amíg a lépcsőkön ment felfelé, az egyik fordulóban megtorpant. Eszébe jutott, hogy nem tudja az orvos nevét! Aztán jött a következő gondolat: megkérdezi! Na de kitől? A nővéreknek tudniuk kell! Edit váltótársa! Ez az!
Úgy szaladt fel a lépcsőn, mintha kergetnék. Aztán egy kissé lefékezte magát, mert észrevette, hogy kórházban van, és éppen tart a csendes pihenő időszaka.
Felment az emeletre, és az első ajtón rögtön megtalálta a „Nővérszoba” feliratot. Bekopogott.
Egy 25 év körüli nő nyitott ajtót. Betti hirtelen azt sem tudta, mit mondjon, hogy magyarázza meg, kit keres.
– Segíthetek valamiben?
– Igen. Egy nővért keresek. Velem egyidős lehet, rövid, szőkésbarna haja van és jó alakja. Reggel fél hatkor Editet váltotta.
A nővér kitárta az ajtót, és Betti beláthatott a szobába. A keresett lány ott ült egy fotelben és újságot olvasott.
– Őt keresed?
– Igen.
– Brigi, gyere csak, keresnek. – A lány felnézett és elmosolyodott, amikor meglátta Bettit. Kijött a folyosóra, és becsukta maga mögött az ajtót.
– Szeretnék kérdezni valamit. – kezdte Betti. – Tudod, hogy hívják azt az orvost, aki reggel a vizitet tartotta?
– Igen.
– Bent van még most?
– Persze, ő az ügyeletes. Neki kell szólni, ha valami baj van.
– Szeretnék vele beszélni négyszemközt.
– Gyere utánam, megmutatom a szobáját.
Lementek a földszintre, kétszer elkanyarodtak, és megálltak egy nagy, fehér ajtó előtt. „Dr. Nagy Tamás, főorvos” – olvasta Betti. Brigi bekopogott.
– A többi a te dolgod. Visszatalálsz a kórterembe, vagy megvárjalak?
– Köszönöm a segítséget, azt hiszem, egyedül is megtalálom a visszafelé utat. – hirtelen kinyílt az ajtó, és az orvos állt ott, Nagy Tamás, személyesen.
– Szia, Betti, gyere be. Nem voltam biztos benne, hogy kopogtak. – mosolygott. – Foglalj helyet.
Egy nagy tágas, elegáns szobában voltak, Betti szemben ült az ablakkal, az orvos háttal. Köztük egy íróasztal, tele papírral és két telefonnal.
– Szeretnék hazamenni. – jelentette ki Betti, mire az orvos nevetni kezdett.
– Elnézést, meglepődtem.
– De én nem úgy értettem!
– Akkor lehetőleg egyértelműen beszélj, mert könnyű félreérteni.
– Egy nagyon fontos dologért szeretnék hazamenni, mert nem hozták be nekem.
– Ha jönnek látogatóid, mondd meg nekik, hogy hozzák be.
– Azt nem lehet. A naplómról van szó, és el van rejtve, mert nem akarom, hogy elolvassák.
– Értem. Nem ér rá hétvégéig?
– Nem. Hazamehetek?
14.
Betti egy jó negyedóráig kérlelte az orvost, míg végre hazaengedte, azzal a feltétellel, hogy legkésőbb este 6-ra újra itt van, különben érte mennek mentővel.
Betti félig kiadta titkát: el kellett mondania, hogy a napló fontos, titkos dolgokat tartalmaz az életéről, és nem szeretné, ha valakinek ezek birtokába jutnának. Csak így tudta rábeszélni az orvost, hogy engedélyezzen neki egy kis „kimenőt”.
Visszakapta a ruháját, de a buszbérlete sem volt nála. Újra el kellett mennie az orvoshoz, hogy nem tud mivel hazamenni. Az megint nagyot nevetett rajta.
– Látod, minden ellened szól! Nem is lenne szabad elengednem téged.
– De már meg lett ígérve! – figyelmeztette őt Betti.
– Igen. Ezt tartom is. Úgyhogy szerzek neked egy sofőrt. Így legalább biztos lehetek abban, hogy visszajössz. A szüleidnek pedig hazaüzenem, hogy holnap délelőtt érkezel.
