6.
Zsolti és Laci kinn álltak a diszkó előtti udvaron és várták vissza Mikit és Évát.
– Menjünk közelebb! – javasolta Laci. – Idáig nem érnek el a „kiszűrődő zajok”.
Elindultak. Lassan és óvatosan haladtak, hiszen nem tudhatták, mikor toppan eléjük a „turbékoló galambpár”.
Már majdnem odaértek a park elé, de még mindig nem hallottak semmit. Tanácstalanul egymásra néztek. Zsolti elvigyorodott.
– Szerintem nincsenek itt. Miki egyenesen az ágyába vitte Évát…
– Ne éld bele magad túlságosan! A motorját itt hagyta.
– Reggel visszajön érte…
Hirtelen félbeszakította beszélgetésüket Éva sikítása. Egy pillanatra megállt a szívverésük.
– Miki, lehetnél egy kicsit gyengédebb! – csóválta a fejét vigyorogva Zsolti.
– Ugye mondtam, hogy szűz!
Laci megdöbbent. Nem gondolta volna Éváról, hogy megelégszik az egyéjszakás kalanddal.
Merthogy halálbiztos az, hogy ebből több nem lesz.
Vártak még egy pár percet, aztán Laci legyintett.
– Menjünk vissza. Vesztettem. Jövök neked egy üveg pezsgővel. De azért kérdezzünk rá!
– Helyes! – vágta rá Zsolti és visszasétáltak a diszkóba. Nem vették észre, hogy alig 100 méterre jön mögöttük a két "szerelmes".
Zsolti és Laci már partnernőikkel táncoltak, mire Mikiék beléptek az ajtón. Ők is átfurakodtak a tömegen és csatlakoztak hozzájuk.
Egyszer csak Éva elkapta Miki karját és kiabálni kezdett:
– Nézd csak! Mégis eljött Szilvi a barátjával! Menjünk oda!
Éva rögtön elindult, magával húzta Mikit. Utánuk pedig jöttek a többiek „libasorban”. Szilvi hamar meglátta Évát és szája rögtön a füléig szaladt.
– Na, végre itt vagy! Már körbetáncoltuk az egész diszkót! Hol a csudában voltál?
Éva Mikire mutatott.
– Elmentem vele sétálni.
Akik még nem ismerték egymást, azok most bemutatkoztak.
Szabolcs és Szilvi az „új” lányoknak és a régi barátoknak egyaránt kiosztotta a puszikat, aztán elvonultak a bárhoz.
Szilvinek feltűnt, hogy Miki szinte egy pillanatra sem engedi el barátnője kezét. „Egek! Milyen igazam volt! Ezek aztán jól egymásbabotlottak!”
Pár perc múlva Szilvi és Éva eltűnt a társaságból és a mosdó felé vették útjukat.
Alig csukódott be mögöttük az ajtó, Szilvi rögtön kérdések özönét borította barátnőjére:
– Szóval, összefutottatok, mi? Én előre megmondtam neked, hogy ez lesz! De hogyhogy elmentetek sétálni? Nem azt mondtad, nem fogsz bedőlni neki?
– Csak mászkáltunk egy kicsit a parkban, de nem feküdtem le vele!
Szilvi fintorogva megkérdezte:
– Akkor most jövök neked egy pezsgővel?
– Igen. Ugyan smároltunk, de ennél több nem történt. Csak nem képzelted te is, hogy csak úgy sitty–sutty… hagyom magam…?
– Miért? Ő ezt gondolta? – nevetett Szilvi.
– Hát… legalábbis remélte! De én kitoltam vele!
– Hogyan? Mesélj!
– Majd otthon! Most elég annyi, hogy a szüzességemnek nem esett baja, viszont az önbizalmában talán egy kis kárt okoztam.
– Helyes. Ne sajnáld!
– Na, menjünk vissza a társaságba, te kis erénycsősz!
Még egy órát nevetgéltek, táncoltak együtt, aztán elkövetkezett az a pillanat, amit mindannyian annyira utáltak: a hazaindulás.
Mivel minden fickó motorral jött, evidensnek tűnt, hogy hazaviszik a lányokat. Miki megkérdezte Évától:
– Ültél már motoron?
– Nem, még soha.
– És nem félnél?
– Nem.
Mindenki elbúcsúzott a másiktól, majd kettesével felpattantak a motorokra és hazafelé vették az irányt. Éva átkarolta Mikit és a hátához bújt.
Lassan indultak, hátha a lány fél, de nem. Elöl mentek, ők diktálták a tempót, aztán Szabolcs Szilvivel, mert ők végül is egy helyre mentek.
Laci nemsokára elkanyarodott mellőlük, aztán a többiek is fokozatosan szétszéledtek.
A kapu előtt leállították a motort.
Éva lemászott a motorról, megköszönte Mikinek, hogy hazahozta és már indult volna befelé, de ő elkapta a karját.
– Hé, hová rohansz ennyire? Még egy csókot sem kapok?
