Hetek óta kémlelem az eget, vajon, idén is olyan gyönyörű idővel ajándékoz
meg a sors, mint tavaly, amikor ki sem akartam jönni a 28 celsius fokos,
viharos déli szél keltette kellemesen simogató hullámokból?
Sajnos, ez a nyár nem az a nyár... Változékony, hűvös. Már utazás előtt azzal
riogatott az ujdonsült fullos barátnőm, feltétlenül vigyünk magunkkal
korcsolyát. Arra szerencsénkre nem volt szükségünk, bár meglehetősen szokatlanul
indult a két hetes balatoni üdülésünk.
Július hetedikén, hajnali háromnegyed ötkor kelt útra a népesnek nem mondható, 3
tagú család. Negyednyolckor már a nyaraló stégjéről köszönthettük a Zsuzska
lányom badacsonyi hegyeit, amiket már tavaly kisajátított magának. Engem a
közepesen hullámzó tó látványa kötött le jobban. A férjem pedig csak úgy
amblokk élvezte a kellemes nyári reggelt. Elmondhatom, akkor még minden okunk
meg volt az optimista reménykedésre, jó idővel indul a nyaralás. Annál is
inkább, mivel mire megérkeztek az üdülőtársak, mi már túlvoltunk egy hatalmas
vizi csatán. Mivel az idő kánikulának nem volt mondható, és a víz hőmérséklete
is inkább borzongató, mint marasztaló lett volna, egy általunk kitalált
versennyel próbáltuk magunkat a vízbe menésre ösztönözni. Cél a parttól 80-100
méterre lévő horgászstég volt. A táv túlnagy, a víz túlságosan... na jó,
finomítva, hűvös. Nyakunkat a vállunk közé húzva igyekeztünk megbirkózni a
gyötrelmekkel, nem nagy sikerrel, mire Zsuzska gondolt egyet, és nagy
elhatározással belevetette magát a hűs habokba. A papája ezt látva, férfiúi
méltóságát féltve követte. Nekem még a látvány is maga a borzalom volt. Pár
másodpercen belül a két szemtelen hős megfeledkezve a versenyről, alattomos,
ravasz szándékkal fergeteges fröcskölésbe kezdtek, aminek akaratomon kívül estem
áldozatul. Pillanatokon belül csurgott a ronda nedves, hideg víz a fejemről a
szárazon maradt testrészeimre. Nem maradhattam adósuk, így ők is megkapták tőlem
a magukét. Mire kikecmeregtem a csata kereszt tűzéből, már egészen kellemesnek
éreztem a vizet, és teljesen megfeledkeztem a vacogásról.
Rajtunk kívül mások is hasonló játékkal barátkoztak a 20 celsius körüli vízzel.
Tőlünk nem messze két férfi mérte össze erejét. Jót mosolyogtunk, mikor az
alacsonyabb köpcösnek sikerült gáncsot vetni az erősebb test alkatú magasabbnak,
aki jajveszékelve kiabálta: "ne! Ne! Elfelejtettem, hogy nem tudok úszni..." az
utolsó szó persze, már bugyborékolásba fulladt. Ijedelemre nem volt ok, mert
pillanatokon belül nevetve bukkant fel és rohamozta meg támadóját.
Következő nap reggelén egy átszenvedett éjszaka után fáradtan, nyúzottan
fogadott a reggel. Már fél hatkor kimenekültem a fülledt szobából a partra, ahol
a viharos északi szél gyorsan felfrissített. A méteres hullámok fölött állva,
gyors egymásutánban két érzés kerített hatalmába... félelmetes borzongás a
mostoha arcát mutató - általam imádott Balatontól... Másrészt, a hatalmas erő
láttán elkápráztató Bűvölet, amint félelmetesen zúgva, dübörögve száguldtak
felém a morajló, habzó méteres hullámok a hófehér hattyúkkal, amik hintázva,
kapaszkodva, hánykolódva, de biztonságosan tartották fenn magukat. Szinte
odaláncolva drukkoltam, nehogy valamelyiket maga alá gyűrje az óriás erejű
tengeri szörny. Révületemből egy ijedt férfi hang zökkentett ki. Meglepetten
néztem a hang tulajdonosára, aki nem volt más, mint a férjem.
- Mindenre gondoltam, de arra, hogy ebben a zord időben a parton találok rád,
arra bizony nem - mondta még mindig elfolytott hangon az ijedségtől.
- Mióta keresel?
- Több, mint egy órája. Zsuzskával befutottuk a környék üzleteit, sétányait.
- Bocsáss meg, nagyon mélyen aludtatok, amikor kijöttem, nem volt szívem
egyikőtöket sem felébreszteni. Nézd csak, mekkora hullámok - mutattam békítően
a tó felé.
- Már a szobából láttam, azért is nem jöttünk erre.
- Nagyon sajnálom, nem tudtam aludni, de örülök neki, hogy kárpótolt a Balaton a
rettenetes éjszakáért.