– De azt nem kell megmondani, hogy miért megyek! Csak annyit, hogy hazalátogatok.
– Jól van, ezt is megígérem. De ha lesz időd, megmutathatod magad a barátaidnak is!
– Jó. – „Az nehéz lesz” – tette hozzá magában, amikor már az ajtón kívül volt.
Nem baj, legalább a naplója már biztonságban lesz. Előbb azért alszik egyet. Amikor azonban belépett a szobába, meg kellett változtatnia tervét.
Látogatói voltak: Hajni, Peti és Krisztián.
– Sziasztok! – Betti belül örült, de meg is borzongott, amikor Peti szemébe nézett. – Ez aztán a meglepetés! – jegyezte meg megjátszott vidámsággal.
– Szia, Betti! – köszöntek majdnem egyszerre.
Peti szeretett volna közeledéssel próbálkozni, legalább egy apró csók erejéig, de Betti gyorsan bebújt az ágyba.
Barátaik nem vették észre.
– Hogy érzed magad? – kérdezte Hajni.
– Valamivel jobban, mint szombaton este. – fintorgott – Igyekszem meggyógyulni, de nem tudom, lesz-e belőle valami.
– Persze, hogy lesz! Ilyet ne is mondj! – szólt Peti.
– A lelki egyensúlyomat nagyjából sikerült helyreraknom azóta. Úgyhogy most egész jól vagyok. – A meleg takaró alatt is remegni kezdett, amikor visszagondolt a szombat estére.
Hihetetlen, hogy még csak 5 és fél nap telt el azóta! Itt a kórházban olyan lassan megy az idő, mintha itt 3 perc lenne az, ami otthon 1 perc!
Csak itt lenne már a naplója! Legalább az írással rövidíteni lehetne az időt. Dehát egyelőre még a barátai vannak itt. Előttük pedig nem szabad kiborulni! Csak addig kell „megjátszania” magát, amíg itt vannak, mihelyt kilépnek az ajtón, jó alaposan kisírhatja magát.
– Vizsgálták már, miért lettél rosszul? – kérdezte Krisztián.
– Még nem. Valami mindig közbejön. Holnap például hazamegyek.
– Haza? – csodálkozott Hajni.
– Bejöhetünk érted kocsival? – ajánlotta fel Krisztián.
– Oké. De legkésőbb este 6 órára vissza kell érnem.
– Akkor vissza is elhozunk. – ajánlotta fel Krisztián. – Mikor jöjjünk érted?
– Kilenc előtt ne! Olyan fél tíz, tíz óra felé. Nem akarok sokáig lenni. Csak néhány könyvre van szükségem, hogy ne unatkozzak.
– Nem tudjuk neked behozni? Muszáj hazamenned? Nem is szeretsz otthon lenni.
– De itt sem jobb. Unatkozom, és félek a vizsgálatoktól. Most biztos tovább tartanak benn.
– Tudod már, mikor engednek végleg haza? – kérdezte Peti.
– Még nem. A vizsgálatok biztosan sokáig tartanak, meg valami kezelésről is beszéltek.
– De azért suliba jössz már, nem?
– Gondolom, igen. – Amíg Petivel beszélt, jóformán nem is nézett rá, csak nagyon ritkán, akkor is vigyázott, nehogy 2 másodpercnél tovább tartsa rajta a szemét.
A három barát hamarosan elbúcsúzott Bettitől.
Miután kimentek az ajtón, Betti visszafeküdt, és sokáig gondolkozott. Már kezdte volna túltenni magát az egészen, erre megjelennek Hajniék!
Még szerencse, hogy nem kezdtek el kérdezősködni. Más se hiányzott volna, minthogy újra kezdjék a nagy faggatást, hogy minek ment ki a diszkóból.
Újra előtört belőle a fájdalom, amit akkor este érzett. Megpróbált elaludni, de csak ide-oda forgolódott az ágyban, és sírt.
Másfél óra múlva felkelt, megmosta a szemét hideg vízben, és kiment. Úgy sétált a folyosón, mint a holdkóros. Sehol nem találta a helyét.
Végül visszament a nővérszoba ajtaja elé, és bekopogott. Két szem gyógyszert kért, hogy el tudjon aludni. Visszafeküdt, és csak nem sokkal vacsora előtt ébredt fel.