– Hogy még egy emléked legyen rólam?
– Azt hiszed, feladtam?
– Hát nem?
– Hát nem! Várj egy kicsit! – kotorászni kezdett dzsekijében. Amikor kihúzta a kezét, egy papír és toll volt nála.
– Írd fel, légy szíves, a telefonszámodat!
– Milyen felkészült vagy! Mindig tartasz magadnál az új hódításaid számára papírt, amire telefonszámot írsz fel? Mondd, aztán hová teszed ezeket a papírokat? Gyűjtöd őket egy dobozban és a papírok számából lehet tudni, hány nőd volt eddig?
– Nem. Pont fordítva. Csak annak kérem el a számát, aki fontos nekem és nem csak udvariasságból!
Szabolcs és Szilvi hirtelen felfigyeltek a vitára.
– Kis barátnőd nem adja könnyen magát! - jegyezte meg súgva Szabolcs. - Vagy mindent elmeséltél neki, amiket mondtam?
– Nem sokat tud, nem akartam befolyásolni. Egyébként sem szeret a diszkóban ismerkedni, mert ott még egyetlen tartós kapcsolat sem született.
– Még jó, hogy mi nem ott találkoztunk először!
– Tiszta szerencse! Most kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. – és tovább figyelték a vitatkozó párt.
Éva végül is két telefonszámot írt fel.
– Holnap még Szilviéknél hívj, hétfőtől otthon! Feltéve, hogy egyáltalán eszedbe jutok!
– Ne reméld, hogy elfelejtelek.
– Hiszem, ha látom. Na, szia!
– Na, nem szabadulsz ilyen könnyen!
Miki gyorsan felugrott és elkapta a lányt.
Sokáig csókolta, hogy legyen ideje Évának feloldódni.
Szilvi összemosolygott Szabolccsal és követték a példájukat. Majdnem egyszerre váltak szét.
Miki rácsapott Éva fenekére.
– Most már elengedlek.
– Ha nem engednél el, akkor is megszöknék!
– Ezt már ismerem.
Még egy apró puszi, aztán Éva elindult a kapu felé. Közben Szilvi is elvált Szabolcstól, aztán a két fiú felpattant a motorra és nagy zúgással elszáguldott.
A lányok karonfogva, nevetgélve robbantak be Szilvi szobájába.
Később az ágyban fekve sokáig beszélgettek a sötétben. Éva mindent elmesélt, ami csak történt vele.
Még nem volt tisztában vele, mit érez Miki iránt, úgy gondolta, most vár. Ha felhívja, akkor van némi remény.
De sajnos Szilvi nem sok jóval biztatta. Nem akarta, hogy Éva nagyon beleélje magát. Szabolcstól már épp elég sztorit hallott Mikiről és a „szombat esti kalandjairól”.
Már reggel hat óra volt, mire végre elfáradtak és elaludtak.
Kora délután Szilvi anyukája jött be a szobába és felébresztette Évát.
– Egy fiú keres telefonon. Valamilyen Miki.
Éva tágra nyitotta a szemét.
– Megyek.
Lerohant a készülékhez. Jó negyedóra múlva jött vissza. Szilvi már izgatottan ült az ágyban.
– Na, mit akart?
– Megkérdezte, hazavihet-e motorral.
– És mit mondtál neki?
– Azt, hogy nem szükséges. Tudom, hol lakom, hazatalálok egyedül is!
Szilvi megcsóválta a fejét.
– Nem sértődött meg?
– Hát nem tudom. Ha megsértődött, váljék egészségére! – Éva visszakucorgott a takaró alá. – Aludjunk még egy kicsit!
– Mikor akarsz hazamenni?
– Majd este. Holnap megint suli.
– Jövő hét végén megint eljössz, nem?
– Lehet. – Éva megrántotta a vállát.
– Elnézhetnénk a diszkó irányába is…
– Minek?! Hogy lássam, hogyan hódít meg Miki egy másik lányt, és a szemem láttára viszi el sétálni?! Na, nem! Ebből nem kérek! Azt hiszem, egy pár hétig még a környékre sem jövök!
– Ez nagyon kedves tőled! – csattant fel Szilvi. – Szóval azért, mert nem akarod látni őt, engem is kerülni fogsz! Szégyelldd magad!
– Jól van már, ne haragudj! Csak idegesít, hogy nem tudom, mi lesz velünk.
– Tetszik neked, mi?
– Hát… lehetne vele villogni az osztály előtt… meg amúgy nem lehet nehéz belezúgni.
Jót nevettek.
Aludtak még egy keveset, majd Éva vacsora után hazaindult.
Amikor azonban leült tanulni, rájött, hogy egyfolytában Mikire kell gondolnia. Egyszerűen nem tudta kikapcsolni az agyát. Olyan jó volt hallani a hangját a telefonban! Ugyanakkor vigyázott arra, hogy olyan hangon válaszoljon, mintha nem érdekelné az egész. Nem akart „olvadósnak” tűnni.