Reggeli után jól beöltöztünk és sétálni készülődtünk. Mint mindig, akkor is a
férjem készült el elsőnek. A már bevett szokás szerint kiment az udvarra, ott
várt ránk. Ez alkalommal nem sokáig, mert azzal jött vissza, mi meg vagyunk
őrülve. Kinn ragyogó napsütés, mármár hőség van, mi meg nyári mikulást játszunk.
A pillanat töredéke alatt vedlettünk át fürdőruhába és irány a Balaton! Jó két
órát lubickoltunk a tükör sima tóvá szelidült vízben. Ekkora már 9 tagúvá bővült
a hancúrozó csapatunk. Játékunknak esett áldozatául egy kölcsönkapott gumi
csónak. Komoly mutatványnak számított a csaknem vállig érő vízben felugrani rá
és kapaszkodás nélkül megállni rajta. Aki nem hiszi, csinálja utánunk...
Nagyokat lehet csobbanni egy-egy sikertelen próbálkozás után. A sokadik
kísérlet eredményeként megadta magát szegény csónak. Hatalmas repedés támadt
rajta és a külső perem része összecsuklott. A tulajdonos kislánya volt velünk,
aki látva mi történt, pillanatok alatt varázsolta gumimatraccá a csónakot.
Sajnálkozva, nevetgélve vettük körül az áldozatot. Közben erőltetett
komolysággal faggattuk a 9 éves Csengét - a varázslót, vajon kitől kell jobban
félnünk a vallatáskor, az anyukájától, vagy a mindig mosolygós, amolyan
rálegyintős apukájától? A kislány nagy igyekezettel nyugtatott minket, hogy
egyikőjüktől sem, a szülei nem szoktak haragudni, ha valami bajt csinál. Kifelé
a gyászmenet elhatározta, hogy komoly temetéssel vesz búcsút halottuktól. Csenge
azzal intézte el a komikus eseményt: "nem baj, legalább már nekem is van
gumimatracom."
A szomorú szertartásra nem kerülhetett sor, mert hirtelen esti sötétség támadt.
Hatalmas szél kerekedett és pillanatok alatt esőfüggönyben találtuk magunkat. A
csónak roncsával, a matracnak minősített maradvánnyal futva menekültünk ki a
zord idő elől. Zuhanyozás után ismét tréningruhába kellett öltözködnünk, mert
"őszbe csavarodott a természet feje."
Ebéd után mit volt mit tenni, lepihentünk. A rosz éjszaka és délelőtti fürdéstől
kifáradva pillanatok alatt elszunnyadtam. Arra ébredtem, hogy kegyetlenül
melegem van. Felültem, egyedül voltam a szobában. A szétszórt ruhadarabok
gyorsan tájékoztattak, merre kell keresnem a családtagjaimat. Nem vacilláltam,
magamra kaptam a fürdőruhámat, honom alá a közben felfújt gumimatracot és irány
a tó! A lépcsőről előredobtam a matracot, egy ügyes mutatvánnyal ráugrottam, ami
nem bizonyult sikeresnek, mert a matrac felfordulva maga alá temetett. Még
szerencse, hogy csak térdig érő vízben. Köhögve, prüszkölve néztem mérgesen a
támadómat. Csenge, aki a stégről nézte a mutatványt, hangosan kacagott. Ránéztem
szigorú tekintettel, és a tekintélyem védendő közöltem vele, hogy büntetésből,
mivel kinevetett, nála hagyom az engedetlen vizi alkalmatosságot. "anyu megyek
fürdeni!" csatakiáltással szaladt a vízbe. Én pedig sietve hagytam el a kudarcot
vallott színteret. Mikor odaértem a családomhoz, Zsuzska hangos nevetésben tört
ki. Nem értettem, mert semmi nevetségeset nem csináltak. De mikor a férjem fülig
érő mosolyát megláttam, már tudtam, megint én vagyok a nevetség tárgya, csak még
azt nem tudom miért?
- Jól nézel ki anyukám - úszott oda Zsuzska és finom mozdulatokkal szedegette a
hajamból a hínár diszítményeket. De nem volt még vége a napnak, mert vacsora
után vízi túrát terveztünk. Mindhárman szeretünk a vízben gyalogolni. Közben
persze, állandóan az eget kémleltük, nehogy távol az üdülőtől kapjon el
bennünket egy délelőtti égi mutatvány. De hiába minden igyekezet, a cél előtt
ismét minden átmenet nélkül jött az égi áldás. Komoly feladat volt az
esőfüggönyben megtalálni a stégünket. Zuhanyozás után a pihepuha ágyikónak nem
nevezhető fekvő alkalmatosságban jókat nevetgélve idéztük vissza a különleges
nap eseményeit: tréningruhából be a Balatonba, onnan ismét gyorsan a
tréningruhába, majd mint ázott ürgék engedtük át az estét a Balatonnak.
Ennyi minden belefér egy napba... Egy egész évszak. Alvás előtt folyamatosan az
járt a fejemben: valóban nyaralni jöttünk... Két napba sűrítve annyi élményt
élhettünk át, mint mások hetek alatt.
